Norvég-tenger – meghatározás, elhelyezkedés, mélység és tengeri erőforrások

Fedezze fel a Norvég-tenger elhelyezkedését, mélységét és gazdag tengeri erőforrásait: kőolaj, földgáz, halállomány és meleg atlanti áramlatok.

A Norvég-tenger egy peremtenger az Atlanti-óceán északi részén, Norvégiától északnyugatra. Az Északi-tenger és a Grönlandi-tenger között helyezkedik el. Nyugaton az Észak-Atlanti-óceánhoz, északkeleten pedig a Barents-tengerhez csatlakozik. Délnyugaton egy Izland és a Feröer-szigetek között húzódó tenger alatti gerinc választja el az Atlanti-óceántól. Északon a Jan Mayen-gerinc választja el a Grönlandi-tengertől.

Sok más tengerrel ellentétben a Norvég-tenger aljának nagy része nem része kontinentális talapzatnak. Nagy mélységben van, átlagosan körülbelül két kilométeres mélységben. A tengerfenék alatt gazdag kőolaj- és földgázlelőhelyek találhatók, amelyeket kereskedelmi céllal kutatnak. A part menti övezetek gazdagok halakban, amelyek az Atlanti-óceán északi részéből ívásra látogatják a Norvég-tengert. A meleg észak-atlanti áramlat stabil és magas vízhőmérsékletet biztosít, így a sarkvidéki tengerekkel ellentétben a Norvég-tenger egész évben jégmentes.

Elhelyezkedés és határok

A Norvég-tenger az Atlanti-óceán északi peremén fekszik, Norvégia partjaihoz közel, de kiterjedt medencékkel és mély árkokkal. Délnyugaton a tenger és az Atlanti-óceán közötti elválasztó gerinc Íland és a Feröer-szigetek vonalában húzódik; északon a Jan Mayen környéki gerinc zárja a területet a Grönlandi-tenger felé. A térség fontos tengeri határokat és kizárólagos gazdasági övezeteket határoz meg a szomszédos országok számára.

Mélység és geológia

A Norvég-tenger alja többnyire mély, a partközeli kontinentális talapzatoktól gyorsan mélyül. Átlagos mélysége körülbelül 2 000 méter, de a medence egyes részein a mélység több ezer méterig is leér. Geológiailag a tengerfenék változatos: vannak mély árkok, gerincek és vulkanikus vonalak, amelyek összefüggnek az atlanti középtengeri hátság mozgalmaival. A tengerfenék üledéke és szerkezete meghatározza az energiahordozók felhalmozódásának lehetőségeit.

Áramlások és éghajlat

A Norvég-tengert erősen befolyásolja a meleg Észak-Atlanti-áramlat, amely óceáni melegvíztömegeket szállít és enyhébb éghajlatot biztosít az Észak-Európai partvidéknek. Ezzel szemben hidegebb, sarki eredetű áramlatok is keverednek a térségben, ami gazdag felszíni és mélyvízi hőmérsékleti és sótartalom-térképet eredményez. Az áramlatok szerepet játszanak a tápanyag- és planktonszállításban, ezáltal meghatározva a halállományok eloszlását.

Biológiai sokféleség és halászat

• A part menti és nyílt vízi övezetek gazdag élővilágnak adnak otthont: jelentős a tőkehal, a hering, a makréla, az üledékekben élő rákfélék és egyéb fontos halállományok előfordulása.
• A Norvég-tenger fontos ívóhelyeket kínál több faj számára, emiatt szezonális vándorlások és nagy halászat jellemzi a térséget.
• A halászatot nemzetközi és nemzeti szabályozások (kvóták, szezonális tilalmak, fenntarthatósági intézkedések) keretezik, hogy megőrizzék az erőforrásokat.

Energiaforrások és gazdasági jelentőség

A tengerfenék alatt található kőolaj- és földgázmezők fontos részét képezik Norvégia energiaszektorának, és a kitermelés jelentős bevételt biztosít az ország számára. A térségben platformok, alagcsövezések és kitermelő létesítmények működnek. Ugyanakkor a fosszilis energiahordozók kitermelése környezeti kockázatokat rejt magában, ezért a biztonság és környezetvédelem központi kérdés.

Egyre nagyobb figyelem irányul a megújuló tengeri energiákra (például tengeri szélenergia, hullám- és árapályenergia) kutatására és kiaknázására a térségben.

Környezeti kihívások és védelem

• A legfontosabb kockázatok közé tartozik az olaj- és gázkitermelésből eredő szennyezés, a véletlen kibocsátások, valamint a széles körű hajóforgalom okozta zaj- és vízszennyezés.
• Az éghajlatváltozás hatásai — vízhőmérséklet-emelkedés, felszíni áramlatok módosulása és fajok eltolódása — már érzékelhetők. Ez hatással van a halállományokra és az ökoszisztéma szolgáltatásokra.
• Nemzetközi együttműködések, tengeri természetvédelmi területek kijelölése és szigorúbb halászati szabályok szolgálják a Norvég-tenger ökológiai állapotának megőrzését.

Tengerészet, kutatás és turizmus

A térség fontos tengeri útvonalakat szolgál ki Észak-Európa és az Atlanti-óceán felé. Norvég kikötők és partmenti városok jelentős halászati és ipari központok. Tudományos szempontból a Norvég-tenger folyamatosan kutatott terület: óceánográfiai mérések, halállomány-monitoring és környezeti hatástanulmányok zajlanak nemzeti és nemzetközi intézmények részvételével.

