Illés (tisbei) — Izrael prófétája: életrajz és vallási jelentősége

Illés a királyhoz, Akhábhoz ment, aki elutasította Istent még bűnösebb felesége, a tírusi Jézabel miatt, aki Izrael hűtlenségének jelképe volt. Elment Akhábhoz, és Isten azt mondta az ő ajkán keresztül (1Királyok könyve 17. fejezet, NIV): "Amíg él az Úr, Izrael Istene, akit én szolgálok, addig nem lesz sem harmat, sem eső a következő években, csak az én szavamra."
Ekkor Illés követte az Úr parancsát, és "elment kelet felé, és elrejtőzött a Kerith-szurdokban, a Jordántól keletre". "Ivott a patakból, és Isten megparancsolta a hollóknak, hogy ott etessék őt".
A hollók reggel kenyeret és húst hoztak neki, este pedig kenyeret és húst, és ivott a patakból (mert nem esett az eső, ahogy megjövendölte).

De aztán a patak kiszáradt a kevés eső miatt, és Illés megkapta az üzenetet az Úrtól: "Menj azonnal a szidoni Zárfátba, és maradj ott. Megparancsoltam egy ottani özvegynek, hogy lásson el téged élelemmel" (1Királyok 17:9).
Illés tehát elment, és találkozott az özveggyel, aki botokat
gyűjtött, hogy elkészítse az utolsó vacsorát a fia és saját maga számára.
De amikor odahívta, és megkérte, hogy szerezzen magának egy korsó vízben és kenyeret, az asszony tiltakozott: (1Királyok 17:12) "Bizony, él
az Úr, a te Istened, nekem nincs kenyerem - csak egy marék lisztem van egy korsóban és egy kevés olajom egy korsóban. Összeszedek néhány vesszőt, hogy hazavigyem, és ételt készítsek magamnak és a fiamnak, hogy megehessük - és meghaljunk."
Ekkor Illés így szólt az özvegyasszonyhoz: "Ne félj! Menj haza, és tedd, amit mondtál. De előbb készíts nekem egy kis kenyérsüteményt abból, amid van, és hozd el nekem, aztán készíts magadnak és a fiadnak is valamit. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: "A lisztes korsó nem fogy el, és az olajos korsó nem fogy ki addig a napig, amíg az Úr esőt nem ad a földre"." Az özvegyasszony tehát azt tette, amit Illés mondott neki, és az özvegyasszony házában mindenkinek jutott élelem.

De aztán az özvegyasszony fia megbetegedett. Végül, miután egyre rosszabbul lett, abbahagyta a lélegzést.
Az özvegyasszony nagyon aggódott, és magához hívta Illést - "Mit akarsz tőlem, Isten embere? Azért jöttél, hogy emlékeztess a bűneimre, és megöld a fiamat?".
Illés így válaszolt: "Add nekem a fiadat". Fogta őt, és elvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyára fektette. Aztán így kiáltott az Úrhoz: "Uram, Istenem, vajon erre az özvegyasszonyra is tragédiát hoztál, akinél megszálltam, azzal, hogy a fiának halálát okoztad?". Ezután háromszor ráterült a fiúra (valószínűleg azért, hogy testmeleget adjon a fiúnak, bár imája azt mutatja, hogy azt várta, hogy a gyermek élete az imára adott válaszként térjen vissza, nem pedig fizikai érintés által), és így kiáltott az Úrhoz: "Uram, én Istenem, add, hogy ennek a fiúnak visszatérjen az élete!". És a fiú visszatért az életbe, aminek következtében az asszony beismerte, hogy Illés "Isten embere, és hogy az Úr szavai a te szádból az igazság": ezt a vallomást az Úr saját népe, Izrael nem tette meg. Ez az első példa a halottak feltámasztására a Bibliában.

