Szarvasgém (Bubulcus ibis) — ismertető: élőhely, táplálkozás, viselkedés

Szarvasgém (Bubulcus ibis) ismertető — élőhely, táplálkozás és viselkedés: kolóniák, szarvasmarhákkal táplálkozás, vándorlás és gyors világtérhódítás.

A szarvasgém (Bubulcus ibis) a kócsagok (Ardeidae család) kozmopolita faja, amely a trópusokon, szubtrópusokon és a meleg mérsékelt égövön él. Mérete kicsit rövidebb a legtöbb gázlómadárnál: testhossza általában 40–48 cm, szárnyfesztávolsága 88–96 cm, testtömege 250–500 g körül változik.

A Bubulcus nemzetség egyetlen tagja, két alfajjal, a nyugati és a keleti marhahajcsárral. Egyes rendszertani vélemények szerint a keleti forma önálló fajként (Bubulcus coromandus) is kezelendő. Ez egy zömök, fehér madár, amelyet a költési időszakban bíborszínű tollak díszítenek: a fej, a nyak és a hát felső része narancsos-bíbor színezettel jelenik meg, a fiatalok és a nem költési időszakban lévők inkább tiszta fehérek.

Élőhely és elterjedés

Kezdetben Ázsia, Afrika és Európa egyes részein őshonos, de elterjedése gyorsan terjedt, és sikeresen gyarmatosította a világ nagy részét. Az elmúlt évszázadokban eljutott a kelet- és dél-amerikai kontinensre, Ausztráliába és számos szigetre is. Gyakori alfajoktól és populációtól függően egyes madarak vándorló jellegűek, mások helyhez kötöttek, vagy csak a költési időszak után szétszélednek.

Leggyakrabban nyílt füves területeken, legelőkön, rizsföldeken, erdőszegélyeknél és vizes élőhelyek közelében találjuk meg. Kolóniákban fészkel, általában vízpartok közelében, gyakran más gázlómadarakkal együtt, fákon, sűrű bokrokon vagy nádasokban épített fészkekben.

Táplálkozás és viselkedés

A legtöbb más kócsaggal ellentétben viszonylag száraz, füves élőhelyeken táplálkozik, gyakran szarvasmarhákkal vagy más nagytestű emlősökkel együtt. Az ezen állatok által megzavart rovar- és kis gerinces zsákmányt kapja el. Leggyakoribb tápláléka a földibolha, tücsök, sáska, legyek, bogarak, de apró hüllőket, kétéltűeket és rágcsálókat is fogyaszt.

Gyakran ül a házi vagy vad állatok hátán, ahol Kullancsokat és legyeket is elkap a szarvasmarhákról, így egyaránt hasznos parazitairtóként és potenciális terjesztőként is viselkedhet (a kullancsok átvitelében szerepe lehet). Járványszerűen a földeken a talajforgatás vagy a traktorművelés után megjelennek, hogy a felbolydított ízeltlábúakat felkapják.

Szaporodás

A szarvasgém kolóniákban költ; a fészkeket fákon, sűrűbb bokros részeken, vagy nádasokban építik. A tojó 3–5 tojást rak, amelyet mindkét szülő költ körülbelül 21–26 napig. A fiókák gyorsan nőnek, és általában 30–35 nap elteltével repülnek ki, bár a teljes önállósodás tovább tart.

Kapcsolat az emberrel és hatása

Az emberi környezethez jól alkalmazkodik: elterjedését segítette a háziasított szarvasmarhák és a mezőgazdasági élőhelyek bővülése. Részben ez magyarázza, hogy a faj gyorsan kolonizálta a világ sok részét.

Ugyanakkor hátrányai is vannak: Repülőtereken biztonsági kockázatot jelenthet, mivel a röpképes madarak és a repülőgépek ütközése súlyos következményekkel járhat. Emellett szerepe lehet a kullancsok és más paraziták, valamint azok által hordozott betegségek terjesztésében, különösen, ha nagy csapatok mozognak háziállatok közelében vagy állatpiacokon.

Védelem és státusz

Nem tekintik veszélyeztetett fajnak: az IUCN listáján általában alacsony kockázatú (Least Concern) besorolást kapja, mert a faj populációi stabilak vagy növekvőek. Ugyanakkor helyi konfliktusok, például repülőtéri problémák vagy mezőgazdasági kár jelzik, hogy bizonyos területeken szabályozott beavatkozás szükséges lehet.

