Hesperornis: kihalt röpképtelen vízi madár a felső krétából

Fedezd fel a Hesperornis titkait: a felső-kréta röpképtelen vízi madár, O.C. Marsh felfedezése, jelentős paleontológiai leletek és holarktikus elterjedés.

A Hesperornis a felső kréta idején (89-65 millió évvel ezelőtt) élt, kihalt, röpképtelen vízi madarak nemzetségének egyike.

A Hesperornis fontos korai lelet volt a madárpaleontológia történetében. O.C. Marsh paleontológus fedezte fel a 19. század végi csontháborúkban.

A Hesperornis híres lelőhelyei a kansasi felső kréta kori tengeri mészkövek és a kanadai tengeri palák. A nemzetség valószínűleg holarktikus elterjedésű volt.

Morfológia és életmód: A Hesperornis fajok nagyobb termetű vízi madarak voltak, testhosszukat a rekonstrukciók általában kb. 1–1,8 méter közé teszik. Jellegzetességük a fogazott csőr: a madaraknál ritka módon fogak ültek az állkapocsban, amelyek a halak megragadására és elrögzítésére szolgáltak. A szárnyak kicsik és csökkentek, valószínűleg nem voltak alkalmasak a repülésre; a porcnövekedések és a csontváz alapján erős, lábbal történő úszók lehettek.

Adaptációk a merülő életmódhoz: A hátsó végtagok aránylag hosszúak és erősek voltak, a csípőhöz képest hátrább helyezkedtek el, ami hatékony lábbal történő meghajtást tett lehetővé a vízben. Sok rekonstrukció szerint a lábujjak között valamilyen úszóhártya vagy raffizált (lóbszerű) úszófelület lehetett, így a Hesperornis a ma élő búvárokhoz (például lúdfélékhez, kormoránokhoz vagy búvárokhoz) hasonlóan merülve vadászhatott halakra és más vízi zsákmányra.

• Fogazat: a fogak jellegzetes, erőteljes, halak fogására specializált alakúak voltak.
• Repülés: a szárnyak visszafejlődése miatt a Hesperornis röpképtelen volt.
• Úszás: valószínűleg lábbal hajtotta magát, merülő életmódot folytatott.

Környezeti viszonyok és elterjedés: A Hesperornis fosszíliáit tengeri üledékekben találják, ami a nyílt tengeri vagy partközeli, sekély epeir-tengeri élőhelyet támasztja alá — különösen a korabeli Western Interior Seaway-hez hasonló környezeteket. A például a kansasi mészkövek és a kanadai palák azt mutatják, hogy ezek a madarak széles, részben holarktikus elterjedésűek lehettek.

Többféle bizonyíték a viselkedésre: A fosszíliák közül néhány fiatal egyed maradványa is ismert, ami arra utal, hogy a fajok valószínűleg a szárazföldön vagy partmenti területeken költhettek. A fogazat és a koponya morfológiája alapján a táplálékuk túlnyomórészt halakból állhatott, de alkalmanként más tengeri gerinctelenek vagy kisebb gerincesek is szerepelhettek étrendjükben.

Rendszertan és jelentőség: A Hesperornis a Hesperornithiformes csoportba tartozik, amely a kréta korban élt, gyakran fogazott, röpképtelen vagy gyengén repülő vízi madarakat foglal magába. Ezek a leletek fontos bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a modern madarakhoz vezető vonalakon kívül is sokféle adaptáció alakult ki a madaraknál a mezozoikumban. O.C. Marsh felfedezései és a 19. századi csontháborúk hozzájárultak a madarak evolúciójának és a kréta tengeri ökoszisztémáinak jobb megértéséhez.

Művelődéstörténeti érdekesség: A Hesperornis a paleontológia és a közönség figyelmét is felkeltette a 19. század végén, mert meglepő kombinációját mutatta a madárszerű testfelépítésnek és a primitív, fogazott állkapocsnak — ez jól illusztrálta, hogy az evolúció milyen változatos megoldásokat eredményezett a különböző ökológiai szerepekre.

Anatómia és életmód

A Hesperornis nagytestű madár volt, hossza elérte a 1,5 métert. Gyakorlatilag nem rendelkezett szárnyakkal, és erőteljes hátsó lábaival úszott.

Sok más mezozoikus madárhoz, például az Ichthyornishoz hasonlóan a Hesperornisnak is voltak fogai a csőrében, amelyeket a zsákmány (valószínűleg halak) megtartására használtak.

A Hesperornis olyan korabeli talapzattengerek vizében vadászott, mint az Észak-amerikai Belső-tenger, a Turgai-szoros és az őskori Északi-tenger, amelyek akkoriban szubtrópusi vagy trópusi vizek voltak, sokkal melegebbek, mint ma. Valószínűleg főként halakkal, esetleg rákfélékkel, fejlábúakkal és puhatestűekkel táplálkoztak, akárcsak a mai búvárkodó tengeri madarak. Fogaik a csúszós vagy kemény héjú zsákmányok kezelésében voltak segítségükre.

A szárazföldön a Hesperornis-fajok vagy tudtak járni, vagy nem. Az biztos, hogy nem állhattak felegyenesedve, mint a pingvinek a korai rekonstrukciókban. Lábaik messze hátul és oldalt kapcsolódtak, még az alsó lábszár is szorosan a testhez volt rögzítve (lásd a csontvázról készült fotót). Így legfeljebb ügyetlen bicegésre korlátozódtak a szárazföldön, és fürgébbek lettek volna, ha a hasukon csúszva vagy galoppozva mozognak. A Hesperornis lábcsontváza olyan alaposan alkalmazkodott a búvárkodáshoz, hogy a szárazföldi életmódjuk, valamint a tojásrakásuk és a szülői gondozásuk csak találgatásokra ad okot.

A fiatal Hesperornis viszonylag gyorsan és folyamatosan nőtt felnőtté, ahogyan a modern madarak esetében is. Az északabbra fekvő lelőhelyekről több fiatal madarat ismerünk a fosszilis emlékekből, mint a délebbre fekvő területekről. Ez arra utal, hogy legalább néhány faj vándorló volt, mint a mai pingvinek, amelyek nyáron a pólus felé úsznak.

A Hesperornisra nagy tengeri ragadozók, például a moszaszauruszok vadásztak. Egy Tylosaurus példány bélrendszerében egy Hesperornis csontjai találhatók.

J.M. Gleeson restaurálása a Hesperornis úszásról, 1902

Kérdések és válaszok

K: Mi a Hesperornis?

K: Mikor élt a Hesperornis?

K: Ki fedezte fel a Hesperornis-t?

K: Mi az a csontháború?

K: Melyek azok a híres helyszínek, ahol Hesperornis-kövületeket találtak?

K: A Hesperornis az egész világon elterjedt?

K: Miért volt a Hesperornis fontos lelet a madárpaleontológia történetében?

Keresés betűvel