The Monkees: amerikai pop-rock együttes, tévésorozat és slágerei (1966–1968)

Négy zenei képességekkel rendelkező színészt választottak ki a sorozatra jelentkező 437 reménybeli jelentkező közül. A brit Davy Jones szerződést kötött a Columbia Pictures-szel, lemezeket adott ki, és fellépett a brit és az amerikai televízióban. A Columbia keresett egy projektet Jones számára, és a Screen Gems, amely a sorozatot gyártotta volna, az ő tévés részlegük volt. Nesmith texasi volt, country- és rockzenekarokban játszott, és saját dalokat adott ki. Dolenz felnőtt gyerekszínész volt a kaliforniai Los Angelesből, aki énekelt és coverbandákban játszott. Tork a New York-i Greenwich Village-ben dolgozó népzenész volt. Mindegyiküknek megvolt a maga szellemessége és személyisége, tudták szórakoztatni a közönséget, és énekelni is tudtak.

A show-ra jelentkezett még Stephen Stills (aki nagy tehetségről tett tanúbizonyságot, de túl öregnek tűnt a szerephez; ő ajánlotta Torkot, egy régi barátját, aki egy kicsit hasonlított rá), Danny Hutton (aki később a Three Dog Nightban szerzett hírnevet), Harry Nilsson (aki később találkozott a Monkees-zal, írt nekik, és felvételt készített velük), és Paul Williams (aki tíz évvel korábban elvesztette a Circus Boyban játszott szerepét Dolenz miatt; a Monkees később felvette a "Someday Man" című dalát). Később Charles Manson állítólag jelentkezett a meghallgatásra, de akkoriban börtönben volt. ^[]

Bob Rafelson és Bert Schneider filmeket akartak készíteni, de ebben kevés tapasztalatuk volt. Schneider apja a Columbia Pictures elnöke volt, és felajánlotta nekik, hogy készítsenek egy televíziós sorozat kísérleti epizódját. Ha a sorozatot eladnák egy csatornának, akkor epizódokat gyárthatnának és rendezhetnének, és tapasztalatot szereznének.

Rafelson már korábban is szeretett volna valami olyasmit készíteni, amiben zenészek és az életük szerepel. Amikor a Beatles szerepelt az Egy nehéz nap éjszakája és a Segítség! az emberek élvezettel nézték őket a vásznon, amint a zenélés mellett az életüket is eljátsszák, és poénos komédiákat adnak elő. Rafelson és Schneider adaptálta azt, amit a Beatles-filmekben, valamint az amerikai filmekben és a televízióban láttak. Míg a Beatlest mindig népszerű, ismert zenekarként mutatták be, addig az ő műsoruk egy ismeretlen zenekarról szólt volna, amely keresi a lehetőséget, hogy híres legyen.

A kísérleti epizódot 1965 őszén forgatták. Az első, tesztközönség előtt játszott változat nem ért el jó eredményt, de az újravágott változat nagyon jó eredményt ért el, és a sorozatot eladták az NBC-nek. Hogy biztosítsák, hogy legyen elég zene a sorozathoz, Don Kirshner zenei kiadót szerződtették. Az ő Brill Building dalszerzői a legjobb fiatal tehetségek közé tartoztak.

James Frawley színész, William Frawley (az I Love Lucyból ismert William Frawley fia) filmrendező akart lenni. Dolgozott Rafelsonnal és Schneiderrel, majd a Monkees-zal, amikor kiválasztották őket. Mielőtt a sorozat forgatása elkezdődött, Frawley hat hetet töltött a tagokkal, megtanította őket a színészi és komédiás improvizációra, és segített nekik megtanulni karaktereket játszani.

A The Monkees két évadon át szerepelt az NBC televízióban, összesen 58 epizódot készítettek belőle. A műsor 1967-ben két Emmy-díjat nyert, a Kiváló komédiasorozatért és a Kiváló rendezői teljesítményért a komédiában. A sorozat a Monkees lemezeit népszerűsítette, a zenéjük pedig felkeltette az emberek érdeklődését a műsor megtekintése iránt. Bár a műsor természetes célközönsége a gyerekek és a tizenévesek voltak, voltak olyan viccek és egyéb dolgok is, amelyeket az idősebb nézők is élvezhettek. A zenekar néha közvetlenül a közönséghez beszélt, és viccelődött azon, hogy egy televíziós műsorban szerepelnek. Sok epizódot a Monkees rövid interjúkkal fejeztek be, ahol a Monkees a karrierjükről és a számukra fontos dolgokról beszéltek. Ezáltal a rajongóik úgy érezhették, hogy ismerik az együttes tagjait.

