Billie Holiday (1915–1959) — amerikai jazzikon, 'Lady Day' élete

Holiday 1915-ben született a pennsylvaniai Philadelphiában, római katolikus vallású. Nehéz gyermekkora volt, ami kihatott életére és karrierjére is. Korai életéről nem sokat tudunk, de 1956-ban megjelent Lady Sings the Blues című önéletrajzában olvashatunk róla. Később kiderült, hogy a könyv egyes részei tévesek.

Holiday álnevét, azaz művésznevét Billie Dove-tól, az általa csodált színésznőtől és Clarence Holiday-től, aki valószínűleg az apja volt, kapta. Karrierje kezdetén a vezetéknevét "Halliday"-nek írta, de aztán visszaváltotta "Holiday"-re (az amerikai angolban ugyanúgy ejtik, 'Hahliday'-nek).

Az emberek sosem voltak biztosak abban, hogy ki volt Holiday apja. A születési anyakönyvi kivonatában ugyanis az áll, hogy az apját Frank DeViese-nek hívták. Néhányan most úgy gondolják, hogy ez egy tévedés volt, amit valaki elkövetett, amikor megszületett.

Holiday édesanyját Sadie Fagannak hívták. Fagan 13 éves korában esett teherbe. Szülei kidobták baltimore-i otthonából, és Philadelphiába ment, ahol lánya, Eleanora (Billie Holiday) született. Fagan visszaköltözött Baltimore-ba, és hozzáment Clarence Holidayhez, aki valószínűleg a gyermeke apja volt, de később elváltak. Amikor 10 éves volt, Holiday gyakran hiányzott az iskolából. Amikor azt mondta, hogy megerőszakolták, a The House of the Good Shepherd nevű katolikus javítóintézetbe küldték. Két évvel később egy családi barát segítségével kiengedték. Holiday 1928-ban édesanyjával New Yorkba költözött. 1929-ben Holiday édesanyja látta, amint szomszédja, Wilbert Rich megerőszakolta Holidayt. Richet három hónap börtönbüntetésre ítélték. Ám a nemi erőszak áldozataként megtörtént eset után is folyamatosan megerőszakolták a környékbeli részeg férfiak. Majdnem teherbe esett egy részeg férfitól, aki az utcájukban sétált.

Holiday később elmondta, hogy 1930-ban prostituáltként dolgozott egy bordélyházban, és rövid időre bebörtönözték prostitúcióért (prostitúció). Az 1930-as években a New York-i Harlemben kezdett el énekelni borravalóért éjszakai klubokban, és munkát kapott a Pod's and Jerry's-ben, egy híres harlemi jazzklubban. 1933-ban a Monette's nevű klubban dolgozott. Egy John Hammond nevű tehetségkutató fedezte fel.

Hammond segített Holidaynek felvenni első dalait 1933 novemberében Benny Goodmannel: a "Your Mother's Son-In-Law" és a "Riffin' the Scotch" című dalokat. 1935-ben további dalokat vett fel egy Teddy Wilson zongorista által vezetett együttessel. Felvették a "What a Little Moonlight Can Do" és a "Miss Brown To You" című dalokat.

Teddy Wilsont John Hammond szerződtette a Brunswick Recordshoz, hogy az új "swing" stílusban popdalokat rögzítsen a zenegépek számára. Megengedték nekik, hogy improvizálják a zenét. Holiday nagyon jól tudott improvizálni a dallamvonalat, hogy az érzelmekhez illeszkedjen.

Holiday az 1930-as években olyan dalokat is írt, mint a "Billie's Blues", a "Tell Me More (And Then Some)", az "Everything Happens For The Best", a "Our Love Is Different" és a "Long Gone Blues".

Holidayt gyakran kísérte egy Lester Young nevű tenorszaxofonos. A férfi 1934-ben albérlő volt az anyja házában, és a lány jól kijött vele. Young becenevet adott neki: "Lady Day", ő pedig "Prez"-nek hívta. Három hónapig dolgozott a Clark Monroe's Uptown House-ban New Yorkban 1937-ben. Az 1930-as évek végén big band énekesként is dolgozott Count Basie-vel és Artie Shaw-val. Ő volt az egyik első fekete nő, aki fehér zenekarral (Artie Shaw zenekarával) dolgozott.

