Az Electric Light Orchestra, más néven ELO, egy népszerű angol rockzenekar volt az 1970-es években és az 1980-as évek elején. Vezetőjük Jeff Lynne (zenész, dalszerző) volt: Lynne írta és énekelte a legtöbb dalukat, és gyakran producerként is részt vett a felvételeken. További jelentős tagok voltak Richard Tandy (billentyűs), Bev Bevan (dobos), Mike D'Albuquerque és később Kelly Groucutt basszusgitáros. Hugh McDowell, Mik Kaminski és Melvyn Gale hegedűn és csellón játszottak, így a zenekar jellegzetes hangzását a rock hangszerelés és a valódi vonósok kombinációja adta. A zenekar neve egy játékos szóösszetétel az electric light és a "Light Orchestra" (vagyis könnyűzenei hangszerelésű zenekar) kifejezésekből — ez a kettősség jól tükrözi a rockos energikusság és az orchestrális megoldások együttesét.
Történet röviden
Az ELO-t Jeff Lynne és Roy Wood alapította a The Move tagjaiból és Bev Bevan részvételével az 1970-es évek elején, céljuk az volt, hogy a rockzenét a klasszikus zenéből ismert vonóshangzással kombinálják. Roy Wood viszonylag korán kilépett, és Lynne vette át a zenekar vezetését. Az első slágerek és a korai albumok után a zenekar fokozatosan egyre nagyobb nemzetközi ismertségre tett szert, és a középső–késői 1970-es években kereskedelmileg a csúcson voltak.
Főbb albumok és slágerek
- Korai albumok: The Electric Light Orchestra (1971), ELO 2 (1973), On the Third Day (1973)
- Koncept- és sikeralbumok: Eldorado (1974), Face the Music (1975)
- Nagy sikerek: A New World Record (1976), Out of the Blue (1977) — ezekről a lemezekről olyan ismert dalok származnak, mint a "Mr. Blue Sky", "Livin' Thing", "Turn to Stone" és "Telephone Line".
- Későbbi korszak: Discovery (1979) — a diszkóhatás érzékelhető volt, és itt található a sláger "Don't Bring Me Down"; a Xanadu (1980) filmzenei együttműködés Olivia Newton-John-nal; Time (1981) és a nyolcvanas évek közepi-felénk megjelenő Secret Messages (1983) és Balance of Power (1986).
- Újraindulás: Jeff Lynne a 2010-es években újra aktivizálta a projektet "Jeff Lynne's ELO" néven, amely lemezt és turnét is jelentett (például az 2015-ös Alone in the Universe album).
Zenei stílus és hatás
Az ELO egyik legfontosabb jellegzetessége a rockzenébe épített valódi vonósok (hegedűk, csellók) rendszeres használata volt, amit a pop- és rockdalokkal kombináltak. Jeff Lynne hangzásvilága rétegzett, részletgazdag hangszerelést és erős dallamcentrikusságot hozott; a Beatles-hatás és a klasszikus zenei hatások egyaránt felismerhetők munkájukban. Sok későbbi előadót és produceri módszert inspiráltak, különösen a dallamos, orchestrális pop/rock műfajban.
Tagok (több jelentős név)
- Jeff Lynne — ének, gitár, dalszerzés, producer
- Bev Bevan (dobos)
- Richard Tandy (billentyűs)
- Kelly Groucutt (basszusgitár) — később csatlakozott
- Mike D'Albuquerque (basszusgitár)
- Hugh McDowell, Mik Kaminski, Melvyn Gale — vonós hangszereken játszottak (hegedűn és csellón)
Érdekességek és félreértések
- Sokan emlékeznek különleges stúdiótechnikai megoldásaikra és a visszafelé játszott effektek miatti pletykákra. Például a "Fire on High" című számban található visszahangzás kapcsán elterjedtek mítoszok arról, hogy a dalok háttérben titkos vagy ördögi üzeneteket rejtenének — ezeket a legtöbb esetben a hallgatók félreértelmezték; az effektek gyakran szándékos hangzás- vagy humortrükkök voltak.
- Az ELO jelentős, nemzetközi kereskedelmi sikereket ért el, és dalai ma is gyakran felbukkannak filmekben, sorozatokban és rádiókban.
Összességében az Electric Light Orchestra fontos helyet foglal el a pop/rock történetében: egyedi hangzásuk — a rock és az orchestrális elemek ötvözete —, erős dallamaik és Jeff Lynne jellegzetes produceri stílusa miatt ma is széles közönség előtt ismertek és népszerűek.