Konföderációs Államok Haditengerészete

Történelem

Az 1860-as elnökválasztást az Abraham Lincoln vezette Republikánus Párt nyerte meg. A délieket felháborította Lincoln megválasztása, aki ellenezte a rabszolgaságot a területeken és az új államokban. A választások után hét déli állam elszakadt, és kinyilvánította függetlenségét az Uniótól. Megalakították az Amerikai Konföderációs Államokat, még mielőtt Lincoln 1861. március 4-én elnökké vált volna. A leköszönő amerikai elnök, James Buchanan azt mondta, hogy ez törvényellenes, de nem tett semmit, hogy megállítsa őket. Lincoln és republikánus pártja ezt az elszakadást lázadásként kezelte.

A harcok akkor kezdődtek, amikor a konföderációsok bombázták Fort Sumtert, az uniós hadsereg erődjét. Lincoln 75 000 önkéntest hívott össze 90 napra. Emellett blokádot rendelt el a déli partok és kikötők ellen. Lincolnnak legfeljebb 40 használható hadihajója volt, és meg kellett kezdenie a haditengerészet kiépítését. Ezzel akarták megakadályozni, hogy a Dél exportálja a gyapotját és importálja a háborúhoz szükséges hadianyagokat. Északnak egy ágyúnaszád-flottát is ki kellett építenie egy "barnavízi haditengerészet" számára. Ennek célja az volt, hogy támogassa az Unió hadseregét a nagyobb folyók, például a Mississippi körüli hadműveletekben.

Norfolki hajógyár

1861-ben Virginia csatlakozott az Amerikai Konföderációs Államokhoz. Attól tartva, hogy a Konföderáció átveszi az irányítást a létesítmény felett, Charles Stewart McCauley, a hajógyár parancsnoka elrendelte a hajógyár felgyújtását. Abban az időben Gosport Navy Yardnak hívták. Annak ellenére, hogy a haditengerészeti miniszter ellentmondó parancsokat adott ki, számos tisztje lemondott, és a hajógyári munkások többsége távozott, a megmaradt emberei elkezdték a hajógyár pusztítását. Azokat a hajókat, amelyek nem tudtak maguktól elindulni, felgyújtották. Ezek közé tartozott a USS Merrimack nevű uniós hadihajó is. Végül azt a két embert, akik a szárazdokk felrobbantásához robbanóanyagot helyeztek el, elfogták, mielőtt befejezhették volna a munkájukat. A szövetségesek képesek voltak megjavítani Gosportot, és újra működő hajógyárrá tenni.

A hajógyár elfoglalásával óriási mennyiségű hadianyag került a konföderáció kezébe. Összesen 1195 nehézágyút vittek el és használtak fel a Konföderáció számára. Ezeket Hampton Roads-tól egészen a Tennessee állambeli Fort Donelsonig számos területen használták. Amikor elhagyták a hajógyárat, az uniós erők a Hampton Roads túloldalán lévő Fort Monroe-ba vonultak vissza. Ez volt az egyetlen olyan terület a térségben, amely az Unió ellenőrzése alatt maradt.

1862 elején a USS Merimack kiégett hajótestének felhasználásával újjáépítették a CSS Virginia nevű konföderációs vashajót. A hajógyár sietős elhagyása során a Merrimack csak a vízvonal felett pusztult el. A konföderációsok a kiégett hajótest fölé páncélozott felépítményt építettek. 1862 márciusában és áprilisában a konföderációs vashajó közel került ahhoz, hogy megingassa az uniós haditengerészet fölényét. Hampton Roadsnál a Virginia szinte tetszés szerint süllyeszteni kezdte a blokád alatt álló uniós hadihajókat. A flotta megmenekülését a USS Monitor nevű uniós vashajó érkezése jelentette, amely a Hampton Roads-i csatában megküzdött a Virginiával. Többórás harc után azonban egyik hajó sem tudta legyőzni a másikat. Mindkét hajó győzelemre hivatkozva hagyta el a csatát. A konföderációnak azonban nem sikerült áttörnie a blokádot. Amikor Norfolk 1862 májusában elesett, a CSS Virginia-t a legénysége megsemmisítette, nehogy elfogják. A konföderációs haditengerészetnek még két további vashajója volt építés alatt. Mielőtt azonban elkészültek volna, az uniós flotta elfoglalta New Orleans kikötőjét és városát, ahol építették őket.

