Triceratops — háromszarvú óriás: jellemzés, méret és fosszíliák

Méret

Az egyes Triceratopsok hossza 7,9-9,0 m, magassága 2,9-3,0 m, súlya 6,1-12,0 tonna volt.

Koponya

Legjellegzetesebb tulajdonságuk a nagy koponyájuk, amely a legnagyobbak közé tartozik a szárazföldi állatok közül. A legnagyobb ismert koponya (BYU 12183) a becslések szerint teljes állapotában 2,5 méter hosszú lehetett, és elérhette az egész állat hosszának csaknem egyharmadát. Egyetlen szarv volt a pofán, az orrlyukak felett, és egy körülbelül 1 méter hosszú szarvpár, amelyből egy-egy szarv volt mindkét szem felett. A legtöbb más ceratopsidának nagy lyukak (fenestrae) voltak a fodrain, míg a Triceratopsé feltűnően tömör volt.

Végtagok

A Triceratops-fajok robusztusak voltak, erős végtagokkal, rövid, három- és négylábú kezekkel és lábakkal.

E dinoszauruszok testtartása régóta vita tárgya. Eredetileg úgy vélték, hogy az állat elülső lábainak a mellkastól ferdén kellett elnyúlniuk, hogy jobban elbírják a fej súlyát. Ez a testtartás Charles Knight és Rudolph Zallinger festményein látható. A nyomvonalak bizonyítékai és a csontvázak rekonstrukciói azonban azt mutatják, hogy a Triceratops és más ceratopsidák normál mozgás közben felegyenesedett testtartással rendelkeztek, a könyökök behajlítva és enyhén kihajlítva. A testtartás a teljesen felegyenesedett és a teljesen szétterpeszkedő testtartás között helyezkedett el, hasonlóan a modern orrszarvúhoz.

Bár a triceratopsokat általában csordaállatként ábrázolják, kevés bizonyíték van arra, hogy csordákban éltek volna.

2012-ben Wyomingban, Newcastle közelében találtak egy három, viszonylag teljes állapotban lévő Triceratopsból álló csoportot, amelyek mérete a kifejlett felnőtt egyedtől a kisebb fiatal egyedig terjedt. A maradványokat jelenleg Peter Larson paleontológus és a Black Hills Institute csapata ásatja ki. Úgy vélik, hogy az állatok családi egységként utaztak, de egyelőre nem tudni, hogy a csoport egy párosodott párból és utódaikból, vagy két nőstényből és egy fiatal egyedből állt, akiről gondoskodtak. A maradványokon a Tyrannosaurus által elkövetett ragadozás vagy dögevés jelei is látszanak, különösen a legnagyobb példányon: az elülső végtagok csontjain törések és a Tyrannosaurus fogai által okozott szúrt sebek láthatók.

A Triceratops-leleteket sokáig csak magányos egyedekről ismerték. Ezek a maradványok nagyon gyakoriak: egy paleontológus arról számolt be, hogy 200 T. prorsus példányt látott a Montana állambeli Hell Creek Formációban, az Egyesült Államokban. Hasonlóképpen, Barnum Brown azt állította, hogy több mint 500 koponyát látott a terepen. A Triceratops fogai, szarvtöredékei, fodortöredékei és más koponyatöredékek bőséges fosszíliák Észak-Amerika nyugati részének legújabb felső kréta kori rétegében. A kor legdominánsabb növényevője volt. Robert Bakker 1986-ban úgy becsülte, hogy a kréta végén a nagy dinoszauruszfauna 5/6-át tette ki.

A Triceratops volt az egyik utolsó ceratopsz nemzetség, amely a kréta-paleogén kihalási esemény előtt jelent meg. A rokon Torosaurus és a távolabbi rokon Leptoceratops szintén jelen volt, bár maradványaik ritkán kerültek elő.

Fogazat és étrend

A triceratopsok növényevők voltak, és alacsony fejük miatt elsődleges táplálékuk valószínűleg alacsony növésű növények voltak, bár szarvukkal, csőrükkel és tömegükkel képesek lehettek magasabb növényeket is leütni. Az állkapcsuk hegye mély, keskeny csőrrel volt ellátva, amely jó volt a megragadásra és a tépésre.

