Viselkedéselmélet (behaviorizmus) olyan megközelítés a viselkedés tanulmányozásában, amely csak a közvetlenül megfigyelhető, mérhető jelenségekre alapoz. A viselkedéskutatók elsősorban az ingerek és a rá adott válaszok közötti kapcsolatok feltérképezésére összpontosítanak, és elvetik az introspektív, belső élményekre (pl. szubjektív gondolatok és érzések) alapozott magyarázatokat.

A behaviorista hagyományban az olyan belső jelenségeket, mint a tudatállapotok, nem tekintették kutatási alapon szükséges magyarázó tényezőknek, noha ma már tudjuk, hogy az elme szerepe minden fejlettebb állat viselkedésében jelen van. A viselkedéselmélet kimondja, hogy a viselkedés vizsgálható anélkül, hogy ismernénk az események fiziológiáját, és anélkül, hogy olyan komplex elméleteket hívnánk segítségül, mint például az elméről szóló modellek. A Definíció szerint a behaviorizmus hangsúlyozza a megfigyelhetőség és az objektív mérés fontosságát.

Alapelvek

  • Tudományos objektivitás: csak a megfigyelhető viselkedés számít adatnak.
  • Tanulás központúság: a viselkedés nagy részét tanult folyamatokkal magyarázzák, nem veleszületett adottságokkal.
  • Környezeti meghatározottság: a környezet, az ingerek és következmények alakítják a viselkedést.

Kondicionálás típusai

A behavioristák két alapvető tanulási mechanizmust emeltek ki:

  • Klasszikus kondicionálás: a legismertebb példát Ivan Pavlov kutatásai adják: a kutyáknál megfigyelt klasszikus kondicionálást a reflexszerű nyáltermelés és egy semleges inger (pl. csengő) párosításával mutatta be. A kutya később a csengő hallatán is nyáladzott, még ha az eredeti élelmiszeringer nem is jelent meg.
  • Operáns kondicionálás: a viselkedés következményei határozzák meg, hogy az adott viselkedés a jövőben gyakoribbá vagy ritkábbá válik. Ezzel a mechanizmussal magyarázta többek között Edward Thorndike a tanulást (a "Law of Effect" – hatás törvénye), és később B. F. Skinner fejlesztette tovább a megerősítés, büntetés és a megerősítési rendek elemzésével.

Főbb alakok és hozzájárulásaik

A behaviorizmus kialakulásában és terjesztésében jelentős szerepet játszottak olyan kutatók, mint C. Lloyd Morgan, Ivan Pavlov, Edward Thorndike, John B. Watson és B. F. Skinner. Watson híres volt az introspekció elutasításáról és a pszichológia "tudományos" újrafogalmazásáról, például az érzelmek viselkedéses vizsgálatára vonatkozó vizsgálataival (pl. Little Albert-kísérlet). Thorndike megfogalmazta a tanulás alapvető törvényszerűségét, Pavlov a reflexes asszociációkat demonstrálta, Skinner pedig a viselkedésformálás és a megerősítés rendszereit kutatta (pl. Skinner-doboz).

Módszertani és gyakorlati hozzájárulások

A behaviorizmus a pszichológiai kutatásban több tartós módszertani előnyt hozott:

  • Precíz kísérleti eljárások és objektív mérőeszközök bevezetése.
  • Viselkedésformálás (shaping), megerősítés és megerősítési sémák (önmagukban is alkalmazhatók oktatásban, állattréningben, viselkedésterápiákban).
  • Gyakorlati alkalmazások: viselkedésterápia, viselkedésmodifikáció, fejlesztő és oktatási módszerek, valamint állattréning.

Viselkedésterápia és modern alkalmazások

A behaviorizmus elvei ma is élnek a pszichoterápiában, különösen a kognitív-viselkedésterápiában a alkalmazott technikákban. A kognitív-viselkedésterápia kombinálja a viselkedéses módszereket a kognitív szemlélettel, és hatékony lehet szorongások, fóbiák, valamint a függőség bizonyos formáinak kezelésében. A behaviorista gyakorlatokat használják továbbá iskolai magatartáskezelésben, munkakörnyezeti tréningekben és különböző rehabilitációs programokban.

Kritika és későbbi fejlemények

A behaviorizmust sok kritika érte, különösen azért, mert figyelmen kívül hagyta a belső mentális folyamatokat és az öröklött tényezők szerepét. A behavioristák gyakran tagadták az ösztönök jelentőségét és az öröklődés szerepét, illetve azt az elképzelést is, hogy viselkedés részben a génjeiből származhat. Ez a nézet kapcsolódott az ún. üres lap (tabula rasa) elképzeléséhez, vagyis ahhoz a feltevéshez, hogy a csecsemő születéskor „üres elmével” érkezik és mindent a környezetből tanul meg — szemben a modern evolúciós pszichológia hangsúlyaival.

Az 1950–60-as évektől kezdve a kognitív pszichológia előretörése és a belső mentális reprezentációk vizsgálata részben felváltotta a klasszikus behaviorista paradigmát. Ugyanakkor a behaviorizmus módszertani hozzájárulásai és gyakorlati technikái továbbra is jelentősek: a modern pszichológiában gyakran integrálják a kognitív megközelítésekkel. B. F. Skinner radikális viselkedéselmélete és az operáns kondicionálás elmélete továbbra is fontos referenciapont a viselkedéselemzésben.

Összegzés

A behaviorizmus alapvetően az objektív, megfigyelhető viselkedésre összpontosító elmélet, amelynek hatása ma is érezhető a pszichológiai kutatás módszertanában és számos terápiás, oktatási alkalmazásban. Bár a belső mentális folyamatok és a genetikai tényezők vizsgálata kiterjesztette és árnyalta a pszichológia képét, a behaviorista elvek — kondicionálás, megerősítés és viselkedésmodifikáció — továbbra is fontos eszközök a gyakorlati pszichológiában.