Katonai vitorlázórepülőgépeket
A katonai vitorlázórepülőgépeket (a közönséges vitorlázórepülőgép változata) különböző országok hadseregei használták csapatok és nehéz felszerelés háborús övezetbe történő szállítására. Elsősorban a második világháborúban használták őket. Ezeket a hajtóművek nélküli repülőgépeket katonai szállító repülőgépek vontatták a levegőbe és az út nagy részét a célállomásig. Az egyik legnépszerűbb vontató repülőgép a C-47 Skytrain vagy Dakota volt. Vontathatóak voltak bombázókkal is. A katonai vitorlázórepülők nem szárnyalnak. Miután a frontvonal közelében leszálltak a vontató repülőgépről, a célpontjukhoz közeli bármely alkalmas nyílt terepen kellett leszállniuk.
Igyekeztek a rakományt és a legénységet a lehető legkisebb sérüléssel leszállni. De a legtöbb leszállási zóna (LZ) messze nem volt ideális. A küldetések egyirányú jellege azt jelentette, hogy a katonai vitorlázórepülőket eldobhatónak tekintették. Ezért készültek közönséges és olcsó anyagokból, például fából. Páncélozatlan, törékeny, kezdetleges kormányzással és fék nélkül működő repülőgépek voltak. Ezért zuhant le nagy részük leszálláskor. A siklórepülővel leszálló csapatokat légi gyalogságnak nevezték. A pilóták "vontató célpontoknak" nevezték magukat, míg a katonák "repülő koporsóként" emlegették a siklórepülőket. Néhány bevetés veszteségének mértéke elérte a 40%-ot.
A Gildersnek azonban voltak bizonyos előnyei. Az ejtőernyősök, azaz az ejtőernyővel leszálló katonák általában nagy területen szóródtak szét. Könnyen el lehetett őket különíteni a többi ejtőernyőstől és a levegőből ledobott felszereléstől, például a járművektől és a páncéltörőágyúktól. A siklóernyősök ezzel szemben pontosan a célzott leszállóhelyen tudták leszállítani a katonákat és a felszerelést. A vontató repülőgépről való leoldás után a katonai siklórepülők csendesek voltak, és az ellenség számára nehezen azonosíthatók. Nagyobb siklórepülőket fejlesztettek ki nehéz felszerelések, például páncéltörő ágyúk, légvédelmi ágyúk, kisebb járművek, például dzsipek, valamint könnyű harckocsik (pl. a Tetrarch harckocsi) leszállítására. Ez a nehezebb felszerelés sokkal ütőképesebbé tette a siklóernyős erőket. A második világháború alatt az Egyesült Államoknak körülbelül 6000 kiképzett vitorlázórepülő-pilótája volt. Néhányan második esélyt kaptak arra, hogy siklóernyős pilótaként repüljenek, miután nem sikerült elvégezniük a hagyományos repülőgépes kiképzést. A szovjetek is kísérleteztek a könnyű harckocsik légi úton történő szállításának módjaival, beleértve az Antonov A-40-et, egy levehető szárnyakkal ellátott sikló tankot.
A koreai háború idejére a helikopterek nagyrészt felváltották a vitorlázórepülőket. A helikopterek előnye, hogy pontosabban tudják a katonákat a harctérre szállítani és onnan kivonni. Emellett a modern fejlesztések lehetővé teszik, hogy még a könnyű harckocsikat is ejtőernyővel dobják le. Ma már csak a különleges erők használnak vitorlázórepülőket csendes, kis léptékű bevetésre.

Az amerikai hadsereg légierejének Waco CG-4 vitorlázórepülőgépe.
Kérdések és válaszok
K: Milyen típusú repülőgépek a katonai repülőgépek?
V: A katonai vitorlázórepülőgép a hagyományos vitorlázórepülőgépek egyik változata, és nincs motorja.
K: Hogyan használták a katonai vitorlázórepülőket a II. világháborúban?
V: A második világháború alatt a katonai vitorlázórepülőket katonai szállító- vagy bombázó repülőgépek vontatták a levegőbe, majd a frontvonal közelében engedték fel őket, hogy a célpontjukhoz közeli, alkalmas nyílt terepen szálljanak le.
K: Milyen anyagokat használtak a katonai kötszerek gyártásához?
V: A katonai öltözékeket közönséges és olcsó anyagokból, például fából készítették, mivel eldobhatónak számítottak.
K: Hogyan nevezték magukat a siklóernyővel leszálló csapatok?
V: A pilóták "vontató célpontoknak", a katonák pedig "repülő koporsóknak" nevezték magukat.
K: Milyen előnyei voltak a katonai pilótáknak az ejtőernyősökkel szemben?
V: A siklóernyők bizonyos előnyökkel rendelkeztek az ejtőernyősökkel szemben, mivel a csapatokkal és felszereléssel együtt pontosan a leszállóhelyen tudtak leszállni, csendesek voltak, és az ellenség számára nehéz volt azonosítani őket. Az ejtőernyősöknél pontosabban tudták behozni a nehezebb felszereléseket is, mint a páncéltörő ágyúk, légvédelmi ágyúk, kis járművek, például dzsipek, és könnyű harckocsik (pl. a Tetrarch tank).
K: Hány kiképzett pilótája volt az Egyesült Államoknak a második világháború alatt?
V: Az Egyesült Államoknak a második világháború alatt körülbelül 6000 kiképzett pilótája volt.
K: A katonai vitorlázórepülőket ma is használják?
V: A katonai siklóernyőket ma már csak a különleges erők használják csendes, kis létszámú leszállási feladatokra, mivel a helikopter-technológia fejlődése lehetővé tette, hogy még a könnyű tankokat is pontosabban lehessen ejtőernyőzni.