Minden epizódban két dal szerepelt. Az egyik általában egy oldalas volt, a másik pedig egy új dal. A zenekar szájszinkronizált a felvételekhez a kamera előtt, és egymástól független jeleneteket is forgattak, véletlenszerű helyeken, bármilyen tárgyakkal, amelyek ott voltak. Ezeket összevágták, és "romps"-nak nevezték el. A rompok nagyon hasonlítottak a zenei videókhoz.

A Monkees egyik nagy problémája az volt, hogy egyikük sem tudott hangszeren játszani, mivel az első lemezeiken szereplő zenét többnyire stúdiózenészek készítették. Nesmith és Dolenz gitároztak, Dolenz pedig dobleckéket vett, hogy dobolni tudjon a kamera előtt. Tork gitározott, billentyűs hangszereken és bendzsón játszott. Jones megtanult dobolni és gitározni, és egy egyedi basszusgitárt készítettek kifejezetten neki. Emellett ütőhangszereken is játszott, például tamburán.

A zenekarnak azonban kevés tapasztalata volt a közös zenélésről, és nem tudták megcsinálni a műsor kezdetéhez szükséges zenét. A producerek először azt tervezték, hogy előre felvett zenét használnak, és ezt a tervet el is követték. Don Kirshner jó megérzéssel tudta, hogy mi az, ami jól fogyna, és átvette a felvételek irányítását, korlátozva a Monkees beleszólását a zene elkészítésébe. Az első évad legtöbb dalánál a tagok csak énekeltek, és nem játszottak a lemezeken. Boyce és Hart azt is észrevette, hogy amikor mind a négy Monkees együtt volt a stúdióban, a felvételek alatt megpróbálták egymást megnevettetni, és a dolgok nem sikerültek. Elkezdték egyesével és kettesével hozni a zenekart a felvételekre. Kirshner azt is jóváhagyta, hogy Nesmith minden Monkees-albumra két saját dalt készítsen. Nesmith kiválaszthatta a zenészeket és énekelhetett, de maga nem játszhatott a lemezeken.

Idővel a zenekar zeneileg fejlődött, és újabb esélyt akartak arra, hogy saját felvételeken játszhassanak. Elkezdtek élőben is fellépni a közönség előtt. Kirshner nem akarta meggondolni magát, kiadott egy egész albumot anélkül, hogy szólt volna a zenekarnak, és egy új kislemezt is tervezett kiadni. Nesmith összeveszett Kirshnerrel és az ügyvédjével (saját öklét egy falon keresztülvágta, hogy kimutassa dühét), és sajtótájékoztatót hívott össze, ahol elmondta a médiának, hogy elégedetlen azzal, ahogyan a zene készült. Sokan úgy gondolták, hogy ez bizonyította, hogy a Monkees hamis, és nem érdemli meg, hogy népszerű legyen. Hogy bizonyítsanak, a Monkees felvett egy új kislemezt, majd egy új albumot, ahol minden tag hangszeren játszott. Az új lemezek nem fogytak olyan jól, mint az elsők, de jobban érezték magukat, hogy a zene valóban az övék volt, és még mindig voltak slágereik.

Kirshner kiadta az "A Little Bit Me, A Little Bit You" című kislemezt (Neil Diamond írta), anélkül, hogy előzetesen engedélyt kapott volna. Ez elég ok volt arra, hogy kirúgják a Monkees produkciós csapatából. Kirshner karrierje nem sérült, és a maga módján más zenéket is készített, többek között dalokat az Archies számára. Később műsorvezetője volt egy Don Kirshner's Rock Concert című műsornak, amelyben zenekarokat mutatott be élőben.

A Monkees belefáradt a sorozat epizódról epizódra ismétlődő "képletébe" (Davy Jones beleszeret egy lányba, és a zenekar többi tagja segít neki összejönni vele), és inkább egy varietéműsorral akartak próbálkozni. Az NBC és a sorozat producerei nem akartak változtatni a sorozat eddigi módján. A két fél nem tudott megegyezni, és a műsort törölték, bár továbbra is népszerű volt.