Az 1930-as években Holiday a Columbia Records számára készített felvételeket. Hallott egy "Strange Fruit" című dalról. A dal alapja egy vers volt, amelyet Abel Meeropol, egy bronxi zsidó tanár írt a lincselésről. A verset megzenésítették, és a tanári szakszervezetek gyűlésein adták elő. Egy Barney Josephson nevű éjszakai klubtulajdonos hallotta, és ő mesélt róla Holidaynek. A lány 1939-ben Josephson klubjában énekelte el a dalt. Eleinte aggódott, hogy feldühíti az embereket. Később azt mondta, hogy a dal az apja halálára emlékeztette, és részben ezért nem akarta először előadni. Egy 1958-as interjúban azt is elmondta, hogy sokan nem értették, mit jelent a dal: "Megkérnek majd, hogy énekeljem el azt a szexi dalt a lengő emberekről" - mondta.

A Columbia Records zenei producerei úgy gondolták, hogy a dal témája (a feketék lincselése) felháboríthatja az embereket. Egy Milt Gabler nevű zenei producer azt mondta, hogy Holiday felveheti a dalt a Commodore Records nevű kiadója számára. Ez 1939 áprilisában meg is történt, és Holiday a következő húsz évben többször is énekelte a "Strange Fruit"-ot. A dalt nem játszották a rádióban, de így is jól fogyott. Gabler szerint ez azért volt így, mert a lemez másik oldala a "Fine and Mellow" volt, ami egy zenegépsláger volt. Később a "Strange Fruit"-ot újra felvette a Verve számára.

1944-ben Holiday a Decca Recordsnál kezdett dolgozni, még mindig Milt Gablerrel. Ekkor 29 éves volt. Első dalai a Decca számára a "Lover Man" és a "No More" címűek voltak. A "Lover Man" egy neki írt dal volt. Egy olyan nőről szól, aki soha nem ismerte a szerelmet, és ez lett az egyik legnagyobb slágere.

1944 novemberében Holiday három dalt vett fel: "That Ole Devil Called Love", "Big Stuff" és "Don't Explain". A "Don't Explain"-t azután írta, hogy férjét, Jimmy Monroe-t rajtakapta, hogy rúzs van a gallérján. Ezt követően Holiday 1945 augusztusáig nem vett fel egyetlen dalt sem. A "Don't Explain", a "Big Stuff", a "You Better Go Now" és a "What is This Thing Called Love?" című dalokat vette fel. 1946-ban a "No Good Man" és a "Good Morning Heartache", a "The Blues Are Brewin" és a "Guilty" című dalokat vette fel. 1947 februárjában Holiday két slágert vett fel, a "There Is No Greater Love" és a "Deep Song" címűt. A "Solitude" és az "Easy Living" című dalokat is rögzítette, melyeket Teddy Wilsonnal vett fel az 1930-as években.

Holiday következő felvétele azután készült, hogy 1948-ban kijött a börtönből. Ezúttal a Stardusters nevű énekegyüttessel készített felvételt. A "Weep No More" és a "Girls Were Made to Take Care of Boys" című dalokat vette fel. Aggódott, hogy az embereknek nem fognak tetszeni a felvételek, ezért még két dalt vett fel az együttes nélkül, a "My Man"-t és Gershwin "I Loves You Porgy"-jét. Ezek nagyon népszerűek lettek.

A következő évben Billie-nek még több slágere volt. Elénekelte Bessie Smith, "T'Ain't Nobody's Business if I Do", "Gimme A Pigfoot (And A Bottle of Beer)", "Do Your Duty", és "Keeps on Rainin'" című dalának egy változatát, a buja "You're My Thrill" és "Crazy He Calls Me" című dalait. Felvett egy általa írt dalt is, a "Somebody's On My Mind" címűt.

Utolsó felvételén 1950-ben két dalt vett fel. Mindkettőt vonósok, kürtök és kórus kísérte. A saját "God Bless the Child" és a "This is Heaven to Me" című dalokat vette fel.

Holiday 1947-ben Louis Armstronggal együtt szerepelt a New Orleans című filmben. A zenés drámafilmben Holiday Armstronggal és zenekarával énekelt, és Arthur Lubin rendezte. Holiday nem örült annak, hogy szobalányt kellett játszania. Önéletrajzában így nyilatkozott:

"Azt hittem, hogy magamat fogom játszani benne. Azt hittem, én leszek Billie Holiday, aki előad néhány dalt egy éjszakai klubban, és ennyi. Jobban kellett volna tudnom. Amikor megláttam a forgatókönyvet, tudtam. Csak mondj egy néger lányt, aki filmet csinált, aki nem játszott szobalányt vagy kurvát. Nem ismerek egyet sem. Megtudtam, hogy egy kicsit énekelni fogok, de akkor is a szobalány szerepét játszottam".

