A pakisztáni mozgalom (más néven Tehrik-e-Pakisztán, urdu: تحریکِ پاکستان) egy politikai mozgalom volt, amely a 20. század első felében volt aktív. Abban az időben Brit India Nagy-Britanniához tartozott. Brit Indiában a legtöbb ember hindu, vagy muszlim volt. A mozgalmat létrehozó emberek attól féltek, hogy az angolok távozásával elveszítik szabadságukat. Ezért külön államot akartak létrehozni. Ezt a küzdelmet az All India Muslim League párt szervezte, és ez vezetett a Brit Birodalom felosztásához Indiában. A mozgalmat Quaid-e-Azam Muhammad Ali Dzsinnah vezette. További fontos vezetők voltak: Nawab Muhammad Ismail Khan, Mahmudabad Raja Amir Ahmed Khan, Sir Sikandar Hayat Khan, Nawabzada Liaquat Ali Khan, Fatimah Dzsinnah, Amjadi Bano Begum, Sir Abdullah Haroon, Khawaja Nazimuddin, Huseyn Shaheed Suhrawardy, Sardar Shaukat Hayat Khan, Chaudhry Khaliquzzaman, A.K. Fazlul Huq, Aurangzeb Khan, Qazi Muhammad Isa és Abdur Rab Nishtar.
Történeti háttér és főbb események
A mozgalom alapgondolata a két nemzet elméletén (two-nation theory) alapult: ez azt állította, hogy a muszlimok és a hinduk politikai, társadalmi és vallási különbségei miatt különálló állami képződményre van szükség a muszlim közösség védelméhez és önrendelkezéséhez. Az All India Muslim League a 1930-as és 1940-es években erős szervezőmunkát végzett, regionális és országos politikai kampányokat folytatott, és tárgyalásokat folytatott a Brit Birodalom és más indiai politikai erők képviselőivel.
Lahore-i határozat (1940): az All India Muslim League 1940-ben, Lahore-ban elfogadott határozata (gyakran „Pakistan Resolution”-ként említik) volt a formális követelés, amelyben a muszlimok külön állami berendezkedését kérték a brit fennhatóság megszűnése után. Ez az esemény fontos fordulópontként szolgált a függetlenségi törekvésekben.
A második világháború utáni időszakban az 1946-os években eszkalálódtak a feszültségek: például a Direct Action Day (1946) következtében megnövekedtek a rendbontások és erőszakcselekmények az indiai városokban. A brit kormány és a különböző indiai pártok közötti tárgyalások végül a Brit India felosztásához vezettek. 1947 augusztusában létrejött a független Pakisztán (a Brit Birodalomból kivált muszlim többségű területek), valamint egy független India. A határokat a Sir Cyril Radcliffe vezette bizottság jelölte ki, amit Radcliffe Line-nek neveznek.
Kulcsvezetők (kiemelve)
- Quaid-e-Azam Muhammad Ali Dzsinnah – a mozgalom legfontosabb szervezője és politikai vezetője, később Pakisztán első kormányzó-főnöke (Governor-General).
- Nawab Muhammad Ismail Khan
- Mahmudabad Raja Amir Ahmed Khan
- Sir Sikandar Hayat Khan
- Nawabzada Liaquat Ali Khan – a mozgalom vezető alakja, Pakisztán első miniszterelnöke.
- Fatimah Dzsinnah
- Amjadi Bano Begum
- Sir Abdullah Haroon
- Khawaja Nazimuddin
- Huseyn Shaheed Suhrawardy
- Sardar Shaukat Hayat Khan
- Chaudhry Khaliquzzaman
- A.K. Fazlul Huq
- Aurangzeb Khan
- Qazi Muhammad Isa
- Abdur Rab Nishtar
Következmények és örökség
A felosztás és a függetlenség súlyos humanitárius következményekkel járt: becslések szerint több százezer ember vesztette életét, és több millióan kényszerültek elvándorolni az új határok átrendeződése során. A partició nyomán létrejött határvonalak és a lakosságmozgások tartós politikai és társadalmi hatásokat hagytak maguk után, többek között a későbbi India–Pakisztán konfliktusok (így a Kasmíri vita) forrásai is ezekben a folyamatokban gyökereznek.
A Tehrik-e-Pakisztán öröksége összetett: egyrészt teljesítménye a muszlimok számára létrehozott független állam megteremtése volt, másrészt vitákat és eltérő értelmezéseket hagyott a nemzeti identitásról, a vallás szerepéről az államban, valamint a kisebbségek jogairól. A mozgalom vezetőinek döntései és a brit politika együttesen alakították át Dél-Ázsia politikai térképét a 20. század közepén, és hatásai napjainkig érzékelhetők a térség politikájában és társadalmi viszonyaiban.
