Kottaírás
A kottaírás vagy zenei notáció a zene leírásának egy módja, hogy bárki lejátszhassa azt. A múltban számos rendszert használtak a zene leírására. Ma a nyugati világban a legtöbb zenész a kottákat egy kottafüzetre írja: öt párhuzamos vonal, közöttük négy szóközzel. Sok más rendszer is létezik azonban, amelyek közül néhányat ma is használnak különböző kultúrákban.
A zene lejegyzése lehetővé teszi, hogy a zeneszerző, aki kitalál (összeállít) egy zeneművet, másokkal is megismertesse, hogyan kell hangzania a zenének. Ezt a zenét aztán bárki eljátszhatja vagy elénekelheti, aki tud "kottát olvasni". Ha a zenét nem írják le, akkor az emberek csak úgy tanulhatják meg mások zenéjét, hogy meghallgatják és megpróbálják lemásolni. A népzenét hagyományosan így tanulták.
A zeneírás néhány korai módja
Ékírás
A legkorábbi írásmódot táblákra írták az ékírásnak nevezett írásmóddal. A Kr. e. 2000 körüli Nippurból származó kottákat találtak, amelyek úgy tűnik, hogy megközelítőleg megadták, hogyan kell játszani a zenét. Egy i. e. 1250-ből származó táblán olyan zenei feljegyzéseket találunk, amelyek a líra húrjainak nevét mutatják. Ezek a legkorábbi írásos zenei feljegyzések, amelyekkel rendelkezünk.
Az ókori Görögország
Az ókori Görögországból származó zenei lejegyzés részletesebben mutatta a hangjegyeket, mint a korábbi ékírás. Megmutatta a hangmagasságot (milyen magas vagy mély a hang) és a hang időtartamát. Néha a harmóniáról is képet ad. Legalább a Kr. e. 6. századtól körülbelül a Kr. u. 4. századig használták.
Korai európai zenei notáció
Amikor Európában elkezdték leírni a zenét, az a római katolikus egyház zenéje volt. A szerzetesek, akik leírták, egy pontokból és vonásokból álló rendszert, az úgynevezett neumákat használták. Ezek megadták, hogy a hangok milyen magasak vagy mélyek voltak, de nem mutatták a hangok hosszát. Ezeket olyan emberek használhatták, akik már ismerték a kottát, és csak emlékeztetőre volt szükségük, hogy mikor kell felfelé és lefelé menni.
Az emberek fokozatosan rájöttek, hogy szükség van egy olyan rendszerre, amely pontosan megmutatja a hangmagasságot. Az első kotta egyetlen vízszintes vonal volt. Fokozatosan ez négy sorra nőtt. Guido d'Arezzo, egy 11. században élt olasz bencés szerzetes fejlesztette ki ezt a rendszert, amely hamarosan az általunk ismert zenei írásmódhoz vezetett. A 16. században már mindenki az ötvonalas kottát használta. A 17. század végére mindenütt a taktusok (ütemek) rendszerét használták. Eleinte az ütemvonalak arra szolgáltak, hogy megmutassák, mely hangokat kell együtt játszani vagy énekelni. Fokozatosan alakult ki a ma ismert rendszer, amelyben minden ütem egyforma hosszúságú, és minden ütemhez meghatározott számú ütés (számolás) tartozik. A 17. század végére a legtöbb zenész ezt használta az európai klasszikus zenében.
Az eredeti delphoi kő fényképe, amely az Apollónhoz írt két himnusz közül a másodikat tartalmazza. A kottajelzés a görög betűk megszakítás nélküli fő sora fölött elhelyezkedő alkalmi szimbólumok sora.
Korai európai zenei notáció
Néhány más rendszer
Az olyan hangszerek, mint a gitár, gyakran akkordtáblázatból vagy csak az akkordok nevéből (C7, Em stb.) játszanak, amelyek a kotta vagy a dalszöveg alá vannak írva.
A zenészek a reneszánsz óta használják a szolfézsnak nevezett rendszert. Ez a skála hangjegyeinek nevét mutatja (do, re, mi stb.).
A reneszánsz és barokk korszakban a lantzenét a tabulatúra nevű rendszerben írták. Néhány 20. századi zeneszerző is használta a tabulatúrát.
Néhány modern zeneszerző, mint például John Cage, a zenét rajzok készítésével, úgynevezett grafikus notációval írta.
A vak zenészek számára a kottát Braille-írással is meg lehet írni.
Manapság gyakran használnak számítógépeket a zeneszerzéshez. Ez a zenei notáció más formáihoz vezetett, amelyeket különböző szoftverrendszerekben használnak. A MIDI-fájlformátum a hangjegyek hangmagasságára, időtartamára, sebességére, hangerejére stb. vonatkozó információkat tárolja, és egy MIDI-hangszer vezérlésére használható.
Vannak más rendszerek is, amelyeket ma néhány nem nyugati zenére használnak.
Kapcsolódó oldalak
- Kotta
- Stave (zene)
- Clef (zene)
- Guido d'Arezzo
- Tabulatúra
| · v · t · e Zene | |||||
| A zene története és |
| ||||
|
| ||||
|
| ||||
| Oktatás és tanulmányok |
| ||||
| Termelés |
| ||||
| Kulturális és |
| ||||
| Szuverén állam szerint |
| ||||
| Listák |
| ||||
| Kapcsolódó cikkek |
| ||||
| |||||
Kérdések és válaszok
K: Mi az a kottaírás?
V: A zenei notáció a zene leírásának egy módja, hogy bárki lejátszhassa azt.
K: Hány sorból áll a legtöbb nyugati világbeli zenész által használt kottafüzet?
V: A legtöbb zenész a nyugati világban a kottákat egy olyan kottafüzetre írja, amelyben öt párhuzamos vonal és négy szóköz van közöttük.
K: Mi a célja a kotta lejegyzésének?
V: A kotta lejegyzése lehetővé teszi, hogy a zeneszerző, aki kitalál (komponál) egy zeneművet, másokkal is megismertesse, hogyan kell hangzania a zenének, hogy aztán bárki, aki tud "kottát olvasni", eljátszhassa vagy elénekelhesse.
K: Hogyan tanulták hagyományosan a népzenét?
V: A népzenét hagyományosan úgy tanulták meg, hogy hallgatták és megpróbálták lemásolni.
K: A nyugati világ legtöbb zenésze által használt kottarendszeren kívül használnak ma más rendszert is a zene lejegyzésére?
V: Igen, sok más rendszer is létezik, amelyek közül néhányat még ma is használnak különböző kultúrákban.
K: Szükséges-e a kottaolvasás egy leírt zenemű lejátszásához vagy énekléséhez?
V: Igen, a kottaolvasás szükséges egy leírt zenemű lejátszásához vagy énekléséhez.
