1824 Egyesült Államok elnökválasztás

Háttér:

1824-ben a jó érzések kora véget ért. Addig az amerikai politikát egyetlen politikai párt, a demokrata-republikánusok uralták. Amikor James Monroe nem támogatott utódjelöltet, ez lehetővé tette, hogy 1824-ben széles körű kampányt folytassanak az elnökválasztásért.

1824-ben Amerika köztársaság volt, de még mindig demokráciaként fejlődött. Abban az időben az emberek nem vettek részt olyan közvetlenül a politikai folyamatban, mint később. 24 állam létezett, és közülük hat állam az elnökválasztást az állami törvényhozásra bízta. Az elnökválasztási kampány tehát nem volt olyan népszerűségi verseny, mint amilyenné később vált. Az elnökválasztást részben más választott tisztségviselők, részben pedig a szavazásra jogosult polgárok végezték. A modern politikusokkal ellentétben az elnökjelöltek nem kampányoltak személyesen. Ehelyett kampánymenedzsereik és mások olyan hirdetéseket adtak fel az újságokban, amelyekben kritizálták jelöltjük riválisait, miközben saját jelöltjük erényeit hirdették. A jelöltek a kampányolást a barátaikra bízták.

1824 nyarán a választható kongresszusi képviselők mintegy egyharmada informális összejövetel keretében összeült, hogy Crawfordot jelölje elnöknek. A massachusettsi törvényhozás ezt követően Adamset jelölte kedvenc fiújelöltjének. Clay-t a Kentucky-i törvényhozás jelölte. Calhoun úgy döntött, hogy inkább alelnöknek indul. Mind a négy jelölt demokrata-republikánus volt, így nem volt hivatalos párttámogatás. A Föderalista Párt ekkor már nem létezett.

A jelöltek

Madison lett a virginiai elnökdinasztia utolsó tagja. Kabinetjének három tagja azonban úgy döntött, hogy indul. A massachusettsi Adams volt a külügyminiszter. A georgiai Crawford volt a pénzügyminiszter. A dél-karolinai Calhoun volt a hadügyminiszter. Clay, aki a nyugati területeken majdnem olyan népszerű volt, mint Jackson, a képviselőház nagyhatalmú elnöke volt. Hősies tábornokként Jackson volt messze a legismertebb a közvélemény előtt. Csak rövid ideig volt tagja a Kongresszusnak, és területi kormányzó volt. Kevés egyéb képesítéssel rendelkezett. Nem volt tapasztalata a diplomáciában, soha nem töltött be kabineti tisztséget, és nem beszélt idegen nyelveket. Addig az amerikai elnökök mindegyike rendelkezett diplomáciai és közigazgatási tapasztalattal, mielőtt elnök lett.

Adams kétségtelenül a legalkalmasabb volt az elnöki posztra. A második elnök fia volt, és a Harvard College-ban tanult. Folyékonyan beszélt hollandul, franciául és németül. 1794-ben ő volt az Egyesült Államok hollandiai minisztere. Apja elnöksége alatt poroszországi miniszter volt. Madison elnök alatt segített tárgyalni az 1812-es háborút lezáró 1814-es genti békeszerződésről. Külügyminiszterként kulcsszerepet játszott a külpolitikában. Adams segített megfogalmazni a Monroe-doktrínát. 1802-ben beválasztották a massachusettsi törvényhozásba, a következő évben pedig az Egyesült Államok szenátusába.

Adamsből azonban szinte teljesen hiányzott a karizma. Alacsony volt, kopasz, és mindig ráncolta a homlokát. Ha személyesen kampányolt volna, a megjelenése megakadályozta volna, hogy sok szavazatot kapjon. Önmagát így jellemezte: "Visszafogott, hideg, szigorú és tiltakozó modorú ember vagyok".

Crawford 1816-ban már egyszer indult az elnökválasztáson. Két cikluson át volt amerikai szenátor. Két elnököt szolgált a kabinet tagjaként, és külföldi diplomataként is volt tapasztalata. Crawford határozottan támogatta az államok jogait. Tagja volt a "régi republikánusok" vagy "radikálisok" nevű csoportnak. Ellenezte a védővámokat, és korlátozott költségvetést akart, hogy a szövetségi kormányzat gyenge maradjon. Bár általában laza és barátságos volt, a vérmérséklete legalább olyan rossz volt, mint Jacksoné. 1823-ban súlyos agyvérzést kapott, és majdnem meghalt. Ettől gyengévé és gyengévé vált. Kinevezésekor vak volt és még mindig béna. De nem volt hajlandó lemondani egy újabb elnökjelöltségről.

Calhoun határozottan Jefferson republikánus volt. 1807-ben beválasztották Dél-Karolina állam törvényhozásába, 1811-ben pedig az Egyesült Államok képviselőházában képviselte államát. Már 1807-ben támogatta a Nagy-Britannia elleni háborút. 1817-ben James Madison hadügyminisztere lett. Calhoun 1824-ben rövid ideig indult az elnökválasztáson, de idő előtt visszalépett, és helyette az alelnöki posztért indult.

