A kubai zene

Áttekintés

Nagyszámú afrikai rabszolga és európai (főleg spanyol) bevándorló érkezett Kubába, akik saját zenei formáikat hozták a szigetre. A városi fehérek körében megjelentek az európai táncok és népzenék, köztük a zapateo, a fandango, a paso doble, a menüett, a gavotte, a contradanza és a keringő.

Az afrikai rabszolgák és leszármazottaik számos ütős hangszert készítettek, és megőrizték a hazájukban megismert ritmusokat. A legfontosabb hangszerek a dobok voltak. Szintén fontosak a claves, két rövid keményfából készült bot, és a cajón, egy fadoboz, amelyet eredetileg ládákból készítettek. A claves-t még ma is gyakran használják, a cajonokat (cajones) pedig széles körben használták azokban az időszakokban, amikor a dobot betiltották.

A spanyolok nagy hangszeres hozzájárulása a gitár volt, de még ennél is fontosabb volt az európai kottaírás és zeneszerzési technikák hagyománya.

Fernando Ortíz leírása szerint Kuba zenei újításai a nagy cukorültetvényeken letelepedett afrikai rabszolgák és a kis gazdaságokban dohányt termesztő spanyolok vagy kanári-szigetekiek közötti kölcsönhatásból születtek.

Az afrikai hiedelmek és szokások minden bizonnyal hatással voltak a kubai zenére. A poliritmikus ütőhangszerek az afrikai élet és zene szerves részét képezik, ahogy a dallam az európai zene része. Ugyancsak jellemző a szinkópázás, amely a cinquillóban, a habanera, a danzón, az argentin tangó és más táncok alapritmusában hallható.

Az afrikai hagyományban az ütőhangszerek az énekhez és a tánchoz, valamint egy adott társadalmi környezethez kapcsolódnak. Ez nem egyszerűen az élethez hozzáadott szórakozás, hanem maga az élet. Az európai és az afrikai kultúra találkozásának eredménye, hogy a kubai könnyűzene nagy része kreolizált (összeolvadt). A kubai életnek ez a kreolizálódása hosszú időn keresztül zajlott, és a 20. századra az afrikai hitvilág, zene és tánc elemei jól beépültek a populáris és népi formákba.

A kubai zene óriási hatást gyakorolt más országokra, és nemcsak a jazz és a salsa, hanem az argentin tangó, a ghánai highlife, a nyugat-afrikai afrobeat és a spanyol nuevo flamenco fejlődéséhez is hozzájárult.

Áttekintés

Nagyszámú afrikai rabszolga és európai (főleg spanyol) bevándorló érkezett Kubába, akik saját zenei formáikat hozták a szigetre. A városi fehérek körében megjelentek az európai táncok és népzenék, többek között a zapateo, a fandango, a paso doble, a menüett, a gavotte, a contradanza és a keringő.

Az afrikai rabszolgák és leszármazottaik számos ütős hangszert készítettek, és megőrizték a hazájukban megismert ritmusokat. A legfontosabb hangszerek a dobok voltak. Szintén fontosak a claves, két rövid keményfa ütő, és a cajón, egy fadoboz, amelyet eredetileg ládákból készítettek. A claves-t még ma is gyakran használják, a cajonokat (cajones) pedig széles körben használták azokban az időszakokban, amikor a dobot betiltották.

A spanyolok nagy hangszeres hozzájárulása a gitár volt, de még ennél is fontosabb volt az európai kottaírás és zeneszerzési technikák hagyománya.

Fernando Ortíz leírása szerint Kuba zenei újításai a nagy cukorültetvényeken letelepedett afrikai rabszolgák és a kis gazdaságokban dohányt termesztő spanyolok vagy kanári-szigetekiek közötti kölcsönhatásból születtek.

Az afrikai hiedelmek és szokások minden bizonnyal hatással voltak a kubai zenére. A poliritmikus ütőhangszerek az afrikai élet és zene szerves részét képezik, ahogy a dallam az európai zene része. Ugyancsak jellemző a szinkópázás, amely a cinquillóban, a habanera, a danzón, az argentin tangó és más táncok alapritmusában hallható.

Az afrikai hagyományban az ütőhangszerek az énekhez és a tánchoz, valamint egy adott társadalmi környezethez kapcsolódnak. Ez nem egyszerűen az élethez hozzáadott szórakozás, hanem maga az élet. Az európai és az afrikai kultúra találkozásának eredménye, hogy a kubai könnyűzene nagy része kreolizált (összeolvadt). A kubai életnek ez a kreolizálódása hosszú időn keresztül zajlott, és a 20. századra az afrikai hitvilág, zene és tánc elemei jól beépültek a populáris és népi formákba.

A kubai zene óriási hatást gyakorolt más országokra, és nemcsak a jazz és a salsa, hanem az argentin tangó, a ghánai highlife, a nyugat-afrikai afrobeat és a spanyol nuevo flamenco fejlődéséhez is hozzájárult.

