Miután 1944. július végén megindultak Normandiából, és 1944. augusztus 15-én partra szálltak Dél-Franciaországban, a szövetségesek a vártnál gyorsabban haladtak előre Németország felé.
A szövetséges csapatok fáradtak voltak a hetek óta tartó folyamatos harcoktól, és az utánpótlás is nagyon fogytán volt. Bár az ellátási helyzet októberben javult, a csapathiány még mindig komoly problémát jelentett.
Eisenhower tábornok és vezérkara az Egyesült Államok első hadserege által tartott Ardennek térségét választotta, mint olyan területet, amelyet a lehető legkevesebb csapattal lehet tartani. Az Ardenneket azért választották, mert a terep jó védelmet nyújtott, és nem volt sok út.
A szövetségesek előrenyomulásának sebessége és a mélyvízi kikötők hiánya megnehezítette a szövetségesek számára a csapatok ellátását. A normandiai partraszállási területeket használó part menti ellátási műveletek nem tudtak elegendő ellátmányt biztosítani. Az egyetlen kikötő, amelyet a szövetségesek elfoglaltak, Cherbourg volt, az eredeti partraszállási partok közelében, de a németek tönkretették és aláaknázták.
A szövetségeseknek sok hónapba telt, mire felépítették teherszállítási képességüket. A szövetségesek szeptember első napjaiban teljesen épségben elfoglalták a belgiumi Antwerpen kikötőjét, de november 28-ig nem működött. A Schelde folyót mind a német csapatoktól, mind a tengeri aknáktól meg kellett tisztítani.
A korlátozások miatt Dwight D. Eisenhower tábornok és Bernard Montgomery tábornagy között nézeteltérések alakultak ki arról, hogy Montgomery vagy a délen állomásozó Omar Bradley amerikai tábornok kapjon-e ellátmányt.
A német erők 1945 májusáig a La Manche-csatorna partvidékének több jelentős kikötőjét is ellenőrzésük alatt tartották. A francia vasúti rendszer D-nap előtti megsemmisítése megnehezítette a németek számára, hogy reagáljanak az invázióra. A szövetségesek számára is problémát jelentett, mivel a sínek és hidak helyreállítása időbe telt.
Egy teherautó-rendszer szállította az ellátmányt a frontvonalban lévő csapatoknak, de a szállításhoz hatalmas mennyiségű üzemanyagra volt szükség, hogy eljussanak a belga határ közelében lévő frontvonalhoz. Október elejére a szövetségesek leállították a nagyobb támadásokat, hogy javítsák az ellátási vonalaikat.
Montgomery és Bradley egyaránt kérte, hogy hadseregeiknek szállítsanak utánpótlást, hogy folytathassák a németek elleni támadást. Eisenhower tábornok azt akarta, hogy Montgomery északi erői nyissák meg Antwerpen kikötőjét és foglalják el a Ruhr-vidéket, Németország ipari részét.
Mivel a szövetségesek szünetet tartottak, Gerd von Rundstedt német tábornagy képes volt a német hadseregeket szervezett védelembe szervezni.
Montgomery tábornagy Market Garden hadművelete csak egyes céljait érte el. A területnyereségek miatt a szövetségesek ellátási helyzete rosszabb lett, mint korábban. Októberben a kanadai Első Hadsereg megvívta a scheldei csatát, megnyitva Antwerpen kikötőjét a hajózás előtt. Ennek eredményeként október végére az ellátási helyzet javult.
A scheldei csaták utáni harci szünet ellenére a németeknek komoly gondjaik voltak. Míg ősszel folytatódtak a hadműveletek, nevezetesen a lotaringiai hadjárat, az aacheni csata és a Hürtgeni erdőben folytatott harcok, nyugaton a helyzet alig változott.
