Ragtime: az amerikai szinkópás zenei műfaj története és jellemzői
Ragtime: az amerikai szinkópás zene története és jellemzői — Scott Joplin, New Orleans–St. Louis gyökerek, zongorastílus, jazz előfutára és 20. századi újjáéledése (The Sting)
A ragtime (vagy rag-time) egy amerikai eredetű zenei műfaj, amelynek népszerűsége 1897 és 1918 között érte el csúcsát, bár hatása és feléledései ennél jóval később is jelentősek voltak.
Eredet és korai fejlődés
Legfőbb jellemzője a szinkópás, azaz „szaggatott” ritmus, amely az afrikai-amerikai zenei hagyományokból és a XIX. századi amerikai társadalmi táncokból (például a cakewalkból) származik. A műfaj a korabeli amerikai városok — különösen St. Louis és New Orleans — zenei életéből és a vöröslámpás negyedek tánczenéjéből fejlődött ki, és még azelőtt létezett zongorakottak formájában, hogy a széleskörű kiadások elterjedtek volna.
Kapcsolat a march műfajjal és afrikai hatásokkal
A ragtime sok tekintetben a John Philip Sousa által népszerűsített menetelés formájának átalakítása: megőrizte a menetjellegű, tagoltabb, többtételes felépítést, de ezt afrikai eredetű poliritmusokkal és hangsúlyeltolásokkal egészítette ki, amelyek a dallam hangsúlyozását "ragged" — vagyis „szaggatott” — jellegűvé tették.
Zenetechnikai jellemzők
- Ritmus: erősen szinkópás felépítés; a dallam gyakran a hangsúlyokat a taktus gyenge ütemeire helyezi.
- Harmonika: tipikusan funkcionális, tonális harmóniák, gyakori menetirányokkal és egyszerű modulációkkal; a harmóniai haladás általában könnyen követhető, de jellegzetes fordulatokkal gazdagodik.
- Textúra: gyakran jellegzetes balkezes „boom-chick” (váltakozó basszus és akkord) vagy „stride”-szerű mintázat, míg a jobb kéz szinkópált dallamot játszik.
- Metrika és forma: sok rag 2/4 vagy „cut time” jellegű tempóban íródott, formailag pedig többszakaszos (például AABBACCDD szerkezetű) „strains” rendszerre épül, hasonlóan a menetformához.
Fontos szerzők és művek
A műfaj legismertebb képviselője Scott Joplin, akinek a zongoradarabjai hozzájárultak a ragtime kánonjának kialakulásához. Joplin 1899-ben kiadta a Maple Leaf Rag-ot, amely hosszú távon meghatározó hatású lett: dallamvezetéseivel, harmóniai haladásaival és metrikus mintáival sok későbbi szerzőre hatott. Emellett fontos figurák még James Scott, Joseph Lamb és Eubie Blake, akik mind hozzájárultak a ragtime gazdag repertoárjához.
A ragtime hanyatlása és újjáéledései
A ragtime népszerűsége fokozatosan csökkent, ahogy 1917 körül a jazz és más populáris stílusok reflektorfénybe kerültek. Ennek ellenére a műfaj többször is visszatért a köztudatba: az 1940-es évek elején számos jazz-zenekar kezdett ragtime-darabokat felvenni, és 78 rpm-es lemezeken adtak ki felvételeket. Jelentősebb reneszánsz zajlott az 1950-es években is, amikor a kiadott lemezek és új kompozíciók bővítették a hozzáférhető ragtime-repertoárt.
1971-ben Joshua Rifkin kiadott egy Scott Joplin-összeállítást, amelyet Grammy-díjra jelöltek, és jelentősen hozzájárult Joplin munkásságának újrafelfedezéséhez. 1973-ban a The Sting című film Joplin-darabokból szerkesztett filmzenéje tette a ragtime-ot újra széles közönség számára ismertté; e film hatására Joplin 1902-es The Entertainer című darabjának feldolgozása 1974-ben Top 5-ös sláger lett (Marvin Hamlisch feldolgozásában), ami a műfaj iránti érdeklődést tovább élénkítette.