Történelem

18-19. század

A régi főváros, Santiago de Cuba és Havanna katedrálisai egyaránt kiváló zenészeket és karnagyokat foglalkoztattak. Ők komponáltak, tanítottak és vezényeltek. Ez segítette a zene minden fajtájának fejlődését. A 19. században Manuel Saumell (1818-1870) volt a kubai kóruszene fejlődésének atyja. Afrikai ritmikai elemek hozzáadásával segített átalakítani az európai contradanzát, és keze volt a habanera és a danzon, két jellegzetesen kubai táncforma kialakításában.

"Saumell látnoki munkássága után már csak az ő újításainak továbbfejlesztése volt hátra, amelyek mind mélyen befolyásolták a kubai nacionalista zenei mozgalmak történetét". Helio Orovio

A 19. század közepén egy fiatal amerikai zenész érkezett Havannába: Louis Moreau Gottschalk (1829-1869), akinek apja londoni zsidó üzletember, anyja pedig francia katolikus származású fehér kreol volt. Gottschalkot főként fekete nagyanyja és ápolónője, Sally nevelte, mindketten Dominique-ból származnak. Zongora csodagyerek volt, aki már gyermekkorában hallgatta a zenét és látta a táncot a New Orleans-i Congo Square-en. Kubai tartózkodása 1853-tól 1862-ig tartott, Puerto Ricóba és Martinique-ra is ellátogatott. Számos híres darabot komponált, amelyek valóban kubaiak voltak, mivel mind a fehérek, mind a feketék hagyományaiból merítettek.

1860 februárjában Gottschalk Havannában elkészítette La nuit des tropiques című hatalmas művét. A műben mintegy 250 zenész és egy 200 énekesből álló kórus, valamint egy Santiago de Cubából érkező dobegyüttes működött közre. A következő évben újabb hatalmas koncertet adott, új anyaggal. Ezek a koncertek valószínűleg eltörpültek minden addig vagy azóta a szigeten látott produkció mellett, és kétségtelenül felejthetetlenek voltak azok számára, akik részt vettek rajtuk.

Ignacio Cervantes (1847-1905) volt az, akire valószínűleg Gottschalk volt a legnagyobb hatással. A Párizsban tanult zeneszerző sokat tett azért, hogy kompozícióiban érvényesítse a kubai zenei nacionalizmus érzését. Aaron Copland egyszer "kubai Chopin"-ként emlegette őt chopinista zongorakompozíciói miatt. Cervantes hírneve ma szinte kizárólag híres negyvenegy Danzas Cubanas című művének köszönhető, amelyekről Carpentier azt mondta, hogy "olyan helyet foglalnak el, mint Grieg norvég táncai vagy Dvořák szláv táncai saját országuk zenéjében".

Történelem

18-19. század

A régi főváros, Santiago de Cuba és Havanna katedrálisai egyaránt kiváló zenészeket és karnagyokat foglalkoztattak. Ők komponáltak, tanítottak és vezényeltek. Ez segítette a zene minden fajtájának fejlődését. A 19. században Manuel Saumell (1818-1870) volt a kubai kóruszene fejlődésének atyja. Afrikai ritmikai elemek hozzáadásával segített átalakítani az európai contradanzát, és keze volt a habanera és a danzon, két jellegzetesen kubai táncforma kialakításában.

"Saumell látnoki munkássága után már csak az ő újításainak továbbfejlesztése volt hátra, amelyek mind mélyen befolyásolták a kubai nacionalista zenei mozgalmak történetét". Helio Orovio

A 19. század közepén egy fiatal amerikai zenész érkezett Havannába: Louis Moreau Gottschalk (1829-1869), akinek apja londoni zsidó üzletember, anyja pedig francia katolikus származású fehér kreol volt. Gottschalkot főként fekete nagyanyja és ápolónője, Sally nevelte, mindketten Dominique-ból származnak. Zongora csodagyerek volt, aki már gyermekkorában hallgatta a zenét és látta a táncot a New Orleans-i Congo Square-en. Kubai tartózkodása 1853-tól 1862-ig tartott, Puerto Ricóba és Martinique-ra is ellátogatott. Számos híres darabot komponált, amelyek valóban kubaiak voltak, mivel mind a fehérek, mind a feketék hagyományaiból merítettek.

1860 februárjában Gottschalk Havannában elkészítette La nuit des tropiques című hatalmas művét. A műben mintegy 250 zenész és egy 200 énekesből álló kórus, valamint egy Santiago de Cubából érkező dobegyüttes működött közre. A következő évben újabb hatalmas koncertet adott, új anyaggal. Ezek a koncertek valószínűleg eltörpültek minden addig vagy azóta a szigeten látott produkció mellett, és kétségtelenül felejthetetlenek voltak azok számára, akik részt vettek rajtuk.

