A sakk története: eredet, terjedés és a modern játék kialakulása

• KR. U. 550: Északnyugat-India
• 600Kr.u.: A sakk első egyértelmű említése egy perzsa kéziratban, amely leírja, hogy a sakk Indiából érkezett Perzsiába (Iránba).
• ~700AD: Az első kétségtelenül létező sakkfigurák megjelenésének dátuma.
• 800Kr.u.: A mórok sakkot hoznak Spanyolországba és Szicíliába.
• 900Kr.u.: A korai muszlim sakkmesterek, asz-Suli és al-Lajlaj műveket írnak a sakk technikájáról.
• 1000AD: A sakk széles körben elterjedt Európában, beleértve Oroszországot is.
• 1300AD: Az első európai kommentárok a sakkról prédikációkban és történetekben.
• 1475-1500: A modern játék születése: különösen a vezér és a futó új lépései.
• 1495: Az első nyomtatott sakkkönyv.
• 1497: Az első nyomtatott sakkkönyv, amely napjainkig fennmaradt.
• 1600: Az első profi játékos-írók.
• 1780s: Az első mesterjátékok, amelyeket játék közben rögzítenek.
• 1836: Az első sakkmagazin.
• 1849: Az első amerikai sakkverseny.
• 1851: Az első nemzetközi sakkverseny.
• 1866: Az első olyan mérkőzés, amelyet órával mértek.
• 1883: Az első olyan verseny, amelyen speciálisan tervezett sakkórákat használnak.
• 1886: Az első elismert világbajnoki mérkőzés.

A sakk előfutárai Észak-Indiából származnak a Gupta birodalom idején, ahol a 6. században a sakk korai formáját Chaturanga néven ismerték. Ez lefordítva "a négy hadosztály", azaz a gyalogság, a lovasság, az elefántcsapat és a szekérhadsereg, amelyeket a modern gyalog, huszár, futó és bástya bábuk képviselnek. ^{p173; p74}

Perzsa és arab sakk

A szasszanida Perzsiában 600 körül a név Chatrang lett, a szabályokat továbbfejlesztették, és a játékosok elkezdték Shāh! (perzsaul 'király'), amikor az ellenfél királyát fenyegetik, és Shāh māt! (perzsául 'a királynak vége'), amikor a király nem tudott elmenekülni a támadás elől. Ezek a felkiáltások a sakkban megmaradtak, amikor a sakk más országokba is eljutott.

A játékot a muszlim világ Perzsia iszlám hódítása után vette át, a figurák nagyrészt megtartották perzsa nevüket; arabul "māt" vagy "māta" مَاتَ azt jelenti: "meghalt", "halott". Arabul a játék neve Shatranj lett. Az összes többi nyelvben a játék neve vagy a shatranj vagy a shah szóból származik.

A darabok nevének változása

Az alábbi táblázat a sakkfigurák nevének és jellegének változását mutatja be, ahogyan azok egyik kultúrából a másikba kerültek, Indiától Perzsián át Perzsián át Európába: ^p221

A játék Európába érkezése után több évszázadon keresztül változtak a bábuk arab nevei. Leginkább azok a bábuk változtak meg, amelyeknek nem volt megfelelőjük Európában, mint például az elefánt (eh-l-fh-ant), a visier (tanácsadó: a firzan vagy wazir) és a szekér (rukhkhh). A legkülönfélébb elnevezések az elefántra vonatkoztak,^p424 amelyet Európában nem láttak, és így háborúban sem használtak. Spanyolországban az arab nyelvből származó nevek évszázadokig fennmaradtak (alfil, aufin, orfil...). Végül Franciaország kivételével mindenhol használták a "püspök" szót. Hasonló módon a vizír végül "királynő" lett, a szekér pedig a "vár" szóvá vált. Kivéve, hogy az angolban, ahol a "bástya" nyilvánvalóan a "rukh" változata. Megjegyzés: az alábbi táblázat nem ragadja meg mindezeket a bonyolult változásokat.

Európa és Kelet

A játék legalább három útvonalon jutott el Nyugat-Európába és Oroszországba, a legkorábban a 9. században. Az 1000-es évekre egész Európában elterjedt. A 10. században a mórok hozták be az Ibériai-félszigetre, és a 13. században egy híres kéziratban, a Libro de los juegosban írták le, amely a shatranjról, a backgammonról és a kockajátékról szól.

Buddhista zarándokok, selyemúti kereskedők és mások vitték a Távol-Keletre, ahol a játék átalakult egy olyan játékká, amelyet gyakran nem a négyzeteken belül, hanem a tábla vonalainak metszéspontjain játszottak. A kínai sakk és a shogi a legfontosabb keleti sakkváltozatok. A középkori Európában végrehajtott változtatások vezettek azonban a mai játékunkhoz. ^p71

A sakkjáték valójában két játszma. Van az eredeti indo-arab játék, és van a modern játék, amelyet általában "nemzetközi sakknak" neveznek. A kettő közötti átmenet a középkori világból a modern világba való átmenet során történt, a későbbi 15. század Európájában. Valójában az új sakkjáték volt az egyik korai téma, amelyet a nyomtatás új technológiájához választottak.

