Arthur Seyß-Inquart

Élet az Anschluss előtt

Seyß-Inquart 1892-ben született a morvaországi Stonařovban (Stannern), az akkor az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező Morvaországban, Emil Zajtich iskolaigazgató és felesége, Auguste Hyrenbach gyermekeként. A család 1907-ben Bécsbe költözött, ahol a cseh szláv "Zajtich" nevet német "Seyß-Inquart"-ra változtatták. Seyß-Inquart később jogot tanult a bécsi egyetemen. Az első világháború kezdetén, 1914 augusztusában Seyß-Inquart belépett az osztrák hadseregbe, és Oroszországban, Romániában és Olaszországban szolgált. Bátorságáért többször is kitüntették, és miközben 1917-ben felépült a sebesüléseiből, befejezte a diplomájához szükséges záróvizsgákat.

1911-ben Seyß-Inquart találkozott Gertrud Maschkával. A pár 1916-ban házasodott össze, és három gyermekük született: Ingeborg Caroline Auguste Seyß-Inquart (született 1917. szeptember 18-án), Richard Seyß-Inquart (született 1921-ben) és Dorothea Seyß-Inquart (született 1928-ban).

A háború után jogi pályára lépett, és 1921-ben saját ügyvédi irodát nyitott. Az első osztrák köztársaság első éveiben közel állt a Vaterländische Fronthoz.

Sikeres ügyvédként 1933-ban felkérték, hogy csatlakozzon Engelbert Dollfuss kancellár kabinetjéhez.

1937-ben Kurt Schuschnigg alatt lett államtanácsos. Eleinte nem volt tagja az osztrák nemzetiszocialista pártnak. De 1938-ra Seyß-Inquart az Osztrák Nemzetiszocialista Párt legmagasabb rangú politikusa lett.

1938 februárjában Seyß-Inquartot Schuschnigg belügyminiszterré nevezte ki, miután Hitler megfenyegette Schuschnigget. 1938. március 11-én Schuschnigg lemondott osztrák kancellári tisztségéről, és Seyß-Inquartot Wilhelm Miklas osztrák elnök nevezte ki erre a posztra. Hitler terve az volt, hogy Seyß-Inquart táviratban német segítséget kér a zavargások leállításához, de Miklas elnök csak Hitler Ausztria elleni inváziója után nevezte ki Seyß-Inquartot kancellárrá. 1938. március 13-án Seyß-Inquart belépett a nemzetiszocialista pártba.

Ostmark és Dél-Lengyelország vezetője

Hitler meg akarta hagyni Ausztriát önállónak, de a német csapatoknak az Anschluß során nyújtott fogadtatása után úgy döntött, hogy Ausztriát a Harmadik Birodalom új részévé teszi, Ostmarknak (vagy keleti határnak) nevezve. Seyß-Inquart megírta a törvényt, amely Ausztriát Németország tartományává tette, és március 13-án aláírta a törvényt.

Seyß-Inquart lett Reichsstatthalter vagy az úgynevezett Ostmark kormányzója. Ernst Kaltenbrunner volt a főminiszter, Burckel pedig Ausztria újraegyesítésének biztosa (a "zsidókérdéssel" foglalkozott).

Seyß-Inquart SS Gruppenführer lett, 1939 májusában pedig tárca nélküli miniszter Hitler kormányában.

Lengyelország lerohanása után Seyß-Inquart Dél-Lengyelország kormányzója lett, de mielőtt megkezdte volna ottani munkáját, megalakult a főkormány, és Seyß-Inquart Hans Frank főkormányzó helyettese lett.

Reichskommissár Hollandiában

Miután Németország megszállta Németalföldet, Seyß-Inquart 1940 májusában a megszállt Hollandia birodalmi biztosa lett. Feladata a polgári közigazgatás megszervezése, a Németországgal való szoros gazdasági kapcsolatok kialakítása és a Birodalom érdekeinek védelme volt.

Támogatta a holland Nemzeti Szocialista Pártot (NSB), és engedélyezte, hogy az létrehozza a Landwacht nevű félkatonai alakulatot, mint segédrendőrséget. Más politikai pártokat 1941 végén betiltottak, és számos korábbi kormánytisztviselőt bebörtönöztek Sint-Michielsgestelben. Az ország közigazgatását nagyrészt maga Seyß-Inquart irányította.