Kereskedelmi rablók

A konföderációs haditengerészet felismerte, hogy az uniós haditengerészetnek több hajója, ágyúja és embere volt, mint nekik, korlátozott erőforrásaikból. Ez stratégiaváltást követelt. Először is erődöket építenének, hogy védjék a kulcsfontosságú folyókat és kikötőket. Ezt az erőfeszítést segítő ágyúnaszádokat építenének. Másodszor, a déliek hadihajóflottát állítottak fel, hogy a tengeren megtámadják az Unió kereskedelmi hajóit. Megbíztak magánhajósokat is, hogy segítsék ezt az erőfeszítést.

Ez nem volt új koncepció. Az amerikaiak már az amerikai függetlenségi háború idején is sikeresen alkalmazták a kereskedelmi portyázást a brit kereskedelmi hajók ellen. Az Unió haditengerészetének túlerővel szemben rájöttek, hogy könnyebb és gyorsabb cirkálók építésével megelőzhetik a nagyobb hadihajókat, és a lassabb és általában fegyvertelen kereskedelmi hajókra támadhatnak. Mivel a délieknek kevés hajóépítési kapacitásuk volt, ezeket a hajókat Nagy-Britanniában építtették. Ez technikailag illegális volt, mivel Nagy-Britannia semleges ország volt. Így ezeket a hajókat titokban kellett építeni.

A legsikeresebb és leghíresebb konföderációs kereskedelmi portyázók a következők voltak:

• A CSS Florida volt az első Angliában épített kereskedelmi portyázó. Orto néven indult Liverpoolból, és 1862. augusztus 17-én a Bahamákon CSS Florida néven állították hadrendbe. A hajó 37 kereskedelmi hajót foglalt el, és ezek közül kettőt átalakítottak kereskedelmi raiderré. Együttesen további 23 hajót foglaltak el. A brazíliai Bahia semleges kikötőjében a USS Wachusett hajó illegálisan elfogta.

• CSS Alabama, 22 hónap alatt 65 kereskedelmi hajót foglalt el. Ezek közül 52-t elégetett, 10-et eladott, egyet pedig egy másik kereskedelmi raiderré, a USS Tuscaloosa nevű hajóvá alakított át. Elsüllyesztett egy amerikai ágyúnaszádot is, a USS Hatterast, az egyetlen uniós hajót, amelyet a nyílt tengeren vesztett el egy konföderációs portyázó. A hajó a USS Kearsarge-ral vívott csatában süllyedt el a franciaországi Cherbourg kikötője előtt.

• CSS Jefferson Davis, az egyik legsikeresebb portyázó, amely két hónap alatt kilenc északi kereskedelmi hajót foglalt el. A hajó egy 187 tonnás, egykori rabszolgahajó volt. A Davis a floridai St. Augustine előtt egy viharban elsüllyedt a két zsákmányolt hajó kivételével az összes hajójával együtt.

• A CSS Sumter egy 1859-ben Philadelphiában épült gőzhajó volt. A konföderációs kormány 1861-ben New Orleansban vásárolta meg, és a Sumter nevet kapta. Hat hónap alatt 18 amerikai kereskedelmi hajót foglalt el. Ezek közül 8-at elégetett, 9-et pedig szabadon engedett vagy zálogba helyezett. Gibraltár kikötőjében amerikai hadihajók blokkolták. Ott tartózkodása alatt több amerikai hadihajó felváltva akadályozta meg, hogy elhagyja a kikötőt. A hajót 1862. december 19-én árverésen eladták, de továbbra is konföderációs blokádfutóként működött, Gibraltar névre átkeresztelve és brit zászló alatt. Számos amerikai hadihajó lekötötte a vadászatát és a kikötőben tartotta.

