Angol ábécé

Történelem

Régi angol

Az angol nyelvet először az 5. század óta használt angolszász futhorc rúnákkal írták. Ezt az ábécét az angolszász telepesek hozták a mai Anglia területére, magával az óangol nyelvvel, a nyelv legkorábbi formájával együtt. Az óangol írásmódnak ebből a formájából nagyon kevés példa maradt fenn, ezek többsége rövid írás vagy darab.

A keresztény misszionáriusok által bevezetett latin betűs írás a 7. század körül kezdte felváltani az angolszász jövevényszót, bár a kettőt még egy ideig egymás mellett használták. A futhorc befolyásolta az új, latin alapú angol ábécét azzal, hogy a thorn (Þ þ) és a wynn (Ƿ ƿ) betűket adta neki. Az eth (Ð ð) betűt később a dee (D d) betű átírásaként találták ki, végül a yogh (Ȝ ȝ) betűt a normann írástudók alkották meg az óangol és az ír szigetszerű g-ből, és a karoling g mellett használták.

Az a-e ligatúrás hamu (Æ æ) önálló betűként került bevezetésre, egy futhorc rúna, az æsc után elnevezve. A nagyon korai óangol nyelvben az o-e ligatúra ethel (Œ œ) szintén saját betűként jelent meg, szintén egy rúna, œðel ^[]után elnevezve. A v-v vagy u-u ligatúra double-u (W w) is használatos volt.

1011-ben egy Byrhtferð nevű szerzetes feljegyezte az óangol ábécé hagyományos sorrendjét. Először a latin ábécé 24 betűjét sorolta fel (beleértve az amperjelet is), majd további 5 angol betűt, kezdve a tironiai ond (⁊) betűvel, az and szigetszerű jelével:

A B C D E F G H I K L M N O P Q Q R S T V X Y Z & ⁊ Ƿ Þ Ð Æ Æ

Modern angol

A modern angol ábécében a thorn (þ), eth (ð), wynn (ƿ), yogh (ȝ), ash (æ) és ethel (œ) nem létezik. A latin kölcsönzések újra bevezették az ash és az ethel homográfjait a közép- és kora újkori angol nyelvbe, bár ezekről a betűkről azt gondolják, hogy nem ugyanazok^[], hanem inkább ligatúrák, és mindenesetre kissé régiesek. A thornt és az eth-et egyaránt felváltotta a th, bár a thorn még egy ideig fennmaradt, kisbetűs alakját a legtöbb kézírásban egyre nehezebb volt megkülönböztetni a kisbetűs y-tól. A th helyett az y még mindig előfordul ál-archaizmusokban (modern írásokban, amelyeket úgy írnak, hogy úgy nézzenek ki, mint a régebbi szavak vagy kifejezések), mint például a "Ye Olde Booke Shoppe". Az þ és ð betűket a mai izlandi nyelvben még mindig használják, míg a ð betűket a mai feröeri nyelvben. A wynn a 14. század körül tűnt el az angol nyelvből, amikor az uu váltotta fel, amelyből végül a mai w alakult ki. A yogh a 15. század körül tűnt el, és jellemzően a gh váltotta fel.

A 16. században az u és a j betűket a v-től és az i-től különálló betűként kezdték írni, míg korábban az előbbi két betű csak az utóbbi két betű különböző formája volt.A w is önálló betűvé vált, ahelyett, hogy két különböző betűnek tekintették volna. Ezekkel a változásokkal az angol ábécé most 26 betűből áll:

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

Az alternatív kisbetűs hosszú s (ſ) forma a kora újkori angolban is fennmaradt, és egészen a 19. század elejéig használták nem végződéses helyzetben.

Javasolt reformok

Az írott angol nyelv számára különböző ábécéket javasoltak - többnyire az angol alapábécét bővítve vagy helyettesítve -, mint például a Deseret ábécé, a Shavian ábécé, a Gregg gyorsírás stb.

