Beethoven 5. szimfónia (c-moll, Op.67) – mű, tételek és történet

Beethoven 5. szimfónia (c‑moll, Op.67) részletes műismertető: tételek, keletkezés, első előadás és zenei jelentőség — minden, amit a legendás műről tudni érdemes.

Az op. 67-es c-moll 5. szimfónia Ludwig van Beethoven egyik szimfóniája. Kilenc szimfóniája közül ez az ötödik. A szimfónia 1804 és 1808 között íródott. Ez a szimfónia a klasszikus zene egyik legnépszerűbb és legismertebb műve.

Négy tételből áll: egy nyitó szonáta allegro, egy lassabb andante és egy gyors scherzo, amely egyenesen a fináléba vezet.

A szimfóniát 1808-ban mutatták be először a bécsi Theater an der Wienben. Ugyanezen a koncerten hangzott el először a hatodik szimfónia is. Az Ötödik szimfónia hamarosan az egyik legfontosabb zeneműként vált ismertté.

Történet és bemutatás

Beethoven a művet a 1804–1808 közötti években írta, egy olyan életszakaszban, amikor hallásromlása egyre súlyosabbá vált, mégis rendkívüli termékenységet mutatott. A mű ősbemutatója 1808. december 22-én volt a Theater an der Wienben egy híresen hosszú és rosszul szervezett hangversenyen, amelyen több új mű is elhangzott. A koncert hosszú volt, a terembe hideg levegő szivárgott, a próbák rövidek voltak, és sok technikai hiba fordult elő — ennek ellenére a szimfónia hamarosan nagy hatást gyakorolt a hallgatóságra és a zenetörténetre.

Felépítés és tételek részletesen

• I. tétel — Allegro con brio (C moll)
  Nyitótétel sonátaformában, jellemző a sűrű dinamika és a drámai ellentétek. A legismertebb motívum, a rövid–rövid–rövid–hosszú ritmus itt jelenik meg, amely egész művön átívelő szerepet kap.
• II. tétel — Andante con moto (A♭ nagy)
  Lassabb, lírai tétel, két témát és variációs elrendezést mutat. Kontrasztot teremt a nyitótétel feszességével szemben, és átvezető funkciót is ellát a következő scherzó felé.
• III. tétel — Scherzo: Allegro (C moll) — Trio
  Sötétebb hangvételű scherzo, amelyben a ritmus és a sötét tónus ismét erősen jelen van. A trio rész világosabb, majd a scherzó visszatérése után a zene fokozatosan áttorkollik a fináléba (attacca), így a harmadik és negyedik tétel szerves egységet alkot.
• IV. tétel — Allegro (C dur)
  Ünnepélyes, diadalmas finálé, amely a borongós c-mollból ragyogó C-dúrba emeli a művet. Formailag élénk, energikus, a bölcsőjét adó motívumok átalakulnak, és a zárótételben a teljes zenekar fényes, győzedelmes hangzást hoz létre.

A sorsmotívum és zeneelmélet

A mű legismertebb eleme a nyitó négy hangból álló ritmikus figura — a rövid–rövid–rövid–hosszú — amelyet gyakran sorsmotívumnak neveznek. Ez a rövid frázis nem csupán a nyitótételben fordul elő, hanem a többi tételben is visszaköszön, különböző alakokban és hangszerelésben, így biztosítva a mű motivikus koherenciáját. Zeneelméleti szempontból a mű a klasszikus formai elemeket alkalmazza (sonátaformák, trio-szerkezet), de innovatív módon kapcsolja össze a tételeket és használ hatásos dramatikus kontrasztokat.

Orkesztráció és előadás

Az Ötödik szimfónia standard klasszikus nagyzenekari felállással szólal meg: vonósok, fafúvósok (fuvola, oboa, klarinét, fagott), rézfúvósok (hörgők, trombiták, trombonok), valamint timpani. Beethoven erőteljes dinamikai skálát, markáns hangsúlyokat és sorkontrasztokat alkalmaz, ezért a darab előadása nagy koncentrációt és pontos ritmikai együttműködést igényel.

