Gustave Courbet

Korai életút

Courbet 1819-ben született, Régis és Sylvie Oudot Courbet fia volt a doubsi Ornansban. Courbet húgai, Zoé, Zélie és Juliette voltak az első modelljei a rajzoláshoz és festéshez.

Húszévesen, 1839-ben Courbet Párizsba ment, és két másik festő, Steuben és Hesse műtermében dolgozott. Ott nem volt boldog, és egyedül akart dolgozni. Számos nagy mester, köztük Goya, Velazquez és Tiziano műveit tanulmányozta. Ebben az időben több önarcképet is festett. Gyakran hazatért Ornansba, ahol vadászott, halászott, és a vidéki életben és a vidéki életben talált ihletet.

1846-1847-ben Coubet Hollandiába és Belgiumba utazott, ahol Rembrandt, Franz Hals és Jan Steen festményeit tanulmányozta, akik mindannyian az 1600-as években festettek. E művészek festményei gyakran a mindennapi élet realista jeleneteit és portréit ábrázolták. Hétköznapi embereket ábrázoltak, akik együtt ülnek az asztalnál, táncolnak, írnak, főznek, szakmában, vállalkozásban és a földeken dolgoznak. Sok képen katonák is szerepeltek. Courbet úgy döntött, hogy ő is úgy akarja megfesteni a hétköznapi élet jeleneteit, ahogyan ezek a művészek tették. Nem akart irodalmi, történelmi vagy mitológiai jeleneteket festeni, mint a legtöbb más művész abban az időben Franciaországban. ⁸³

Önarckép (A kétségbeesett ember), 1843-1845 körül (magángyűjtemény)

Siker

Courbet nagy képet festett az ornans-i mindennapokról. Az Ornans-i vacsora után című festmény négy férfit ábrázol, akik éppen befejezték az étkezést egy kis asztalnál, amely talán egy fogadóban található. Az egyik férfi hegedül, a másik pipára gyújt. Courbet ül és hallgatja, fejét a kezére támasztva. Egy nagy kutya gömbölyödik az egyik szék alatt. Courbet a képet a párizsi Szalonkiállításon mutatta be. Nagy sikert aratott. Aranyérmet nyert, és a francia kormány is megvásárolta.³² Az aranyéremnek köszönhetően Courbet a Szalonkiállításokon anélkül akaszthatta ki képeit, hogy azokat előbb zsűri ellenőrizte volna. Ezt a szabályt 1857-ben megváltoztatták.⁵⁵ Courbet munkássága, valamint Honoré Daumier és Jean-François Millet munkássága realizmus néven vált ismertté. Az általa csodált holland festőkhöz hasonlóan Courbet gyakran festett széles, durva ecsetvonásokkal. Festményein gyakran használt sötét földszíneket, különösen barnát.

Kőtörők

1849-ben Courbet két embert látott az út szélén dolgozni, akik kis kalapácsokkal nagy köveket törtek kavicsokká. Az egyik egy idős férfi, a másik egy fiatal fiú volt. Courbet megfestette ezt a jelenetet. Egy barátjának így magyarázta: "Nem gyakran találkozik az ember a szegénység ilyen teljes kifejeződésével, és így már akkor és ott megfogalmazódott bennem a festmény ötlete. Mondtam nekik, hogy másnap reggel jöjjenek a műtermembe".

A kép hamarosan a szegények életének egyik leghíresebb jelenetévé vált, amelyet valaha is megfestettek. A második világháború alatt Drezdában megsemmisült. ³¹

Temetés Ornansban

Courbet másik fontos festménye, amelyet az 1850-es Szalonban mutattak be, egy falusi életet bemutató jelenet volt. 1849-től kezdődően megfestette az előző évben elhunyt dédnagybátyja temetését. Courbet a temetésen részt vett falubelieket egytől egyig elhívta a műtermébe, hogy pózoljanak neki, amíg a festmény elkészült. A festmény nagyon nagy volt, 3,1 x 6,6 méter (10 x 22 láb). A híres művész, Jacques Louis David egyszer már festett egy nagyon nagy képet ugyanígy. David képe Napóleon koronázásáról készült, és az összes jelenlévőt ábrázolta.

Egyesek dicsérték A temetés Ornansban című filmet, mások viszont nagyon dühösek voltak rá. Úgy gondolták, hogy helytelen egy egyszerű ember temetését egy hatalmas festményen ábrázolni, mintha olyan fontos lenne, mint egy császár. Úgy gondolták, hogy helytelen egy falu szegény embereit, régi ruháikkal és koszos csizmáikkal úgy ábrázolni, mintha mindannyian olyan fontosak lennének, mint az urak és hölgyek.⁴ A kritikusok egy része azt mondta, hogy Courbet szándékosan csúnyaságot akart festeni. Sokan megnézték a képet, és tetszett nekik az új realista festésmód. Courbet azt mondta: "Az Ornans-i temetés a .... a romantika temetése volt. "

Courbet hírességgé vált. (Híres lett, és az újságok írtak róla - mint egy filmsztárról.) Az emberek azt mondták róla, hogy zseni, "szörnyű szocialista" és "vadember".⁸ Courbet 1850-ben írt egy barátjának:

"

...a mi nagyon civilizált társadalmunkban szükség van arra, hogy a vademberek életét éljem. Még a kormányoktól is szabadnak kell lennem. Az emberek szimpatizálnak velem, közvetlenül hozzájuk kell fordulnom.

