James Lovelock

Gaia

Lovelock azután dolgozta ki Gaia-ötleteit, hogy a NASA-nak dolgozott a marsi élet felderítésén.

A Gaia-hipotézis szerint a Föld élő és élettelen részei összetett, kölcsönhatásban lévő rendszert alkotnak, amelyet egyetlen organizmusként lehet elképzelni. A William Golding regényíró javaslatára Gaia görög istennőről elnevezett elképzelés szerint a bioszféra szabályozó hatást gyakorol a Föld környezetére, ami az élet fenntartására szolgál.

Míg a környezetvédő közösségben sokan könnyen elfogadták ezt az elképzelést, más tudósok nem fogadták el széles körben. A legismertebb kritikusai közé tartoznak Richard Dawkins, Ford Doolittle és Stephen Jay Gould evolúcióbiológusok. Lovelock ezekre a kritikákra olyan modellekkel válaszolt, mint például a Daisyworld, amelyek azt szemléltetik, hogy az egyéni szintű hatások megfelelő körülmények között hogyan vezethetnek a bolygó homeosztázisához.

Globális felmelegedés

Lovelock 2006-ban megjelent könyvében, A Gaia bosszúja címűben azzal érvel, hogy az esőerdők elpusztítása gyengíti Gaia képességét, hogy szabályozza a légkörben lévő üvegházhatású gázokat. Ha ez így lenne, a bolygó negatív visszacsatolásai gyengülnének, és a globális felmelegedés tovább fokozódna.

Az óceánok felmelegedése miatt a trópusi óceánok termoklinális rétege kiterjed a sarkvidéki és antarktiszi vizek fölé. Ez megakadályozná az óceáni tápanyagok felszínre emelkedését a felszíni vizekbe, és megszüntetné a fitoplankton algavirágzását. Mivel a fitoplankton és az erdők a fő módszerei annak, hogy Gaia levonja a szén-dioxidot, kivonva azt a légkörből, ennek a környezeti pufferelésnek a megszüntetésével Lovelock szerint a Föld nagy része e század közepére lakhatatlanná válik az ember és más életformák számára, a trópusi sivatagok tömeges kiterjedésével. Ezt a meglehetősen szélsőséges nézetet csak néhány más tudós vallja.

Legutóbbi könyvében, "The Vanishing Face of Gaia" (Gaia eltűnő arca) című könyvében azt sugallja, hogy a földi klíma fordulópontján már túljutottunk egy tartósan forró állapotba. Ilyen körülmények között Lovelock arra számít, hogy az emberi civilizációnak nehéz lesz túlélnie. Várakozásai szerint a változás a paleocén-eocén hőmaximumhoz hasonló lesz, amikor a légköri CO₂ koncentráció 450 ppm volt. Ekkor a Jeges-tenger 23 °C-os volt, és krokodilok éltek benne, a világ többi része pedig többnyire bozótos és sivatagos volt.

Éghajlatmérnökség

2007 szeptemberében Lovelock és Chris Rapley óceáni szivattyúk építését javasolta, amelyek a termoklinus alól pumpálnák fel a vizet, hogy "megtermékenyítsék a felszíni vizekben lévő algákat, és virágzásra ösztönözzék őket". Az alapötlet az volt, hogy a fotoszintézis fokozása és a szerves szén (tengeri hó formájában) az óceán mélyére történő exportjának növelése révén felgyorsítsák a szén-dioxid átadását a légkörből az óceánba. A Lovelock és Rapley által javasolt rendszerhez hasonlót egy kereskedelmi vállalat független módon fejleszt.

Lovelock később azt mondta, hogy javaslata az érdeklődés felkeltésére irányult, és a kutatás lesz a következő lépés.