Járványtan

Történelem

Hippokratész volt az első, aki megvizsgálta a betegségek és a környezeti hatások közötti összefüggéseket. Különbséget tett a "járványos" és az "endémiás" betegségek között: a népességet "meglátogató" (járványos) betegségek és a népességen belül "élő" (endémiás) betegségek között.

Avicenna perzsa orvos az 1020-as években felfedezte a tuberkulózis és a nemi úton terjedő betegségek fertőző jellegét. Megfigyelte a betegségek vízzel és talajjal történő terjedését. Avicenna szerint a testváladékot a fertőzés előtt szennyezett idegen földi testek szennyezik. Bevezette a karantén módszerét a fertőző betegségek terjedésének korlátozására.

A fekete halál (bubópestis) a 14. században érte el Al Andalust. Ibn Khatima úgy vélte, hogy a fertőző betegségeket "apró testek" okozzák, amelyek az emberi szervezetbe jutva betegséget okoznak. Egy másik andalúziai-arab orvos, Ibn al-Khatib (1313-1374) A pestisről című értekezésében kijelentette, hogy a fertőző betegség testi érintkezéssel és "ruhadarabokon, edényeken és fülbevalókon" keresztül terjedhet. A veronai Girolamo Fracastoro felvetette, hogy ezek a nagyon apró, nem látható, betegséget okozó részecskék élnek. Képesek voltak a levegő útján terjedni, és szaporodni. Tűzzel el lehetett őket pusztítani. Cáfolta Galénosz miazmaelméletét (mérges gáz a beteg emberekben). 1543-ban Fracastoro De contagione et contagiosis morbis című könyve a betegségek megelőzésére személyi és környezeti higiéniát javasolt. Anton van Leeuwenhoek 1675-ben kifejlesztett egy kellő teljesítményű mikroszkópot, amely a betegségek csíraelméletével összhangban álló élő részecskék vizuális bizonyítékát szolgáltatta.

1662-ben John Graunt elemezte a londoni halálozási jegyzékeket a nagypestisjárvány előtt. Ez statisztikai bizonyítékokat szolgáltatott a betegség különböző elméletei mellett és ellen. Dr. John Snow a 19. századi kolerajárványok okait vizsgálta. Észrevette, hogy a Southwark Water Company által ellátott két területen jelentősen magasabb volt a halálozási arány. Kimutatta, hogy a Broad Street-i szivattyú volt a Soho járvány kiindulópontja, ami a járványtan klasszikus példája Klórral próbálta megtisztítani a vizet, és eltávolíttatta a szivattyú fogantyúját. Ez megállította a járvány kitörését. Ez volt a közegészségügy történetének egyik legfontosabb eseménye, és a járványtan tudományának megalapozó eseménye.

A "járványtan" kifejezést először 1802-ben a spanyol orvos, Villalba használta. A kifejezést ma a járványos betegségek és általában a betegségek leírására és okaira használják. Számos, nem betegséggel kapcsolatos egészségügyi állapotra, például a magas vérnyomásra és az elhízásra is használható.

1847-ben Semmelweis Ignác magyar orvos fertőtlenítéssel csökkentette a csecsemőhalandóságot egy bécsi kórházban. Sajnos a fertőtlenítés nem terjedt el széles körben, amíg Joseph Lister brit sebész 1865-ben Louis Pasteur munkája után "felfedezte" az antiszeptikumokat. A 20. század elején Ronald Ross és mások matematikai módszereket vezettek be a járványtanba. 1954-ben jelentek meg a Richard Doll által vezetett tanulmány eredményei. Ez nagyon erős statisztikai alátámasztást adott annak a gyanúnak, hogy a dohányzás összefügg a tüdőrákkal.

John Snow eredeti térképe, amely az 1854-es londoni kolerajárvány kolerafertőzéseinek csoportjait mutatja.

A szakma

Sok epidemiológus orvos, vagy megfelelő diplomával rendelkezik. Néhány epidemiológus a közösségben dolgozik, általában közegészségügyi/egészségvédelmi szolgálatnál. Ők a járványkitörések kivizsgálásában és leküzdésében járnak élen. Mások nonprofit szervezeteknek, egyetemeknek, kórházaknak és nagyobb kormányzati szerveknek, például a Betegségellenőrzési és -megelőzési Központoknak (CDC), az Egészségvédelmi Ügynökségnek, az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) dolgoznak.

A gyakorlat

Az epidemiológiai vizsgálatok célja, hogy lehetőség szerint elfogulatlanul feltárják az olyan expozíciók, mint az alkohol vagy a dohányzás, a biológiai anyagok, a stressz vagy a vegyi anyagok és a halálozás vagy a megbetegedés közötti összefüggéseket.

Jogi értelmezés és érdekérvényesítés

Az epidemiológiai vizsgálatok csak azt bizonyítják, hogy egy kórokozó okozhatott betegséget egy populációban. Nem bizonyítják, hogy az adott esetben valóban okozott hatást.

Közegészségügyi tudományágként az epidemiológiai bizonyítékokat gyakran használják fel arra, hogy olyan személyes intézkedéseket támogassanak, mint az étrend megváltoztatása, és olyan vállalati intézkedéseket, mint az egészségtelen ételek reklámozásának megszüntetése. A tanulmányok eredményei a nagyközönséghez jutnak el, hogy segítsék az embereket abban, hogy tájékozott döntéseket hozzanak az egészségükkel kapcsolatban.

A bizonytalanságokat gyakran nem jól kommunikálják. A hírcikkek gyakran egy-egy tanulmány legújabb eredményéről számolnak be, kevés említést téve annak korlátairól vagy összefüggéseiről. Az epidemiológiai eszközök hatékonynak bizonyultak az olyan betegségek főbb okainak megállapításában, mint a kolera és a tüdőrák. A finomabb egészségügyi kérdések esetében azonban problémáik vannak. Számos közelmúltbeli epidemiológiai eredményt (például a hormonpótló terápia hatásairól) cáfoltak meg későbbi randomizált, kontrollált vizsgálatok.

Lakossági alapú egészségmenedzsment

A járványügyi gyakorlat és a járványügyi elemzés eredményei jelentősen hozzájárulnak az egészségügyi irányításhoz.

• A célcsoport egészségi állapotának és szükségleteinek felmérése
• A beavatkozások végrehajtása és értékelése
• Ellátás biztosítása az említett népesség tagjai számára

A modern népességalapú egészségügyi irányítás összetett. Az epidemiológiai gyakorlat és elemzés központi eleme. Ez a feladat megköveteli az előretekintő képességet ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer hogyan reagál a jelenlegi egészségügyi problémákra, és hogyan reagálhat a jövőbeni lehetséges népegészségügyi problémákra.

Kapcsolódó oldalak

• járványkitörés kivizsgálása.
• Egészségügyi Világszervezet