Az Australopithecus africanus felfedezését először Raymond Dart jelentette 1925-ben, amikor egy fiatal, körülbelül három–négy éves australopithecina jól megőrződött koponyáját találta meg. Ezt a leletet gyakran nevezik Taung-gyermeknek, a dél-afrikai Taung lelőhelyről, ahol előkerült. A Taung-gyermek talán az A. africanus legismertebb és legteljesebb ismert koponyája. A mai geokronológiai adatok alapján az A. africanus 3,03 és 2,04 millió évvel ezelőttre tehető.

Felfedezés és tudományos jelentőség

A Taung-gyermek megtalálása nagy hatással volt a paleoantropológia korai történetére: a koponya alapján Dart azt javasolta, hogy az emberi fejlődés Afrika felől indult, és hogy a járás előbb alakult ki, mint a nagyagy méretének növekedése. A Taung-leletnél a koponyalap foramen magnumjának elhelyezkedése arra utal, hogy az állat feltételezhetően függőleges testtartást és kétlábon járást gyakorolt – ez az egyik legfontosabb bizonyíték az emberi és majomszerű vonások keveredésére.

Külső jellemzők

Az Australopithecus africanus arccsontozata laposabb, „tányér alakú” arccal jellemezhető a modern emberhez képest. Fogazata nagyobb volt, különösen a hátsó fogak (rágófogak), amelyek erőteljes rágóizomzat igényét tükrözik. Bár az elülső fogak a hátsóknál relatíve nagyobbnak tűnnek a majmokhoz képest, a hangsúly valóban a hátsó fogazat erőteljes fejlődésén volt. A hím egyedek koponyáján gyakran megfigyelhető egy sagittalis taréj: ehhez a taréjhoz erős, nagy izmok csatlakoztak, amelyek segítették a masszív állkapcsok és rágóizmok megtámasztását. A koponyatető és az agykoponya mérete azonban jóval kisebb volt, mint a mai emberé — az agykapacitás általában körülbelül 400–500 cm3 közé tehető.

Életmód, táplálkozás és mozgás

Az A. africanus valószínűleg vegyes táplálkozást folytatott: gyümölcsöket, leveleket, magvakat és gyökereket fogyaszthatott, és olyan kemény ételek rágására is képes volt, amelyek nagy rágóerőt igényeltek. A csont- és fogszerkezetből arra lehet következtetni, hogy részben fákon is mozgott (mászásra alkalmas végtagokkal), de a foramen magnum és a medence morfológiája kétlábon járásra is utal. A fajra jellemző volt a szextuális dimorfizmus: a hímek nagyobb testméretűek és erőteljesebb állkapcsúak voltak, mint a nőstények. Nem találtak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy rendszeresen készítettek volna kőeszközöket; a korai kőeszközhasználat inkább későbbi homininokhoz köthető, bár nem zárható ki, hogy egyszerű eszközöket használtak.

Elterjedés és lelőhelyek

Az Australopithecus africanus elsősorban Dél-Afrikában ismert: a legismertebb lelőhelyek közé tartozik a Taung mellett a Sterkfontein és a Makapansgat. A leletek segítenek megvilágítani az ember elődei fejlődését Afrikában a pliocén–pleisztocén határán, és kapcsolatot mutatnak más australopithecinekkel, valamint a későbbi Homo nemhez vezető evolúciós vonalakkal.

Összefoglalva: az Australopithecus africanus fontos átmeneti forma az emberi evolúcióban: kevert jegyei — részben majomszerű, részben emberre emlékeztető anatómia — megmutatják, hogyan bontakozott ki a kétlábú járás és hogyan alakultak ki a későbbi homininokra jellemző vonások.