Homeosztázis
A homeosztázis az önszabályozás, minden önszerveződő rendszer alapvető tulajdonsága. A biológiában a stabil belső környezet fenntartása.
A homeosztázis az élet azon képessége, hogy egyensúlyban maradjon, amikor a környezet változik. Az állatok stabil állapotban tartják a testüket. Ezt belső egyensúlyuk szabályozásával teszik. Például beállítják a pH-értéküket, a hőmérsékletüket, a vérben lévő oxigén vagy szén-dioxid mennyiségét stb. Az élőlényeknél annak tanulmányozását, hogy hogyan tartják stabil állapotban a szervezetüket, fiziológiának nevezzük. A fiziológia többnyire tudattalanul működik egész életünk során. Számos negatív visszacsatolási rendszerünk van, amelyek úgy szabályozzák fiziológiánkat, hogy életben maradjunk. Ezek a rendszerek önszerveződőek, és nem kell őket megtanulni. Örököltek.
A koncepciót Claude Bernard írta le, a kifejezést később Walter Cannon alkotta meg 1926-ban, 1929-ben és 1932-ben. Walter Cannon úgy gondolta, hogy ezek a homeosztázis jellemzői:
1. Az állandóságot egy nyitott rendszerben, mint amilyen a testünk is, olyan mechanizmusok biztosítják, amelyek fenntartják ezt az állandóságot. Cannon ezt arra a felismerésre alapozta, hogy milyen módon szabályozzák az olyan állandósult állapotokat, mint a glükózkoncentráció, a testhőmérséklet és a sav-bázis egyensúly.
2. Az állandósult állapot fenntartása érdekében minden változás automatikusan találkozik olyan tényezőkkel, amelyek ellenállnak a változásnak. A vér sótartalmának növekedése szomjúságot eredményez, mivel a szervezet megpróbálja felhígítani az extracelluláris folyadékban lévő sókoncentrációt.
3. A homeosztázist végző szabályozó rendszer számos együttműködő mechanizmussal rendelkezik, amelyek egyszerre vagy egymás után hatnak. A vércukorszintet az inzulin, a glükagonok és más hormonok szabályozzák, amelyek a májból való felszabadulását vagy a szövetekbe való felvételét szabályozzák.
Példák a homeosztázisra:
- A termosztát működése
- A víz és az ásványi anyagok szabályozása a szervezetben
- A testhőmérséklet szabályozása: az emlősök és a madarak bonyolult rendszerekkel rendelkeznek, amelyek testhőmérsékletüket szoros határok között tartják.
Az emlősöknél a homeosztázisban részt vevő fő szervek a következők:
- A hipotalamusz és az agyalapi mirigy
- a tüdő
- a bőr
- az izmok
- a vesék
- a máj és a hasnyálmirigy
Az agy szintén központi szerepet játszik a homeosztázisban. Az agy irányítja a viselkedést, és a viselkedés alapvető funkciója az élet fenntartása a cselekvés révén.
Kapcsolódó oldalak
Kérdések és válaszok
K: Mi az a homeosztázis?
V: A homeosztázis az élőlények stabil belső környezetének önszabályozása. Ez az élet azon képessége, hogy egyensúlyban maradjon, amikor a környezet változik.
K: Ki alkotta meg a homeosztázis kifejezést?
V: A kifejezést Walter Cannon alkotta meg 1926-ban, 1929-ben és 1932-ben.
K: Walter Cannon szerint melyek a homeosztázis néhány jellemzője?
V: Walter Cannon szerint a homeosztázis magában foglalja az állandóságot egy olyan nyitott rendszerben, mint a testünk, amelyet a változásnak ellenálló mechanizmusok tartanak fenn; bizonyos változók bármilyen növekedése vagy csökkenése olyan tényezőkkel találkozik, amelyek ellenállnak ennek; és vannak együttműködő mechanizmusok, amelyek egyszerre vagy egymás után hatnak az állandósult állapot fenntartása érdekében.
K: Milyen szervek vesznek részt a homeosztázisban az emlősöknél?
V: Az emlősöknél a homeosztázisban részt vevő fő szervek a hipotalamusz és az agyalapi mirigy, a tüdő, a bőr, az izmok, a vesék, a máj és a hasnyálmirigy. Az agy is fontos szerepet játszik, mivel a viselkedést irányítja, amely cselekvéssel támogatja az életet.
K: Hogyan szabályozzák az állatok a belső egyensúlyukat?
V: Az állatok a belső egyensúlyukat a pH-szintjük, a vérben lévő oxigén vagy szén-dioxid hőmérsékletének szintje stb. beállításával szabályozzák.
K: Hogyan nevezik annak tanulmányozását, hogy az élőlények hogyan tartják magukat stabil állapotban?
V: Annak tanulmányozását, hogy az élőlények hogyan tartják magukat stabil állapotban, fiziológiának nevezik.
