Man'yōgana a japán nyelv legrégebbi ismert hangalapú írásrendszere. A kanji — vagyis a japán írásban használt, eredetileg kínai írásjegyek — a Kr. u. 4. század környékén, a Koreai-félszigeten keresztül érkeztek Japánba. Kezdetben elsősorban a kínai nyelv írására használták őket, és a klasszikus kínai irodalom tanulmányozása a felsőbb körökben elterjedt. Később, nagyjából a Kr. u. 6. századtól kezdve, a kínai karaktereket (Japánban kanji néven) elkezdték a japán nyelv írására is alkalmazni, bár kezdetben erősen kínai hatású módon.

Miért volt nehéz a kínai írásjegyek alkalmazása japánra?

A kínai és a japán nyelv szerkezete jelentősen különbözik. A kínai analytikus (a mondatrendi elemzésen alapuló) nyelv, tipikusan SVO (alany–ige–tárgy) szórenddel; ezzel szemben a japán agglutináló (ragokat, toldalékokat használó) nyelv, amely tipikusan SOV (alany–tárgy–ige) szórendet alkalmaz. A kínai morfémák (a szó legkisebb értelmes egységei) általában egyszótagúak, míg a japán lexéma- és toldalékrendszer gyakran többszótagú elemeket használ.

Például a következő kanjik kínai (mandarin) és japán kiejtései eltérnek: a 山, 魚, 中, 国, 人, 多, 速 és 見 karaktereket a mandarinnal shān, yú, zhōng, guó, rén, duō, sù és kàn formában ejtik (mindegyik egyszótagú). A japán anyanyelvi kiejtés ettől eltér: yama, sakana, naka, kuni, hito, ō(i), haya és mi(ru). Ezen kívül sok kanji a japánban leggyakrabban más szóalkotó elemekkel (igető, melléknévi végződés stb.) együtt fordul elő, ezért a fentiek tovább bonyolítják a közvetlen átvételt.

A japán szavakban gyakran van egy gyökjelentést hordozó morféma (pl. a kanji maga) és egy vagy több inflexiós morféma, amelyek a szó nyelvtani szerepét jelzik. Példák: a 見る mi(ru) esetén a 見 (kiejtve mi) a „látni” jelentésű gyök, a -ru pedig az igei befejeződést jelző rag; a 多い ō(i) esetén a 多 ō adja a „sok” jelentést, az い -i pedig azt mutatja, hogy melléknévről van szó. Hasonlóképp a 速い haya(i) és 速く hayaku páron az első a melléknévi alak, míg a második a határozószó képzése.

A man'yōgana kialakulása

A fentiekből következik, hogy a kínai karakterrendszert át kellett alakítani, hogy jobban megfeleljen a japán nyelv sajátosságainak. Az egyik korai megoldás az volt, hogy a kínai írásjegyeket nem (vagy nem elsősorban) jelentésük szerint, hanem kiejtésük alapján alkalmazták a japán hangok jelölésére. Ezt a használatot nevezzük man'yōgana-nak — elnevezése a Man'yōshū (a 8. századi, széles körben ismert versgyűjtemény) után alakult ki, mivel épp ebben a gyűjteményben találunk sok man'yōgana-alkalmazást.

A man'yōgana rendkívül sokféle kanjit használt ugyanannak a japán szótag(morának) a jelölésére: a rendszerben mintegy 970 kínai karakterből nagyjából 90 japán mórát lehetett leírni. Emiatt egy japán szó leírására többféle írásmód is létezett, ami nagyfokú változatosságot és olvasási nehézséget okozott.

Példák és olvasási nehézségek

Például a 山 karakter jelentése japánul is „hegy”, de használata változatos: a kun'yomi (a japán anyanyelvi olvasat) yama, míg az on'yomi (a kínai eredetű olvasat) lehet san, zan, sen vagy zen. A kínai kölcsönszavakban (kango) gyakran az on'yomi-t használják. A korai időszakban az anyanyelvi japán szavakat man'yōgana-val írták, például a „hegy” szót nem a kanji egyszerű használatával (山), hanem olyan kombinációkkal is lejegyezték, mint 耶麻, 八馬, 矢間, 也麻 stb., hogy megkülönböztessék a kínai kölcsönszavaktól.