Intézkedéseket vezetett be a "terror" elleni küzdelem érdekében, és amikor 1943 májusában Amszterdamban, Arnhemben és Hilversumban széles körű sztrájkokra került sor, különleges gyorsított bírósági tárgyalásokat tartottak, és 18 millió gulden kollektív pénzbírságot szabtak ki. Seyß-Inquart a felszabadulás előtt mintegy 800 ember kivégzését engedélyezte. Egyesek szerint nem csupán 800-at, hanem több mint 1500-at, beleértve az úgynevezett "túsztörvény" szerinti kivégzéseket, amelyek (többek között) a felszabadításhoz közel álló politikai foglyokat, a putteni incidenst, valamint 117 holland megtorló kivégzését az SS- és rendőri vezető" Hanns Albin Rauter elleni támadásért. 1944 júliusától Seyß-Inquart hatáskörének nagy része átkerült a hollandiai katonai parancsnoksághoz és a Gestapóhoz, de továbbra is fontos és befolyásos politikai személyiség maradt.

Hollandiában két kisebb koncentrációs tábor volt:

• KZ Herzogenbusch Vught közelében, és
• Kamp Amersfoort Amersfoort közelében.

Westerborkban is volt egy "zsidó gyűjtőtábor", valamint számos más tábor, amelyet a hadsereg, a rendőrség, az SS vagy Seyß-Inquart közigazgatása irányított. Ezek közé tartozott az ommeni "önkéntes munkaerő-toborzó" tábor is. Összesen mintegy 530 000 holland civil dolgozott a németeknek, akik közül 250 000-et németországi gyárakba küldtek.

Seyss-Inquart antiszemita volt: Hollandiába érkezése után néhány hónapon belül elbocsátotta a zsidókat a kormányból, a sajtóból és az ipar vezető pozícióiból. A zsidóellenes intézkedések 1941 után fokozódtak: mintegy 140 000 zsidót regisztráltak, Amszterdamban gettót hoztak létre, Westerborkban pedig tranzittábort létesítettek. 1941 februárjában 600 zsidót küldtek a buchenwaldi és a mauthauseni koncentrációs táborba. Később holland zsidókat küldtek Auschwitzba. A szövetséges erők közeledtével, 1944 szeptemberében a Westerborkban maradt zsidókat Theresienstadtba küldték. A 140 000 regisztrált holland zsidóból mindössze 44 500 élte túl a háborút.

Amikor Hitler 1945. április 30-án öngyilkosságot követett el, Seyß-Inquart lett Karl Dönitz admirális új német kormányának külügyminisztere.

A náci rezsim "felperzselt föld" politikát folytatott, és néhány dokkot és kikötőt is lerombolt. Seyß-Inquart egyetértett Albert Speer fegyverkezési miniszterrel abban, hogy hiba volt mindent elpusztítani, hogy a háború után értékes anyagokat tartsanak távol a szövetséges erők vagy egy új kormány elől. Seyß-Inquart az 1945-ös úgynevezett "éhségtélen" is segített az élelmiszerosztásban, és engedélyezte, hogy a szövetségesek repülőgépei svéd fehér kenyeret dobjanak le a megszállt Hollandia északi részén élő éhezőknek. 1945. május 8-ig maradt birodalmi komisszár, amikor is, miután a Karl Dönitzzel való találkozója után, amelyen megerősítette, hogy blokkolja a felperzselt földdel kapcsolatos parancsokat, Hamburgban elfogták.

Nürnbergi perek

A nürnbergi perben Seyß-Inquartot béke elleni bűncselekmények elkövetésére irányuló összeesküvéssel, agressziós háborúk tervezésével, kirobbantásával és megvívásával, háborús bűncselekményekkel és emberiség elleni bűncselekményekkel vádolták.

Védőügyvédje Gustav Steinbauer volt. Seyß-Inquartot ennek ellenére az összeesküvés kivételével minden vádpontban bűnösnek találták. A halálos ítéletének hallatán Seyss-Inquart világossá tette, hogy vállalja a felelősséget a háború alatti túlkapásokért: "Akasztás általi halál... nos, az egész helyzetet tekintve soha nem számítottam másra. Minden rendben van". 1946. október 16-án, 54 évesen akasztották fel kilenc másik nürnbergi vádlottal együtt. Utolsó szavai a következők voltak: "Remélem, hogy ez a kivégzés a második világháború tragédiájának utolsó felvonása, és hogy e világháború tanulsága az lesz, hogy a népek között békének és megértésnek kell lennie. Hiszek Németországban".

Seyß-Inquart a nürnbergi perben.