Az amerikai polgárháború blokádfutárai
Az amerikai polgárháború blokádfutói speciálisan felszerelt konföderációs hajók voltak, amelyeket arra terveztek, hogy az amerikai polgárháború alatt átcsússzanak az Unió haditengerészete által Dél ellen elrendelt blokádon. 1861. április 19-én, egy héttel azután, hogy a konföderációs erők megtámadták a Sumter-erődöt, Abraham Lincoln elnök elrendelte a blokádot. Válaszul a Konföderáció kis gyors hajókat, úgynevezett blokádfutókat használt. A polgárháború első két évében a blokád nagyon korlátozott sikerrel járt. A déli kikötőkbe érkező vagy onnan induló három hajóból mindössze kettő volt sikeres. Az Unió haditengerészetének közel 3500 mérföldnyi tengerparton kellett járőröznie az Atlanti-óceán és az Öböl partvidékén. De ahogy az Unió több hajót épített, a blokád egyre hatékonyabbá vált. A háború későbbi szakaszában a blokádfutók mindössze 25%-a volt sikeres.
A CSS Robert E. Lee egy híres konföderációs blokádfutár
Háttér
A blokád része volt Winfield Scott tábornok Anaconda tervének, amelynek célja az volt, hogy gazdasági nyomást gyakoroljon a Konföderációra, amíg az vissza nem tér az Unióhoz. Ez volt a világtörténelem eddigi legambiciózusabb blokádja. 1861-ben a konföderációs államoknak az északiakhoz képest kevés gyáriparuk volt. Nem volt kapacitásuk a háborúhoz szükséges fegyverek és lőszerek előállítására. Ami viszont volt, az a gyapot volt, ami nagyon jövedelmező volt, mivel rabszolgamunkát alkalmaztak. Abban az időben a Dél gyapotot szállított Angliának és Franciaországnak is, hogy azt textilgyáraikban használják fel. A délieknek gyapotot kellett exportálniuk Európába, cserébe pedig fegyvereket és élelmiszert kellett importálniuk a hadseregük számára. Egy sikeres blokád súlyosan károsíthatta volna a konföderációs kormány képességét a további harcok folytatására.
Kiáltványok
Lincoln elnök két kiáltványt adott ki a blokáddal kapcsolatban. Április 19-én blokád alá helyezte a déli kikötőket Dél-Karolinától Texasig. Április 27-én kiadott egy második kiáltványt, amelyben a blokádot kiterjesztette Virginiára és Észak-Karolinára is. Ez így szólt:
| " | Ezért én, Abraham Lincoln, az Egyesült Államok elnöke... tanácsosnak tartottam továbbá, hogy az Egyesült Államok törvényei és a Nemzetek Törvénye szerint, az ilyen esetre előírtak szerint, blokád alá vesszük a fent említett államok kikötőit. Ebből a célból illetékes erők lesznek kiküldve, hogy megakadályozzák a hajók be- és kilépését a fent említett kikötőkből. Ha tehát a blokád megszegése céljából egy hajó az említett kikötők valamelyikéhez közeledik, vagy megpróbálja elhagyni azokat, a blokád alatt álló hajók egyikének parancsnoka megfelelően figyelmezteti, aki a hajólajstromba bejegyzi a figyelmeztetés tényét és időpontját, és ha ugyanez a hajó ismét megpróbál belépni a blokád alatt álló kikötőbe, vagy elhagyni azt, akkor elfogják, és a legközelebbi megfelelő kikötőbe küldik, hogy ellene és rakománya ellen a tanácsosnak ítélt eljárást folytassák le. | " |
Jogi kérdések
A kiáltvány azonnal felvetette a kérdést, hogy az elszakadó államok fellépése lázadásnak vagy háborúnak minősül-e. Jogilag, az Egyesült Államok alkotmánya alapján "az Egyesült Államok ellen háborút indító" fegyveres felkelésnek minősült, ami hazaárulással vádolta őket. De a külföldi kormányokkal szemben az Egyesült Államok mindig is lázadóként és nem az Egyesült Államokkal háborúban álló hadviselő félként kezelte a konföderációkat.
Lincoln nagyon jól ismerte a szemantika fontosságát. Az elszakadást az állam demokratikus önkormányzata elleni lázadásként kezelte. Szerinte egy kisebbség azért vette át a déli kormányok irányítását, mert nem tetszett nekik az 1860-as elnökválasztás kimenetele. Ez a cselekedet szembeszegült a demokrácia egyik fő elvével, a szabadon választott kormányzással. Lincoln kijelentette: "Most [nekünk] kell bebizonyítanunk a világnak, hogy azok, akik képesek tisztességesen lebonyolítani egy választást, képesek elfojtani egy lázadást is".
1861-ben mind a Konföderáció, mind az Unió Nagy-Britannia segítségét kérte. Észak számított rájuk, mert elítélték a rabszolgaságot. A Konföderáció azért számított a segítségükre, mert a gyapotjuk nagy jelentőséggel bírt Nagy-Britannia gazdasága számára. Így mindkét félnek diplomáciai kapcsolatai voltak Nagy-Britanniával. A Délnek szüksége volt Nagy-Britannia segítségére a háború megnyeréséhez. Emellett Nagy-Britannia segítsége nélkül Franciaország sem mert volna beavatkozni, pedig már akkor is barátságban álltak a déliekkel. 1861. május 4-én Viktória királynő kiáltványt adott ki, amelyben kijelentette Nagy-Britannia semlegességét a háborúban, és elismerte a Konföderációt a konfliktusban hadviselő félként. Ez feldühítette Lincolnt. Seward, a külügyminisztere már korábban utasítást adott az új brit miniszterének, hogy lépjen le és jöjjön haza, ha a királynő elismeri a Konföderációt. Franciaország hasonló nyilatkozattal követte, amely szintén elismerte a CSA-t mint nemzetet. Seward mindkét nemzetet figyelmeztette az Egyesült Államokkal való háború lehetőségére ebben a kérdésben.