Hatás, recepció és kulturális utóélet

Az Ötödik gyorsan a repertoár központi darabjává vált. A motifus ikonikus státuszt ért el: a rövid–rövid–rövid–hosszú ritmust sokszor a sors kopogásaként emlegették. A 20. században különös jelentőséget kapott, például a második világháború idején a „V” (victory) jelképpel kapcsolatban: a Morse-ábécé V betűje (•••–) ritmusban megfelel a szimfónia nyitófigurájának, így a motivumot propagandisztikus célokra is használták.

A mű számos filmben, rádió- és televízióműsorban, reklámban és populáris kulturális kontextusban is megjelent, ami tovább növelte ismertségét a közönség körében.

Előadási idő és ajánlások

• Átlagos lejátszási idő: körülbelül 30–40 perc (előadás és tempó függvényében általában 30–35 perc).
• Az előadók számára különösen fontos a ritmikai pontosság és a dinamika árnyalása, valamint a harmadik tételből a fináléba való átvezetés (attacca) gördülékenysége.

Ajánlott felvételek és további olvasmányok

Számos neves zenekar és karmester készített meghatározó felvételt a műről; érdemes több előadást meghallgatni, mert a tempó, a dinamikai kezelés és a hangzás jelentősen befolyásolja az élményt. További részletes elemzések és történeti források segítenek mélyebben megérteni a mű kontextusát és Beethoven egyéni stílusát ebben az életszakaszban.

A zene

A szimfónia egy négyhangú "rövid-rövid-rövid-hosszú" motívummal kezdődik, amely kétszer hangzik el (a második alkalommal kissé mélyebben): ( listen (help-info))

A szimfónia nyitánya olyan híres, hogy gyakran idézik. Más zeneszerzők is felhasználták kompozícióikban, például Szergej Rahmanyinov a Sors című dalában. Gyakran használták a popkultúrában, a diszkótól a rock and rollig, valamint a filmben és a televízióban. A II. világháború alatt a BBC a négy hangból álló motívumot használta a rádióhíradások bevezetésére, mivel a "short-short-short-long" a Morse-kódban a "V" betűt jelenti. A "V" azt jelentette, hogy "Győzelem". Nagyon halkan játszották egy dobon. A nácik által megszállt országokban élő emberek, akik hallani akarták a híreket, titokban a BBC híreit hallgatták, mert azok nagyobb valószínűséggel voltak igazak.

A szimfónia harmadik tétele néha ezt a ritmust használja kíséretként.

Amikor Beethoven ezt a szimfóniát írta, a harmincas évei közepén járt. Egyre süketebbé vált. Ezt borzasztóan nehezen viselte. Úgy gondolta, hogy éppen neki kellene tökéletes hallással rendelkeznie. Nagyon lehangolt volt, de úgy döntött, hogy nem lesz öngyilkos, hanem életben marad, és leírja mindazt a zenét, ami a fejében volt. Erről egy Heiligenstadt Testament nevű levelében írt.

Az V. szimfónia nyitánya nagyon merészen és hősiesen hangzik. Az egész szimfónia úgy hangzik, mint egy küzdelem, amely ezzel a négy hanggal kezdődik. Gyakran mondják, hogy ez a négy hang a sors kopogtatását jelképezi. Mire az utolsó tételhez (a fináléhoz) érünk, a zene moll helyett dúrrá válik. Úgy hangzik, mintha Beethoven legyőzte volna a depresszióját.

A szimfónia negyedik tétele az egyik első alkalom, amikor harsonát vagy pikolót használnak szimfóniában.

Beethoven 1804-ben, abban az évben, amikor az V. szimfónián dolgozni kezdett.

Keresés betűvel