Mózes: élet, szerep és örökség az ábrahámi vallásokban

Mózes a Lévi törzsből született. Az új fáraó, félve az egyre növekvő izraelita népességtől, elrendelte, hogy minden újszülött héber fiút dobjanak a Nílusba, de minden lányt életben hagyott. Mózes édesanyja, Jochebed megszülte és három hónapig rejtegette őt a fáraó katonái elől. Amikor már nem tudta tovább rejtegetni, kátránnyal és szurokkal bélelt kosarat készített, és a folyóparton lévő nádasba helyezte, míg nővére, Mirjám távolról figyelte.

Egy hercegnő, a fáraó egyik lánya lement a Nílusba fürdeni. Ott felfedezett egy síró csecsemőt, és észrevette, hogy héber gyermek. A kísérőkhöz csatlakozva Mózes nővére felajánlotta, hogy keres egy héber nőt, aki szoptatja a csecsemőt a hercegnőnek, aki beleegyezett. A hercegnő elhozta Mózes igazi anyját, és megkérte, hogy legyen a csecsemő dajkája, amiért fizetést kapott. Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó lányához, aki Mózesnek nevezte el, mondván: "Én húztam ki a vízből".

Mózes az udvar kiváltságos tagjaként nőtt fel. Tudományosan és fizikailag is jól képzett volt. Kézitusára és vezetői taktikára tanították.

Felnőttkorában megölt egy egyiptomi őrt, aki egy héber rabszolgát vert, és el kellett hagynia Egyiptomot, mert a fáraó megpróbálta megölni őt.

Mózes Midiánba menekült, ahol feleségül vette Jetró lányát, Ziporát. Ziporának két fia született. Az öreg fáraó meghalt, és az izraeliták hangosan sírtak. Isten meghallgatta őket. Egy nap Mózes apósa, Jetró juhait legeltette, és a Hóreb-hegyre ért. Isten angyala egy csipkebokrot tűzbe borított, de az nem égett el. Amikor közelebb ment, Isten szólt hozzá, és megparancsolta neki, hogy vegye le a cipőjét, mivel szent földön jár. Isten megparancsolta neki, hogy legyen az izraeliták vezetője, és vezesse ki őket Egyiptomból. Mózes először nem akarta ezt megtenni, és azt mondta, hogy nem ért a szavakhoz, de Isten megparancsolta neki, és testvérét, Áront bízta meg, hogy beszéljen helyette. Mózes visszatért Egyiptomba, és elmondta a véneknek, hogy mi történt.

Mózes ezután elment a fáraóhoz, és megkérte, hogy engedje el az izraelitákat. A fáraó azonban nem egyezett bele. Végül Isten tíz csapást mért az egyiptomiakra, mire a fáraó beleegyezett, hogy elengedje az izraelitákat. Az utolsó csapás az összes elsőszülött megölése volt, mind az emberek, mind az állatok esetében. Az izraeliták megmentése érdekében azonban azt az utasítást kapták, hogy jelöljék meg az ajtójukat egy bárány vérével, hogy a bosszúálló angyal lássa azt, és tudja, hogy "át kell mennie" azon a házon.

A fáraó végül úgy döntött, hogy elengedi az izraelitákat, akik ezután nagy számban vándoroltak ki Egyiptomból. A fáraó később meggondolta magát, és egy sereggel követte Mózest és népét, hogy megtámadja őket. Mózes azonban elérte, hogy a Vörös-tenger kettéváljon, és utat engedjen az izraelitáknak. Az izraeliták biztonságban voltak, de a fáraó serege megsemmisült.

Mózes végigvezette az izraelitákat a pusztán, és Isten mannát és fürjeket adott nekik enni, és sziklából nyert vizet inni. Azt is elérte, hogy az amálekiták veszítsenek egy csatában. Amikor Mózes a Sínai-hegyre ért, felment, hogy átvegye Istentől a Tízparancsolatot és más törvényeket. A Tízparancsolatot Isten két táblára írta. Isten elmondta neki a papok feladataira vonatkozó utasításokat is. Mózes negyven nap és negyven éjjel volt fent a hegyen.

Amikor a nép várta Mózest, de nem találta, testvérével, Áronnal aranyborjút készíttetett, és azt imádta. Isten figyelmeztette erre Mózest, és amikor Mózes lejött és látta, hogy mit tettek, annyira megharagudott, hogy a táblák leestek és darabokra törtek. A Lévi törzsek népe azt a parancsot kapta, hogy öljék meg azokat, akik imádták a borjút.