Ignacio Cervantes (1847-1905) volt az, akire valószínűleg Gottschalk volt a legnagyobb hatással. A Párizsban tanult zeneszerző sokat tett azért, hogy kompozícióiban érvényesítse a kubai zenei nacionalizmus érzését. Aaron Copland egyszer "kubai Chopin"-ként emlegette őt chopinista zongorakompozíciói miatt. Cervantes hírneve ma szinte kizárólag híres negyvenegy Danzas Cubanas című művének köszönhető, amelyekről Carpentier azt mondta, hogy "olyan helyet foglalnak el, mint Grieg norvég táncai vagy Dvořák szláv táncai saját országuk zenéjében".

Népzene

Zenés színház

A 18. századtól a modern időkig a népszerű színházi formák a zenét és a táncot használták, és ezekből született a zene és a tánc. Néhány európai opera és operett színpadra állítása mellett a kubai zeneszerzők fokozatosan olyan ötleteket dolgoztak ki, amelyek jobban megfeleltek a kreol közönségnek. A kubai zene a hangfelvételek révén jutott el a világba. A legtöbb felvételt készítő kubai művész 1925-ig az Alhambra énekese, Adolfo Colombo volt. A feljegyzések szerint 1906 és 1917 között mintegy 350 számot vett fel, amelyek közül ma már csak nagyon kevés maradt fenn.

Havannában 1776-ban nyílt meg az első színház. Az első kubai komponált opera 1807-ben jelent meg. A zenés színház óriási jelentőségű volt a tizenkilencedik században és a huszadik század első felében. A rádió, amely 1922-ben indult el Kubában, segítette a könnyűzene fejlődését, mivel nyilvánosságot és új bevételi forrást biztosított a művészek számára.

A zarzuela egy kis léptékű könnyű operettforma. Spanyol importált tartalommal indult, majd a kubai társadalmi és politikai események és problémák folyamatos kommentálásává fejlődött. Egy sor élvonalbeli zeneszerző, mint például Ernesto Lecuona, slágerek sorát produkálta a havannai színházak számára. Az olyan nagyszerű sztárok, mint Rita Montaner, aki énekelni, zongorázni, táncolni és színészkedni is tudott, a párizsi Mistinguett és Josephine Baker kubai megfelelői voltak.

Bufo

A kubai Bufo színház a komédia egyfajta bordal és szatirikus komédia. Olyan alaptípusokat használ, amelyek az ország bármely pontján megtalálhatók. A bufo 1800-1815 körül alakult ki: Francisco Covarrubias "a karikaturista" (1775-1850) volt az alkotója. A képregénytípusok fokozatosan levetették európai mintáikat, és egyre inkább kreolizálódtak, kubaiak lettek. Ezzel párhuzamosan a zene is fejlődött. A rabszolga barakkokból és a szegénynegyedekből származó szleng bekerült a dalszövegekbe:

Una mulata me ha muerto!

Y no prendan a esa mulata?

Como ha de quedar hombre vivo

si no prendan a quien matar!

La mulata es como el pan;

se deber como caliente,

que en dejandola enfriar

ni el diablo le mete el diente!

(Egy mulata nekem már megtette!

Ráadásul nem tartóztatják le!

Hogy élhet valaki

Ha nem veszik el ezt a gyilkost?

A mulatt olyan, mint a friss kenyér

Addig kell enni, amíg forró.

Ha hagyod, amíg kihűl.

Még az ördög sem tud megharapni!)

Guaracha

A guaracha egy gyors tempójú és szöveges műfaj. A bufo komikus színházból származik, és a 20. század elején gyakran játszották a havannai bordélyházakban. A dalszövegek tele voltak szlenggel, és a hírekben szereplő eseményeket és személyeket taglalták.

Contradanza

A contradanza történelmi jelentőségű tánc. A 18. század végén érkezett Európából Kubába. A contradanza egy közösségi szekvenciális tánc, a táncfigurák egy meghatározott mintát követnek. A zene tempója és stílusa élénk és meglehetősen gyors volt. A legkorábbi kubai contradanza-kompozíció a San Pascual bailon, amelyet 1803-ban adtak ki. A kubaiak számos kreolizált változatot fejlesztettek ki, ami korai példája az afrikai hagyományok karibi térségben való hatásának. A zenészek többsége fekete vagy mulatt volt: már a 19. század elején is sok felszabadított rabszolga és vegyes fajú személy élt a kubai városokban.

"A havannai nők féktelenül szeretnek táncolni; egész éjszakákat töltenek emelkedetten, izgatottan, őrülten és izzadságtól izzadva, amíg el nem ájulnak".

A contradanza kiszorította a menüettet, mint legnépszerűbb táncot, mígnem 1842-től kezdve átadta helyét a habanera, egy egészen más stílusú táncnak.

Danza

Ezt, a contradanza gyermekét, szintén sorokban vagy négyzetekben táncolták. Ez is egy lendületes zenei és táncforma volt, amely lehetett dupla vagy tripla ütemben is. Ezt a tánctípust végül a danzón váltotta fel, amely a habanera-hoz hasonlóan sokkal lassabb és nyugodtabb volt.