A Triceratops fogai 36-40 fogoszlopból álló csoportokba voltak rendezve az állkapcsok mindkét oldalán, amelyekben az állat méretétől függően 3-5 fogoszloponként 3-5 egymásra helyezett fog volt. Ez 432-800 fogat jelent, amelyeknek csak egy töredéke volt használatban egy adott időpontban (a fogak cseréje folyamatos volt, és az állat egész életében előfordult). A Triceratops nagy mérete és számos foga arra utal, hogy nagy mennyiségű rostos növényi anyagot, például pálmákat és cikádokat fogyasztott.

A szarvak és a fodrok funkciói

A Triceratops fejdíszének funkciójával kapcsolatban sok találgatás látott napvilágot. A két fő elmélet a harcban való használat, illetve az udvarlásban való megjelenítés körül forog, és ma már az utóbbit tartják a legvalószínűbb elsődleges funkciónak.

A triceratopszokról sokáig úgy gondolták, hogy szarvaikat és fodraikat a ragadozókkal, például a Tyrannosaurusszal való harcban használták. Az elképzelésről először 1917-ben, majd 70 évvel később Robert Bakker beszélt. Bizonyíték van arra, hogy a Tyrannosaurus valóban agresszív frontális összecsapásokat folytatott a Triceratopsszal, ami a Triceratops egyik homlokszarván és a squamosalisán lévő, részben begyógyult tyrannosauruszfognyomokon alapul; a megharapott szarv is törött, a törés után új csontnövekedéssel. Mivel a Triceratops sebei begyógyultak, a Triceratops túlélte a találkozást. A Tyrannosaurusról is ismert, hogy Triceratopsból táplálkozott. Erre bizonyíték egy erősen fogazott Triceratops csípőcsont és keresztcsont.

A ragadozókkal való harc mellett a szarvakkal folytatott küzdelem mellett a Triceratopsokat klasszikusan harcban, összezárt szarvakkal ábrázolják. Bár a tanulmányok azt mutatják, hogy ez a tevékenység megvalósítható lett volna, ha nem is a mai szarvú állatokkal ellentétben, a nézeteltérések arról, hogy valóban így tettek-e, megoszlanak.

A nagy fodrok is segíthettek a testfelület növelésében a testhőmérséklet szabályozása érdekében. Hasonló elméletet javasoltak a Stegosaurus tányérjaival kapcsolatban is, bár ez a használat önmagában nem magyarázza a Ceratopsidae különböző tagjainál megfigyelhető bizarr és extravagáns változatosságot. Ez a megfigyelés erősen utal arra, amit ma elsődleges funkciónak, a megjelenítésnek tartanak.

A szexuális megjelenítésben való felhasználásuk elméletét először Davitashvili vetette fel 1961-ben, és azóta egyre inkább elfogadottá vált. Bizonyíték arra, hogy a vizuális megjelenítés fontos volt akár az udvarlásban, akár más társas viselkedésben, az a tény, hogy a szarvas dinoszauruszok jelentősen különböznek egymástól díszítésükben, ami az egyes fajokat rendkívül jellegzetessé teszi. Emellett az ilyen szarvakkal és díszítésekkel rendelkező modern élőlények is hasonló viselkedésben használják azokat. A legkisebb Triceratops-koponya 2006-os tanulmánya, amelyről megállapították, hogy egy fiatalkorú példányról van szó, azt mutatja, hogy a fodrok és a szarvak nagyon korán kifejlődtek, megelőzve a szexuális fejlődést, és így valószínűleg fontosak a vizuális kommunikáció és általában a fajfelismerés szempontjából.

Paleopatológia

Az egyik koponyán, amelyet a Triceratopshoz soroltak, lyuk van a nyakcsonton. Úgy néz ki, mint egy szúrt seb, amelyet az állat még életében szerzett. Ezt támasztják alá a gyógyulás jelei, amelyek a feltételezett seb körüli csonton vannak jelen. Közelebbről megvizsgálva a csonton lévő lyuk átmérője nagyon hasonlít a Triceratops szarvának disztális végének átmérőjéhez. Ez az egyes dinoszauruszok közötti versengés bizonyítéka.