Privátok

A Konföderáció emellett hadüzenetet adott ki minden olyan magánhajóskapitánynak, aki az Egyesült Államok kereskedelmi hajóinak megtámadásából akart hasznot húzni. Eleinte a kockázat alacsony volt, és a kalózokhoz hasonlóan megtartották a hajót és rakományát. A tulajdonos és a legénység felosztotta a nagy nyereséget. Elkerülték az uniós hadihajókkal való csatározást, és általában elég gyorsak voltak ahhoz, hogy lehagyják őket.

Egyetlen probléma volt a rendszerrel. Az 1865-ben aláírt, a tengerjogról szóló Párizsi Nyilatkozatban betiltották a magánhalászatot. Minden kalóz kalóznak minősült, és elfogásuk esetén halálbüntetés járt érte. Bár az Egyesült Államok nem írta alá a megállapodást, Lincoln elnök kijelentette, hogy a konföderációs kalózok kalózok, és a kalózok halálbüntetéssel sújtandók. Ez nem akadályozott meg számos vállalkozó kedvű déli embert abban, hogy felszereljen egy hajót, és részt vegyen a nyílt tengeri kalózkodásban. Az első lefoglalt hajók egyike valójában a délieknek ártott. Egy gyümölcsszállítmányt szállítottak New Orleans kikötőjébe.

Hamarosan az illegális magánhajósok teherhajókat raboltak el a Mexikói-öbölben és az Egyesült Államok keleti partvidékén. Az Unió korai győzelme volt a CSS Savannah elfogása, amely mindössze két napja volt a tengeren. A legénység hamarosan bíróság elé került kalózkodásért. A Konföderáció azzal fenyegetőzött, hogy az elfogott északi tengerészeket felakasztják, ha a legénységet kivégzik. Végül az uniós bíróság ejtette a kalózkodás vádját, és a legénységet hadifogolyként tartotta fogva. A legénységet később egy fogolycsere során elcserélték.

Torpedószolgálat

A modern torpedó egy szivar alakú, önjáró, víz alatti robbanószerkezet, amelyet egy másik hajó vagy tengeralattjáró megsemmisítésére terveztek. A polgárháború idején az akkoriban torpedónak nevezett eszközt leginkább tengeri aknának lehetne nevezni, Davis konföderációs elnök ellenezte a használatát. Úgy vélte, hogy gyáva fegyverek, és etikátlan volt használni őket bárki ellen. Davis tiltakozása ellenére a Konföderációs Államok Kongresszusa törvényt fogadott el, amely jutalmat engedélyezett mindazoknak, akik új módszereket találnak fel az ellenséges hajók felrobbantására, merülők és aknák segítségével.

A Missouri állambeli St. Louisban a Mississippi és Missouri folyókon közlekedő uniós gőzhajók kazánjainak fűtésére használt tűzifában konföderációs katonák robbanóanyagot rejtettek el. 1861-ben Matthew Fontaine Maury először használt aknákat fegyverként az ellenséges hajók ellen. Virginiában az ő "pokolgépei" szinte teljesen járhatatlanná tették a James folyót.

Egy másik találmánya a széntorpedó volt. Egy széndarabnak álcázott széndarabnak álcázva felrobbant, amikor belelapátolták egy kazánba. Egy másik találmányt "óratorpedónak" neveztek. Ez egy időzítővel rendelkezett, amely lehetővé tette a robbanás késleltetését. Jobb gyújtózsinórokat és erősebb robbanóanyagokat is kifejlesztettek.

Víz alatti aknákat mindkét fél használt. A Konföderációnak több sikere volt. 1862-ben a konföderációs aknák elsüllyesztették az uniós vasbárkányt, a USS Cairo-t. Az aknák több tucatnyi további uniós hajót semmisítettek meg vagy rongáltak meg, míg az uniós torpedóaknák csak körülbelül hat konföderációs hadihajót süllyesztettek el.

Muray egyik "pokolgépének" vázlata, amelyet a Potomac folyóban találtak.