Habanera

A habanera a 19. század elején alakult ki a contradanzából. Nagy újdonsága az volt, hogy énekelték, játszották és táncolták is. Fejlődése legalábbis részben a francia nyelvű bevándorlók hatásának köszönhető. Az 1791-es haiti forradalom következtében sok francia gyarmatosító és rabszolgájuk menekült az Oriente-ba. A cinquillo az egyik fontos ritmikai minta, amely ebben az időben jelent meg először.

A habanera táncstílusa lassúbb és fenségesebb, mint a danza; az 1840-es évekre már Mexikóban, Venezuelában, Puerto Ricóban és Spanyolországban is írtak, énekeltek és táncoltak habanerákat. Körülbelül 1900 óta a habanera reliktum tánc; de a zene korhű varázsa megvan, és van néhány híres kompozíció, például a Tu, amelynek változatait sokszor felvették.

A keringő

A keringő (El vals) 1814-re érkezett meg Kubába. Ez volt az első olyan tánc, amelyben a párokat nem egy közös sorrendi minta kötötte össze. 3/4-es ütemben táncolták és táncolják ma is, az első ütemre helyezve a hangsúlyt. Eredetileg botrányosnak tartották, mert a párok egymással szemben álltak, "zárt" fogásban tartották egymást, és úgyszólván figyelmen kívül hagyták a környező közösséget. A keringő Amerikában minden országba bekerült. A walznak van egy másik jellegzetessége is: ez egy "utazó" tánc, a párok körbejárják az arénát. A latin táncokban a táncosok haladó mozgása szokatlan, de néhányban előfordul.

Zapateo

A kubai campesino vagy guajiro tipikus tánca Páros tánc, amely a lábak kopogtatásával jár, főként a férfi által. Illusztrációk léteznek a korábbi évszázadokból, de a tánc mára már kihalt.

Trova

A 19. században Santiago de Kubában vándorzenészek, trubadúrok csoportja alakult ki, akik énekléssel és gitározással keresték kenyerüket. Zeneszerzőként nagy jelentőséggel bírtak, és dalaikat a kubai zene minden típusában felhasználták.

Pepe Sánchez (1856-1918), a trova atyja és a kubai boleró megteremtője. Nem rendelkezett hivatalos zenei képzéssel. Figyelemre méltó természetes tehetséggel, fejben komponált számokat, és soha nem írta le őket. Ennek eredményeképpen e számok többsége mára örökre elveszett, bár körülbelül két tucat maradt fenn, mert barátai és tanítványai átírták őket. Reklámdalokat is készített, mielőtt a rádió megszületett volna. Ő volt a példaképe és tanítója az őt követő nagy trovadoroknak.

Az első és az egyik leghosszabb életű Sindo Garay (1867-1968) volt. Kiváló dalszerző volt, legjobb dalait sokszor énekelték és vették fel. Garay zenei analfabéta is volt - valójában csak 16 évesen tanította meg magát az ábécére -, de az ő esetében nemcsak partitúrákat jegyeztek le mások, hanem felvételek is készültek. Rádiózott, felvételeket készített, és a modern időkig fennmaradt. Azt szokta mondani: "Nem sok ember fogott kezet José Martíval és Fidel Castróval is!".

Chicho Ibáñez (1875-1981) még Garaynál is hosszabb életű volt. Ibáñez volt az első trovador, aki a kubai fiúdalra specializálódott; guaguancókat és az abakuá (egy fekete titkos társaság) darabjait is énekelte.

Sok korai trovadores, mint például Manuel Corona (aki Havanna egyik bordélyházában dolgozott), a lassabb bolerók ellensúlyozására guarachákat komponált és énekelt.

Bolero

Ez az ének és tánc egészen más, mint a spanyol névrokona. A 19. század utolsó negyedében Pepe Sánchez, a hagyományos trova megalapítója révén alakult ki. Ő írta az első bolerót, a Tristezas-t, amelyet ma is énekelnek. A boleró mindig is a trova zenész repertoárjának alapvető része volt. A boleró rendkívül alkalmazkodóképesnek bizonyult, és számos változatot eredményezett. Jellemző volt a szinkópák bevezetése, ami a bolero-son, a bolero-mambo és a bolero-cha kialakulásához vezetett. A bolero-son több évtizedre a legnépszerűbb táncritmus lett Kubában, és ezt a ritmust vette át és tanította a nemzetközi tánctársadalom a tévesen "rumba" néven.

Danzón

Kuba későbbi zenei fejlődésére gyakorolt európai hatást a danzón képviseli, egy elegáns zenei forma, amely egykor a legnépszerűbb zene volt Kubában. Ez a kreolizált kubai contradanza leszármazottja. A danzón jelzi azt a változást, amely a XVIII. század végi közösségi szekvenciális táncstílustól a későbbi korok páros táncaihoz vezetett. Ennek ösztönzője az egykor botrányos walz sikere volt, ahol a párok egymással szemben és a többi pártól függetlenül, nem pedig egy előre meghatározott struktúra részeként táncoltak. A danzón volt az első kubai tánc, amely ilyen módszereket alkalmazott, bár a két tánc között van különbség. A walz egy progresszív társastánc, amelyben a párok az óramutató járásával ellentétes irányban mozognak a parketten; a danzón egy "zsebkendő" tánc, amelyben a párok a parkett egy kis területén belül maradnak.

