Berlini blokád

Németország háború utáni felosztása

Amikor a szövetséges hatalmak Potsdamban találkoztak, megállapodtak abban, hogy Németországot négy megszállási zónára osztják: amerikai, brit, szovjet és francia megszállási zónára. Berlint is négy zónára osztották. Berlint a szovjet megszállási övezet vette körül, így a három nyugati irányítás alatt álló szektorba csak úgy lehetett eljutni, ha a szovjetek által ellenőrzött területen keresztül hajtottak.

Okok

A Szovjetunió azért kezdte meg a blokádot, mert úgy gondolta, hogy Németország nyugati fele (amelyet az Egyesült Királyság, az USA és Franciaország ellenőrzött) túlságosan megerősödött, mivel nemrégiben az egész nyugati fél területén egyetlen valutát vezettek be - a márkát. A szovjetek attól tartottak, hogy az egységes valuta segítene a nyugati fél gazdaságának gyors felépülésében a második világháború okozta károkból, és hogy ez az erősebb nyugati fél végül egy országgá fejlődne (ami végül meg is történt, Nyugat-Németország néven). Az oroszok egyetlen Németországot akartak, hadsereg nélkül, amelyet könnyen ellenőrizni tudnának. A Szovjetunió elleni náci invázió minden hetedik szovjet ember életét követelte, és a szovjetek attól tartottak, hogy Nagy-Britannia, Franciaország és Amerika valamikor a jövőben megkísérelheti a saját invázióját. Ezért minél nagyobb területet akartak maguk és Franciaország között, hogy egy esetleges nagyobb háborút Közép-Európában vívjanak, és ne a Szovjetunióban, ahol szovjet civileket ölhetnek meg (ami a második világháborúban meg is történt).

Németország a francia határ közelében is sok szénnel és vassal rendelkezik. A szovjetek a szenet és az acélt saját országuk újjáépítéséhez akarták felhasználni, de ezekhez az erőforrásokhoz nehéz lesz hozzáférni, ha Németország nyugati fele kapitalista országgá válik, amely Nagy-Britanniával, Franciaországgal és az USA-val szövetkezett. Ha Németország egyetlen semleges ország lenne, könnyebb lenne hozzáférni ezekhez az erőforrásokhoz, mert Németországot a Szovjetunió megfélemlíthetné.

Egy 1 német márkás érme 1992-ből. A DM volt Németország hivatalos pénzneme, amíg 1999-ben fel nem váltotta az euró.

Berlini légihíd

1948. június 24-én a Szovjetunió lezárta a bejutást Berlin három nyugati ellenőrzés alatt álló szektorába. Elvágtak minden vasúti és közúti útvonalat, amely a szovjetek által ellenőrzött amerikai területen keresztül vezetett. A Balti-tengerhez vezető folyami és csatornai útvonalakat is elzárták. A nyugati hatalmak szerződést kötöttek a szovjetekkel, amely garantálta az utak, vasutak és vízi utak használati jogát.

A németországi amerikai megszállási övezet parancsnoka, Lucius D. Clay tábornok néhány tankot akart az autópályán Nyugat-Németországból Nyugat-Berlinbe küldeni, azzal az utasítással, hogy ha megállítják vagy megtámadják őket, tüzeljenek. Truman elnök nemet mondott, mert ez háborút indíthatott volna el. Claynek azt mondták, hogy kérje meg Curtis LeMay tábornokot, az Egyesült Államok európai légi erőinek parancsnokát, hogy nézze meg, lehetséges-e a légi szállítás. Albert Wedemeyer tábornok, az amerikai hadsereg vezérkari főnöke Európában tartózkodott, amikor a blokád megkezdődött. Ő volt az amerikai erők parancsnoka Indiában és Kínában 1944-45-ben. Tudott a szövetségesek légi szállításáról Indiából a Himalája "púpján" át Kínába. Támogatta a légihíd elindítását.

A légi szállítás első repülése harminckét C-47-es teherszállító repülőgép volt 1948. június 26-án. Ezek 80 tonna rakományt szállítottak, többek között tejet, lisztet és gyógyszert.

Annyi mindent kellett Berlinbe szállítani, hogy hárompercenként szálltak fel a repülőgépek. Ha egy repülőgép eltévesztette a leszállóhelyet, nem tudta körberepülni a repülőteret és újra megpróbálni, hanem vissza kellett térnie a bázisára. Ez egyszerűbb és biztonságosabb volt, mint feltartani a mögöttük következő repülőgépeket.