Henry Clay volt az egyik vezető jelölt 1824-ben. Virginiában született 1777-ben. Miután 1797-ben ügyvéd lett Virginiában, Kentuckyba költözött, hogy ott ügyvédi irodát alapítson. 1803-ban beválasztották Kentucky állam közgyűlésébe. A Jefferson-féle politika másik követője, 1811-ben beválasztották az amerikai képviselőházba. Itt több cikluson át szolgált, végül a képviselőház elnökévé emelkedett. Egyike volt annak az öt amerikai küldöttnek, akik a genti békeszerződésről tárgyaltak. Clay volt az, aki 1820-ban javaslatot tett a Missouri-kompromisszumra, és el is érte annak elfogadását.

Bizonyos szempontból Andrew Jackson Tennessee-i tábornok volt a legyőzendő jelölt. Ő volt a New Orleans-icsata hőse. Az 1812-es háborúban egy másik hőssel, Davy Crockett-tel együtt harcolt a Creek indiánok ellen. Az emberei az "Old Hickory" becenevet adták neki. Ez tette őt ismertebbé, mint a legtöbb más jelöltet. George Washingtonhoz hasonlóan ő is életét kockáztatta hazája szolgálatáért. Politikai kívülálló volt. Hacsak a többi jelölt nem tudott volna koalíciót kötni, Jacksont nehéz lett volna legyőzni.

Választási eredmények

1824-ben nem volt választási "nap". A választók 1824 őszén végig az egyéni jelöltekre vagy a Választói Kollégiumban szavazó elektorokra adták le szavazataikat. Az elektorokat Delaware, Georgia, Louisiana, New York, Dél-Karolina és Vermont államokban választották meg. Egyes elektorok elkötelezték magukat bizonyos jelöltek támogatására, míg mások nem. Azok közül, akiknek elkötelezték magukat, néhányan meggondolták magukat, és egy másik jelöltre szavaztak.

Képviselőház

Jackson kapta a népszavazás és az elektori szavazatok többségét. Az Alkotmány által előírt 131 elektori szavazatot azonban egyik jelölt sem kapta meg. A tizenkettedik módosítás alapján a választást a képviselőház döntötte volna el az első három jelölt között. Clay, mint negyedik jelölt, kiesett. A képviselőház elnökeként azonban nagy szerepet játszott volna abban, hogy ki legyen az elnök. Clay minden befolyását felhasználta Adams támogatására. A Ház többi tagját is meggyőzte arról, hogy Jackson nem alkalmas elnöknek. Ez annak ellenére történt, hogy Clay utasítást kapott Kentucky törvényhozásától, hogy Jacksonra szavazzon. Clay érvei látszólag sikerrel jártak, és Adamset 1825. február 9-én a Ház elnökké választotta. Néhány nappal később Adams Clayt jelölte külügyminiszterének.

Aftermath

Jackson és támogatói "korrupt alkunak" nevezték Clay és Adams cselekedeteit. Az 1828-as elnökválasztási verseny még Adams elnöki eskütétele előtt kezdődött. Az Adams és Clay közötti látszólagos megállapodást arra használták fel, hogy megmutassák a rendszer korruptságát, amely figyelmen kívül hagyta a nép akaratát. Jackson az "átlagemberek bajnokaként" kezdett kampányolni.

Az 1824-es választás több változást is hozott az amerikai elnökválasztási politikában. Véget vetett a jelöltek jelölésére szolgáló kongresszusi választmányok rendszerének. 1800 és 1820 között a kongresszusi választmányok választották ki az elnökjelölteket. A rendszerben nagyon kevés közvetlen választói részvétel volt. De 1824-ben már csak egy jelöltet választottak ki a választmányok. A többi jelölt úgy döntött, hogy közvetlenül a néphez fordul. Ez jelentős változáshoz vezetett a rendszerben. Az 1830-as évekre a politika széles körű nemzeti érdeklődés tárgyává vált.

Az 1824-es választások az egypárti politikai rendszer végét jelentették. A demokrata-republikánusok két pártra szakadtak. Az új Demokrata Pártot Jackson és követői alapították. A Nemzeti Republikánus Pártot (nem összetévesztendő a későbbi Republikánus Párttal) Adams és Clay vezette.

Jackson lemondott szenátusi mandátumáról, és visszatért Tennessee-be. Ő és követői megkezdték az 1828-as elnökválasztási kampányának előkészítését. Támogatottsága az egész Egyesült Államokban nőtt. A Kongresszusban támogatói ellenezték az Adams által előterjesztett kiadási programokat. Jackson az átlagemberek bajnoka volt, míg Adamsről azt mondták, hogy mindent képvisel, ami rossz az amerikai politikában. Három évnyi hivatalban töltött idő után Adams nagyon keveset ért el. Ez részben saját hiányosságai miatt, részben pedig a Jackson hívei által rá gyakorolt nyomás miatt volt így.