A danzónt Latin-Amerika-szerte, különösen Mexikóban nagy népszerűségnek örvendett. Mára mind a zenében, mind a táncban reliktumnak számít, de nagymértékben hangszerelt leszármazottai tovább élnek.

Son

A fiú, mondta Cristóbal Díaz, a kubai zene legfontosabb műfaja, és a legkevésbé tanulmányozott. Joggal mondhatjuk, hogy a son az Kubának, ami a tangó Argentínának, vagy a szamba Brazíliának. Ráadásul a latin-amerikai zenei formák közül talán ez a legrugalmasabb. Nagy erőssége az európai és afrikai zenei hagyományok ötvözése. Legjellegzetesebb hangszerei a tres néven ismert kubai gitár és a jól ismert kétfejű bongó; ezek a kezdetektől napjainkig jelen vannak. Jellemző még a claves, a spanyol gitár, a nagybőgő, és a korai kornett vagy trombita, végül a zongora.

A fiú a sziget keleti részén, Orientében született, a spanyol gitár és a lírai hagyományok, valamint az afrikai ütőhangszerek és ritmusok ötvözésével. Ma már tudjuk, hogy története mint önálló forma viszonylag új keletű. Nincs bizonyíték arra, hogy a XIX. század végénél régebbre nyúlik vissza. Az Orientéből körülbelül 1909-ben került Havannába, a Permanente (a hadsereg) tagjai vitték magukkal, akiket politikai okokból küldtek ki származási területükről. Az első felvételek 1918-ban készültek.

Sokféle fiú létezik. Odilio Urfé felismerte ezeket a változatokat:

son montuno

changuí

sucu-sucu

pregón

bolero-son

afro-son

son guaguancó

mambo

és minden bizonnyal hozzá lehet tenni

salsa (nagyrészt)

timba

Ezen kívül a fiú újra és újra megváltoztatta a régebbi danzónt, hogy szinkópikusabbá és kreol stílusúvá tegye, 1910-től kezdve a danzón-mambón és a cha-cha-chán keresztül a bonyolult modern feldolgozásokig, amelyeket szinte lehetetlen kategorizálni.

A fiú ma széles körben változik, a meghatározó jellemzője egy szinkópás basszusimpulzus, amely a leütés előtt jön, ami a fiú jellegzetes ritmusát adja; ez az úgynevezett anticipált basszus.

Kubai jazz

A kubai jazz története sokáig homályban maradt, mára azonban világossá vált, hogy a kubai jazz története gyakorlatilag ugyanolyan hosszú, mint az USA-ban.

A korai kubai jazz-zenekarokról ma már sokkal többet tudunk, bár a teljes értékelést a felvételek hiánya nehezíti. Az USA-ba irányuló és onnan érkező vándorlások és látogatások, valamint a felvételek és kották kölcsönös cseréje tartotta a kapcsolatot a két ország zenészei között. A 20. század első felében szoros kapcsolat alakult ki a kubai és a New Orleans-i zenészek között. A híres Tropicana Club zenekarvezetője, Armando Romeu Jr. a kubai jazz második világháború utáni fejlődésének egyik vezető alakja volt. A cubop jelensége, valamint a havannai és New York-i jam sessionök olyan valódi fúziókat hoztak létre, amelyek a mai napig hatással vannak a zenészekre.

Rita Montaner 1938-ban az El romance del palmar forgatása közben


claves


Sexteto Occidente, New York 1926 vissza: Maria Teresa Vera (gitár), Ignacio Piñeiro (nagybőgő), Julio Torres Biart (trió); elöl: Maria Teresa Vera (gitár), Ignacio Piñeiro (nagybőgő), Julio Torres Biart (trió): Miguelito Garcia (clavé), Manuel Reinoso (bongó) és Francisco Sánchez (maracas).

Népzene

Zenés színház

A 18. századtól a modern időkig a népszerű színházi formák a zenét és a táncot használták, és ezekből született a zene és a tánc. Néhány európai opera és operett színpadra állítása mellett a kubai zeneszerzők fokozatosan olyan ötleteket dolgoztak ki, amelyek jobban megfeleltek a kreol közönségnek. A kubai zene a hangfelvételek révén jutott el a világba. A legtöbb felvételt készítő kubai művész 1925-ig az Alhambra énekese, Adolfo Colombo volt. A feljegyzések szerint 1906 és 1917 között mintegy 350 számot vett fel, amelyek közül ma már csak nagyon kevés maradt fenn.

Havannában 1776-ban nyílt meg az első színház. Az első kubai komponált opera 1807-ben jelent meg. A zenés színház óriási jelentőségű volt a tizenkilencedik században és a huszadik század első felében. A rádió, amely 1922-ben indult el Kubában, segítette a könnyűzene fejlődését, mivel nyilvánosságot és új bevételi forrást biztosított a művészek számára.