Összességében a szarvasgém jól alkalmazkodó, az emberi tájhasználatot kihasználó és gyakran hasznos madár, amelynek jelenléte helyenként problémákat is okozhat, ezért mind a természetvédelem, mind a közegészségügy szempontjából érdemes figyelemmel kísérni populációit.

Elterjedés és élőhely

A szarvasgém az egyik leggyorsabb és legszélesebb körű természetes terjeszkedésen ment keresztül a madárfajok közül.

Eredetileg Dél-Spanyolország és Portugália egyes részein, a trópusi és szubtrópusi Afrikában és a nedves trópusi és szubtrópusi Ázsiában őshonos. A 19. század végén kezdte elterjedési területét kiterjeszteni Afrika déli részére, és először 1908-ban szaporodott el a Fokföldön.

A szarvasmarha kócsagot először 1877-ben látták Amerikában, Guayana és Suriname határán, miután nyilvánvalóan átrepült az Atlanti-óceánon. A faj csak az 1930-as években telepedett meg ezen a területen.

A faj először 1941-ben érkezett Észak-Amerikába (ezeket a korai észleléseket eredetileg szökevényeknek tartották), 1953-ban Floridában szaporodott, majd gyorsan terjedt, és 1962-ben szaporodott először Kanadában. Ma már Kaliforniáig, nyugatra is gyakran előfordul. Először 1957-ben Kubában, 1958-ban Costa Ricában és 1963-ban Mexikóban jegyezték fel a költését, bár valószínűleg már korábban megtelepedett.

Európában a faj történelmileg visszaszorult Spanyolországban és Portugáliában, de a 20. század második felében visszaterjedt az Ibériai-félszigeten, majd Európa más részein is elkezdett gyarmatosítani: 1958-ban Dél-Franciaországban, 1981-ben Észak-Franciaországban, 1985-ben pedig Olaszországban. Az Egyesült Királyságban 2008-ban észlelték először a szaporodását, mindössze egy évvel az előző évben tapasztalt beáramlás után. Szintén 2008-ban jelentették, hogy a szarvasmarha kócsagok először költöztek Írországba.

Ausztráliában a kolonizáció az 1940-es években kezdődött, a faj a kontinens északi és keleti részén telepedett meg. Az 1960-as években kezdte rendszeresen meglátogatni Új-Zélandot.

1948 óta a marhahajcsár állandó lakója Izraelnek. 1948 előtt csak téli látogató volt.

A szarvasgém elterjedési területének tömeges és gyors bővülése az emberekkel és háziasított állataikkal való kapcsolatának köszönhető. Eredetileg a nagytestű, bozótvágó állatokkal való társas kapcsolathoz alkalmazkodott, de könnyen át tudott állni a háziasított szarvasmarhákra és lovakra. Ahogy az állattartás világszerte elterjedt, képes volt elfoglalni az egyébként üres helyeket.

Bubulcus ibis


Tipikus gyepes élőhely Kalkuttában (Kalkutta)

Etetés

A madár sokféle zsákmánnyal táplálkozik, különösen rovarokkal, különösen szöcskékkel, tücskökkel, legyekkel (kifejlett egyedek és kukacok) és lepkékkel, valamint pókokkal, békákkal és földigilisztákkal.

A faj általában szarvasmarhákkal és más nagytestű, legelő és legelésző állatokkal együtt fordul elő, és az emlősök által megzavart apró élőlényekkel együtt kapja el. Tanulmányok kimutatták, hogy a szarvasmarha kócsag táplálkozási sikere sokkal nagyobb, ha egy nagy állat közelében táplálkozik, mint ha egyedül táplálkozik. Amikor szarvasmarhával együtt táplálkozik, a kutatások szerint 3,6-szor sikeresebb zsákmányt ejt el, mint amikor egyedül táplálkozik. Teljesítménye hasonló, amikor mezőgazdasági gépeket követ, de ilyenkor nagyobb mozgásra kényszerül.

Nem költő tollazat

Kérdések és válaszok

K: Mi az a szarvasmarha kócsag?

K: Hány alfaja van a szarvasmarha kócsagnak?

K: Milyen a szarvasmarha kócsag külseje?

K: Hol fészkel általában a szarvasmarha kócsag?

K: Mi a szarvasmarha kócsag étrendje?

K: Miért terjedt ki gyorsan a szarvasmarha kócsag elterjedése?

K: Milyen potenciális veszélyeket rejt a szarvasmarha kócsag?

Keresés betűvel