A szövetségesek lassan nyomultak Németország felé, de nem jutottak el oda. A nyugati szövetségeseknek már 96 hadosztályuk volt a fronton vagy annak közelében, és további tíz hadosztály érkezett az Egyesült Királyságból. További szövetséges légi egységek maradtak Angliában. A németek összesen 55 hadosztállyal rendelkeztek.
Adolf Hitler 18 gyalogos és 12 páncélos vagy gépesített hadosztályt ígért tábornokainak. A terv szerint 13 gyalogoshadosztályt, két ejtőernyős hadosztályt és hat páncéloshadosztályt kellett volna tartalékból bevetni. A keleti fronton a szovjetek nyári Bagration hadművelete a németországi Hadseregcsoport Központ nagy részét megsemmisítette.
A hadművelet csak akkor ért véget, amikor az előrenyomuló Vörös Hadsereg erői kifogytak az utánpótlásból. Novemberre a szovjet erők téli támadásra készültek.
Eközben a szövetségesek 1944 eleji légitámadásai a német légierőt repülésképtelenné tették. Ez azt jelentette, hogy a német hadseregnek alig volt harctéri felderítése, és nem tudta megállítani a szövetségesek utánpótlását. A német erők nappali mozgását könnyen észrevették, és az utánpótlás megállítása a román olajmezők bombázásával együtt azt jelentette, hogy Németországnak nem volt olaja és benzinje.
1944 novemberében a német erők egyik kevés előnye az volt, hogy már nem egész Nyugat-Európát védték. A nyugati frontvonalakat lerövidítették, és sokkal közelebb voltak a német határokhoz. Ez a szövetségesek légi ellenőrzése ellenére csökkentette az utánpótlási problémáikat.
Emellett telefon- és távíróhálózatuk azt jelentette, hogy a kommunikációhoz már nem volt szükség rádiókra, ami csökkentette a szövetséges ultrakódtörés hatékonyságát. Ennek ellenére az ULTRA naponta mintegy 40-50 kódolt üzenetet küldött. Rögzítették a német vadászerők négyszeresére növekedését, és észrevették, hogy támadást terveznek. Az ULTRA a térségben zajló számos vasúti és közúti mozgásokról is információt fogott.
A támadó tervezése
Adolf Hitler német vezető úgy érezte, hogy mozgó tartalékai lehetővé teszik számára, hogy egy nagy támadást hajtson végre. Bár belátta, hogy a keleti fronton semmit sem lehet elérni, mégis úgy vélte, hogy a nyugati szövetségesek elleni offenzíva sikeres lehet.
Hitler úgy vélte, hogy meg tudja osztani a szövetséges erőket, és ráveheti az amerikaiakat és a briteket, hogy egy külön, a Szovjetuniótól független békét kössenek.
A nyugaton elért siker időt adna a németeknek, hogy fejlettebb fegyvereket (például sugárhajtású repülőgépeket, új U-boot-konstrukciókat és szupernehéz harckocsikat) tervezzenek és gyártsanak, és lehetővé tenné a keleti erők felállítását.
Tekintettel szárazföldi erőik csökkentett létszámára, a németek úgy vélték, hogy jobb nyugaton támadni a kisebb szövetséges erők ellen, mint a hatalmas szovjet hadseregek ellen. Még egész szovjet hadseregek megsemmisítése esetén is több katonája maradt volna a szovjeteknek.
Több magas rangú német katonatiszt, például Walter Model tábornagy nem gondolta, hogy a támadás sikerülni fog. Más terveket ajánlottak, de Hitler nem hallgatott rájuk. A tervhez rossz időjárásra volt szükség, beleértve a sűrű ködöt és az alacsonyan szálló felhőket, amelyek megnehezítették volna a szövetséges repülőgépek repülését. Hitler eredetileg november végére, az orosz téli offenzíva kezdete előttre tűzte ki a támadást.