A zarzuela egy kis léptékű könnyű operettforma. Spanyol importált tartalommal indult, majd a kubai társadalmi és politikai események és problémák folyamatos kommentálásává fejlődött. Egy sor élvonalbeli zeneszerző, mint például Ernesto Lecuona, slágerek sorát produkálta a havannai színházak számára. Az olyan nagyszerű sztárok, mint Rita Montaner, aki énekelni, zongorázni, táncolni és színészkedni is tudott, a párizsi Mistinguett és Josephine Baker kubai megfelelői voltak.

Bufo

A kubai Bufo színház a komédia egyfajta bordal és szatirikus komédia. Olyan alaptípusokat használ, amelyek az ország bármely pontján megtalálhatók. A bufo 1800-1815 körül alakult ki: Francisco Covarrubias "a karikaturista" (1775-1850) volt az alkotója. A képregénytípusok fokozatosan levetették európai mintáikat, és egyre inkább kreolizálódtak, kubaiak lettek. Ezzel párhuzamosan a zene is fejlődött. A rabszolga barakkokból és a szegénynegyedekből származó szleng bekerült a dalszövegekbe:

Una mulata me ha muerto!

Y no prendan a esa mulata?

Como ha de quedar hombre vivo

si no prendan a quien matar!

La mulata es como el pan;

se deber como caliente,

que en dejandola enfriar

ni el diablo le mete el diente!

(Egy mulata nekem már megtette!

Ráadásul nem tartóztatják le!

Hogy élhet valaki

Ha nem veszik el ezt a gyilkost?

A mulatt olyan, mint a friss kenyér

Addig kell enni, amíg forró.

Ha hagyod, amíg kihűl.

Még az ördög sem tud megharapni!)

Guaracha

A guaracha egy gyors tempójú és szöveges műfaj. A bufo komikus színházból származik, és a 20. század elején gyakran játszották a havannai bordélyházakban. A dalszövegek tele voltak szlenggel, és a hírekben szereplő eseményeket és személyeket taglalták.

Contradanza

A contradanza történelmi jelentőségű tánc. A 18. század végén érkezett Európából Kubába. A contradanza egy közösségi szekvenciális tánc, a táncfigurák egy meghatározott mintát követnek. A zene tempója és stílusa élénk és meglehetősen gyors volt. A legkorábbi kubai contradanza-kompozíció a San Pascual bailon, amelyet 1803-ban adtak ki. A kubaiak számos kreolizált változatot fejlesztettek ki, ami korai példája az afrikai hagyományok karibi térségben való hatásának. A zenészek többsége fekete vagy mulatt volt: már a 19. század elején is sok felszabadított rabszolga és vegyes fajú személy élt a kubai városokban.

"A havannai nők féktelenül szeretnek táncolni; egész éjszakákat töltenek emelkedetten, izgatottan, őrülten és izzadságtól izzadva, amíg el nem ájulnak".

A contradanza kiszorította a menüettet, mint legnépszerűbb táncot, mígnem 1842-től kezdve átadta helyét a habanera, egy egészen más stílusú táncnak.

Danza

Ezt, a contradanza gyermekét, szintén sorokban vagy négyzetekben táncolták. Ez is egy lendületes zenei és táncforma volt, amely lehetett dupla vagy tripla ütemben. Ezt a tánctípust végül a danzón váltotta fel, amely a habanera-hoz hasonlóan sokkal lassabb és nyugodtabb volt.

Habanera

A habanera a 19. század elején alakult ki a contradanzából. Nagy újdonsága az volt, hogy énekelték, játszották és táncolták is. Fejlődése legalábbis részben a francia nyelvű bevándorlók hatásának köszönhető. Az 1791-es haiti forradalom következtében sok francia gyarmatosító és rabszolgájuk menekült az Oriente-ba. A cinquillo az egyik fontos ritmikai minta, amely ebben az időben jelent meg először.

A habanera táncstílusa lassúbb és fenségesebb, mint a danza; az 1840-es évekre már Mexikóban, Venezuelában, Puerto Ricóban és Spanyolországban is írtak, énekeltek és táncoltak habanerákat. Körülbelül 1900 óta a habanera reliktum tánc; de a zene korhű varázsa megvan, és van néhány híres kompozíció, mint például a Tu, amelynek változatait sokszor felvették.

A keringő

A keringő (El vals) 1814-re érkezett meg Kubába. Ez volt az első olyan tánc, amelyben a párokat nem egy közös sorrendi minta kötötte össze. 3/4-es ütemben táncolták és táncolják ma is, az első ütemre helyezve a hangsúlyt. Eredetileg botrányosnak tartották, mert a párok egymással szemben álltak, "zárt" fogásban tartották egymást, és úgyszólván figyelmen kívül hagyták a környező közösséget. A keringő Amerikában minden országba bekerült. A walznak van egy másik jellegzetessége is: ez egy "utazó" tánc, a párok körbejárják az arénát. A latin táncokban a táncosok haladó mozgása szokatlan, de néhányban előfordul.