Hatás a klasszikus zenére és a táncra
A ragtime-ot — Joplin munkásságával az élen — olykor az amerikai zenei hagyományok „klasszikus” megfelelőjeként emlegették: párhuzamba állították Mozart menüettjeivel, Chopin mazurkáival vagy Brahms keringőivel. Hatása megtalálható olyan európai modernista komponisták műveiben is: a ragtime ritmikai és formai mintái hatottak Erik Satie, Claude Debussy és Igor Stravinsky egyes darabjaira.
A ragtime bekerült a társastáncok világába is — hatott Vernon és Irene Castle táncstílusára, és befolyása érezhető az angol társastáncokon, a foxtrot és a quickstep fejlődésében.
A ragtime öröksége
A ragtime képezte az egyik hidat az afrikai-amerikai zenei hagyományok és a 20. századi amerikai populáris zene (különösen a jazz) között. Bár a műfaj önálló aranykora rövid volt, technikai és formai újításaiból számos későbbi stílus merített. Ma a ragtime mind zenetörténeti érdekességként, mind élő zenei hagyományként jelen van: koncertműsorokban, rekonstrukciókban, tanulmányokban és a populáris kultúra különböző megjelenéseiben tovább él.
Röviden: a ragtime olyan zenei nyelvet hozott létre, amely a szinkópa, a poliritmus és a komponált, jól dokumentált szerkezet egyedi kombinációjával járult hozzá az amerikai zene fejlődéséhez — hatása pedig a klasszikus zenén, a táncon és a populáris kultúrán keresztül ma is érzékelhető.
A "Maple Leaf Rag" második kiadásának borítója. Ez az egyik leghíresebb rongy.
Kérdések és válaszok
K: Mi az a ragtime?
V: A ragtime (vagy rag-time) egy zenei műfaj, amely 1897 és 1918 között élte legnagyobb népszerűségét. Szinkópás, vagy "rongyos" ritmusú, és tánczeneként indult az amerikai városok, például St. Louis és New Orleans vöröslámpás negyedeinek tánczenéjeként, mielőtt népszerű zongorakottaként megjelentették volna.
Kérdés: Ki volt a leghíresebb ragtime-zeneszerző?
V: A leghíresebb ragtime-zeneszerző Scott Joplin volt, aki a Maple Leaf Rag című művének 1899-es kiadása és más későbbi slágerek révén vált híressé.
K: Hogyan hatott a ragtime a klasszikus zeneszerzőkre?
V: A ragtime olyan klasszikus zeneszerzőkre volt hatással, mint Erik Satie, Claude Debussy és Igor Stravinsky. Az angol társastáncokra, például a foxtrottra és a quickstepre is hatással volt.
K: Mikor esett ki a ragtime a népszerűségből?
V: A ragtime 1917 körül esett ki a népszerűségből, amikor a jazz nagyobb figyelmet kapott.
K: Mi okozta a ragtime iránti érdeklődés újbóli fellendülését 1917 után?
V: A ragtime iránti érdeklődés először az 1940-es években éledt újjá, amikor számos jazz-zenekar felvette a repertoárjába, majd az 1950-es években, amikor elérhetővé váltak a felvételek, majd Joshua Rifkin 1971-ben Grammy-díjra jelölt válogatásalbuma, végül pedig az 1973-ban megjelent The Sting filmzene, amely Joplin-dallamokat tartalmazott.
K: Hogyan járult hozzá John Philip Sousa a ragtime fejlődéséhez?
V: John Philip Sousa népszerűvé tette a meneteket, amelyeket úgy módosítottak, hogy az afrikai zenére jellemző poliritmusokkal kiegészítve létrehozták azt, amit ma ragtime-ként ismerünk.
Keres