Ernst Julius Röhm (München, 1887. november 28. – München, 1934. július 1.) a Sturmabteilung (SA), a náci párt rohamosztagának egyik alapítója és hosszabb ideig vezetője volt. Katonai pályafutását az első világháborúban kezdte, ahol tisztként szolgált, és a harctéri teljesítményéért a Vaskereszt első osztályú kitüntetését is megkapta. A háború után a politikai és paramilitáris körökben maradt, részt vett a Freikorps-mozgalmakban, és a weimari köztársaság idején a később SA-vá szerveződő egyesületek egyik meghatározó alakjává vált.

Röhm a náci mozgalmon belül a SA szervezéséért és az erőszakos utcai akciók irányításáért volt elsősorban felelős: irányítása alatt a SA nagyszámú és szervezett fegyveres tömeggé nőtt, amely fontos szerepet játszott a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hatalomra jutásában. Politikai ambíciói is voltak; a szervezet egyes részei és maga Röhm is a „második forradalom” gondolatát hangoztatták, amely gazdasági és társadalmi átalakulást követelt, és ez elidegenítette őt sok konzervatív és katonai vezetőtől.

Tagja volt a német Reichstagnak is, ahol 1933 és 1934 között miniszter volt. Politikailag és személyesen is konfliktusba került több vezetővel: a Wehrmacht vezetőivel, a konzervatív nacionalistákkal, valamint a náci párton belüli riválisokkal, különösen Heinrich Himmlerrel és az SS-szel. A SA folyamatos erőnövekedése, a szervezeten belüli fegyveres rendetlenség és Röhm saját, részben katonapolitikai ambíciói komoly feszültségeket teremtettek Adolf Hitler és a többi hatalmi tényező számára.

Röhm személyes élete — köztük homoszexualitása — is szerepet játszott politikai ellenfelei ellene folytatott kampányában; ezt az információt a náci vezetés és szövetségesei a nyilvánosság előtt is felhasználták riválisaik lejáratására és politikai céljaik igazolására. A belső erőviszonyok és a hadsereg, valamint a konzervatív elit nyomásának eredőjeként Hitler 1934 nyarán úgy döntött, hogy a SA vezetésének megtörésével konszolidálja hatalmát.

A döntő fordulatot a 1934-es hosszú kések éjszakája jelentette. Röhmot letartóztatták, majd fogságba helyezték; a letartóztatást és a kivégzést az SS hajtotta végre. 1934. július 1-jén Röhmot – Hitler parancsára és a náci vezetés döntésének következtében – meggyilkolták, a kivégzéshez vezető lépések és az eljárás részletei azóta is történeti vizsgálatok tárgyát képezik. A műveletet személyesen is jóváhagyta Adolf Hitler, aki politikai értelemben ezzel megszilárdította tartós szövetségét a hadsereggel és a konzervatív erőkkel.

Röhm szerepét és felelősségét a náci rezsimben a történészek ma is vitatják: egyrészt a SA alattvalóinak erőszakos cselekedetei és a párt paramilitáris módszerei hozzájárultak Hitler hatalomra jutásához, másrészt Röhm „forradalmi” törekvései és a hadsereggel való konfliktusa közvetlenül előidézték politikai bukását és megölését. A Röhm-ügy jól példázza a náci mozgalmon belüli hatalmi harcokat, a személyes ambíciók, ideológiai ellentétek és a politikai pragmatizmus összefonódását.

Az 1934-es események és Röhm halála hosszú távon is hatással voltak: a SA befolyása csökkent, az SS hatalma és önállósága nőtt, és a Wehrmacht pozíciója megszilárdult a harmónia érdekében tett alkukon keresztül. Röhm alakja a náci korszak történetének egyik ellentmondásos, ugyanakkor meghatározó figurája maradt, akinek élettörténetét a korszak politikai erővonalai és erőszakszervezetei nélkül nem lehet megérteni.