Miután a televíziós sorozat véget ért, a Monkees szerepelt egy filmben, a Headben, és egy televíziós különkiadásban, a 33 1/3 Revolutions per Monkee-ben. Egyik sem volt sikeres, és a zenekar későbbi lemezei sem voltak slágerek. A Monkees továbbra is fellépett a közönség előtt, de egyre kevesebben jártak a koncertjeikre. A zenekar tagjai egymás után léptek ki. Tork 1968 végén távozott, mondván, hogy kimerült. Nesmith 1970-ben távozott, hogy saját zenekart alapítson. Jones 1970 folyamán lépett ki, és visszatért a szólókoncertezéshez.

A Monkees 1969 és 1972 között ismétlésekben jelent meg a CBS műsorán, először ebédidőben, később pedig a szombat reggeli rajzfilmek mellett. Az ABC később, 1972 és 1973 között sugározta a sorozatot.

A következő évtizedben minden egykori Monkee más-más dolgokkal próbálkozott. Tork zenészként, tanárként és énekes pincérként dolgozott. Nesmith countryzenei karriert futott be, majd videoklipeket kezdett készíteni. Jones és Dolenz mindketten lemezeken énekeltek. Jones inkább színházi munkákat végzett, míg Dolenz rajzfilmes szinkronhangokat készített.

Dolenz és Jones 1976-ban összeállt Boyce-szal és Harttal, hogy turnézzanak és előadják a Monkees régi slágereit. Egy új albumot is készítettek együtt. Később Jones és Dolenz Angliába mentek, hogy fellépjenek Harry Nilsson The Point! Mindketten Angliában maradtak. Jones szerepelt a Godspellben és más zenés színdarabokban, és átképezte magát zsokénak. Dolenz televíziós rendező és producer lett. Ugyanezekben az években Nesmith saját céget alapított, zenei és videoklipek gyártására. Tork visszatért a fellépésekhez és néha lemezeket készített.

A The Monkees 1975-től kezdve szindikátusban jelent meg, általában a helyi televíziókon játszották délutánonként. Kiadtak egy válogatásalbumot The Monkees Greatest Hits címmel, és a régi slágereiket még mindig játszották a rádióállomásokon. Később egy második Greatest Hits album is megjelent.

1986-ban Tork, Jones és Dolenz újra összeállt egy "oldies show" turné keretében. Az MTV a turné népszerűsítésére egy vasárnapon a régi sorozatuk majdnem minden epizódját levetítette, és meglepetéssiker lett belőle. Húsz évvel az indulásuk után a fiatalok új generációja érdeklődött a Monkees iránt. A turné kis turnéból nagyszabásúvá vált, és a Monkees visszatért. Az MTV és a Monkees jól működött együtt. A Nickelodeon, az MTV testvércsatornája adta a sorozatukat, és az együttes a nyolcvanas évek végén a Nickelodeonon és az MTV-n is szerepelt. Nesmith többnyire nem csatlakozott az újraegyesüléshez a produceri karrierje miatt, de néhány ritka fellépést azért vállalt velük. A többi tag is megtartotta szólókarrierjét, a turnék között.

Az 1990-es években az újraegyesült Monkees folytatta a turnézást, és vendégként szerepelt a televízióban. Nesmith újra csatlakozott hozzájuk egy új album, a Justus, egy tévés különkiadás kedvéért, és fellépett velük a színpadon Angliában. Amikor azonban turnézni kezdtek az Egyesült Államokban, távozott, és nem tért vissza. 2000 után ritkábban turnéztak. Tork 2001-ben ismét távozott, Jones és Dolenz pedig 2002-ben dolgozott utoljára együtt.

A tévésorozat minden epizódja megvásárolható DVD-n (akárcsak a Head című filmjük), és minden lemezkiadásuk kompaktlemezen is megvásárolható. A Rhino Records megvásárolta az összes művük jogait, és még mindig felügyeli a Monkees kiadványokat.

Dolenz, Tork és Jones 2011-ben az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban turnézott. Davy Jones 2012. február 29-én halt meg a floridai Stuartban. A Monkees ezután folytatta a turnézást Nesmith, Dolenz és Tork társaságában.

Peter Tork 2019. február 21-én hunyt el családi otthonában, Connecticutban. Peter az adenoid cisztás karcinóma, a nyálmirigyek ritka rákos megbetegedése miatt 10 éven át tartó betegségben hunyt el.

• The Monkees Tale, Eric Lefcowitz, Last Gasp Press, San Francisco, Kalifornia
• Monkeemania, Glenn A. Baker, Plexus Publishing, Medford, New Jersey
• I'm A Believer, Micky Dolenz with Mark Bego, Rowman & Littlefield, Lanham, Maryland