Zapateo

A kubai campesino vagy guajiro tipikus tánca Páros tánc, amely a lábak kopogtatásával jár, főként a férfi által. Illusztrációk léteznek a korábbi évszázadokból, de a tánc mára már kihalt.

Trova

A 19. században Santiago de Kubában vándorzenészek, trubadúrok csoportja alakult ki, akik énekléssel és gitározással keresték kenyerüket. Zeneszerzőként nagy jelentőséggel bírtak, és dalaikat a kubai zene minden típusában felhasználták.

Pepe Sánchez (1856-1918), a trova atyja és a kubai boleró megteremtője. Nem rendelkezett hivatalos zenei képzéssel. Figyelemre méltó természetes tehetséggel, fejben komponált számokat, és soha nem írta le őket. Ennek eredményeképpen e számok többsége mára örökre elveszett, bár körülbelül két tucat maradt fenn, mert barátai és tanítványai átírták őket. Reklámdalokat is készített, mielőtt a rádió megszületett volna. Ő volt a példaképe és tanítója az őt követő nagy trovadoroknak.

Az első és az egyik leghosszabb életű Sindo Garay (1867-1968) volt. Kiváló dalszerző volt, legjobb dalait sokszor énekelték és vették fel. Garay zenei analfabéta is volt - valójában csak 16 évesen tanította meg magát az ábécére -, de az ő esetében nemcsak partitúrákat jegyeztek le mások, hanem felvételek is készültek. Rádiózott, felvételeket készített, és a modern időkig fennmaradt. Azt szokta mondani: "Nem sok ember fogott kezet José Martíval és Fidel Castróval is!".

Chicho Ibáñez (1875-1981) még Garaynál is hosszabb életű volt. Ibáñez volt az első trovador, aki a kubai fiúdalra specializálódott; guaguancókat és az abakuá (egy fekete titkos társaság) darabjait is énekelte.

Sok korai trovadores, mint például Manuel Corona (aki Havanna egyik bordélyházában dolgozott), a lassabb bolerók ellensúlyozására guarachákat komponált és énekelt.

Bolero

Ez a dal- és táncforma egészen más, mint a spanyol névrokona. A 19. század utolsó negyedében Pepe Sánchez, a hagyományos trova megalapítója révén alakult ki. Ő írta az első bolerót, a Tristezas-t, amelyet ma is énekelnek. A boleró mindig is a trova zenész repertoárjának alapvető része volt. A boleró rendkívül alkalmazkodóképesnek bizonyult, és számos változatot eredményezett. Jellemző volt a szinkópák bevezetése, ami a bolero-son, a bolero-mambo és a bolero-cha kialakulásához vezetett. A bolero-son több évtizedre a legnépszerűbb táncritmus lett Kubában, és ezt a ritmust vette át és tanította a nemzetközi tánctársadalom a tévesen "rumba" néven.

Danzón

Kuba későbbi zenei fejlődésére gyakorolt európai hatást a danzón képviseli, egy elegáns zenei forma, amely egykor a legnépszerűbb zene volt Kubában. Ez a kreolizált kubai contradanza leszármazottja. A danzón jelzi azt a változást, amely a XVIII. század végi közösségi szekvenciális táncstílustól a későbbi korok páros táncaihoz vezetett. Ennek ösztönzője az egykor botrányos walz sikere volt, ahol a párok egymással szemben és a többi pártól függetlenül, nem pedig egy előre meghatározott struktúra részeként táncoltak. A danzón volt az első kubai tánc, amely ilyen módszereket alkalmazott, bár a két tánc között van különbség. A walz egy progresszív társastánc, amelyben a párok az óramutató járásával ellentétes irányban mozognak a parketten; a danzón egy "zsebkendő" tánc, amelyben a párok a parkett egy kis területén belül maradnak.

A danzónt Latin-Amerika-szerte, különösen Mexikóban nagy népszerűségnek örvendett. Mára mind a zenében, mind a táncban reliktumnak számít, de nagymértékben hangszerelt leszármazottai tovább élnek.

Son

A fiú, mondta Cristóbal Díaz, a kubai zene legfontosabb műfaja, és a legkevésbé tanulmányozott. Joggal mondhatjuk, hogy a son az Kubának, ami a tangó Argentínának, vagy a szamba Brazíliának. Ráadásul a latin-amerikai zenei formák közül talán ez a legrugalmasabb. Nagy erőssége az európai és afrikai zenei hagyományok ötvözése. Legjellegzetesebb hangszerei a tres néven ismert kubai gitár és a jól ismert kétfejű bongó; ezek a kezdetektől napjainkig jelen vannak. Jellemző még a claves, a spanyol gitár, a nagybőgő, és a korai kornett vagy trombita, végül a zongora.

