A Phoronida, vagyis a patkósférgek egy kis tengeri állattörzs, amely jelenleg körülbelül húsz fajt foglal magában, két ismert nemzetségben (többek között a Phoronis és a Phoronopsis). Rendszertanilag gyakran a Brachiozoa csoporthoz sorolják, amelybe a brachiopodák is tartoznak; a lophophoráták (phoronidák, bryozoák és brachiopodák) rokonsági helyzete azonban a molekuláris vizsgálatok alapján időnként vitatott.
Morfológia és testfelépítés
A phoronidák teste féregszerű, hosszúkás; egyes fajok csak néhány milliméteresek, mások több centiméter hosszúra is megnőhetnek. A nevet (patkósférgek, horseshoe worms) a test elülső részén található, patkó alakú lophophore adja: ez a szájat körülvevő, csillós szerkezet lophophore, amely ciliated (csillós) tentákulumokból áll és a lebegő részecskéket, planktonos táplálékot felfogja.
A bélrendszerük U-alakú: a bél a száj közelében hurkolódik, és a végbélnyílás (anus) viszonylag közel található a szájtól, ami magyarázza a "patkóférgek" elnevezést. A testben egyszerű, de működő keringési rendszert és coelomás terek találhatók; egyes fajokban a vérfesték oxigénszállítást biztosít.
Csövek és élőhely
A kifejlett egyedek általában csőférgek: saját maguk által termelt, kitinszerű váladékkal bélelt csövekben élnek. Ezek a csövek az aljzathoz rögzítik a szervezetet, és többféle módon helyezkednek el:
- iszapba vagy homokba temetkezve, függőleges vagy ferde csőben;
- sziklás aljzaton a felszín felett nyugvó csövekben;
- sziklákba, mészkőbe, vagy más kemény anyagokba kifejezetten lyukat oldva: egyes fajok képesek a kőzetet felületi oldással bővíteni, majd a lyukakat belülről bélelik.
Ha sziklákon élnek, akkor gyakran kolóniákban jelennek meg: az egyedi csövek egymás köré csavarodhatnak vagy sűrűn nőnek, ezzel stabil közösséget alkotva. Egyes fajok héjakban, más állatok üregeiben (például cementpillérekben vagy kagylók üregeiben) is meghúzódhatnak.
Táplálkozás
Táplálékukat a lophophore segítségével gyűjtik össze: a csillós tentákulumokkal meghajtott vízáram az apró részecskéket és zooplanktont a szájnál koncentrálja. A lophophore működése finoman szabályozott; a phoronidák tehát filtráló (szűrő) életmódot folytatnak.
Szaporodás és fejlődés
A legtöbb phoronida faj különnemű (gonochorista), de előfordulnak hermafrodita egyedek is. Általában külső megtermékenyítés zajlik: a gaméták a vízbe jutnak, és a megtermékenyített petéből planktonos actinotrocha (vagy actinotrocha/actinotrocha jellegű) lárva fejlődik. A lárva néhány napig vagy hétig a planktonban élhet, majd letelepszik az aljzaton és drámai metamorfózison megy keresztül, amely során kialakul a felnőtt test és a jellegzetes cső.
Elterjedés és ökológiai szerep
A phoronidák világszerte előfordulnak szinte minden óceánban és tengerben (a legtöbb feljegyzés szerint a sarki tengerektől eltekintve). Többnyire sekély vizekben találhatók, leggyakrabban 0 és 70 méteres mélység között, de előfordulnak akár 400 méteres mélységig is. Az élettartamuk általában rövidebb, sok faj esetében nagyjából egy év körüli.
Ökológiailag fontosak: szűrőként tisztítják a vizet, a csőkolóniák stabilizálhatják a talajt, és élőhelyet nyújthatnak más apró gerinctelenek számára. Ugyanakkor kis biomassát képeznek, ezért közvetlen gazdasági jelentőségük csekély.
Rendszertani megjegyzések és fosszilis adatok
A phoronidák rendszertani helyzete hosszú ideig vitatott volt. Hagyományosan a lophophoráták (phoronidák, Bryozoa és Brachiopoda) közé sorolták őket, és egyes munkák a Brachiozoa csoportot javasolták a phoronidák és brachiopodák összekapcsolására. Újabb molekuláris vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy a lophophoráták nem mindig alkotnak egységes törzset, és elhelyezkedésük a spiráliák (Lophotrochozoa) belsejében változó értelmezésű.
A fosszilis nyomok ritkák, mert a phoronidák teste lágyszövetes, és csak a csövek maradványai őrződhetnek meg. Ennek ellenére vannak interpretált fosszilis csőmaradványok, amelyek segítenek a csoport történetének megértésében, de az értelmezésük gyakran bizonytalan.
Összefoglalás
A Phoronida kis, de érdekes tengeri állatcsoport: patkó alakú lophophore-jukkal hatékony szűrőket alkotnak, csőlakó életmódot folytatnak, és különleges életciklussal rendelkeznek (actinotrocha lárva). Bár fajszámuk alacsony és testszerkezetük egyszerű, rendszertani helyzetük és evolúciós kapcsolataik miatt különös figyelmet kapnak a zoológiai kutatásokban.