Nyugaton az ellátási problémák kezdték lassítani a szövetségesek műveleteit, bár Antwerpen kikötőjének november végi megnyitása javított a helyzeten. A szövetséges hadseregek állásai Dél-Franciaországtól egészen északra, Hollandiáig húzódtak. A németek a szövetséges erők vékony vonalát akarták megtámadni. Úgy gondolták, hogy ezzel megállíthatják a szövetségesek előrenyomulását a nyugati fronton.
Több terv is készült nagyobb nyugati támadásokra. Az első terv az Aachen körüli amerikai erők elleni támadásra vonatkozott, az amerikai kilencedik hadsereg bekerítésére. A második terv egy villámháborús támadásra irányult a gyengén védett Ardenneken keresztül. Ennek célja az amerikai-brit vonalak mentén a hadseregek szétválasztása és Antwerpen elfoglalása volt.
Hitler a második tervet választotta. Tetszett neki az angol-amerikai hadseregek szétválasztásának gondolata. Montgomery és Patton között sok vita volt. Hitler azt remélte, hogy ezeket a nézeteltéréseket ki tudja használni. Ha a támadás során elfoglalják Antwerpent, négy teljes hadsereg rekedne utánpótlás nélkül a német vonalak mögött.
Mindkét terv az amerikai erők elleni támadásokat célozta. Hitler úgy vélte, hogy az amerikaiak nem képesek jól harcolni. Úgy gondolta, hogy az amerikai nép elveszítené a reményt, ha hallana egy amerikai vereségről.
A támadások vezetésére Walther Model tábornagyot (Generalfeldmarschall) és Gerd von Rundstedt tábornagyot rendelték ki.
Model és von Rundstedt egyaránt úgy vélte, hogy Antwerpen megcélzása túlságosan nehéz, tekintettel Németország 1944 végi forráshiányára. Ugyanakkor úgy érezték, hogy a védekezés csak késleltetné a vereséget. Olyan terveket dolgoztak ki, amelyek nem a Maas folyón való átkelést célozták; Model terve az Unternehmen Herbstnebel (Őszi köd hadművelet), von Rundstedté pedig a Fall Martin ("Martin-terv") volt.
A két tábornagy megmutatta terveiket Hitlernek, aki a "nagy megoldás" javára elutasította azokat.
Műveletnevek
A "Battle of the Bulge" kifejezést a korabeli sajtó találta ki, hogy leírja, ahogyan a szövetségesek frontvonala a háborús hírekben szereplő térképeken befelé domborodott.
A háború befejezése után az amerikai hadsereg kiadta az Ardennek és Elzász kitüntetést azoknak az egységeknek, amelyek részt vettek az északnyugat-európai hadműveletekben. A kitüntetés az ardenneki szektorra vonatkozott, ahol a csatára került sor, valamint a délebbre, az elzászi szektorban lévő egységekre.
Tervezés
Az OKW szeptember közepén Hitler parancsára úgy döntött, hogy a támadást az Ardennekben kezdik meg, ahogy 1940-ben is tették. Sok német tábornok ellenezte, de a támadást megtervezték és végrehajtották. 1940-ben a német erők három nap alatt haladtak át az Ardenneken, mielőtt megtámadták volna az ellenséget, de az 1944-es terv szerint az erdőben kellett volna csatázni. A főerőknek nyugat felé kellett volna előrenyomulniuk a Maas folyóig, majd északnyugat felé kellett volna fordulniuk Antwerpen és Brüsszel felé.
Az Ardennek sűrű erdei megnehezítenék a mozgást. A Maason túl nyílt terep volt, ahol a németek gyorsan a tengerpartra tudtak vonulni.
A hadművelethez négy hadsereget választottak ki. Az első a Hatodik Páncéloshadsereg volt, Sepp Dietrich SS-tábornok vezetésével - az 1944. október 26-án újonnan létrehozott hadsereg a Waffen-SS legidősebb és legtapasztaltabb tagjait vetette be: az 1. SS páncéloshadosztályt Leibstandarte Adolf Hitler, valamint a 12. SS páncéloshadosztályt Hitlerjugend. A 6. páncéloshadsereg volt a legészakibb támadó erő. Antwerpen elfoglalására kapott parancsot.
