David Hume — skót filozófus és történész: szkepticizmus, indukció

David Hume: skót filozófus és történész — szkepticizmus, indukció és az erkölcsi érzelmek szerepe. Fedezd fel Hume gondolatait és vitatható tanításait.

David Hume (1711. május 7. - 1776. augusztus 25.) skót filozófus és történész. Amikor még élt, az emberek történészként gondoltak rá. Anglia története címmel írt egy nagy könyvsorozatot. Ma azonban az emberek Hume-ra úgy gondolnak, mint fontos filozófusra. Hume Edinburghban született és élt; munkássága egyszerre kapcsolódott az empirizmushoz és a történetíráshoz. Írásai ma is alapvető olvasmányok a kortárs filozófia, a tudományelmélet és a vallásfilozófia területén.

A filozófiáról szóló könyveiben Hume azt mondta, hogy számos meggyőződésünk nem az észérvekből származik. Ehelyett az ösztöneinkből vagy érzéseinkből származnak. Például az értelem nem mondja meg nekünk, hogy az egyik dolog okozza a másikat. Ehelyett látunk egy dolgot, majd látunk egy másikat, és érezzük a kapcsolatot a kettő között. Hasonlóképpen, az értelem nem mondja meg nekünk, hogy valaki jó ember. Ehelyett azt látjuk, hogy az illető kedves és barátságos, és egy különleges erkölcsi érzést érzünk. Mivel Hume úgy gondolta, hogy ezek a meggyőződések nem az eszből származnak, az emberek "szkeptikus" vagy "antiracionalista" filozófusnak nevezik.

Hume egyik központi különbségtételét ma úgy ismertetjük, hogy megkülönböztette a benyomásokat (erős, élő érzéseket) és a eszméket (gyengébb emlék- vagy gondolatformákat). Arra mutatott rá, hogy sok hitünket nem logikai bizonyítékok, hanem a megszokás vagy a szokás (habit) hozza létre: ha valamit ismételten úgy látunk, mintha ok-okozati kapcsolat állna közöttük, akkor kialakul bennünk a szükségszerűség érzete, pedig ez valójában csak a korábbi tapasztalatok következménye.

Hume híres az "indukciós tévedéséről". Ez felhívja a figyelmet egy gyakori hibára, amit az emberek elkövetnek. Az emberek látnak valamit, és azt állítják, hogy amit látnak, az mindig is olyan lesz, amilyennek látják. Például az emberek csak fehér hattyúkat látnak, és azt állítják, hogy minden hattyú fehér. Ez "téves" vagy tévedés, mert mindig lehetséges, hogy ezután fekete hattyút látnak. Hume ezzel a problémával megmutatta, hogy az induktív következtetések — amelyekre a természettudományok nagy része támaszkodik — racionális alapon nem igazolhatók szigorúan; hitünk a jövőbeli hasonlóságban a múlt tapasztalatain alapuló megszokásból ered, nem logikai szükségszerűségből.

Hume a vallással szemben is szkeptikus volt. Nem volt vallásos ember, és a vallásos emberek nem szerették a véleményét. Nem hitt a csodákban. Azt mondta, hogy az öngyilkosság nem mindig rossz, de azt soha nem mondta, hogy hisz-e Istenben vagy sem. 1776-ban, amikor haldoklott, barátai nagyon nyugodtnak találták a halállal kapcsolatban, annak ellenére, hogy nem hitt a túlvilágban. Hume könyvei ma is nagyon fontosak a vallás iránt érdeklődő filozófusok számára. Különösen az "A csodákról" szóló érvelése az Enquiry-ben és a vallásos érvek kritikája a Dialogues Concerning Natural Religion című műben (amely posztumusz jelent meg) gyakran idézett és vitatott részei munkásságának.

A mai filozófusok néha a "Hume-villa" kifejezést használják arra utalva, hogy Hume mindent, amiről gondolkodni tudunk, vagy eszmék kapcsolatának nevez (olyan dolgok, mint a matematika, amelyeknek igaznak kell lenniük), vagy ténykérdésnek (mint a tudomány, ahol meg kell vizsgálnunk a dolgokat, hogy megmondjuk, igazak-e vagy sem). Hume megkülönböztette a relations of ideas (például matematika, logika — biztos tudás) és a matters of fact (tapasztalati kijelentések) típusait, ami fontos alapot adott a modern tudományfilozófiai és ismeretelméleti vitáknak.

Egy másik filozófus, Immanuel Kant elolvasta Hume néhány könyvét, és néhány fontos dologról megváltoztatta a véleményét. Kant azt mondta, hogy Hume ébresztette fel őt alvó dogmatizmusából, a hagyományos metafizikából. Hume hatása a kortárs gondolkodásra ennél is szélesebb: hatott az erkölcsfilozófiára (mivel az erkölcsi ítéleteket érzelmekre vagy szokásokra vezette vissza), a személyiségről alkotott nézetekre (a "én" mint percepciók halmaza, az ún. "bundle theory"), valamint a tudományfilozófiára és a szkeptikus hagyományra.

Íme Hume legfontosabb könyvei:

• A Treatise of Human Nature (1739–40) – az alapmű, amelyben Hume rendszerezi gondolatait az észlelésről, az érzelmekről, az ok-okozati viszonyról és az erkölcsről; kezdetben kevés sikert aratott, de később meghatározó szöveg lett.
• An Enquiry Concerning Human Understanding (1748) – a Treatise egyszerűsített és átdolgozott változata, amelyben részletesen szerepel az indukciós probléma és az érvek a csodákkal szemben.
• An Enquiry Concerning the Principles of Morals (1751) – az erkölcs alapjait érzelmi és gyakorlati megfontolásokkal magyarázza.
• Essays, Moral and Political (több kiadásban, 1741–1777 körül) – rövidebb írások politikai, esztétikai és erkölcsi témákban.
• History of England (több kötet, 1754–1762) – népszerű történeti műsorozat, amely korának legnagyobb sikerét hozta Hume-nak történészként.
• Dialogues Concerning Natural Religion (posztumusz, 1779) – vitadarab a vallás filozófiai érveiről, különösen a tervezettség- és a valláskritika kérdéseiről.

Hume öröksége nagy: munkái befolyásolták az empirizmust, a modern tudományfilozófiát, az erkölcsi érzelmek elméletét és a valláskritikát. Sok mai filozófus és tudományfilozófus számára Hume alapvető vitapartner — gondolatai továbbra is élénk vitákat és kutatást inspirálnak. Ajánlott olvasási sorrendként sokak szerint érdemes először az An Enquiry-ket olvasni, majd a Treatise-t, ha valaki mélyebben szeretne elmerülni Hume gondolkodásában.

Kérdések és válaszok

K: Ki volt David Hume?

K: Mit gondoltak róla az emberek, amikor még élt?

K: Mit írt Hume?

K: Hogyan tekintenek ma Hume-ra?

Keresés betűvel