Ornithomimidae (madárutánzók) — gyors, struccszerű dinoszauruszok

Ornithomimidae (madárutánzók): ismerd meg a gyors, struccszerű, tollas dinoszauruszok anatómiáját, életmódját és legismertebb fajtáit (Gallimimus, Struthiomimus) a kréta korból.

Az Ornithomimidae ("madárutánzók") a theropoda dinoszauruszok egy csoportja, amely felületesen hasonlított a mai struccokra. Gyors, mindenevő vagy növényevő dinoszauruszok voltak a Laurázsia (ma Ázsia és Észak-Amerika) felső kréta időszakából. Az Ornithomimidae tagjai közé tartoznak a Gallimimus, Archaeornithomimus, Anserimimus, Struthiomimus és Ornithomimus.

Az ornithomimidák a troodontidák testvércsoportja. Ezeknek a csoportoknak sok madárszerű vonásuk volt, beleértve a tollakat is, de nem voltak madarak.

Az ornithomimidák koponyája kicsi volt, nagy szemekkel, viszonylag hosszú és karcsú nyak felett. Mindegyiküknek fogatlan csőre volt.

A mellső végtagok ("karok") hosszúak és karcsúak voltak, és erős karmokat viseltek. A hátsó végtagok hosszúak és erősek voltak, hosszú lábfejjel és rövid, erős lábujjakkal, amelyek pataszerű karmokban végződtek.

Az ornithomimidák kalóriájuk nagy részét valószínűleg növényekből szerezték be. Számos ornithomimosaurust, köztük primitív fajokat is, találtak a gyomrukban számos, növényevőkre jellemző gyomorkővel. Henry Fairfield Osborn felvetette, hogy az ornithomimidák hosszú, lajhárszerű "karjai" arra szolgálhattak, hogy lehúzzák az ágakat, amelyeken táplálkozhattak, és ezt az elképzelést a furcsa, kampószerű kezük további vizsgálata is alátámasztja. Az ornithomimidák kalóriájuk nagy részét valószínűleg növényekből nyerték. Sok ornithomimosaurusz, köztük primitív fajok, gyomrában számos, a növényevőkre jellemző gyomorkövet találtak.

Az ornithomimidák puszta bősége - ők a leggyakoribb kis dinoszauruszok Észak-Amerikában - összhangban van azzal az elképzeléssel, hogy növényevők voltak, mivel a növényevők általában nagyobb számban vannak jelen egy ökoszisztémában, mint a húsevők. Lehetséges azonban, hogy mindenevők voltak, akik növényeket és kisállat zsákmányt is ettek.

Megjelenés és méret

Az ornithomimidák testalkata könnyű és futásra specializált volt: karcsú test, hosszú nyak és rendkívül fejlett, hosszú hátsó lábak. A legnagyobb formák, például a Gallimimus, elérhették a 4–6 méteres testhosszt és az 1,5–2 tonna közötti tömeget nem, de inkább néhány száz kilogrammot; a legtöbb faj ennél kisebb, 2–4 méteres tartományban volt. A hosszú lábak és a vékony lábszárak alapján gyors futók lehettek: különböző becslések szerint akár 40–60 km/h sebességet is elérhettek, de ezek csak közelítések.

Rendszertan és elterjedés

Az Ornithomimidae a maniraptorák közé tartozik, és a troodontidák-kal áll közelrokonságban. A csoport főként a felső kréta korban (kb. 100–66 millió évvel ezelőtt) élt, főleg Laurázsiában — ma Ázsia és Észak‑Amerika területén találhatók a legtöbb fosszíliák. Ismert nemzetségeik között említhetők a már a szövegben szereplő Gallimimus, Ornithomimus és Struthiomimus.

Tollak és testborítás

Az utóbbi évtizedek leletei alapján több ornithomimida példányról is bizonyították tollmaradványok jelenlétét, különösen Észak‑Amerikában talált Ornithomimus példányokon. Ezek a tollak változatosak voltak: egyszerű „pehelyszerű” képződményektől a fejlettebb, szárnyszerű (pennaceus) tollakig. A tollak jelenléte alátámasztja, hogy ezek a dinoszauruszok szorosan kapcsolódtak a madarak evolúciójához, bár nem tekinthetők madaraknak.

Táplálkozás és emésztés

Az ornithomimidák fogatlan csőrük és a gyomrukban talált gyomorkövek (gastrolithok) alapján inkább növényevő vagy mindenevő étrendre adattak. A gyomorkövek segíthették a növényi anyagok őrlését a gyomorban, mint a mai madarak és más dinoszauruszok esetében. Ugyanakkor a csőr alakja és a nagy szemek olyan tulajdonságok, amelyek apró állatok, rovarok vagy gerinctelenek elfogását is lehetővé tehették, ezért sok kutató a részben mindenevő viselkedést tartja valószínűnek.

Viselkedés és ökológia

Számos lelet — például több egyedből álló temetkezési együttesek — arra utal, hogy az ornithomimidák társas életet élhettek, csapatokban mozogtak. Sűrűségük és gyakoriságuk a kréta ökoszisztémákban összhangban van azzal, hogy sok fajuk növényevő vagy részben növényevő volt, mivel a növényevők általában nagyobb egyedszámban fordulnak elő egy élőhelyen, mint a ragadozók.

Élettörténet és növekedés

Csontmikroszkópos vizsgálatok alapján az ornithomimidák viszonylag gyors növekedési ütemet mutattak — fiatal korban gyors testtömeg‑növekedés, majd későbbi lassulás. A végtagarányok változása az ontogenezis során (a fiatalok és a felnőttek arányainak különbsége) arra utal, hogy mozgásuk és viselkedésük az életkorral változott.

Ismert nemzetségek röviden

• Gallimimus — nagyobb méretű ornithomimid, jól ismert Észak‑Amerika és Mongólia lelőhelyeiről.
• Ornithomimus — Észak‑Amerikából ismert nemzetség; tollmaradványok és több ízletes paleoökologiai adat kapcsolódik hozzá.
• Struthiomimus — a kanadai és amerikai felső kréta rétegekből, struccszerű megjelenéssel.
• Archaeornithomimus, Anserimimus — kevésbé ismert, de a csoport sokféleségét mutató nemzetségek.

Összefoglalás

Az Ornithomimidae tagjai a kréta korszak gyors, madárszerű theropodjai voltak, jellemzőjük a fogatlan csőr, a hosszú futólábak és a tollszerű testborítás. Többféle táplálkozási stratégia (növény‑ és mindenevőség) lehetséges számukra; társas viselkedésre és gyors mozgásra alkalmas testfelépítésük alapján fontos szerepük volt a kréta kori ökoszisztémákban.

Kérdések és válaszok

K: Mi az az Ornithomimidae?

K: Hol találták meg őket?

K: Hogyan nézett ki a koponyájuk?

K: Hogy néztek ki a mellső végtagjaik?

K: Henry Fairfield Osborn szerint hogyan táplálkozhattak az ornithomimidák?

K: Az ornithomimidák növényevők vagy húsevők voltak?

Keresés betűvel