A Konföderációs Államok Savannah nevű magánhajója, amely a Savannah nevű hadlevéllel rendelkezik. Az amerikai Perry dandár 1861-ben Charleston előtt elfoglalta.


CSS Alabama menekül egy szövetségi hadihajó elől


A hajógyár romjai a polgárháború után, 1864; James Gardner fotója. A National Archives & Records Administration gyűjteményéből.

Singer Secret Service Corps

A konföderációs hadügyminiszter, James Seddon úgy döntött, hogy olyan szabályokat bocsát ki, amelyek szerint "az Egyesült Államok polgárainak személyhajói a nyílt tengeren és a vízen és [a] vasútvonalakon vagy az Egyesült Államok területén lévő magántulajdonú hajók ... nem képezik műveletek tárgyát". De hozzátette: "Az ellenség közvagyona megsemmisíthető, bárhol is található". Seddon akár 25 titkosügynököt is felbérelt, hogy a Konföderáció területén bárhol torpedókat és robbanóanyagokat helyezzenek el.

A "Singer Secret Service Corps" és a "Singer's Torpedo Company" néven ismert, középkorú szabadkőművesek csoportja volt, akik a legkülönbözőbb háttérrel rendelkeztek. A háború utolsó két évében olyan találmányokat fejlesztettek ki és használtak, mint a torpedóhajók, víz alatti aknák és tengeralattjárók. E találmányok némelyikét még soha nem látták, míg mások a korábbi tervek továbbfejlesztését jelentették. Az egyik fő fegyverüket Edgar C. Singer szabadalmaztatta, a víz alatti kontaktaknát. Ez 50 font (23 kg) feketeport tartalmazott. Akár hét különböző típusú aknát, torpedót, torpedóhajót és tengeralattjárót is használtak.

Ők építették a H. L. Hunley tengeralattjárót. Ez a tengeralattjáró megsemmisítette az USS Housatonic nevű uniós hadihajót, amikor egy rúdra szerelt torpedóval megrongálta azt.

A Virginia állambeli Richmondban található Spotswood Hotelben lévő főhadiszállásukról Singer és ügynökei titkos műhelyeket hoztak létre szerte a déli part menti városokban. Kétéves működésük során hajókat, vonatokat és vasúti hidakat robbantottak fel, és rengeteg embert öltek meg. Küldetéseik nagy részét éjszaka hajtották végre, az uniós járőrhajók és őrszemek közelében. Az északi újságok "pokolgépeknek" nevezték Singer találmányait, és használatukat keresztényietlenségnek és a legrosszabb fajta merényletnek ítélték. Hogy eltussolják, kik voltak és mit tettek, a háború végén a feljegyzéseiket elégették. Az északi hatóságok folyamatosan szabotőrökként és kémekként vadásztak rájuk. David Dixon Porter admirális elrendelte, hogy ha Singer bármelyik ügynökét rajtakapják valamelyik találmánnyal, azt "helyben le kell lőni". Singer ügynökeinek nevét és leírását az uniós parancsnokok terjesztették.

Az egyik csoportot a hírhedt Henry Dillingham vezetésével Davis a háború vége felé a megszállt Kentuckyba és Missouriba küldte, hogy romboljanak le egy kulcsfontosságú hidat és minden szövetségi szállítóeszközt, amit csak tudtak. Közismert volt, hogy "széntorpedókat" használtak, és több forrás szerint az egyiket 1865 áprilisában a Sultana felrobbantására használták. A hajó a Dillingham által használt területen volt, és a megsemmisítés idején volt konföderációs hadifoglyokat szállított.

A konföderációs tengeralattjáró H.L. Hunley, amelyet Singer és társai építettek.

Kapcsolódó oldalak

• Konföderációs Államok Tengerészgyalogság
• Konföderációs Államok Világítótorony Irodája
• A konföderációs haditengerészet hajóinak listája
• Az amerikai polgárháború blokádfutói
• Konföderációs hadsereg
• Uniós haditengerészet
• Az Egyesült Államok adóvágó szolgálata