Tengeri vidra (Enhydra lutris) — meghatározás, élőhely és életmód

Tengeri vidra (Enhydra lutris) — meghatározás, élőhely és életmód: gazdag szőrzet, szerszámhasználat, táplálkozás és védelmi történet részletes, képekkel illusztrált összefoglaló.

A tengeri vidra (Enhydra lutris) tengeri emlős. Észak-Amerika csendes-óceáni partvidékén élnek. Történelmi elterjedési területük a Bering-szoros sekély vizeire is kiterjedt. Ide tartozott Kamcsatka is, és egészen Japán déli részéig.

A tengeri vidrák bőrének négyzetcentiméterenként körülbelül 26 000-165 000 szőrszála van. Gazdag szőrzetük van, amiért az emberek majdnem a kihalásig vadászták őket. Mire az 1911-es szőrmefóka-szerződés védelmet biztosított számukra, már olyan kevés tengeri vidra maradt, hogy a szőrmekereskedelem veszteségessé vált. A tengeri vidrák kagylókat és más gerinctelen állatokat (különösen kagylókat, abalone-t és tengeri sünt) fogyasztanak.

A vidrák általában a mancsukban vagy az alkarjuk alatt egy erszényben hordják kedvenc kövüket. Ezt használják a kagylóhéjak feltörésére. Ezzel azon kevés állatok közé tartoznak, amelyek szerszámokat használnak. A vidrák 1,0-1,5 m hosszúra nőnek, és 30 kg-ot nyomnak. Bár egykor a kihalás szélén állt, a kaliforniai és alaszkai kis populációkból újra terjedni kezdett. A tengeri vidra az óceánok egyik legkisebb emlőse.

Megjelenés és testfelépítés

A tengeri vidra kompakt, zömök testű, rövid lábakkal és erős úszófarokkal. A sűrű szőrzet — amely a faj legfontosabb hőszigetelő vonása — megvédi őket a hideg víztől, hiszen nincs réteg zsírjuk, mint más tengeri emlősöknek. A hímek általában nagyobbak és nehezebbek a nőstényeknél; testsúlyuk populációtól függően gyakran 14–45 kg között változik, míg testhosszuk jellemzően 1,0–1,5 m.

Élőhely és elterjedés

A tengeri vidrák elsősorban partközeli, sekély, kelp-erődjeiről ismert övezetekben élnek. Régebben elterjedésük a Csendes-óceán északi részétől egészen Japán déli vizeiig terjedt; ma a természetes előfordulás elsősorban az alaszkai-, a kaliforniai- és a közép-pacifikus partvidékekhez köthető, illetve több helyen történtek sikeres reintrodukciók.

Táplálkozás és viselkedés

A tengeri vidrák elsősorban gerinctelenekre vadásznak: kagylókra, rákokra, polipokra, abalónéra és tengeri sünökre specializálódtak. Gyakran lebegve fogyasztják el zsákmányukat, és a mancsukban vagy az alkarjuk alatt tárolt kövületet használják a puhatestűek feltörésére. Merüléseik általában rövidek — többnyire 1–5 percig tartanak — és rendszerint a part közelében, sekély vizekben zajlanak, de képesek mélyebb merülésekre is táplálék után kutatva.

Társas viselkedésük is jellegzetes: pihenés közben gyakran alkotnak „raftokat”, azaz csoportos lebegő tömböket, és gyakran összekapcsolódnak kézzel, hogy az áramlatok ne sodorják őket szét. Anyák intenzíven gondozzák kicsinyeiket; a kölykök újszülöttként többnyire a hátukon vagy a mellkasukon pihennek, míg a szülő készíti számukra az élelmet és tanítja a zsákmányszerzést.

Szaporodás és életciklus

A tengeri vidrák szaporodása szezonális jellegű lehet, de egyes populációkban a szaporodás évközi is előfordulhat. A nőstények viszonylag későn válnak ivaréretté (általában 3–5 éves kor között), és jellemzően egy kölyköt hoznak a világra. A kicsik általában hat hónap körül kerülnek elválasztásra, de az anyai gondoskodás akár egy évig is eltarthat. A vadon élő vidrák átlagos élettartama 10–15 év; fogságban ennél hosszabb ideig is élhetnek.

Veszélyek és védelem

Az ipari szintű szőrmekereskedelem majdnem kipusztította a tengeri vidrákat a 18–19. században; az 1911-es nemzetközi egyezmények és későbbi nemzeti védelmi intézkedések hoztak javulást. Napjaink legnagyobb veszélyei közé tartoznak:

• olajszennyezés — az olaj a szőrzet hőszigetelő képességét roncsolja, ami gyors hipotermiához vezethet;
• halászati eszközök miatti beleakadás és sérülés;
• étrendjük zsákmányállatainak túlhalászása;
• szennyező anyagok és paraziták (pl. a szárazföldi eredetű Toxoplasma), valamint betegségek;
• nagy ragadozók, mint az orka és bizonyos cápafajok okozta predáció.

Sok országban továbbra is jogi védettség alatt állnak (például a Marine Mammal Protection Act és az Endangered Species Act az Egyesült Államokban), és folyamatban vannak élőhely-helyreállító és újratelepítési programok. Bár egyes populációk növekednek, a faj helyzete továbbra is sérülékeny, és helyi eltérések miatt regionális szinten eltérő a veszélyeztetettség.

Ökológiai szerep

A tengeri vidrák kulcsszereplői a partközeli tengeri ökoszisztémáknak: zsákmányolásukkal szabályozzák a tengeri sünök és más növényevő gerinctelenek állományát, így elősegítik a kelp (moszat) erdők fennmaradását. A kelp-erdők pedig fontos élőhelyet és tápanyagforrást biztosítanak számos halfaj és más tengeri élőlény számára, így a vidrák jelenléte közvetlen hatással van az ökoszisztéma egészségére.

Összefoglalva, a tengeri vidra Enhydra lutris különleges alkalmazkodásokkal rendelkező, intelligens és ökológiailag fontos faj, amelynek megőrzése nemcsak önmagában értékes, hanem az egész partközeli tengeri élővilág fennmaradásához is hozzájárul.

Tengeri vidrák és emberek

A tengeri vidrák ugyanazokat a kagylókat, tengeri sünöket, rákokat, kagylókat és abalone-t fogják, amelyeket az alaszkai és kanadai őslakosoknak is meg kell enniük. 2020 májusában a Simon Fraser Egyetem tudósai egy jelentésben azt állították, hogy Észak-Amerika északnyugati részén több tengeri vidra élne, ha az őslakos közösségek nagyobb szabadságot kapnának a velük kapcsolatos döntések meghozatalában, és a tengeri vidrára vonatkozó hagyományos tudáson alapuló terveket készítenének, szükség szerint modern nyugati tudományos módszereket vegyítve.

Az emberek a tengeri vidrákat a bőrükért vadászták.

Keresés betűvel