Fülöp király háborúja (Metacom háborúja) volt az egyik legsúlyosabb fegyveres konfliktus a korai észak-amerikai gyarmatosítás idején: az amerikai őslakosok és az angol telepesek közötti háború, amely 1675 és 1676 között zajlott az Egyesült Államoknak azon a területén, amely ma Új-Anglia.

Háttere és okai

Amikor a zarándokok elhagyták Angliát, Massachusettsbe jöttek, hogy az indiánok közelében és részben azok területein telepedjenek le. Ahogy egyre több puritán érkezett, az európai települések terjeszkedése miatt egyre több földre volt szükségük, és a gyarmatosítók fokozatosan elfoglalták, felosztották, illetve megkötött szerződések értelmében használatba vették az őslakosok földjeit. Emiatt és a kulturális, jogi különbségek miatt növekedtek a feszültségek a közösségek között.

Metacom (angolul Fülöp király) a wampanoagok egyik törzsekének vezetője volt; apja korábban szerződést kötött az angol telepesekkel, ám a viszonyok és az egyre növekvő telepesnyomás megváltoztatta a helyzetet. A gyarmati hatóságok és az őslakos közösségek egymást vádolták a szerződésszegéssel, nőtt az ellenérzés, és a bizalmatlanság fegyveres összecsapásokhoz vezetett.

Az események menete

A közvetlen előzmények között szerepelt, hogy egy John Wussausmon nevű férfit, aki áttért a keresztény hitre és kereskedőként is ismert volt, holtan találtak; Wussausmon állítólag arról beszélt az angoloknak, hogy Fülöp hadakozásra készül. Miután meggyilkolták, az angol hatóságok három indiánt kivégeztek a gyanú alapján, ami tovább fokozta az ellenségeskedést mindkét oldalon.

Fülöp nagyobb indián szövetséget próbált összegyűjteni, és 1675 nyarán-mutatva a fegyveres ellenállást — megtámadta több puritán határmenti település lakóit. A harcok során gerillaharcmodort alkalmaztak a bennszülöttek: éjszakai rajtaütések, falvak feldúlása és az utánpótlási vonalak zaklatása voltak a jellemzőek. A telepesek válaszul szervezett milíciákat, helyi csapatokat és őslakos szövetségeseket alkalmaztak.

A konfliktus több nagyobb összecsapást is tartalmazott; a gyarmati csapatok néha kemény, megelőző támadásokat hajtottak végre indián telepeken (például a télvégi támadások során nagy veszteségek érték több közösséget), ami súlyos áldozatokat és elűzéseket okozott.

Következmények és utóhatás

A háború mély és tartós sebet ejtett a régión: sok település leégett, a mezőgazdasági termelés és a kereskedelem visszaesett, és a térség lakossága mindkét oldalon súlyos veszteségeket szenvedett. A harcok során több száz telepes és valószínűleg több ezer őslakos vesztette életét; az indián közösségek különösen nagy arányban pusztultak vagy kényszerültek elvándorolni.

Amikor Fülöp királyt egy bennszülött megölte, a gyarmati vezetők egyik ismert katonai vezetője, Benjamin Church, levágta fejét és visszavitte Plymouthba, hogy demonstrálja a győzelmet. A gyarmati erők emellett foglyul ejtettek sok indiánt; különböző források szerint mintegy 500 foglyot is rabszolgává tettek vagy adtak el, köztük a tengerentúlra, például a Karib-térségbe.

A háború eredményeként a bennszülött politikai és katonai ellenállás a régióban jelentősen meggyengült: számos törzs veszítette el területét, létszámát és önrendelkezését. A gyarmati hatalom viszont konszolidálódott, a települések megerősödtek, és a pusztítás után gyorsult a fehér telepesek területi terjeszkedése.

Jelentősége

Fülöp király háborúja az észak-amerikai gyarmatosítás korai időszakának egyik legvéresebb konfliktusa volt, és hosszú távú hatása volt a bennszülött–európai viszonyokra: a harcok hozzájárultak az őslakos társadalmak szétszóródásához, rabszolgasorba taszításához és kulturális megroppanásához, valamint megerősítette a gyarmati hatalom dominanciáját a térségben.

A konfliktus története ma is fontos része az Új-Angliai és az amerikai őslakosok történelmének, tanulságai pedig a gyarmatosítás, a földfoglalás és a kulturális találkozások erőszakos oldalára irányítják a figyelmet.