Diakritika

A diakritikus jelek (a nem anyanyelvi beszélők kiejtését segítő kiegészítő jelek) főként olyan kölcsönszavakban jelennek meg, mint a naiv és a homlokzat. Ahogy az ilyen szavak az angol szókincs normális részévé válnak, a diakritikus jelek eltűnnek, ahogyan ez a régi kölcsönszavak esetében is történt, például a franciából származó hôtel esetében. Az informális angol nyelvű írások hajlamosak megszabadulni a diakritikusoktól, mivel a billentyűzetről hiányoznak, míg a professzionális szövegírók és gépírók hajlamosak beépíteni őket, mint például a Microsoft Word. A még mindig idegen eredetűnek tartott szavak általában megtartják őket; például a soupçon egyetlen angol szótárban (az OED-ben és más szótárakban) található helyesírása használja a diakritikus jelet. A diakritikus betűket nagyobb valószínűséggel megtartják ott is, ahol máskülönben összetéveszthetők lennének egy másik szóval (például a resumé (vagy resumé) a resume helyett), sőt, ritkán még hozzá is adják (mint a maté-ban, a spanyol yerba mate-ból, de a francia café mintájára).

Néha, különösen a régebbi írásokban, diakritikus jeleket használnak a szó szótagjainak jelölésére: a cursed (ige) egy szótaggal ejtendő, míg a cursèd (melléknév) két szótaggal ejtendő. A È-t széles körben használják a költészetben, például Shakespeare szonettjeiben. J.R.R. Tolkien az ë-t használja, például az O wingëd crown-ban. Hasonlóképpen, míg a chicken coop-ban az -oo- betűk egyetlen magánhangzót (digráf) jelentenek, addig az elavult írásmódokban, mint például a zoölogist és a coöperation, kettőt. A diaerézisnek ez a használata ritkán fordul elő, de a 2000-es években még mindig használják néhány kiadványban, például az MIT Technology Review-ban és a The New Yorkerben.

A szó végén lévő "e" betű fölé is kerülhet hegyes, súlyos vagy diaerézis, hogy jelezze, hogy a szó nem néma, mint a saké esetében. Általában ezeket a jelöléseket gyakran nem használják, még akkor sem, ha némileg megkönnyíthetnék a zavart.

Ampersand

Az & néha az angol ábécé végén jelent meg, mint például Byrhtferð 1011-es betűlistájában. Történelmileg az alak az Et betűk ligatúrája. Az angolban és sok más nyelvben az and és esetenként a latin et szó jelölésére használják, mint például az &c (et cetera) rövidítésben.

Apostrof

Az aposztróf, bár nem tekinthető az angol ábécé részének, az angol kifejezések rövidítésére, illetve lerövidítésére szolgál. Néhány szópárt, például az its (hozzá tartozik) és it's (it is vagy it has), were (a was többes száma) és we're (we are), valamint a shed (megszabadulni) és she'd (she would vagy she had) csak abban különbözik írásban, hogy van vagy nincs benne aposztróf. Az aposztróf megkülönbözteti a -'s és -s' birtokos végződéseket is az általános -s többes számú végződésektől, ez a gyakorlat a 18. században kezdődött; korábban mindhárom végződés -s-t írtak, ami zavart okozhatott (mint például az Apostolok szavakban).

Betűnevek

A betűk nevét ritkán írják ki, kivéve, ha összetett szavakban (például tee-shirt, deejay, emcee, okay, aitchless stb.), származtatott formákban (például exed out, effing, to eff and blind stb.) és a betűkről elnevezett tárgyak nevében (például em (space) a nyomtatásban és wye (junction) a vasúti közlekedésben). Az alább felsorolt formák az Oxford English Dictionaryből származnak. A magánhangzók önmagukban állnak, a mássalhangzók pedig általában mássalhangzó + ee vagy e + mássalhangzó alakban (pl. bee és ef). Kivételt képeznek az aitch, jay, kay, cue, ar, ess (de es- az összetételekben ), wye és zed betűk. A mássalhangzók többes száma -s-re végződik (bees, efs, ems), illetve az aitch, ess és ex esetében -es-re (aitches, esses, exes). A magánhangzók többes száma -es-re végződik (aes, ees, ies, oes, ues); ezek ritkák. Természetesen minden betű állhat önmagáért, általában nagybetűs formában (oké vagy OK, emcee vagy MC), és a többes számok ezeken alapulhatnak (aes vagy As, cees vagy Cs stb. ).

