Manyogana

A man'yōgana a japán nyelv legrégebbi ismert hangalapú írásrendszere. Amikor a kanji, vagyis a japán nyelv írására használt kínai írásjegyek a Kr. u. 4. század környékén a Koreai-félszigeten keresztül először érkeztek Japánba, csak a kínai nyelv írására használták. Bár a kínai nyelv nem volt a japán nép anyanyelve, a klasszikus kínai írásokat a felsőbb osztálybeli japánok mégis intenzíven tanulmányozták. Valamivel később, bár a pontos időpont ismeretlen, a kínai írásjegyeket, amelyeket Japánban kanji néven ismertek, először nagyjából a Kr. u. 6. században használták a japán nyelv írására, bár erősen kínai hatású volt.

A kínai karakterrendszer japán nyelvhez való megfelelő leírásának kitalálása elég nehéz feladat volt, mivel a kínai és a japán nyelv között olyan nagy különbségek voltak. Például a kínaiban SVO (alany-ige-tárgy) szórend van (pl. eszem a szusit), míg a japánban SOV (pl. eszem a szusit). Továbbá, míg a kínai morfémák, vagyis a szó legkisebb értelmes részei általában egyszótagúak, vagyis csak egy szótagból állnak, addig a japán szavak gyakran többszótagúak, vagyis két vagy több szótagból állnak. Ilyen például a 山, 魚, 中, 国, 人, 多, 速 és 見. A mandarin kínaiban, a világ legtöbbet beszélt kínai nyelvjárásában ezeket a morfémákat ebben a sorrendben shān, yú, zhōng, guó, rén, duō, sù és kàn ejtik, és mindegyik csak egy szótagból áll. A japán anyanyelvi kiejtésben azonban ezeket a morfémákat yama, sakana, naka, kuni, hito, oo, haya és mi(ru) hangalakban ejtik. Mindezt bonyolítja, hogy az utolsó három kanji szinte soha nem íródik önmagában a japánban, ha egyáltalán, mivel általában melléknevekben, igékben és határozószókban használják őket.

A kínai nyelvben a karakterek önmagukban való írása gyakran rendben van, mivel a kínai analitikus nyelv, vagyis olyan nyelv, ahol a nyelvtan a szórend alapján épül fel, a japán nyelv viszont erősen flektáló, vagyis a nyelvtan a szóvégek alapján épül fel. Emiatt az igék, melléknevek és határozószók szinte mindig legalább két morfémát tartalmaznak, az első a származtatott morféma, vagyis a szónak a gyökjelentést tartalmazó része, a másodikat és az utána következő morfémákat pedig inflexiós morfémáknak nevezik, vagyis a szó nyelvtani jellegének megmutatására hozzáadott szórészeknek. Például egy szó, amely a 見 karaktert használja, a 見る mi(ru), ahol az első morféma, a kanji 見 és a kiejtése mi, a gyökér jelentése "látni", a második szótag ru pedig azt mutatja, hogy a szó ige, így lesz belőle a "látni" szó. A 多い oo(i) melléknév a 多 oo morfémából, azaz "sok", és a い i morfémából áll, ami azt mutatja, hogy a szó melléknév. Az utolsó példák a 速い haya(i) és 速く haya(ku) szavak. Míg mindkét szó első morfémája a két szótagból álló 速 haya, ami "gyors", addig a 速い i a 速い-ban melléknévvé teszi a szót, míg a 速く hayaku-ban lévő く ku a szót határozószóvá változtatja, így a szó "gyorsan" lesz.

A kínai és a japán nyelv között fennálló számos különbség miatt a kínai írásjelrendszert meg kellett változtatni, hogy a japán anyanyelvűek számára is érthető legyen. Az első megoldás, amivel a japánok előálltak, az volt, hogy a kínai írásjegyeket a kiejtésükre, és nem a szó jelentésére használják. Ezeket man'yōganának nevezték el, ami a Man'yōshu, egy japán versgyűjtemény után kapta a nevét, amely a man'yōgana használatával írta a japán nyelvet. Míg a jelentésükre használt kínai írásjegyek kanji néven váltak ismertté, a csak a kiejtésre használt kínai írásjegyek man'yōgana néven váltak ismertté. A man'yōgana nagyjából 970 kínai karakterből állt, amelyekkel nagyjából a japán nyelvben használt nagyjából 90 különböző mórát lehetett ábrázolni.