Ezután Illés elment, hogy "bemutatkozzon Akhábnak", ahogy az Úr parancsolta neki, és találkozott Obadiással, a tiszteletreméltó emberrel, aki hű maradt az Úrhoz, és elrejtette Isten 100 papját, akiket Akháb király meg akart ölni. Obadja felismerte Illést, tiszteletteljesen meghajolt a földig, és felkiáltott: "Valóban te vagy az, Illés uram?". Illés igennel válaszolt, és megparancsolta neki, hogy menjen és mondja meg Ahabnak, hogy itt van. Obádiah visszautasította, és így kiáltott fel: "Mit vétettem neked, hogy szolgádat átadod Ahabnak, hogy megöljék?", és kijelentette, hogy "az Úr száz prófétáját két barlangban rejtette el, egyenként ötvenet, és ellátta őket élelemmel és vízzel." És ha Ahab eljön, és meglátja, hogy Illés nincs itt, és elment, akkor biztosan megöli.

Illés annál nyugodtabban válaszolt: "Amint él a Mindenható Úr, akit én szolgálok, ma biztosan bemutatkozom Akhábnak". Obadja tehát elment Aháb elé, és elmondta neki, Aháb pedig elment Illés elé. Vitatkoztak, és Illés azt mondta Akhábnak, hogy "hívja össze a népet egész Izraelből", hogy találkozzanak vele a Kármel hegyén, és "hozza el a Baál négyszázötven prófétáját és az Ashera négyszáz prófétáját, akik Jezabel asztalánál esznek". És meglepő módon Aháb engedelmeskedett neki.

Aztán, amikor az összes izraelit és a Baál prófétáit összehívták, két oltárt készítettek - egyet Illésnek és az Úrnak, Izrael Istenének -, egyet pedig a Baál papjainak. Ekkor Illés odament a néphez, és ezt mondta: "Meddig fogtok még ingadozni két vélemény között? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baál az Isten, kövessétek őt." De a nép nem szólt semmit, ezért folytatta: "Én vagyok az egyetlen az Úr prófétái közül, de Baálnak négyszázötven prófétája van. Hozzatok nekünk két bikát. Az egyiket válasszák ki maguknak, vágják fel, és tegyék a fára, de ne gyújtsák fel. A másik bikát én elkészítem, és a fára teszem, de nem gyújtom fel. Akkor ti a ti istenetek nevét hívjátok segítségül, én pedig az Úr nevét fogom segítségül hívni. Az isten, aki tűzzel válaszol - ő az Isten." (1Királyok 18:20)

Az emberek beleegyeztek ebbe, és azt tették, amit Illés mondott. Ekkor a Baál papjai mindannyian előkészítették a bikát, és egész délelőtt délig hívták Baált. "Ó, Baal, válaszolj nekünk!" De az úgynevezett "Baal" egyáltalán nem válaszolt - és a próféták elfáradtak és elcsüggedtek. Illés azonban elégedett volt, és incselkedett velük (1Kir 18,27): "Kiáltsatok hangosabban! Bizonyára ő egy isten! Talán elmélyülten gondolkodik, vagy elfoglalt, vagy utazik. Talán alszik, és fel kell ébreszteni". Erre még hangosabban kiabáltak, és szokásuk szerint vadul vagdosták magukat kardokkal és lándzsákkal, amíg a vér ki nem folyt a sebeikből. Miután elmúlt a dél, Illésen volt a sor - és a Baál prófétákra már senki sem figyelt -, ezért előkészítette az áldozatot, és megparancsolta (1Királyok 18:33): "Tölts meg négy nagy korsót vízzel, és öntsd rá az áldozatra és a fára".

(34. vers) És monda: "Ismételjétek meg." És ismét megtették, és harmadszor is, amint mondotta. Aztán, miután annyi víz folyt le az árokba, hogy az árokba folyt, előre lépett, és imádkozott (1Királyok 18:36-37): "Uram, Ábrahám, Izsák és Izráel Istene, tudassék ma, hogy te vagy az Isten Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem. Válaszolj nekem, Uram, válaszolj nekem, hogy ezek a népek megtudják, hogy te, Uram, Isten vagy, és hogy visszafordítod a szívüket".