Egyes betűcsoportok, mint például a pee és a bee, vagy az em és az en, beszédben könnyen összekeverednek, különösen, ha telefonon vagy rádiókapcsolaton keresztül halljuk őket. Az olyan helyesírási ábécék, mint az ICAO helyesírási ábécé, amelyet a repülőgép-pilóták, a rendőrség és mások használnak, azért készültek, hogy megszabaduljanak ettől az összetéveszthetőségtől azáltal, hogy minden betűnek olyan nevet adnak, amely teljesen másképp hangzik, mint bármelyik másik.

Etimológia

A betűnevek többnyire a latin (és etruszk) nevek közvetlen leszármazottai a francián keresztül.

A rendszeres fonológiai fejlemények (nagyjából időrendi sorrendben) a következők:

• a latin /k/ elülső magánhangzók előtti palatalizációja egymás után /tʃ/, /ts/, és végül a középfrancia /s/. Érinti a C.
• a latin /ɡ/ elülső magánhangzók előtti palatalizáció a proto-román és a középfrancia /dʒ/ nyelvekig. Érinti a G.
• a latin /uː/ előlépése a középfrancia /yː/, amelyből középangol /iw/, majd modern angol /juː/ lett. Befolyásolja a Q-t, U-t.
• a középangol /ɛr/ következetlenül /ar/-ra való csökkentése. Érinti az R-t.
• a Nagy magánhangzó-eltolódás, amely az összes középangol hosszú magánhangzót eltolta. Érinti az A, B, C, D, E, G, H, I, K, O, P, T és feltehetően az Y hangokat.

Az új formák a következők: aitch, a középkori latin acca szabályos továbbfejlesztése; jay, egy új betű, amelyet feltehetően a szomszédos kay-hoz hasonlóan hangoztatnak, hogy elkerüljék az összetévesztést a bevett gee-vel (a másik név, a jy, a franciából származik); vee, egy új betű, amelyet a többséggel analóg módon neveztek el; double-u, egy új betű, amely magától értetődő (a latin V neve ū volt); wye, amelynek eredete homályos, de előzménye az ófrancia wi; zee, a zed amerikai elnevezése a többséggel analóg módon; és izzard, a román i zed vagy i zeto "és Z" kifejezésből, amelyet az ábécé felolvasásakor mondtak.

Fonológia

Az A, E, I, O és U betűket magánhangzó betűnek tekintjük, mivel (kivéve, ha némák) magánhangzókat jelölnek; a többi betűt mássalhangzó betűnek tekintjük, mivel ha nem némák, általában mássalhangzókat jelölnek. Az Y azonban általában magánhangzót és mássalhangzót is jelöl (pl. "myth"), ahogyan a W is csak nagyon ritkán (pl. "cwm"). Ezzel szemben az U és az I néha mássalhangzót jelöl (pl. "quiz" és "onion").

A W-t és az Y-t a nyelvészek néha félhangoknak nevezik.

Betűszámok és gyakoriságok

Az angolban leggyakrabban használt betű az E. A legkevésbé használt betű a Z.

Az alábbi táblázat a betűhasználat gyakoriságát mutatja az írott angolban,^{[magyarázatra szor}ul, ^d]bár a gyakoriságok némileg változnak a szöveg típusától függően.

Kapcsolódó oldalak

• Ábécé dal
• NATO fonetikus ábécé
• Angol helyesírás
• Angol helyesírási reform
• Amerikai kézi ábécé
• Kétkezes kézi ábécé
• Angol Braille-írás
• Amerikai Braille-írás
• New York Point