Holiday szerepelt az 1950-es Universal-International "Sugar Chile" Robinson, Billie Holiday, Count Basie and His Sextet című rövidfilmjében is, ahol az "God Bless the Child" és a "Now, Baby or Never" című dalokat énekelte.

1947. május 16-án Holidayt New York-i lakásában kábítószer és drog birtoklása miatt letartóztatták. 1947. május 27-én bíróság elé kellett állnia. Holiday bűnösnek vallotta magát (elismerte, hogy nála voltak a kábítószerek), és a nyugat-virginiai Alderson szövetségi börtöntáborba ítélték. Holiday azt mondta, hogy soha "egy hangot sem énekelt" Aldersonnál, bár az emberek azt akarták, hogy énekeljen. Jó magaviselete miatt idő előtt szabadult (1948. március 16-án). Amikor megérkezett Newarkba, mindenki ott volt, hogy üdvözölje, beleértve zongoristáját, Bobby Tuckert is.

Menedzsere, Ed Fishman kitalálta, hogy a Carnegie Hallban rendezzen egy visszatérő koncertet. Holiday először aggódott, mert azt gondolta, hogy senki sem akarja majd visszakapni, de úgy döntött, hogy megteszi. Az 1948. március 27-én tartott Carnegie-koncert nagy sikert aratott. Olyan dalokat énekelt, mint Cole Porter "Night and Day" és a "Strange Fruit". A koncertet nem rögzítették.

Holidayt 1949. január 22-én ismét letartóztatták egy San Franciscó-i szállodában.

Holiday elmondta, hogy az 1940-es évek elején kezdett kemény drogokat használni. 1941. augusztus 25-én ment hozzá Jimmy Monroe harsonaművészhez. Amikor még Monroe felesége volt, romantikus kapcsolatot kezdett Joe Guy trombitással, aki egyben a drogdílere is volt. Vele élt együtt, mint annak felesége (úgynevezett törvényes feleség), és 1947-ben elvált Monroe-tól. Guy-tól is különvált. Miután 1947-ben letartóztatták és elítélték kábítószer birtoklásáért, élete végéig nem dolgozhatott New York-i klubokban. Egyedül 1948-ban énekelhetett az Ebony Clubban, ahol John Levy engedélyével énekelt.

Az 1950-es években Holiday egészségi állapota megromlott, mivel alkoholt ivott, drogozott és bántalmazó férfiakkal folytatott kapcsolatai miatt. A hangja durvább lett, de egyesek szerint az éneklése is érzelmesebbé vált.

1952. március 28-án Holiday hozzáment Louis McKayhez, aki a maffiának dolgozott. McKay, mint a legtöbb férfi az életében, bántalmazó volt, de megpróbálta rávenni, hogy hagyjon fel a kábítószerrel. Később elváltak.

1956. november 10-én két koncertet adott a Carnegie Hallban nagy közönség előtt.

Holiday 1954-ben indult először európai turnéra Buddy DeFrancóval és Red Norvóval. Amikor majdnem öt évvel később visszatért Európába, a londoni Granada Chelsea at Nine című műsorában szerepelt a televízióban. Ez volt az egyik utolsó alkalom, amikor a televízióban szerepelt. Utolsó stúdiófelvételei 1959-ben készültek az MGM számára Ray Ellisszel és zenekarával, aki 1958-ban a Columbia Lady in Satin című albumán is kísérte őt. Az MGM-felvételek Holiday halála után jelentek meg a Last Recordings című albumon.

Holiday önéletrajza, a Lady Sings the Blues 1956-ban jelent meg. A művet William Dufty, a New York Post írója és szerkesztője írta, aki Holiday közeli barátjának, Maely Duftynak a férje volt. A könyvet gyorsan megírta, miután Holidayvel a lakásában beszélgetett, valamint korábbi interjúalanyokat használt fel. Azt akarta, hogy Holiday a maga módján mesélje el a történetét.

Holidaynek nem született saját gyermeke, de két keresztgyermeke volt: Billie Lorraine Feather énekesnő, Leonard Feather lánya, és Bevan Dufty, William Dufty fia.

1959. május 31-én Holidayt a New York-i Metropolitan Kórházba szállították. Máj- és szívbetegsége volt. Rendőrök álltak a szobája ajtajánál. Drogbirtoklásért letartóztatták, miközben haldoklott, és a kórházi szobájában házkutatást tartottak a rendőrök. A kórházban addig őrizték, amíg 1959. július 17-én májzsugorban meg nem halt. Élete utolsó éveiben fokozatosan elvesztette jövedelmét, és 0,70 dollárral a bankban és 750 dollár készpénzzel halt meg.