Később Mózes arra kérte Istent, hogy bocsásson meg a népnek. Isten írt Mózesnek még két táblát, és betette őket a frigyládába. Mózes megkérte a mesterembereket is, hogy készítsék el a hajlékot úgy, ahogy Isten akarta. Mózes a jogfilozófia alapjainak, valamint olyan modern jogi tanoknak az alapítója, mint a független igazságszolgáltatás és a hatalmi ágak szétválasztása).

Miközben az izraeliták a pusztában vándoroltak, Mózes volt az, akivel Isten beszélt. A nép azonban folyton panaszkodott a nehézségek miatt. Isten utasította Mózest, hogy küldjön ki tizenkét kémet, hogy felderítsék a földet, amelyet Isten ad nekik; néhányan közülük azonban félni kezdtek, mert az ott élő emberek erősebbnek és hatalmasabbnak tűntek náluk. Azt mondták a többieknek, hogy ne menjenek oda. Csak Józsué, Nun fia és Káleb, Jefunné fia jelentette az igazságot, ahogy Isten akarta. Isten emiatt úgy döntött, hogy az izraeliták negyven évig vándorolnak a pusztában, és Józsuén és Káleben kívül mindenki meghal abból a nemzedékből anélkül, hogy látta volna az ígéret földjét.

Isten sok törvényt adott az izraelitáknak Mózesen keresztül. Mózes halála előtt Józsué vette át a helyét.

Mózes meghalt, mielőtt elérte volna Kánaánt, azt a földet, ahová Isten vezette népét. Mózes 120 éves volt, amikor meghalt.

Ma a zsidók világszerte követik a Tízparancsolat és a Tóra törvényeit, amelyeket Isten Mózes által adott nekik. A muszlimok is prófétának tartják.

A Bibliában, a Tórában és a Koránban is van utalás egy Mózes nevű személyre. A személy neve, amelyet adnak neki, változó. Mások is írtak Mózesről. Ezek közé tartozik Tacitus és Strabo. Nem tudni, hogy ezek a leírások mennyi mindent vettek át korábbi forrásokból, amelyek mára már elveszhettek.

Egy létező korábbi forrás az Ipuwer-papirusz, amely a tíz csapás eseményeit rögzíti.

Olyan országokból, mint Egyiptom vagy Asszíria, nem találtak olyan írásos feljegyzéseket, amelyek i. e. 850 előttről származnak, és amelyek a Biblia történeteiről vagy főszereplőiről szólnak. Nincs ismert tárgyi bizonyíték (például cserépedényszilánkok vagy kőtáblák) arra, hogy Mózes valóban létezett volna. A fáraók elrendelték az őket rossz fényben feltüntető feljegyzések megsemmisítését. Az ókori egyiptomi történelem különböző korszakaiban több műemlék kartotékját is megsemmisítették.

Úgy tűnik, hogy a Bibliában Mózesről leírt történetnek két különböző forrása van. Két embercsoport mesélte el a történetet. A két történetet külön-külön adták tovább. Csak később egyesítették őket abban a változatban, amely most a Bibliában található. A történetek nemzedékről nemzedékre történő továbbadása talán pontatlanságokat is okozott. Néhányan hozzáadtak dolgokat a történethez, amikor elmesélték azt. Más dolgokat pedig kihagytak.

A Tóra szerint Mózes számos bűncselekményért halálbüntetést rendelt el. A legyőzött ellenségeket is megölette. A zsidók, a keresztények és a muszlimok szent alaknak tekintik. Emiatt a héber Biblia ezen passzusainak kritikáját másokra bízták.

A tizennyolcadik század végén például a deista Thomas Paine hosszasan kommentálta Mózes törvényeit A józan ész korában című művében. Paine azt a véleményét is kifejtette, hogy "Mózes jelleme, ahogyan a Bibliában szerepel, a legszörnyűbb, amit el lehet képzelni", és példaként a 4Mózes 31:13-18-ban található történetet hozta fel. A XIX. században az agnosztikus Robert G. Ingersoll azt írta, "...hogy mindazok a tudatlan, gyalázatos, szívtelen, förtelmes dolgok, amelyeket az "ihletett" Pentateuchusban feljegyeztek, nem Isten szavai, hanem egyszerűen "Mózes néhány hibája"". A 2000-es években az ateista Richard Dawkins Paine-hez hasonlóan ugyanerre a passzusra hivatkozva jutott arra a következtetésre, hogy "Nem, Mózes nem volt nagy példakép a modern erkölcsiség számára".

• Tízparancsolat