Ekkor az Úr tüze leesett, és elégette az áldozatot, a fát, a köveket és a földet, és felnyalábolta az árokban lévő vizet is. Az egész nép elborzadt, "leborult" és bűnbánatot tartott. Aztán mindannyian megragadták Baál prófétáit, ahogyan Illés meghagyta nekik, és lemészárolták őket a Kishon-völgyben. Aháb pedig elment enni és inni, ahogy Illés mondta neki. Aztán, miután felmászott a Kármel hegyére, és hétszer megkérdezte a szolgáját, hogy lát-e valamit a tenger felett, a szolga a hetedik alkalommal azt válaszolta neki - "Egy embernagyságú felhő emelkedik a tenger fölé". Erre Illés azt mondta a szolgájának, hogy értesítse Akhábot, hogy menjen haza, mert nagy esőzés közeledik. Akháb berohant a szekerébe, és hazafelé száguldott, de "az Úr ereje Illésre szállt, és köpenyét az övébe dugva, Akháb előtt futott egészen Jezréelig".

Ezután Aháb elmesélte Jezabelnek, hogy mi történt Illéssel, és hogy a Baál prófétáit Izrael népe megölte. Jezabel dühös lett, és azt üzente Illésnek, hogy "holnap ilyenkor" olyan lesz az ő "élete, mint egy közülük", utalva ezzel a Baál prófétáira.
Illés megijedt, és a júdai Beersebába menekült, otthagyta szolgáját, és egy napi útra előre ment a sivatagban. Végül egy seprűfához ért, leült alá, és imádkozott, hogy meghaljon (1Királyok 19:4). "Elegem van, Uram" - panaszolta szomorúan - "Vedd el az életemet, nem vagyok jobb, mint őseim". És lefeküdt és elaludt. De az Úr elküldött egy angyalt, hogy felébressze, és megetesse egy kis vízzel és egy "forró parázson sült" kenyérrel. Illés evett és ivott, majd újra lefeküdt, és az angyal ismét visszatért, felébresztette, és még több ételt adott neki. Ettől az ételtől megerősödve Illés felkerekedett, és negyven nap és negyven éjjel utazott, amíg eljutott a Hórebre, Isten hegyére. Ott bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát.

És megjelent neki az Úr, és megkérdezte: "Mit keresel itt, Illés?". Ő nem az Úr kérdésére adott választ, hanem azt válaszolta, hogy "nagyon buzgólkodott a Mindenható Úr Istenért", és hogy az izraeliták igazságtalanok voltak vele szemben. Az Úr azt mondta neki, hogy menjen ki, és álljon fel a hegyre az Úr színe elé. Ekkor az Úr nagy és erős szelet, földrengést és tüzet küldött, de az Úr nem volt ott egyikben sem; végül szelíd suttogással jött, és Illés kiment, köpenyét az arcára húzva. Az Úr a sok széllel, földrengéssel és tűzzel próbálta megmutatni neki, hogy az Úr nem mindig kemény, hanem inkább szelíd. Az Úr még egyszer megkérdezte: "Mit keresel itt, Illés?", de Illés ismét figyelmen kívül hagyta a kérdést, és arról panaszkodott, hogy ő "buzgólkodott a Mindenható Úr Istenért". Ezért az Úr azt mondta neki, hogy menjen és kenjen fel sok új politikai és vallási vezetőt, és ő így is tett. És Elizeust, mint következő prófétát és társát vette magához.

Miután Aháb meghalt, Aháziát koronázták királlyá, aki megbetegedett. Ezért elküldött néhány embert, hogy konzultáljanak Baál-Zebubbal, Ekron istenével, hátha meggyógyul. Isten azonban nagyon megharagudott, és azt mondta Illésnek, hogy prófétáljon Áháziás ellen. Útközben Illés elment, találkozott a szolgákkal, és azt mondta nekik (2Királyok 1:6), ahogy az Úr utasította: "Menjetek vissza a királyhoz, aki küldött titeket, és mondjátok meg neki: Ezt mondja az Úr: Azért küldtél embereket, hogy konzultáljanak Baál-Zebubbal, Ekron istenével, mert nem volt Isten Izraelben? Ezért (emiatt) nem hagyod el az ágyat, amelyen fekszel. Bizonyosan (biztosan) meg fogsz halni!"" És a követek úgy tettek, ahogyan mondták neki. Aháziás király kérdéseire úgy írták le Illést, mint "egy szőrös ruhás férfit, akinek bőröv volt a derekán". Illés köpenye valószínűleg báránybőrből vagy teveszőrből volt, mint Keresztelő Jánosé, és nagy különbséget mutatott a többi gazdag, jól öltözött emberhez képest abban az időben. A király és a felsőbb osztályok önzése ellen tiltakozott. A király felismerte Illést erről a leírásról (mert Illés sokszor találkozott az apjával, Ahabbal), és egy kapitányt és ötven embert küldött érte. Talán Aházjá azt gondolta, mint abban az időben sokan, akik nem hittek Istenben, hogy ha megöli Illést, vagy arra kényszeríti, hogy változtassa meg az átkot, akkor ez nem fog megtörténni.

