William Boyce

Life

Korai évek

Boyce a londoni Cityben született. Apja asztalos volt. Házát a háza előtt lógó Meztelen Fiú feliratról ismerték.

Boyce a St Paul's Cathedral kórusfiúja volt, majd Maurice Greene-nél tanult zenét, miután eltört a hangja. Tanulmányai befejeztével orgonistaként kapott állást Oxford grófjának Cavendish Square-i kápolnájában. Két évvel később a St Michael's Cornhillhez került. Még mindig zenét tanult, most már Pepusch volt a tanára.

Boyce dalokat írt a Vauxhall Gardens számára. Sokan hallhatták ezeket a dalokat. 1736-ban a Chapel Royal zeneszerzője lett. Ez nagy megtiszteltetés volt. Számos nagy művet írt, bár ezekről és előadásaikról nem sokat tudunk. Valamikor az 1740-es években komponálta a The Secular Masque című színházi művét. A szövegeket John Dryden írta. 1749-ben O be joyful című himnuszának előadása után megkapta a zenei tudományok doktora címet.

A hírnév évei

Boyce mostanra már nagyon híres volt. Egy nagy házba költözött a Chancery Lane-en. Úgy tűnik, megnősült és családot alapított. Felkérték, hogy komponáljon a Drury Lane-i színház számára. Meglepő, hogy korábban nem kérték fel színházi zene írására. Talán azért, mert süket volt. Ez megnehezítette volna számára, hogy zenéjét a zenekarral próbálja.

Boyce sok zenét írt a színház számára. Úgy tűnik, volt némi rivalizálás Thomas Arne zeneszerzővel. Valószínűleg maguk a zeneszerzők nem akarták ezt a rivalizálást, támogatóik bátorították.

1755-ben, amikor Maurice Green meghalt, William Boyce-t nevezték ki helyette a királyi zene mesterévé. Elvárás volt, hogy minden újévre és a király születésnapjára ódákat komponáljon. Ezt élete hátralévő részében teljesítette is.

Későbbi évek és hírnév

Boyce műveiből nem sok jelent meg életében. Nyolc szimfóniát írt. A korábbiak barokk stílusúak. Később a stílusa kezdett változni, és inkább klasszicista lett, de amikor már nagyon süket volt, nem hallotta a mások által komponált új zenét, így a stílusa nem fejlődött tovább. Sok idejét azzal töltötte, hogy összeállította az egyházi zene gyűjteményét, a Katedrális zene címűt. Ebben az angol egyházzene két évszázadának zenéje szerepelt, különösen John Blow, Henry Purcell, Pelham Humfrey és Orlando Gibbons zenéje. Arra ösztönözte az énekeseket, hogy ne csak az általuk énekelt szólamot, hanem a kottát (kottát, amelyen az összes énekszólam látható) maguk előtt tartva énekeljenek, hogy lássák, hogyan illeszkedik a szólamuk a többihez. Ez ma már megszokott dolog, de akkoriban új ötlet volt. Sok időt kellett azzal töltenie, hogy a király számára jelentéktelen zenét írjon, amelyet valószínűleg soha nem adtak elő többször.

A zenéje

Boyce leginkább nyolc szimfóniájáról, himnuszairól és ódáiról ismert. Írt továbbá Peleus és Thetis című maszkját és dalokat John Dryden Secular Masque című művéhez, kísérőzenét William Shakespeare A vihar, Cymbeline, Rómeó és Júlia és A téli mese című műveihez, valamint számos kamarazenét, köztük egy tizenkét triószonátából álló sorozatot. Ő komponálta a "Heart of Oak" című brit és kanadai haditengerészeti indulót is. A dalszöveget később David Garrick írta. Zenéje mindig ügyesen megírt, különösen fúgái és táncai.

Boyce halála után nagyrészt feledésbe merült. A 19. században elsősorban a Cathedral Music szerkesztéséről volt ismert. Ma is gyakran játsszák néhány zenekari és hangszeres darabját.