Uniós blokád
Amikor Lincoln elrendelte a blokádot, az Egyesült Államok haditengerészetének kevesebb mint 9000 embere volt. Ez a létszám 1861 végére 24 000 főre nőtt. A blokád a déli partvonal különböző pontjain felállított hajórajokból állt. Minden csoport egy adott terület felügyeletéért volt felelős. Két korai győzelem segítette a blokádot. 1862 áprilisában az uniós erők elfoglalták Fort Pulaskit és Savannah-t, Georgia államban. Néhány héttel később New Orleanst is elfoglalták. 1865 augusztusában az alabamai Mobile, az utolsó konföderációs kikötő a Mexikói-öbölben az uniós erők kezére került.
Konföderációs erőfeszítések
A blokádfutást kezdetben mindenféle méretű hajó végezte. A legsikeresebbek a gőzhajók voltak, amelyek a háború kitörésekor munkanélkülivé váltak. Ezek a hajók a partok mentén tudtak elhajózni, és gyapotrakományukat Kubába vagy a Bahamákra vontatták, és kisebb értékű árucikkeket hoztak vissza. Ez a többnyire kis hajókból álló gyűjtemény eleinte jól működött, amikor az Unió haditengerészete nem tudta hatékonyan őrizni a partvidék minden területét. Így nem kellett gyorsnak vagy lopakodónak lenniük, és a munka meglehetősen könnyű volt. A kapitányok nagyon jól ismerték a partvidéket, ami lehetővé tette számukra, hogy elkerüljék az uniós hadihajókat. A gyapotot szeptemberben gyűjtötték be, és télen és tavasszal szállították el. Amikor a blokád 1961 áprilisában életbe lépett, az adott évi gyapot nagy részét már elszállították. A kisebb hajóknak már csak körülbelül a hetede maradt meg, hogy elszállítsák. Az 1860-as gyapottermés hatalmas volt, és sem az északi államokban, sem Angliában nem volt hiány gyapotból. Így nem lehetett nagy nyereséget elérni, és nem állt rendelkezésre pénz a hadianyagok megvásárlására. Ez az Unió javára vált, még akkor is, ha a blokád még nem volt annyira hatékony. A blokádfutárok még mindig tudtak némi hasznot húzni, de közel sem annyit, mint a háború későbbi szakaszában.
A háború előrehaladtával egyre több uniós hadihajó állt rendelkezésre a blokádhoz, és egyre kevesebb kikötő állt rendelkezésre. A blokádfutás azonban egyre specializáltabbá vált. 1863-ban 199 blokádfutár érkezett a konföderációs kikötőkbe. 1864-ben ez a szám 244-re nőtt. A háború végére, 1865-ben további 30-an sikeresen eljuttatták rakományukat a déli kikötőkbe. Ez egyre inkább egy nagyon különleges hajótípustól függött. Ezek gőzhajók voltak, amelyeket sebességre építettek, nagy rakománykapacitással rendelkeztek, és nagyon alacsony sziluettjük miatt nehezebb volt őket messziről észrevenni. A munka veszélyes volt, de egy sikeres út hatalmas nyereséget hozhatott a legénységnek. Ezek lettek a déliek fő kereskedelmi csatornái az Európával folytatott kereskedelemben. Nélkülük a Konföderáció nem tudott volna olyan sokáig fennmaradni, mint amilyen sokáig fennmaradt. Az Egyesült Államokkal való háborút kockáztatva Anglia titokban több blokádfutót is épített a Dél számára.
Kérdések és válaszok
K: Mik voltak a blokádfutók?
V: A blokádfutók speciálisan kialakított konföderációs hajók voltak, amelyek az amerikai polgárháború idején megpróbáltak átcsúszni az Unió haditengerészete által a déli kikötők blokádján.
K: Mikor rendelte el a blokádot Abraham Lincoln elnök?
V: Abraham Lincoln elnök 1861. április 19-én rendelte el a blokádot, egy héttel azután, hogy a konföderációs erők megtámadták a Sumter-erődöt.
K: Hogyan reagált a Konföderáció a blokádra?
V: A Konföderáció a blokádra kis gyors hajókkal, úgynevezett blokádfutókkal válaszolt.
K: A blokád azonnali sikert aratott?
V: Nem, a blokád a polgárháború első két évében nagyon korlátozott sikerrel járt, a déli kikötőkbe érkező vagy onnan induló három hajóból mindössze kettő volt sikeres.
K: Mi volt az Unió haditengerészetének legnagyobb kihívása a blokád fenntartásában?
V: Az Unió haditengerészetének közel 3500 mérföldnyi tengerparton kellett járőröznie az Atlanti-óceán és az Öböl partvidékén, hogy fenntartsa a blokádot.
K: A háború előrehaladtával egyre hatékonyabbá vált a blokád?
V: Igen, ahogy az Unió egyre több hajót épített, a blokád egyre hatékonyabbá vált, a háború későbbi szakaszában a blokádfutók mindössze 25%-a volt sikeres.
K: Hogyan befolyásolta a háborút a konföderáció blokádfutók alkalmazása?
V: A konföderáció a blokádfutók alkalmazása lehetővé tette számukra, hogy olyan készleteket hozzanak be, amelyeket máskülönben nem tudtak volna beszerezni, ami hozzájárult a háború elhúzódásához. Azonban az Unió növekvő hatékonysága a blokád fenntartásában végül hozzájárult a Konföderáció vereségéhez.