A fiú a sziget keleti részén, Orientében született, a spanyol gitár és a lírai hagyományok, valamint az afrikai ütőhangszerek és ritmusok ötvözésével. Ma már tudjuk, hogy története mint önálló forma viszonylag új keletű. Nincs bizonyíték arra, hogy a XIX. század végénél régebbre nyúlik vissza. Az Orientéből körülbelül 1909-ben került Havannába, a Permanente (a hadsereg) tagjai vitték magukkal, akiket politikai okokból küldtek ki származási területükről. Az első felvételek 1918-ban készültek.

Sokféle fiú létezik. Odilio Urfé felismerte ezeket a változatokat:

son montuno

changuí

sucu-sucu

pregón

bolero-son

afro-son

son guaguancó

mambo

és minden bizonnyal hozzá lehet tenni

salsa (nagyrészt)

timba

Ezen kívül a fiú újra és újra megváltoztatta a régebbi danzónt, hogy szinkópikusabbá és kreol stílusúvá tegye, 1910-től kezdve a danzón-mambón és a cha-cha-chán keresztül a bonyolult modern feldolgozásokig, amelyeket szinte lehetetlen kategorizálni.

A fiú ma széles körben változik, a meghatározó jellemzője egy szinkópás basszusimpulzus, amely a leütés előtt jön, ami a fiú jellegzetes ritmusát adja; ez az úgynevezett anticipált basszus.

Kubai jazz

A kubai jazz története sokáig homályban maradt, mára azonban világossá vált, hogy a kubai jazz története gyakorlatilag ugyanolyan hosszú, mint az USA-ban.

A korai kubai jazz-zenekarokról ma már sokkal többet tudunk, bár a teljes értékelést a felvételek hiánya nehezíti. Az USA-ba irányuló és onnan érkező vándorlások és látogatások, valamint a felvételek és kották kölcsönös cseréje tartotta a kapcsolatot a két ország zenészei között. A 20. század első felében szoros kapcsolat alakult ki a kubai és a New Orleans-i zenészek között. A híres Tropicana Club zenekarvezetője, Armando Romeu Jr. a kubai jazz második világháború utáni fejlődésének egyik vezető alakja volt. A cubop jelensége, valamint a havannai és New York-i jam sessionök olyan valódi fúziókat hoztak létre, amelyek a mai napig hatással vannak a zenészekre.

Rita Montaner 1938-ban az El romance del palmar forgatása közben


claves


Sexteto Occidente, New York 1926 vissza: Maria Teresa Vera (gitár), Ignacio Piñeiro (nagybőgő), Julio Torres Biart (trió); elöl: Maria Teresa Vera (gitár), Ignacio Piñeiro (nagybőgő), Julio Torres Biart (trió): Miguelito Garcia (clavé), Manuel Reinoso (bongó) és Francisco Sánchez (maracas).

A Buena Vista-élmény

A kubai zene iránti világméretű érdeklődést a Buena Vista Social Club című figyelemre méltó CD-album ébresztette fel. Egy amerikai gitáros, Ry Cooder, egy brit zenei producer, Nick Gold és egy kubai zenész, Juan Marcos Gonzáles együtt dolgozott egy új vállalkozáson. Összeállítottak egy zömében idősebb kubai zenészekből álló együttest, azzal az ötlettel, hogy újrateremtsék az 1950-es évek aranykorának kubai zenéjét. Az 1997-ben megjelent első album hatalmas siker lett, több mint ötmillió példányban kelt el, és 1998-ban Grammy-díjat nyert. A Rolling Stone magazin 2003-ban a 260. helyre sorolta a Minden idők 500 legnagyobb slágere című listáján. Az elsőt még egy tucatnyi CD követte, amelyeket többnyire a Nonesuch Records vagy a World Circuit adott ki.

A Buena Vista Social Club című dokumentumfilmet Wim Wenders rendezésében 1999-ben mutatták be. Világszerte 23 millió dolláros bevételt hozott 2007-ig. A fiatalabb generáció felfedezte, miért olyan népszerű a kubai zene.

A Buena Vista élménye

A kubai zene iránti világméretű érdeklődést a Buena Vista Social Club című figyelemre méltó CD-album ébresztette fel. Egy amerikai gitáros, Ry Cooder, egy brit zenei producer, Nick Gold és egy kubai zenész, Juan Marcos Gonzáles együtt dolgozott egy új vállalkozáson. Összeállítottak egy zömében idősebb kubai zenészekből álló együttest, azzal az ötlettel, hogy az 1950-es évek aranykorának kubai zenéjét hozzák újra létre. Az 1997-ben megjelent első album hatalmas siker lett, több mint ötmillió példányban kelt el, és 1998-ban Grammy-díjat nyert. A Rolling Stone magazin 2003-ban a 260. helyre sorolta a Minden idők 500 legnagyobb slágere című listáján. Az elsőt még egy tucatnyi CD követte, amelyeket többnyire a Nonesuch Records vagy a World Circuit adott ki.

A Buena Vista Social Club című dokumentumfilmet Wim Wenders rendezésében 1999-ben mutatták be. Világszerte 23 millió dolláros bevételt hozott 2007-ig. A fiatalabb generáció felfedezte, miért olyan népszerű a kubai zene.