Az olasz egyesülés (olaszul: Unità d'Italia), más néven Risorgimento (jelentése: "az újjászületés"), az olasz államokat a 19. században egyesítő olasz mozgalomra utal. A mozgalom 1815-ben a bécsi kongresszussal kezdődött. Véget ért 1871-ben, amikor Róma az Olasz Királyság fővárosa lett, Cavour gróf, a piemonti miniszterelnök, valamint Giuseppe Garibaldi - olasz nemzeti hős, aki egyesítette a déli országrészeket - erőfeszítései révén. Ez tette lehetővé, hogy Viktor Emánuel király legyen Olaszország első királya.

Háttér és okok

A Risorgimento hátterében több tényező állt: a napoleon kori átalakulások során kialakult közös kulturális és nyelvi tudat, a forradalmi és liberális eszmék terjedése, valamint a Habsburg Birodalom és más külföldi hatalmak uralma az északi és középső olasz területek felett. A bécsi kongresszus után az olasz félsziget számos kisebb államra és tartományra bomlott, ami sok polgár számára elfogadhatatlan volt. Megjelentek a nemzeti egységet, alkotmányos berendezkedést és modernizációt sürgető mozgalmak (például a Carbonari titkos társaságok és Giuseppe Mazzini szervezete, a Jung Italia).

Főbb események 1815–1871

  • 1815–1830-as évek: Titkos társaságok és kisebb felkelések (Carbonari, liberális felkelések 1820–1821), amelyek többségét leverték, de növelték a nemzeti önérzetet.
  • 1830–1848: Giuseppe Mazzini eszméi és a forradalmi mozgalmak terjedése; 1848–49-ben több olasz államban (Milánó, Velence, Nápoly, Piemont) is forradalmak robbantak ki.
  • 1848–1849: A forradalmak idején Piemont (Szardíniai Királyság) liberális alkotmányt kapott, de a Habsburgok és konzervatív erők általában visszaszorították a radikális változásokat.
  • 1850-es évek – Cavour politikája: Cavour gróf modernizálta a piemonti államot, külpolitikájában pedig ügyesen lavírozott: szövetséget keresett Franciaországgal, hogy Ausztria ellenében növelje befolyását.
  • 1859 – Második függetlenségi háború: Franciaország támogatásával Piemont legyőzte Ausztria egy részét; Lombardiát Piemonthoz csatolták.
  • 1860 – Garibaldi ezrede: Giuseppe Garibaldi vezetésével az "Ezernyi" hadjárata (Spedizione dei Mille) a Nápolyi Királyság ellen megdöntötte a Bourbon-uralmat, és a déli területeket Piemont csatlakozásra bírta.
  • 1861: Kikiáltották az Olasz Királyságot, trónra lépett Viktor Emánuel (Viktor Emánuel II) király; azonban Róma és Trieszt még nem voltak részei az államnak, és a Pápa továbbra is uralta a Vatikán körüli területet.
  • 1866: Az osztrák–porosz háború során Olaszország Poroszország oldalán harcolt; a háború végeredményeként Velence Olaszországhoz került.
  • 1870–1871 – Róma elfoglalása: A francia csapatok Pápai Állam védelmére szolgáló kivonulása a francia–porosz háború következtében lehetővé tette az olasz csapatok számára, hogy 1870-ben bevonuljanak Rómába. 1871-re Róma lett az Olasz Királyság fővárosa, ezzel a Risorgimento többé-kevésbé befejeződött.

Fő szereplők és eszmék

A mozgalom fontos alakjai közé tartoztak politikusok és forradalmárok egyaránt. Cavour gróf a diplomácia és az államépítés mestere volt, aki Piemontot erős, modern állammá tette; Giuseppe Garibaldi a népi hadseregeket és a személyes bátorságot testesítette meg; Giuseppe Mazzini a republikánus és demokratikus eszméket hirdette; míg uralkodói oldalon Viktor Emánuel szerepe abban állt, hogy királyként legitim alapot biztosított az egyesítésnek. A katolikus egyház, különösen a pápa, ambivalensen viszonyult az eseményekhez: a Pápai Állam elvesztése komoly konfliktusokat okozott a világi olasz állam és az egyház között.

Kihívások és következmények

Bár politikailag létrejött az egységes Olasz Királyság, az ország számos kihívással szembesült:

  • Erős gazdasági és társadalmi különbségek észak és dél között („a déli kérdés”), amelyek részben a hosszú évszázadokig tartó eltérő fejlődés következményei voltak.
  • A politikai konszolidáció és egy központi közigazgatás kiépítése sok időt vett igénybe; számos régióban továbbra is helyi érdekek és hagyományok domináltak.
  • A pápa és a katolikus egyház és a világi állam közötti viszony évtizedekig feszült maradt; a „Róma kérdése” csak részben oldódott meg a későbbi lateráni egyezményig (1929).

Örökség

A Risorgimento fontos mérföldkő volt az európai nemzetállamok kialakulásában: megteremtette az egységes olasz államot, erősítette a nemzeti identitást, és hozzájárult a modern politikai intézmények elterjedéséhez. Ugyanakkor sok vitát hagyott maga után — különösen a régiók közötti egyenlőtlenségek és a vallási–állami viszony kérdései terén — amelyek az olasz társadalmi és politikai életben még hosszú időre meghatározóak maradtak.