Az indo-arab játék

Dilaram probléma,
10. század körül

A korai sakkban a bábuk lépései a következők voltak:^{p224 és köv.}

• Shāh: mint király most.
• Firzān: egyszerre egy négyzet átlósan (ellentétben a modern Q-val).
• Fīl: két mező átlósan (se több, se kevesebb), de átugorhat egy közte lévő bábut (ellentétben a modern B-vel). Ez a lépés azt jelentette, hogy egy-egy fīl csak nyolc mezőre léphetett a táblán, és egyetlen fīl sem támadhatott meg egy másik fīlt.^p226
• (Lovas): mint Lovag most.
• Rukh: mint Rook most.
• Gyalog: egy mezővel előre (nem kettővel), egy mezővel átlósan előre; csak firzān-ra léptethető elő.

A játékot megnyerhetjük 1. A király mattjával; 2. Pattot adva; 3. Az ellenfél összes bábujának leütésével. Ez csökkentette a döntetlenek számát.

Változások Európában

Európában néhány darab új nevet kapott:

• Mantri/Firzan/Vizir > királynő, talán azért, mert a király mellett kezdődik.
• Fīl > Aufin > püspök, mert a két hegye úgy nézett ki, mint egy püspöki mitra; franciául fou; és mások. Latin nevét, az alfinus-t többféleképpen is átértelmezték.

Körülbelül 500 évvel azután, hogy a sakk először eljutott Európába, néhány kisebb kísérlet után nagy változások történtek a bábuk mozgásában. Ennek hatására a játék kezdete gyorsabban zajlott, és az ellenfél bábui hamarabb érintkeztek egymással. A változások a következők voltak:

• Két mezőt lépő gyalog az első lépésben. Ez vezetett az en passant szabályhoz: egy olyan gyalog, amely úgy állt, hogy egy mezővel előrébb lépve le tudta volna ütni az ellenséges gyalogot, az átadott mezőn leüthette volna azt.
• Király egyszer ugrott, hogy gyorsabban biztonságba helyezhesse a királyt egy sarokban. Ez vezetett végül a sáncoláshoz.
• A királynő. Ezt a darabot firzānnak hívták, a perzsa szóból, amely a tanácsadót jelenti. Mozgása korlátozottabb volt, mint a királyé, mivel csak egy mezőt mozoghatott az átlósokon. ^p225

• Egy korai kiegészítés a mozgásához: egy kezdeti kétmezős lépés ugrással, átlósan. Ezt a jogot néha kiterjesztették egy gyalogos előléptetésével létrehozott új királynőre is. A bábut ekkor fersnek nevezték.
• A királynő teljes körű mozgása az átlósok és a sorok és akták mentén a modern sakk igazi védjegye. Ez olyan hatalmas változás, hogy egy francia kommentátor az új játékot eschés de la dame enragée (~ az őrült királynő játéka), az olaszok pedig schacci alla rabioso (~dühös sakk) néven emlegették.^p328 Valójában a korlátozott tanácsosról a korlátlan királynőre való áttérés nem értelmezhető az eredeti hadijáték részeként. Csak úgy értelmezhető, mint a játék mint sportág fejlesztésére tett kísérlet.

Ezek a változások a régebbi sakk-kultúra nagy részét elavulttá tették. A lassú fejlődést a megnyitásokban a gambitok és a gyors támadások váltották fel. A bábuk relatív értékei megváltoztak.^p228 A játszmát most már csak az egyik játékos mattjával vagy lemondásával lehet megnyerni. Eredetileg ezt nem tekintették problémának, de ahogy a technika fejlődött, úgy nőtt a döntetlenek száma is. Ez a 20. század elején vita tárgyává vált. A győzelmi lehetőségek korlátozott száma megváltoztatta azt, hogy a játékosoknak mit kellett nyerniük a végjátékban; sok olyan végjáték, amelyet a régi szabályokkal meg lehetett nyerni, most döntetlenre végződött.

Nyomtatott és kéziratos bizonyítékok

Az első nyomtatott sakkmű, amely napjainkig fennmaradt, Luis de Lucena Arte de axedres című műve, amelyet a spanyolországi Salamancában nyomtattak. A mű 1496-ra vagy 1497-re datálható.^p73 Számos sakkproblémát mutat be, amelyek egy része a régi szabályokban (del viejo), más része az új szabályokban (dela dama) szerepel. Ez arra utal, hogy az átmenet nem teljesen teljes, és néhány olvasó talán nem ismeri az új szabályokat. 1512-ben, amikor Damiano Rómában kiadta Questo libro e da imparare giocare a scachi című művét, már csak az új szabályokkal kapcsolatos problémákat tartalmazta, a középkori játékról nem tesz említést. Ugyanez vonatkozik a Gottingeni kéziratra is, amelyet valószínűleg Spanyolországban vagy Portugáliában írtak. Bár azt állítják, hogy korábbi, tartalma alapján nem íródott 1500 előtt.^p74 Anglia és Németország 1530-ra kapta meg a megreformált játékot. Ezt követően a régi játék gyakorlatilag halott volt - legalábbis Európában. A régi játék egy változata egészen a közelmúltig Indiában élt.

