Szonett: meghatározás, története, rímképletek és híres szerzők

Szonett: 14 soros vers, eredete, rímképek és híres szerzők — Dante, Petrarca, Shakespeare és modern költők. Ismerd meg a szonett történetét és formáit!

A szonett (olaszul sonetto) egy rövid, zárt formai szerkezetű versfajta: pontosan 14 sorból áll, és általában rímeket követ. A rímek mintázatát szokás betűkkel jelölni, így láthatóvá válik a rímképlet rendszere. A szonett több évszázadon át meghatározó volt a költészetben, különösen a szerelmi témájú, személyes hangú versekben. rímekben íródik.

Története

A szonett először a középkorban jelent meg Itáliában, és a reneszánsz idején terjedt el széles körben. Az első szonettjeiről ismert költő Giacomo da Lentini, aki a 13. században élt, és munkássága nyomán sok költő kezdett e formában írni. Közismert korai alkotók közé tartozik Dante Alighieri és Guido Cavalcanti.

Az olasz költészetben különösen nagy hatása volt Petrarca szonettjeinek: lírai, bensőséges hangvételüket sokan követték Európában. A forma később elterjedt más nyelveken is: például Francisco de Sá de Miranda vezette be a szonettet a portugál irodalomba.

Angliában a szonettet Thomas Wyatt és Henry Howard, Surrey grófja is hozta be a XVI. században. A műfaj gyorsan meghonosodott, és még távolabbi országokban is jelentek meg szonettek: Lengyelországban például írtak ilyeneket Jan Kochanowski, MikołajSęp Szarzyński és Sebastian Grabowiecki.

Gyakori volt, hogy költők többet írtak egymás után, így alakultak ki a sorozatok, az úgynevezett "szonettsorozatok" (sequence), amelyek gyakran egy hosszabb érzelmi történetet meséltek el, sokszor szerelemről vagy önvizsgálatról. Még a reneszánsz nagy művésze, Michelangelo is írt szonetteket; ezeket Vittoria Colonnával cserélgette.

A forma elterjedése és későbbi használata

A szonett nagyon népszerű volt az angol irodalomban: William Shakespeare például megalkotta a legismertebb angol szonett-ciklust, de korábban és később is sok jelentős költő foglalkozott vele, köztük Ben Jonson, Edmund Spenser, Michael Drayton és Samuel Daniel.

Később olyan nagy angol költők, mint John Donne, John Milton, William Wordsworth, Percy Bysshe Shelley és John Keats is írtak szonetteket, amelyek a mai napig jelentősnek számítanak. Az Egyesült Államok irodalmában például Henry Wadsworth Longfellow és Emma Lazarus használta a formát.

A huszadik században a merev rím- és ritmusszabályok egy részben kimentek a divatból: sok modern és kortárs költő szabadabban, gyakran kísérletező módon bánik a szonett formai előírásaival. Mindazonáltal néhány költő — például az angol nyelvű modern irodalomból Edna St. Vincent Millay — továbbra is dolgozott szonettformában, és sokan átalakították a hagyományos ritmust és rímképleteket.

Forma, ritmus és szerkezet

A hagyományos olasz és angol szonett alapvetően különbözik felépítésében:

• Olasz (petrarchai) szonett: általában két részből áll: egy nyolcsoros részből (oktáv, abba abba), amely bemutatja a problémát vagy helyzetet, és egy hat soros részből (szesztett), amely válaszol vagy elfordul a korábbi gondolattól (ez a volta, a váltás). A szesztettnél a rímképlet változatos lehet (például cde cde vagy cde edc, illetve más variációk).
• Angol (shakespeare-i) szonett: három négysoros strófából (abab cdcd efef) és egy záró páros sorból (gg) áll; gyakori a jambikus pentameter (ötütéses jambus) használata az angol szonettekben, és a záró páros (couplet) gyakran összegez vagy fordulatot ad a vers végén.

A rímképleteket hagyományosan az ábécé betűivel jelölik, például:

• a-b-a-b, c-d-c-d, e-f-e-f, g-g — tipikus "angol" (shakespeare-i) minta.

Az "olasz" (petrarchai) szonett tipikus rímképlete általában:

• abba abba, cde cde (vagy abba abba, cde edc) — a szesztett variálódhat, ezért több képlet is előfordul.

Egy másik ismert változat a spenseri szonett, amelyet Edmund Spenser dolgozott ki: a minta rendszerint a-b-a-b, b-c-b-c, c-d-c-d, e-e. Ezen kívül előfordulnak ritkább, egyéni variációk is: például Robert Browning egyes kísérletei és más szerzők speciális sorrendjei.

A ritmus tekintetében: az olasz nyelvű szonettek gyakran hendecasyllabus (11 szótagos sorok) formában íródtak, míg az angol nyelvterületen a jambikus pentameter terjedt el, de a modern költők gyakran eltérnek a hagyományos metrumtól.

Szerkezet: volta és a költői hatás

A szonett egyik fontos eszköze a volta, vagyis a gondolati fordulat: általában az oktáv és a szesztett között (olasz típus), illetve az utolsó páros sorban vagy a 9–13. sor tájékán (angol típus) jelenik meg. A volta hatására a vers új irányt vehet, megoldást kínálhat, vagy váratlan nézőpontot adhat.

Szónettkoszorú és sorozatok

A szonettek gyakran kapcsolódtak hosszabb művekhez: a szonettkoszorú (sonnet crown) olyan sorozat, amelyben a szonettek egymásba fonódnak: az első szonett utolsó sora lesz a második szonett első sora, és így tovább; végül az így kapott utolsó sor gyakran a sorozat első sorát is magában foglalja. A szlovén költő France Prešeren legismertebb ilyen munkája a Szonettkoszorú, amely ennek a formának emblematikus példája.

Példák és irodalmi jelentőség

A szonettformát évszázadokon át a nagy költők használták: a reneszánsz olaszok és angolok mellett a romantikusok, a klasszicisták és a modernisták is foglalkoztak vele. A forma tömörsége és szabályozottsága különösen alkalmas a személyes érzelmek, filozófiai gondolatok és retorikai csavarok kifejezésére. Sok szonett ma is része az irodalomtanításnak és a versformák tanulmányozásának.

Összefoglalva: a szonett egy rövid, de formailag gazdag versfajta, amely a világirodalomban sokféle változatban élt tovább, és a költők kreatív eszköze maradt évszázadokon át.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a szonett?

K: Ki volt az első szonettjeiről ismert költő?

K: Ki népszerűsítette a szonettek formáját?

K: Hány sorból áll egy hagyományos "angol" vagy "shakespeare-i" szonett?

K: Milyen rímképlete van egy angol szonettnek?

K: Ki írt néhány híres angol nyelvű szonettet?

Keresés betűvel