Például, míg a 山 karakter japánul "hegyet" jelent, magát a karaktert általában csak kínai kölcsönszavakra használták, vagy a kínai nyelvből kölcsönzött szavakra, mint például a 富士山 Fuji-san, ami "Fuji hegy"-et, 富士山kazan, ami "vulkán"-t, és 山村 sanson, ami "hegyi falut" jelent. A kínai nyelvből kölcsönzött szavak a kun'yomi, azaz a japán anyanyelvi japán kiejtés helyett az on'yomi-t (a japánban a やま szó on'yomi-ja a san, zan, sen vagy zen), illetve a kínai nyelvből kölcsönzött kiejtést használják. A japán írás korai időszakában a japán anyanyelvű szavakat nagyrészt man'yōgana használatával írták a kanji helyett. Például, míg a "hegy" kanji jelentése 山, és a kun'yomi a yama, az anyanyelvi japán szót 耶麻, 八馬, 矢間, 也麻, stb. formában írták, hogy megkülönböztessék attól, hogy kínai kölcsönszó, vagy kango.

Míg egy modern japán mondat így hangozhatna: (jelentése: eszem szusit), ugyanazt a mondatot teljesen man'yōgana nyelven írva 和多氏巴寿司鳥他邊麻須, ami kínaiasabb kinézetet adna. Vagy, ha valaki az összes kanjit ugyanúgy szeretné megtartani, de az összes modern kana-t lecserélné, a mondat így nézne ki: 私巴寿司鳥食邊麻須.

Bár a man'yōgana lehetővé tette a japánok számára, hogy a beszélt japán nyelvet papírra vigyék, a man'yōganával írt mondatokat meglehetősen nehéz volt elolvasni. Mivel a kínai írásjegyeket a szavak jelentésének és kiejtésének ábrázolására is használták, sok zavart okozhatott, ha egy japán anyanyelvű beszélő kanji és man'yōgana nyelven is olvasott valamit. A fenti példákat man'yōgana nyelven még egy japán anyanyelvű ember számára is nehéz lenne elolvasni, különösen egy modern japán számára. Ráadásul mindent gyorsan leírni szinte lehetetlen volt, hiszen egy egyszerű japán szótag lejegyzéséhez egy egész kínai karakterre volt szükség, némelyiket akár 30 tollvonással is le lehetett volna írni.

A gyorsabb írás, a kevesebb írásjel és a könnyebb olvashatóság érdekében a japán írók egyszerűbb kana, vagyis a japán szótagok ábrázolására szolgáló írásjeleket alkottak. A buddhista szerzetesek úgy alkották meg a katakana-t, hogy csak a kanji egyes darabjait használták, hogy gyorsabban le tudják írni a beszélt tanításokat. A felsőbb osztálybeli nők az általuk ismert kanjikat használták, és e kanjik kurzív formáit írták. Ezek hiragana néven váltak ismertté. Bár külön-külön jöttek létre, később felváltották a man'yōganát, mint a fő hangalapú írásrendszereket. Míg ma a legtöbb hangalapú írás a hiraganát és a katakaná-t használja, a man'yōgana-t még mindig használják néhány modern japán szó írására.

Ezeket a példákat atejinek nevezik. Néhány példa: 寿司 sushi, 亜細亜 Ajia (Ázsia)、亜米利加 Amerika (Amerika)、仏蘭西 Furansu (Franciaország)、阿弗利加 Afurika (Afrika)、沢山 takusan és 珈琲 kōhī (kávé)。.

Néha, mint például a 仏蘭西 esetében, ezek a helynevek régi írásmódjai, mielőtt a japánok úgy döntöttek, hogy minden nem kínai kölcsönszót katananával jelölnek. Máskor az ateji-t használják, mivel a kínai írásjegyek ismertebbek a különböző országokban, mint a hiragana és a katana, például a kínaiak felismerik a 寿司-t, mivel mindkét írásjegy a kínaiban is létezik, és nem a すし-t, mivel egyik írásjegy sem létezik a kínaiban. Míg a "kávé" kínai írásjegye a 咖啡, a japán 珈琲 elég közel áll ahhoz, hogy a kínaiak egy kis találgatással ki tudják találni.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a Man'yōgana?

K: Mikor jelent meg a kanji először Japánban?

K: Miben különbözött a kínaiak és a japánok írása?

K: Mit tettek annak érdekében, hogy a japán anyanyelvűek megértsék a kanjit?

K: Mi váltotta fel a man'yōgana fonetikus írásrendszert?

K: Vannak modern példák man'yōgana nyelven írt szavakra?

Keresés betűvel