A modern sakkelmélet lassan fejlődött ki. A bábuk új lépései után a játékosok azzal töltötték az idejüket, hogy gambitokat játszottak, és megpróbálták mattolni egymást. Gioacchino Greco (1600- ~1634) játszmái jól mutatják ezt. Az első elképzelések arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet közvetve, "pozícionálisan" nyerni, Philidorral kezdődtek. A modern sakkban sok olyan közvetett manőverezés van, amit a régi arab játékosok is megértettek volna. Közvetlenül nem támadhattak, mert Alfiljuk és Firzānjuk (a mi futónk és királynőnk) olyan korlátozott lépésekkel rendelkezett.

Érdekes tény, hogy az arabok a játékukat ugyanarra a három szakaszra osztották, mint mi ma: megnyitás, középjáték és végjáték. ^p234

Tabiyat

A játszma kezdetén az arab mesterek több lépést tettek, mielőtt a bábuk érintkeztek volna a másik féllel.

"Ennek az lett az eredménye, hogy... a megnyitás utolsó állása volt a fontos, amit meg kellett jegyezni. Ezért szinte minden régebbi muszlim sakkműben megtaláljuk... a típusállások gyűjteményét, mindegyiknek saját megkülönböztető nevével. [Ezeket] a játékosnak mintaként ajánlják az utánzáshoz. Az arab sakkművekben egészen a 17. századig rendszeresen szerepeltek a típusállások ábrái. Ezeket a pozíciókat ta'biya (többes számban: ta'biyat vagy ta'abi)... nevezték el, amit csatasornak lehet fordítani".^p234-5

A darabok értékének változása

A táblázat szerint a modern játék nagyjából a négyzetellenőrzés alapján körülbelül 20%-kal több erőt alkalmaz a táblán, mint a régebbi játék. Ez azonban alulbecsüli a helyzetet, mivel a táblázat nem veszi figyelembe a sáncot, sem a gyalog kezdeti fakultatív kettős lépését. Emellett a gyalogosnak az új vezérré való előléptetése óriási jelentőséggel bír, amikor megtörténik. Ezeknek az elemeknek nem lehet pontos értéket tulajdonítani, de talán a modern játék akár egyharmaddal több erőt használ, mint az eredeti játékban. A bábuk gyors fejlődése is sokkal fontosabbá teszi a megnyitást a modern játékban.

A régészetben talált egyes darabokat ritkán tekintik sakkfigurának; sokkal valószínűbb, hogy általános művészeti tárgyakról van szó. Kisebb tárgyak csoportjai nagyobb valószínűséggel sakkfigurák, ha kettőnél több típusból állnak. Számos társasjátékban kétféle bábut használtak, de csak a sakkban hatféle bábut használnak. Egy ásatás során nem biztos, hogy mind a hat forma előkerül, de kettőnél több jelzi a sakkot. Ha a formák jellegzetes sakkfigurákat (gyalogosok, királyok, lovas ember) tartalmaznak, ez még meggyőzőbb.

A régészeti bizonyítékok főként a korai sakk-készletek felfedezéséből származnak, valamint a sziklarajzokból: kőfaragványokból (petroglifák) és sziklafestményekből.

Afrasiab

A legkorábbi talált sakkfigurák az Afrasiab-gyűjteményből származnak. 1977-ben az Üzbegisztáni Régészeti Akadémia ásatásokat végzett Afrasiabban, Szamarkand közelében.^p15p58 Szamarkand a világ egyik legrégebbi lakott városa, és időnként Közép-Ázsia egyik legnagyobb városa volt. Szamarkand a Kína és a Földközi-tenger közötti kereskedelmi útvonalon (a Selyemúton) fekszik, így logikus hely egy kereskedő számára, hogy értékes áruját tárolja.

Az Afrasiab-leletek között hét sakkfigura található. Ezek erősen kopottak, de a következők: két gyalogos katona pajzzsal és rövid karddal (= a mi bábuink); egy harci elefánt láncos páncéllal és teljes harci öltözetű lovassal (= a mi futónk); egy visier (= a mi királynőnk) két lóval és fegyveres lovassal; két lovas karddal és pajzzsal (= lovagok); és a sah, háromlovas szekéren, kezében a hatalmat jelképező mazsolaszerű szimbólummal (= a mi királyunk). Ez a hat bábutípusból öt, és sakk-készletként teljesen meggyőző. A rukh (bástya) is ismert: háromlovas szekeret ábrázol két emberrel, az egyik hajt, a másik karddal és pajzzsal felfegyverkezve. ^p61–62

Ez a csoport a 7-8. századra datálható, és valószínűleg a Szasszanida Birodalom végéről származik, közvetlenül az arab hódítás előttről. Ezek ábrázoló jellegűek, azaz kis faragványok (bár kissé nyersen) harcosokat és felszereléseket ábrázolnak. Később az arab készletek absztrakt alakzatokká váltak, vallási tanításuknak megfelelően.