"

Az 1850-es években Courbet számos más képet is festett, amelyeken egyszerű emberek és barátok voltak a témái, mint például a Falusi dámák (1852), a Birkózók (1853), a Fürdőzők (1853), az Alvó fonó (1853) és a Búzaszűrők (1854).

A művész műterme

Courbet ezután egy másik hatalmas képet festett. Ez a festmény A művész műterme címet viseli, és a festő életének hét évéről szól. A kép közepén magát mutatja, amint egy nagyméretű tájképen dolgozik. Mögötte egy művészmodell áll, aki meztelen. Körülötte Courbet barátai és falujának lakói. Édesanyja a kép egyik oldalán áll. Egy másik nő a padlón ül és a gyermekét eteti. Egy kisfiú figyeli a művészt, miközben egy fehér macska játszik a padlón.

1855-ben Coubet ezt a képet, az Ornan-i temetéssel és tizenkét másik festménnyel együtt, az Exposition Universelle elnevezésű nagy nemzetközi kiállításra vitte Párizsba. A két legnagyobb képet és egy másikat elküldték, mert nem volt elég hely. Courbet dühös volt. Saját épületet állíttatott fel, és negyven festményét mutatta be.⁵² Sok más művész dicsérte Courbet-t, de néhányan kinevették, és a közönség nem nagyon vásárolt a képeiből.⁸⁴ A tettei miatt a fiatalabb művészek hallottak róla, és csodálták. Ezek közé tartozott James McNeill Whistler az Egyesült Államokban, valamint Édouard Manet Franciaországban.

Későbbi élet

1857-ben Courbet hat képet mutatott be a Szalon-kiállításon. Az egyik egy vadászjelenet volt, egy pedig két prostituáltat ábrázolt, akik a párizsi Szajna partján egy fa alatt feküdtek. A kiállításra sokan eljöttek. A vadászjelenetek nagyon népszerűek voltak a nagy házak előszobáinak és ebédlőinek díszítésére. ⁵²

Élete hátralévő részében Courbet erotikus képeket festett, mint a prostituáltak képe, és még sok vadászjelenetet. Utolsó erotikus festménye A világ eredete címet viselte, és a női nemi szerveket ábrázoló közelkép volt. Ezt a festményt 1988-ig nem mutatták be nyilvános kiállításon. Sok tájképet is festett, amelyeket szabadtéri vázlatokkal kezdett, majd műtermében nagyméretű festményekké alakított. Az 1870-es évekre Courbet-t Franciaország egyik vezető művészeként tartották számon. Az uralkodó felajánlotta Courbet-nek, hogy a Légion d'honneur tagjává teszi, ami a legmagasabb kitüntetés volt Franciaországban, de Courbet ezt nem fogadta el. Úgy vélte, hogy ő a szegényekhez és az egyszerű emberekhez tartozik, nem pedig a nagyok és hatalmasok közé.

Ebben az időben Franciaországban számos politikai probléma volt. Courbet belekeveredett a politikai problémákba. 1871-ben őt hibáztatták, mert a Vendôme-oszlop nevű köztéri emlékművet lebontották. Hat hónapra börtönbe zárták. 1873-ban az új kormány elvárta tőle, hogy fizesse ki az emlékmű helyreállítását és visszahelyezését. Nem volt elég pénze, ezért elhagyta Franciaországot, és Svájcba költözött. A kormány úgy döntött, hogy olyan feltételeket szab, hogy Courbet 33 éven keresztül évi 10 000 frankos részletekben fizeti ki az oszlopot. Courbet a svájci La Tour-de-Peilzben halt meg 1877. december 31-én, egy nappal az első részlet kifizetésének esedékessége előtt. 58 éves volt, és májbetegségben halt meg, amelyet súlyosbított az erős alkoholfogyasztás.

Két prostituált a Szajna partján , (1856)


A művész műterme , 1855, 359 × 598 cm (141,33 × 235,43 in), olaj, vászon, Musée d'Orsay, Párizs


Kőtörők, 1849


Gustave Courbet, Temetés Ornansban, 1849-1850, olaj, vászon, Musée d'Orsay, Párizs.

Galéria

Kapcsolódó oldalak

• Romantika
• Szociális realizmus
• Impresszionizmus
• Posztimpresszionisták