Az V. páncéloshadsereg Hasso von Manteuffel tábornok vezetésével parancsot kapott Brüsszel elfoglalására.
A hetedik hadsereget Erich Brandenberger tábornok vezetésével a legdélebbi támadásra vezényelték. Ez a hadsereg mindössze négy gyalogoshadosztályból állt, páncélos csoportok nélkül. Ennek eredményeként a csata során alig haladtak előre.
Másodlagos szerepben részt vett a Gustav-Adolf von Zangen tábornok vezette tizenötödik hadsereg is. Ez az ardenneki csatamező legészakibb részén helyezkedett el. Az amerikai erők feltartóztatására kapott parancsot. Megfelelő körülmények esetén támadhatott is.
A támadás sikeréhez négy elemre volt szükség: a támadásnak teljesen meglepetésszerűnek kellett lennie; az időjárási körülményeknek rossznak kellett lenniük, hogy a szövetségesek légi fölénye megálljon; a támadásnak gyorsnak kellett lennie. A szövetségesek üzemanyagkészleteit el kellett foglalni, mert a Wehrmachtnak kevés volt az üzemanyag. A vezérkar becslése szerint csak annyi üzemanyaguk volt, hogy az Antwerpenig tartó út egyharmadát-felét le tudják fedezni.
A terv eredetileg valamivel kevesebb mint 45 hadosztályt irányzott elő, köztük egy tucat páncélos és páncélos-gránátos hadosztályt, amelyek a páncélosok élvonalát alkották, valamint különböző gyalogsági egységeket, amelyek a védelmi vonalat alkották. Ekkorra azonban a német hadsereg létszámhiányban szenvedett, és a haderő körülbelül 30 hadosztályra csökkent.
Bár páncélosai nagy részét megtartotta, a keleti védelmi igények miatt nem volt elég gyalogos egység. Ez a 30 újjáépített hadosztály a német hadsereg utolsó tartalékainak egy részét használta fel. Ezek között voltak Volksgrenadier egységek, amelyeket a veteránok és a korábban túl fiatalnak vagy túl öregnek tartott újoncok keverékéből alakítottak. A felkészülés során a kiképzési idő, a felszerelés és az ellátás nem volt megfelelő. A német üzemanyag-ellátás nem volt megfelelő. Azokat az anyagokat és készleteket, amelyeket nem lehetett vasúton szállítani, lóvontatással kellett szállítani az üzemanyag megtakarítása érdekében. A gépesített és páncélos hadosztályok nagymértékben függtek volna a zsákmányolt üzemanyagtól. Ennek következtében a támadás megkezdését november 27-ről december 16-ra halasztották. []
Az offenzíva előtt a szövetségesek nem voltak tisztában a német csapatmozgásokkal. Franciaország felszabadítása során a francia ellenállás szolgáltatott információkat a német mozgásokról. Miután elérték a német határt, ezek az információk nem álltak rendelkezésre. Franciaországban a parancsokat a német hadseregen belül az Enigma-gép által kódolt rádióüzenetek segítségével továbbították. Ezeket a szövetséges kódfejtők a Bletchley Parkban fel tudták venni és dekódolni, és így az ULTRA néven ismert hírszerzési adatokat kapták.
Németországban az ilyen parancsokat jellemzően telefonon és távíró segítségével továbbították, és a támadással kapcsolatos minden kommunikációra külön rádiócsend-parancsot adtak ki. A Hitler megölésére irányuló július 20-i összeesküvés után a Wehrmachtban végrehajtott nagyszabású szigorítás sokkal szigorúbb biztonsági intézkedéseket és kevesebb információ kiszivárgását eredményezte. A ködös őszi időjárás azt is megakadályozta, hogy a szövetséges felderítő repülőgépek a földön lévő németeket észrevegyék.
