Közönséges varangy (Bufo bufo) – kétéltű Európában: jellemzés, élőhely

A közönséges varangy körülbelül 15 cm hosszúra nőhet. A nőstények nagyobbra nőnek, mint a hímek. A délen élő példányok általában nagyobbak, mint az északon élők. A fej széles, széles szájjal. Az orrnak két kis orrlyuka van. Fogai nincsenek. A nagy, kiálló szemek sárga vagy rézszínű íriszekkel és vízszintes, rés alakú pupillákkal rendelkeznek. Bufotoxin nevű mérgező anyagot tartalmaznak. Ez a ragadozók távoltartására szolgál. A fej észrevehető nyak nélkül csatlakozik a testhez. Nincs külső hangszalag. A test széles és zömök. A mellső végtagok rövidek, a mellső lábujjak befelé fordulnak. Szaporodáskor a hím az első három ujján nászpárnákat kap. Ezek a nőstény megtartására szolgálnak. A hátsó lábak rövidek, és a hátsó lábfejek hosszú, nem bordázott lábujjakkal rendelkeznek. Farkuk nincs. A bőr száraz és apró szemölcsökkel borított. Színe barna, olajbarna vagy szürkésbarna. Néha részben foltos vagy sötétebb árnyalattal sávozott. A közönséges varangy általában nemileg dimorf. A nőstények barnábbak, a hímek szürkébbek. Az alja piszkosfehér, szürke és fekete foltokkal tarkított.

A közönséges varangyok sok évig is élhetnek. Fogságban ötven évig éltek. A vadonban a közönséges varangyok tíz-tizenkét évig élnek. Életkorukat az ujjpercek csontjain lévő évgyűrűk számának megszámlálásával lehet megállapítani.

A közönséges varangy általában lassú sétával vagy rövid ugrásokkal, mind a négy lábát használva mozog. A napot rejtőzködéssel tölti. Alkonyatkor előbújik. Vadászat közben a sötétben hosszabb utat is megtehet. A legaktívabb nedves időben. Reggelre visszatér a bázisára. Több hónapig is élhet ugyanazon a helyen. Nagy étvágya van, fahengereket, csigákat, bogarakat, hernyókat, legyeket, férgeket és még kisebb egereket is fogyaszt. Kisebb, gyorsan mozgó zsákmányt a nyelvével való suhintással is elkaphat. A nagyobb tárgyakat az állkapcsával ragadja meg. Mivel nincsenek fogai, a táplálékot egészben, több nyeléssel nyeli le. Minden apró, sötét színű, mozgó tárgyat megpróbál megenni, amivel éjszaka találkozik. Egy kutatás kimutatta, hogy egy mozgó 1 cm-es fekete papírdarabot is úgy csettint, mintha zsákmány lenne. A nagyobb mozgó darabot figyelmen kívül hagyja. A közönséges varangy alkalmanként levedli a bőrét, amely foszlott darabokban válik le róla. A bőrt aztán megeszik.

Ha megtámadják, a közönséges varangy felpuffasztja a testét, és felemelt hátsó végével, lehajtott fejjel áll. Fő védekező eszköze egy bűzös ízű váladék. Ez a bufagin nevű bufotoxin, amely sok ragadozót képes távol tartani. A fűkígyókra úgy tűnik, nem hat. A kifejlett varangyok egyéb ragadozói közé tartoznak a sünök, a patkányok és a nyércek, sőt a házimacskák is. A varangyokkal táplálkozó madarak közé tartoznak a kócsagok, varjak és ragadozómadarak. Az ebihalaknak is vannak mérgező anyagai, amelyek megakadályozzák, hogy a halak megegyék őket, de a nagy kócsaggőte nem. A varangyos ebihalakkal táplálkozó vízi gerinctelenek közé tartoznak a szitakötőlárvák, a búvárbogarak és a vízi csónakosok. Ezek általában úgy kerülik el a mérgező váladékot, hogy átszúrják az ebihal bőrét és kiszívják a nedveit.

A Lucilia bufonivora nevű parazita légy támadja meg a kifejlett varangyokat. Tojásait a varangyok bőrére rakja. Amikor ezek kikelnek, a lárvák bemásznak a varangy orrlyukaiba, és megeszik a húsát.

Szaporítás

A közönséges varangy tavasszal ébred fel a téli álmából. A varangyok nagy számban vonulnak a szaporodó tavak felé. A varangyok bizonyos, általuk kedvelt tavakon találkoznak. A kifejlett egyedek évről évre ugyanazt a tavat használják. A fiatalon megjelölt hímek több mint 80%-a visszatér abba a tóba, ahol ívott.

A hímek érkeznek először, és több hétig maradnak. A nőstények csak addig maradnak, amíg párzanak és ívnak. A hím varangyok ahelyett, hogy a nősténnyel való párosodás jogáért harcolnának, inkább a hangjuk hangmagasságát használják. A krákogás jelzi a testméretet és az erősséget. Néha előfordulnak verekedések. A hím varangyok száma a szaporodó tavaknál nagyobb, mint a nőstény varangyoké.

