Az USA ötödik alkotmánymódosítása — jogok, kettős büntethetőség és önvád

Az ötödik módosítás szövege a következő:

Nagyesküdtszék

Az ötödik módosítás előírja, hogy a szövetségi jogrendszer minden főbenjáró és "hírhedt bűncselekmény" (árulással, bizonyos bűncselekményekkel vagy súlyos erkölcsi vétséggel járó ügyek) esetében esküdtszéket kell alkalmazni. Az esküdtszék gyökerei a Clarendon-i esküdtszékig nyúlnak vissza, amely II. Henrik 1166-ban hozott rendelete. Az Egyesült Államok egyike azon kevés fennmaradt országoknak, amelyek még alkalmazzák a nagyesküdtszéket.

Kettős veszély

Az ötödik kiegészítésben foglalt kettős veszélyeztetési záradék megtiltja, hogy egy vádlottat ugyanazon (vagy hasonló) vádakkal ugyanazon ügyben egy jogszerű felmentő ítéletet vagy elítélést követően újra bíróság elé állítsanak. A szokásjog országaiban a vádlott az autrefois acquit vagy autrefois convict (autrefois franciául azt jelenti, hogy "a múltban") peremptorikus beadványt tehet. Ez azt jelenti, hogy ha a vádlottat ugyanazon bűncselekmény miatt már felmentették vagy elítélték, és a kettős büntethetőség elve alapján nem lehet újra bíróság elé állítani. A záradék eredeti szándéka az volt, hogy megakadályozza, hogy az egyén ugyanazon cselekmény miatt több büntetőeljáráson menjen keresztül, amíg az ügyész el nem ítéli.

Önvádaskodás

Büntetőeljárás során az ötödik kiegészítés értelmében az embernek joga van megtagadni a terhelő vallomástételt. Senki sem köteles olyan információt adni, amely felhasználható ellene. Ezt "az Ötödik kiegészítésnek" vagy gyakrabban "az Ötödik kiegészítésre való hivatkozásnak" is nevezik. E záradék célja, hogy megakadályozza, hogy a kormányzat eskü alatt vallomásra kényszerítse a személyt. Egy személy nem tagadhatja meg a válaszadást semmilyen releváns kérdésre eskü alatt, kivéve, ha a válasz őt terhelné. Ha a tanúk padján egy kérdésre adott válasz felhasználható lenne az adott személy bűncselekmény elkövetése miatt történő elítélésére, akkor az illető hivatkozhat az Ötödik Kiegészítésben foglalt jogaira.

Az ötödik módosítás szerzői úgy gondolták, hogy a benne foglalt rendelkezések csak a szövetségi kormányra vonatkoznak. Az 1925 óta az inkorporációs doktrína értelmében a Bill of Rights legtöbb rendelkezése ma már az állami és helyi önkormányzatokra is vonatkozik. A Miranda v. Arizona, 384 U.S. 436 (1966) alapdöntés óta, amikor letartóztatnak valakit, a rendőröknek a törvényes Miranda figyelmeztetés részeként fel kell tüntetniük a "hallgatáshoz való jogot" (a megfogalmazás változhat).

Megfelelő eljárás

A tisztességes eljárásról szóló záradék minden személy számára tisztességes, igazságos és szabályos bírósági eljárást biztosít. Az ötödik módosítás a szövetségi kormányra vonatkozik. Az Egyesült Államok Alkotmányának tizennegyedik módosítása többek között megtiltja az államoknak, hogy bárkitől megtagadják az életét, szabadságát vagy tulajdonát a törvényes eljárás nélkül Tehát a tizennegyedik módosítás kiterjeszti az ötödik módosítás Due Process klauzuláját az államokra is. A tisztességes eljárás azt jelenti, hogy a kormánynak be kell tartania a törvényt, és nem sértheti meg annak egyetlen részét sem. A tisztességes eljárás megsértésére példa, amikor a bíró a tárgyaláson elfogultságot tanúsít a vádlottal szemben. Egy másik példa, amikor az ügyészség nem közöl olyan információkat a védelemmel, amelyek azt bizonyítanák, hogy a vádlott nem bűnös a bűncselekményben.

Takings

Az ötödik módosítás Takings Clause-je kimondja, hogy "magántulajdon [nem] vehető el közcélú használatra, méltányos kártalanítás nélkül". Az ötödik módosítás csak a szövetségi kormányt korlátozza. A tizennegyedik módosítás ezt a záradékot kiterjesztette az állami és helyi önkormányzatok intézkedéseire is. Amikor a kormányzat közcélú ingatlanokat akar vásárolni, ajánlatot tesz a tulajdonosnak. Ha a tulajdonos nem akarja eladni az ingatlant, a kormány bíróság elé viheti, és gyakorolhatja a kisajátításnak nevezett hatalmat. Az elnevezés a latin dominium eminens kifejezésből származik (jelentése: legfelsőbb uralom). A bíróság ezután elkobozza az ingatlant (vagyis azt mondja, hogy azt többé nem lehet lakni). Ez lehetővé teszi a kormány számára, hogy átvegye az ingatlant, de "méltányos kártérítést" kell fizetnie a tulajdonosnak. Más szóval, a kormányzati szervnek ki kell fizetnie azt, amit az ingatlan ér.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága előtt tárgyalt Kelo v. City of New London, 545 U.S. 469 (2005) ügyben született döntés, amely a kisajátítási jog alkalmazásának engedélyezése mellett döntött, hogy a földterületet egyik magántulajdonostól egy másik magántulajdonosra ruházzák át. A bíróság jóváhagyta, hogy a connecticuti New London városának a kérelmező magántulajdonának tervezett felhasználása "közhasználatnak" minősül a Takings Clause értelmében. A város úgy vélte, hogy az ingatlan rossz állapotban van, és az új tulajdonos javítani fog rajta. A Takings Clause e kiterjesztése igen ellentmondásos volt.