A százados, akit elküldött, így szólt Illéshez, aki egy hegy tetején ült: "Isten embere, a király azt mondja: 'Gyere le! Akházjá megpróbálta Illést, a prófétát az ő, egy király hatalma alá helyezni. Izrael Istennel kötött szövetsége (ígérete) szerint a királynak az Úr prófétái által mondott szavának hatalma alatt kellett volna állnia.

De Illés nem szállt le, hanem azt mondta (2Királyok 1:10, NIV): "Ha én Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged és ötven emberedet! Ekkor tűz hullott az égből, és megemésztette a kapitányt és az embereit. Ezzel Illés megmutatta a királynak, hogy Izraelben a király csak az igazi király, Isten szolgája. Később, amikor Jézus figyelmeztette a tanítványait, amikor azok megpróbáltak tüzet lehívni, hogy elpusztítsák a samáriaiakat, Jézus nem azt akarta helyteleníteni, amit Illés tett, hanem azt akarta megmutatni a tanítványainak, hogy a probléma Illés és a király, illetve a samáriaiak hűtlensége között egészen más volt.

A király egy másik kapitányt küldött Illéshez ötven emberével, és ők is elégtek a tűzben. Végül a király egy harmadik kapitányt küldött ötven emberével, aki "...térdre esett Illés előtt..." és meghajolt előtte, alázatosan kérve őt, hogy jöjjön. Illés azt a parancsot kapta az Úr angyalától, hogy szálljon le, ezért lement, és ismét azt mondta a királynak: "Biztosan meg fogsz halni!". "Így halt meg, az Úr szava szerint, amelyet Illés mondott". (2Királyok 1:17, NIV)

Ezután Illés elment Elizeushoz, és mindketten útnak indultak Gilgálból. Illés azt mondta Elizeusnak: "Maradj itt, az Úr küldött engem Bételbe." De Illés ragaszkodott hozzá, hogy menjen, ezért együtt mentek le Bételbe.
A próféták társasága Bételben kijött Elizeushoz, és megkérdezték: "Tudod-e, hogy az Úr ma el fogja venni tőled a mesteredet?". Elizeus azt mondta, hogy tudja; de figyelmeztette őket, hogy ne beszéljenek róla. Ekkor Illés azt mondta neki, hogy maradjon ott, és hogy az Úr egyedül küldte őt a Jordánhoz, de Elizeus nem engedelmeskedett, és ragaszkodott hozzá, hogy Illéssel menjen. Illés ekkor megkérdezte: "Mondd, mit tehetek érted, mielőtt elvennének tőled?" Elizeus így válaszolt: "Hadd örököljem a szellemed kétszeres részét". Illés ekkor beleegyezett, de csak akkor, ha Elizeus látja, hogy őt a mennybe viszik. Éppen sétáltak, amikor hirtelen egy tűzszekér és tűzlovak jelentek meg, és elválasztották őket egymástól, Illés pedig forgószélben felment a mennybe. Elizeus felkiáltott: "Atyám! Atyám! Izrael szekerei és lovasai!" Elizeus Izrael igazi erejének jelképeként mutatta meg Illést. Elizeus felvette Illés köpenyét, és azzal osztotta meg a Jordán folyó vizét: ez a köpeny tehát azt jelképezte, hogy Elizeus most már Illés helyére lépett.