Tempera

Festés temperával

A tojássárgája (a tojás sárga része) megszárad és nagyon erősen ragad. A temperafestmény festékének keveréséhez és szilárdításához használják. A színeket száraz porokká őrlik, amelyeket a művésznek kell összekevernie. Korábban a festékek némelyike nagyon mérgező volt, és a művésznek vigyáznia kellett, hogy ne lélegezze be a festékport. A festékeket általában egyenlő arányban keverik össze tojássárgájával és vízzel. Ha túl sok tojás van benne, a festék ragacsos lesz. Ha túl sok a víz, akkor folyós. Egyik sem jó. Egyes művészek szeretnek egy kis tojásfehérjét is belekeverni, hogy más hatást érjenek el. Néha némi olajat is adnak hozzá. A régi időkben más dolgokat is adtak hozzá, például mézet, tejet és növényi rágógumit.

A festést egy már előkészített "alapra" kell végezni. Az "alap" sima, sima festék egy erős deszkán, amely nem hajlik. A festéket vékony rétegekben, apró ecsetvonásokkal kell felvinni, amelyek nagyon gyorsan száradnak. Mivel a festék átlátszó, a művészek különleges technikát alkalmaznak. Gyakran megfestik az árnyékokat az alakon, mielőtt a bőrszínt és a ruházat színét ráfestik.

Amikor a festmény elkészül, nem túl élénk színű, amíg nem lakkozzák. Ez teszi a színeket fényessé és ragyogóvá. A temperafestésben az a jó, hogy a színek nem változnak az évek során, míg az olajfestmények változnak, sötétebbek és sárgábbak lesznek. A temperafestmények legalább kétezer évig is jól megmaradhatnak. Mivel a temperafestmények elkészítése sok időt vesz igénybe, sok közülük kicsi. Néha a művészek nagy oltárképeket festettek temperával. Az egyik legnagyobb temperafestmény Duccio Madonna és gyermeke című képe az Uffizi-képtárban. Ez körülbelül 15 láb magas. Egy másik nagyon híres nagy temperafestmény Botticelli Vénusz születése című festménye, amely szintén az Uffiziben található. (lásd a fenti képet)

Történelem

A legrégebbi temperafestmények közé tartoznak a halottak temetési portréi, amelyeket Egyiptomban, az ókori Róma idején készítettek. A temperát továbbra is használták a keresztény vallási festményekhez. Ez volt a görög ikonok hordozóanyaga, és Olaszországban és sok más országban is használták, amíg az olajfestészet meg nem jelent, körülbelül 1500-ban. A legtöbb híres olasz reneszánsz festő temperát használt. Ide tartozik Duccio, Giotto, Fra Angelico, Botticelli és Michelangelo. Észak-Európában olajfestéket használtak. Ez az 1570-es években kezdett népszerűvé válni Olaszországban. Leonardo olajfestékkel festette a Mona Lisát. Manapság, bár az olajfesték és a vinylfesték sokkal elterjedtebb, egyes művészek temperával festenek. A 20. század egyik leghíresebb temperafestője Andrew Wyeth.

Kisebb temperafestmények galériája