A Les Sylphides (magyarul: A Szilfek) egy balett, amelyet Michel Fokine koreografált Frederic Chopin zenéjére. A zenét többek között Stravinsky hangszerelte. A díszletet és a jelmezeket Alexandre Benois tervezte.

A balettet először 1909. június 2-án mutatta be a párizsi Balets Russes a Théâtre du Châtelet-ben. A főszerepekben Nizsinszkij, Tamara Karsavina, Anna Pavlova és Maria Baldina szerepelt. A balett nem elbeszélő jellegű. Nem mesél el egy történetet. Táncok sorozata, amelyek egy romantikusbalett hangulatát és atmoszféráját hivatottak megidézni.

A Les Sylphides egy Fokine-balettből, a Chopiniana címűből alakult ki. Ezt a balettet 1908. március 21-én mutatták be Szentpéterváron. Chopin életének elképzelt jeleneteiből állt, amelyek között szerepelt egy lengyel esküvő és egy báli polonéz is. A darabot átdolgozták. Az összes szereplőt és a cselekményre utaló utalást elhagyták, hogy helyette a romantikus balett megidézése jöjjön létre.

Az átdolgozott balettet (még mindig Chopiniana néven) 1908. április 6-án mutatták be Szentpéterváron. Ez a második változat a Marie Taglioni által a La Sylphide-ban híressé tett hosszú fehér balett tütübe öltözött. A Chopiniana-t Párizsban bemutatásakor átkeresztelték Les Sylphides-re.

A Les Sylphides általában a következő zeneszámokat tartalmazza:

Zene és hangszerelés

A mű nem eredeti, egybefüggő zeneszerzés Chopin-től, hanem Chopin zongoradarabjainak hangszerelt, összefűzött sorozata. A darabban elsősorban noktürnök, prelűdök, mazurkák és walzok hallhatók, amelyek hangszerelve teremtenek egységes, lírai, álomszerű hangulatot. Több hangszerelés is ismert: az egyik legismertebb változat Alexander Glazunov nevéhez fűződik, de az előadások történetében más szerzők átdolgozásai is napvilágot láttak — a bemutató kapcsán is említett Stravinsky neve például arra utal, hogy különböző hangszerelési változatok éltek egymás mellett.

Koreográfia és előadói jelleg

Hangulati (mood) vagy „képes” balettként szokás emlegetni a Les Sylphides-t: nem mesél el cselekményt, hanem atmoszférát teremt. A koreográfia Fokine modernizáló felfogását tükrözi: megszabadítja a táncot a didaktikus pantomimtól, a gesztusok természetesebbek, a mozdulatok lírai folyamatosságra törekszenek. A corps de ballet szerepe különösen hangsúlyos: a „szilfek” (levegőlények, nimfák) lebegő, áttetsző jelenléte adja a mű romantikus varázsát. A jelmezekben a fehér, hosszú tütük és a díszletek — gyakran holdfényes erdőt idéző táj — hozzájárulnak az illuzórikus hatáshoz.

Történeti jelentőség és előadások

A darab fontos állomás a 20. századi balett történetében. Fokine munkája mutatott irányt a klasszikus balett megújítására: a formai tisztaság, a hangsúly az érzelmi tónuson és a zenei megfelelés egyaránt hatott későbbi koreográfusokra. A 1909-es párizsi bemutató után a Les Sylphides a világ balettszínpadaira került: a koreográfia, a zeneszerűség és a romantikus képvilág miatt számos neves társulat — köztük a Ballets Russes utódaival és később a Mariinszkij, a Royal Ballet, az American Ballet Theatre és más nagy együttesek — rendszeresen műsorra tűzte.

Előadás hossza és változatok

Az előadás időtartama változó, általában 15–30 perc között mozog, az alkalmazott hangszereléstől és az egyes koreográfiai beállításoktól függően. Mivel a darab mozaikszerűen áll Chopin-darabokból, különböző előadói hagyományok különféle sorrendet és hangsúlyokat használnak.

Jellemző zenei anyag

  • Noktürnök (Nocturnes) — lírai, éjszakai hangulatú darabok.
  • Prelűdök (Preludes) — rövidebb, hangulati képeket adó művek.
  • Waltzok (Valce) — táncosabb, mégis lírai darabok.
  • Mazurkák (Mazurkas) és Polonézek (Polonaises) — a lengyel gyökerekre emlékeztető, ritmikus elemeket tartalmazó műfajok.

Miért maradt népszerű?

A Les Sylphides egyszerre hozza közel a 19. századi romantikus balett esztétikáját és a 20. századi koreográfiai megújulást. Kedvelt téma a balettrepertoárban, mert rövid, vizuálisan erős és zenei-technikai szempontból gazdag anyagot kínál táncosoknak és rendezőknek egyaránt. Emellett a darab jól illeszkedik különböző estekbe: gyakran szerepel gala-előadásokon és teljes estek előjátékaként is.

Összefoglalva, a Les Sylphides a balettműfaj hangulatteremtő, lírai remeke: nem cselekményével, hanem atmoszférájával hódít, és ennek köszönhetően több mint egy évszázadon át megőrizte helyét a nemzetközi repertoárban.