A térségben lévő német egységek a főzőtüzekhez fa helyett szenet kaptak, hogy csökkentsék a füstöt és csökkentsék annak esélyét, hogy a szövetséges megfigyelők észrevegyék, hogy csapatösszevonás van folyamatban.
A szövetséges főparancsnokság az Ardenneket nyugodt szektornak tekintette. A szövetséges hírszerző szolgálatok szerint a németek a háború ilyen késői szakaszában nem voltak képesek nagyobb támadásokat indítani. A szövetségesek úgy vélték, hogy a németek felkészültek a védekezésre. A szövetségesek úgy vélték, hogy Düsseldorf körül, a Rajna északi részén új védelmi hadsereget alakítanak ki. A németek becsapták a szövetségeseket azzal, hogy megnövelték a térségben lévő flakktámadások számát, és több rádióadást indítottak a térségben.
A támadás, amikor bekövetkezett, teljesen meglepte a szövetséges erőket. Az amerikai harmadik hadsereg hírszerzési főnöke, Oscar Koch ezredes, az amerikai első hadsereg hírszerzési főnöke és a SHAEF hírszerzési tisztje figyelmeztette, hogy a németek megtámadhatják az amerikai VIII. hadtest területét. Ezeket a figyelmeztetéseket az amerikai 12. hadseregcsoport figyelmen kívül hagyta.
Mivel az Ardennek nyugodt területnek számított, a szövetségesek az új egységek gyakorlóterepeként és pihenőhelyként használták. Az Ardennekben bevetett amerikai egységek így a tapasztalatlan csapatok (mint például az amerikai 99. és 106. "Arany Oroszlánok" hadosztály), valamint a pihenésre küldött veterán csapatok (a 28. gyalogoshadosztály) keverékei voltak.
A támadáshoz két nagyszabású különleges műveletet terveztek. Októberre eldőlt, hogy Otto Skorzeny, a német kommandós fogja vezetni az angolul beszélő német katonákból álló különítményt. Ezeket a katonákat amerikai és brit egyenruhába öltöztették volna. Az amerikai vonalak mögé mentek volna, és megváltoztatták volna a jelzőtáblákat, félreirányították volna a forgalmat, zavart okoztak volna, és elfoglalták volna a Meuse folyón átívelő hidakat Liège és Namur között.
November végén egy újabb különleges művelet következett: Friedrich August von der Heydte ezredesnek kellett vezetnie egy Fallschirmjäger (ejtőernyős) Kampfgruppe-t a Stösser hadműveletben, amely egy éjszakai ejtőernyős ledobás volt a szövetséges vonalak mögött, amelynek célja egy fontos út elfoglalása volt Malmedy közelében.
A német hírszerzés december 20-át jelölte meg a közelgő szovjet támadás várható időpontjaként.
A Hitler életére törő július 20-i összeesküvési kísérlet és a Vörös Hadsereg előrenyomulása után Hitler és stábja elhagyta a kelet-poroszországi Wolfsschanze főhadiszállását. Rövid berlini látogatás után Hitler december 11-én Führersonderzugon (vonaton) Gießenbe utazott, ahol a Kransberg-kastélyban lévő Adlerhorst parancsnoki komplexumban foglalt helyet.
Von Rundstedt Limburg közelében állította fel hadműveleti főhadiszállását, elég közel ahhoz, hogy a támadást vezető tábornokok és páncélos hadtestparancsnokok meglátogathassák Alderhost.
Walther Model és Friedrich von der Heydte, akit a Stösser-művelet irányításával bíztak meg, december 13-án folytatott személyes beszélgetésében von der Heydte a Stösser-művelet sikerének kevesebb mint 10%-os esélyt adott. Model közölte vele, hogy meg kell kísérelni a kísérletet.