Az amerikaiak a légierő volt repülőgép-szerelőit is beszervezték, hogy segítsenek a karbantartásban, amikor a szövetségesek rájöttek, hogy a blokád a várt három hétnél tovább fog tartani.

A légi szállításban brit, amerikai, ausztrál, kanadai, új-zélandi és dél-afrikai pilóták vettek részt. A franciák a délkelet-ázsiai gyarmataikon harcoltak, és nem tudtak sok repülőgépet nélkülözni a légi szállításhoz. Helyette új és nagyobb repülőteret építettek a szektorukban, a Tegel-tó partján. Az építkezést kevesebb mint 90 nap alatt fejezték be. Ma ez a Berlin-Tegel nemzetközi repülőtér.

A berliniek által Rosinenbomber ("mazsolabombázók") becenévre keresztelt repülőgépek százait használták, hogy a legkülönfélébb rakományt - a nagy konténerektől kezdve a berlini gyerekeknek szánt, apró, egyedi ejtőernyőkkel ellátott édességcsomagokig - elrepítsék Berlinből a visszatérő járatokon.

278 228 repülést hajtottak végre, és 2 326 406 tonna élelmiszert és ellátmányt, köztük több mint 1,5 millió tonna szenet szállítottak Berlinbe.

A Szovjetunió 1949. május 11-én éjfélkor feloldotta a blokádot. A légihíd azonban csak 1949. szeptember 30-án ért véget, mert a nyugati államok elegendő készletet akartak felhalmozni Nyugat-Berlinben arra az esetre, ha a szovjetek ismét blokád alá vennék.

A három érintett nagy berlini repülőtér az amerikai szektorban Tempelhof, a briteknél RAF Gatow, a franciáknál pedig Tegel volt. Hogy minden biztonságos legyen, a légiforgalmi irányítás Tempelhofban volt elhelyezve. Egy új négyhatalmi szervezet is elindult, a Berlin Air Safety Center (BASC). A BASC csak 1990-ben szűnt meg, amikor Németország újraegyesült, és a rendes német polgári légiforgalmi irányítás vette át az irányítást.

Brit művelet

A briteknek mintegy 150 C-47 Dakota és 40 Avro Yorks volt. A RAF 10 Short Sunderlandet, később pedig Short Hythe repülőgépeket is használt. Ezek repültek Finkenwerderről az Elbán Hamburg mellett a Havel folyóhoz. A repülő csónakokat úgy tervezték, hogy ellenálljanak a rozsdának és a vízkárosodásnak, így nagyon hasznosak voltak az ömlesztett só szállítására, amely a többi repülőgépet megrozsdásította volna. Később sok más repülőgépet is használtak, és a britek a blokád végére mintegy 100 000 tonna rakományt repültek be.

Tejet rakodnak egy Nyugat-Berlinbe tartó repülőgépre


Légi folyosók Berlinbe.


Gail Halvorsen, az amerikai légierő pilótája, "Onkel Schoklade".


Berlini légihíd emlékmű a Tempelhof repülőtér közelében

Emlékmű

A blokád alatt 39 brit és 31 amerikai pilóta halt meg. Nevükkel egy emlékmű áll a Tempelhof repülőtér előtt. Hasonló emlékművek találhatók a Celle melletti Wietzenbruch katonai repülőtéren és a Rhein-Main légibázison is.

Életüket vesztették Berlin szabadságáért az 1948/49-es berlini légihíd szolgálatában.

- Luftbrückendenkmal, Tempelhof

Utána

Tegelt Nyugat-Berlin fő repülőterévé fejlesztették, és 2007-re csatlakozott hozzá az átalakított Berlin-Schönefeld Brandenburgban. E két repülőtér eredményeként Tempelhofot bezárták, míg Gatow már nem szolgál repülőtérként, és ma a német Luftwaffe Múzeumának ad otthont. Az 1970-es és 1980-as években Schoenefeldnek saját átkelőhelyei voltak a berlini falon keresztül a nyugati állampolgárok számára.

Kapcsolódó oldalak

• Berlin
• RAF Gatow
• Kelet-Berlin
• Gail Halvorsen (más néven "Wiggle Wings bácsi, a cukorkabombázó")
• The Big Lift, 1950-ben készült film a légihídról amerikai szemszögből.
• Bob Clarke (történész)