Pennsylvania puska

Történelem

A pennsylvaniai puska a korábbi, sokkal nehezebb Jaeger-puskából fejlődött ki, amelyet német fegyverkovácsok hoztak az amerikai gyarmatokra. A Jager-puska rövid, nehéz puska volt, amely nagy kaliberű lövedéket lőtt ki. Európában a jómódúak vadászatra tervezték. Az akkori hosszabb és nehezebb simacsövű muskétákhoz hasonlóan mindkettő nem volt alkalmas az amerikai vadászathoz.

Ezek a fegyverkovácsok több okból is a pennsylvaniai Lancaster megye köré összpontosították tevékenységüket. Abban az időben ez egy fontos kereskedelmi csomópont volt. A pennsylvaniai Philadelphia és a nyugatra fekvő vadon között feküdt. A terület nagy vasérclelőhelyekkel rendelkezett a puskacsövekhez, és keményfa erdőkkel a puskacsövekhez. A korábbi puskatervekből kifejlesztett termék akár ötször messzebbre is lőhetett. A pennsylvaniai puska 300 yard (270 m) távolságból is pontosan eltalálta a célpontokat. Körülbelül 1730-tól az 1812-es háborúig a pennsylvaniai puska volt a legkedveltebb távolsági puska Amerikában.

Az amerikai függetlenségi háború idején a pennsylvaniai lövészcsapatok a brit vonalak mögött zavart okoztak. A brit Brown Bess simacsövű muskéták lőtávolságán kívül a milicisták és a mesterlövészek nagy távolságból célba vehették az egyes katonákat és tiszteket. George Washington örömmel fogadta, hogy ezek az emberek pennsylvaniai puskákkal voltak felszerelve. A legtöbb katona azért használta a muskétát, mert sokkal könnyebb és gyorsabb volt a töltés a csatában. De egy amerikai mesterlövész a hosszú puskájával le tudott szedni egy brit tábornokot, aki azt hitte, hogy elég messze van a csatától ahhoz, hogy biztonságban legyen. Ez számos csata kimenetelét megváltoztathatta, és meg is változtatta. Ashley Halsey Jr. írta:

[Egy brit tábornok felháborodott] azon, hogy bizonyos faragatlan amerikai határőrök, akik térdig érő ingfarkukat lógó ingben hordták, szokatlanul nagy távolságból szedték le az ő őrszemeit és tisztjeit. A tábornok ezután elrendelte egy-egy példány, a mesterlövészek egy-egy példányának és fegyverének elfogását. Egy rajtaütő csapat a pennsylvaniai York megyéből származó Walter Crouse tizedest hurcolta vissza hosszú puskájával együtt. Ekkor a britek ... pszichológiai baklövést követtek el. Londonba küldték a puskás mintadarabjukat. ... Crouse, akit arra utasítottak, hogy nyilvánosan mutassa be figyelemre méltó fegyverét, naponta 200 yardról talált célpontot - ez négyszerese volt az akkori simacsövű katonai kovás puska gyakorlati hatótávolságának. A sorozások elmaradtak, így szól a történet, és III. György király sietve felbérelte a hesseni puskás századokat, hogy lövészettel harcoljanak a lövészet ellen.

Az ezeket a fegyvereket viselő mesterlövészek az amerikai történelem és mítoszok részei. De minden bizonnyal léteztek, és fontos szerepet játszottak olyan csatákban, mint az 1777-es saratogai csata és az 1815-ös New Orleans-i csata.

Design

Számos elnevezést alkalmaztak erre a puskára, és a név attól függött, hogy hol használták. Akár Kentucky-puskának, Schimmel-puskának, déli szegénylegényeknek vagy Tennessee-puskának nevezték a konstrukciót, sokukat következetesen a pennsylvaniai Lancasterben gyártották. Egy tipikus ilyen kialakítású puska csöve 42 hüvelyk (1100 mm) és 46 hüvelyk (1200 mm) közötti hosszúságú volt. A puska .50 kaliberű (13 mm) volt, és göndör juharból készült a törzse. A cső teljes egészében a csőre támaszkodott. Félhold alakú fenéklemezzel rendelkezett, gyakori volt a foltozódoboz és a pofacsont is. A korai modellek kovás zárral, míg a későbbi modellek ütőszerkezetű gyújtószerkezettel működtek. A csövek huzagoltak voltak.

Daniel Boone puskája tipikus példája a pennsylvaniai puskának. A puska 160 centiméter hosszú volt. A puska 44-es kaliberű volt, és körülbelül 130 szem (8,4 g) súlyú golyót lőtt ki. A fegyver súlya 11 font (5,0 kg) volt. Egy golyóformát használva Boone egyetlen font (0,45 kg) ólomból körülbelül 55 ólomgolyót tudott előállítani. Egy ekkora golyó kilövéséhez csak körülbelül egy gyűszűnyi fekete lőporra volt szükség.

Egy olyan helyzetben, amikor közelharcra kerülhet sor, a pennsylvaniai puska túl kényes volt ahhoz, hogy bunkósbotként használják. Ha bármihez hozzáütik, a puska törhet el. A hosszú, vékony, kovácsoltvas cső viszonylag puha volt, könnyen el lehetett hajlítani. A határőrök tudták ezt, és vigyáztak arra, hogy fő vadászfegyverük ne sérüljön meg. Csatában kétszer annyi időbe telt újratölteni egy pennsylvaniai puskát, mint a Brown Bess muskétát. Ami még rosszabb, hogy a cső hossza miatt a lövésznek szinte fel kellett állnia, hogy gondosan kimérje a lőport, betöltse a golyót és a foltot, és egy rambbal tompítsa le. Nem csoda, hogy a pennsylvaniai puskások fák mögé bújtak, hogy ne tegyék ki magukat az ellenséges tűznek. A függetlenségi háború alatt a fő fegyver mindkét oldalon a muskéta volt. Az amerikai katonák kevesebb mint 10%-a hordott hosszú puskát.