A hímek a nőstények hátára ülnek fel. A nőstényeket a mellső végtagjaikkal egy amplexusnak nevezett fogással tartják. A hímek nagyon lelkesek. Megpróbálnak halakat vagy élettelen tárgyakat megragadni, és gyakran más hímek hátára is felkapaszkodnak. Néha több varangy is halmot alkot, és minden hím megpróbálja megragadni a nőstényt a tövénél. Ez egy stresszes időszak, és a szaporodó varangyok között magas az elhullások száma. A sikeres hím több napig marad amplexusban. A nőstény egy hosszú, dupla sor apró fekete tojást rak le. A hím megtermékenyíti őket a spermájával. A tojószálak 3000-6000 petéből állhatnak, és 3-4,5 méter hosszúak lehetnek. A peték a növények szárába gabalyodnak.

A tojásszálak vizet vesznek fel és megduzzadnak. A kis ebihalak két-három hét múlva kelnek ki. Eleinte a fonalak maradványaiba kapaszkodnak, és a kocsonyával táplálkoznak. Később a vízi gyomnövény leveleinek aljára tapadnak, mielőtt szabadon úszni kezdenének. Az ebihalak úgy néznek ki, mint a közönséges béka (Rana temporaria). Színük sötétebb, felül feketés, alul sötétszürke. Más fajok ebihalaitól arról lehet megkülönböztetni őket, hogy a szájuk ugyanolyan széles, mint a szemek közötti tér, és ez kétszer akkora, mint az orrlyukak közötti távolság. Néhány hét alatt kifejlődnek a lábaik, és a farkuk lassan visszahúzódik. Tizenkét hetes korukra kis varangyok lesznek, amelyek körülbelül 1,5 cm hosszúak, és készen állnak arra, hogy elhagyják a tavat.

A közönséges varangy három-hét évesen éri el az ivarérettséget.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája szerint a varangy a legkevésbé veszélyeztetett fajok közé tartozik. Ez azért van így, mert sok területen él, és ezeken a területeken gyakori. Az élőhelyének csökkenése nem fenyegeti túlságosan. Sok különböző területen élhet. A kétéltűek fertőző betegsége, a citridiomikózis Spanyolországban és az Egyesült Királyságban jelentkezett a közönséges varangyoknál. Ez egyes populációkat érinthet.

A varangyot sokáig úgy gondolták, hogy rossz előjelekkel járó állat, vagy a túlvilággal való kapcsolat. Ennek oka az lehet, hogy a szárazföldön és a vízben egyaránt otthon van. Feketés, szemölcsös bőre, lassú mozgása és az, hogy valami sötét lyukból jön elő, miatt nem kedvelik az emberek.

Az egyik legkorábbi utalás arra, hogy a varangyok a sötétség erőivel állnak kapcsolatban, amikor Zarathusztra Kr. e. 600-ban azt mondta, hogy minden varangyot meg kell ölni. Európában a középkorban a varangyot az ördöggel hozták kapcsolatba, akinek címerén három varangy szerepel. Úgy gondolták, hogy a varangy képes megmérgezni az embereket. Azt is gondolták, hogy a boszorkányok bizalmasa, és így mágikus erővel rendelkezik. Franciaországban úgy gondolták, hogy a boszorkányokat azért lehet megtalálni, mert a testükön valahol egy varangyláb jelzi őket. Dorsetben úgy tartották, hogy ha valaki varangyot talál a házában, azt el kell távolítani anélkül, hogy kárt tennének benne, különben a háziúrnak szembe kell néznie annak a boszorkánynak a haragjával, akinek a varangy a bizalmasa. Bizonyos területeken a varangyot a házban bizonyítéknak tekintették arra, hogy boszorkány van a házban. A varangy nyálát mérgezőnek tartották. Úgy hitték, hogy mérgező tüzet tud köpni vagy hányni. Úgy gondolták, hogy balszerencsét hoz, ha egy varangy átugrik az ember lábán, és egyes vidékeken ez a halál jele volt. A varangyokat az ördögökkel és démonokkal hozták összefüggésbe, és az "Elveszett Paradicsom"-ban is. John Milton a sátánt varangyként ábrázolta, amikor mérget öntött Éva fülébe. Shakespeare Macbethjében az első boszorkány utasításokat adott arra vonatkozóan, hogy varangyot használjanak varázslatok készítéséhez:

A varangyot a női termékenységgel is összefüggésbe hozzák. A varangyokat ábrázoló maketteket a fogamzásra vágyó nők szentélyeknél hagyták. Romániában úgy tartották, hogy aki megöl egy varangyot, az képes megölni a saját anyját. A skót folklórban azt mondták, hogy egy varangynyelv, amelyet egy férfi a mellzsebében hord, bármelyik nővel képes lesz megtenni a magáét. Azt is hitték, hogy a varangyfejben egy ékszer van, amit "varangykőnek" neveztek. Azt mondták, hogy nyakláncként vagy gyűrűként viselve figyelmeztetni fogja viselőjét a mérgezési kísérletekre. Shakespeare említette ezt az Ahogy tetszik című művében:

Régóta úgy tartják, hogy a varangyok megérintése szemölcsöt okozhat. Mára kiderült, hogy ez mítosz, és a szemölcsöket valójában a humán papillomavírus okozza. Közvetlen érintkezéssel terjednek emberről emberre.

Mr. Toad Esq. az egyik főszereplője Kenneth Grahame The Wind in the Willows című gyermekregényének. Ezt több szerző is dramatizálta, többek között A. A. Milne, aki a Toad of Toad Hall című darabjának a Toad of Toad Hall címet adta. Varangy úr egy nagyon beképzelt,antropomorf varangy.