Egy modern japán mondat, amelynek jelentése „eszem szusit”, ha teljesen man'yōgana-szerű módon lenne lejegyezve, sokkal kínaiasabb látványt adna (a forrásban található példa: 和多氏巴寿司鳥他邊麻須). Ugyanakkor ha a kanjik megmaradnának, de a mai kana-k helyett man'yōgana-t használunk, a mondat másként nézne ki (például: 私巴寿司鳥食邊麻須). Ezek a formák ma már nehezen olvashatók még a japán anyanyelvűek számára is, mert az írásmód sok helyen eltér a megszokottól, és a váltakozó kanji- és phonográfiai használat zavaró lehet.

Más probléma volt az is, hogy minden egyes japán szótag leírásához egy teljes kínai karaktert kellett használni, amelyek közül néhány igen bonyolult vonású volt — ez lassította az írást és nehezítette a kézírást.

A kana — a man'yōgana egyszerűsödése

A gyorsabb írás és az egyszerűbb olvashatóság érdekében a japán írók fokozatosan egyszerűsítették a man'yōgana-t. Két különböző, de egymással párhuzamosan kifejlődő megoldás született:

  • A buddhista szerzetesek által létrehozott katakana, amelyben a kanji egyes részeiből vett rövidebb jeleket használták, hogy gyorsabban lehessen lejegyezni a szöveget.
  • A főként nők körében terjedt és a kanjik folyó, kurzív írásképéből alakult hiragana, amely a kanji teljes formáinak stilizált, folyó formájú lerövidítéséből jött létre.

Bár a hiragana és a katakana külön forrásokból fejlődtek ki, végül mindkettő leváltotta a man'yōgana-t a mindennapi hangalapú írásmódként. Ma a japán alapvetően hiraganát és katakanát használ, de a man'yōgana-maradványok némely helyen — főleg személy- és földrajzi nevekben, illetve művészi, történeti kontextusokban — tovább élnek.

Ateji és mai előfordulások

A man'yōgana-hoz kapcsolódó fogalom az ateji: olyan írásmód, ahol kanjik jelentését figyelmen kívül hagyva kizárólag a kiejtéshez rendelnek karaktereket, vagy fordítva, a jelentés miatt választanak kanjit a kiejtés mellőzésével. Néhány példa (az eredeti formák megőrizve): 寿司 (sushi), 亜細亜 Ajia (Ázsia), 亜米利加 Amerika, 仏蘭西 Furansu (Franciaország — régi írásmód), 阿弗利加 Afurika (Afrika), 沢山 takusan és 珈琲 kōhī (kávé).

Néha ezek a formák történeti hagyományt tükröznek (például régi helynevek vagy 19–20. századi átírási kísérletek), máskor pedig az ateji használata praktikus: a kanji ismertebb lehet külföldön, mint a japán kana (például egy kínai olvasó könnyebben felismerheti a 寿司 jeleket, mint a hiragana すし formát), vagy a választott kanjik vizuális, stilisztikai hatás miatt előnyösek.

Rövid történeti zárás

A man'yōgana fontos lépcső volt a japán írás történetében: lehetővé tette a japán beszélt nyelv korai lejegyzését, és közvetlenül megalapozta a máig használt kana-rendszerek (hiragana és katakana) kialakulását. Bár olvasása és használata ma már ritka, a man'yōgana szerepe a japán írásszisztéma kialakulásában meghatározó, és a Man'yōshū költészeti anyaga révén fontos forrás a régi japán hangkészlet és kiejtés történeti kutatásához (például a Jōdai Tokushu Kanazukai vizsgálataihoz).