Összefoglalás

A Norvég-tenger a térség egyik meghatározó tengeri övezete: fontos szerepet játszik az óceáni cirkulációban, gazdag élővilágot tart fenn, és stratégiai jelentőségű energia- és halászati erőforrásokat szolgáltat. Egyensúlyra van szükség az erőforrások gazdasági kiaknázása és a tengeri környezet védelme között, különösen az éghajlatváltozás és az intenzív gazdasági tevékenység nyomásának fényében.

Flóra és fauna

A Norvég-tenger átmeneti zóna a boreális és a sarkvidéki viszonyok között. Mindkét régió növény- és állatvilága megtalálható. Számos sarkvidéki faj déli határa az Északi-fokon, Izlandon és a Norvég-tenger közepén keresztül húzódik. A boreális fajok északi határa a Grönlandi-tenger és a Norvég-tenger, valamint a Barents-tenger határának közelében húzódik. Ezek a területek átfedik egymást. Egyes fajok, mint például a Chlamys islandica fésűkagyló és a kapelán, általában ezen az Atlanti- és Jeges-tenger közötti területen élnek.

Plankton és tengerfenéki szervezetek

A Norvég-tenger vízi élővilágának nagy része a felső rétegekben található. Az Atlanti-óceán egészére vonatkozó becslések szerint a biomasszának mindössze 2%-a található 1000 méter alatti mélységben, és csak 1,2%-a a tengerfenék közelében.

A fitoplankton virágzását a klorofill uralja, és május 20-a körül tetőzik. A legfontosabb fitoplanktonformák a diatómák, különösen a Thalassiosira és a Chaetoceros nemzetség. A tavaszi virágzás után a Phaecocystis pouchetti nemzetséghez tartozó haptofiták válnak dominánssá.

A zooplankton főként a Calanus finmarchicus és a Calanus hyperboreus kopepodákból áll. A C. hyperboreus a sarkvidéki vizekben a legerősebb. A legtöbb tengeri ragadozó fő tápláléka. A legfontosabb krillfajok a Meganyctiphanes norvegica, a Thyssanoessa inermis és a Thyssanoessa longicaudata. A Grönlandi-tengerrel ellentétben itt sok a meszes plankton (Coccolithophore és Globigerinida).

A Pandalus borealis fajba tartozó garnélarák fontos szerepet játszik a halak, különösen a tőkehal és a kék puha tőkehal étrendjében. A Norvég-tenger különlegessége a Lophelia pertusa nagy korallzátonyai, amelyek számos halfajnak nyújtanak menedéket.

Halak

A norvég part menti vizek az észak-atlanti heringpopulációk legfontosabb ívóhelyei, és a kelés márciusban történik. Az ikrák a felszínre úsznak, és az északi áramlás kimossa őket a partról. Míg egy kisebb heringpopuláció a fjordokban és az észak-norvég partok mentén marad, a nyarat a Barents-tengeren tölti, ahol a gazdag planktonnal táplálkozik. Az ivarérettség elérésekor a hering visszatér a Norvég-tengerbe. A heringállomány évről évre nagymértékben változik. Az 1920-as években az enyhébb éghajlatnak köszönhetően nőtt, majd a következő évtizedekben 1970-ig összeomlott; a csökkenést azonban legalább részben a túlhalászás okozta. A fiatal heringek biomasszája az 1956-os 11 millió tonnáról 1970-re szinte nullára csökkent; ez nemcsak a Norvég-tenger, hanem a Barents-tenger ökoszisztémáját is érintette.

A környezetvédelmi és halászati szabályok végrehajtása 1987 óta a heringállományok részleges helyreállítását eredményezte. Ezt a helyreállást a közönséges tőkehal és a közönséges tőkehal állományának csökkenése kísérte. Míg a kapelánnak jót tett a halászat csökkenése, az 1980-as évekbeli hőmérséklet-emelkedés és a heringgel való táplálkozási verseny a fiatal kapelánok majdnem eltűnését eredményezte a Norvég-tengerből. Eközben az idősebb kapelánállományt gyorsan kihalászták. Ez a tőkehalállományt is csökkentette, amely a tőkehal fő ragadozója, mivel a hering még mindig túl kicsi volt ahhoz, hogy a tőkehal étrendjében helyettesítse a tőkehalat.

A kék puha tőkehal (Micromesistius poutassou) hasznot húzott a hering- és kapelánállományok csökkenéséből, mivel átvette a plankton fő ragadozójának szerepét. A kék puha tőkehal a Brit-szigetek közelében ívik. A tengeri áramlatok a Norvég-tengerbe viszik ikráit, és a kifejlett egyedek is oda úsznak, hogy a táplálékkínálatból részesüljenek. A fiatalok a nyarat és a telet februárig a norvég part menti vizekben töltik, majd visszatérnek a Skóciától nyugatra fekvő melegebb vizekbe. A norvég sarkvidéki tőkehal főként a Barents-tengeren és a Svalbard-szigetcsoportnál fordul elő. A Norvég-tenger többi részén csak a szaporodási időszakban, a Lofoten-szigeteknél fordul elő, míg a Pollachius virens és a foltos tőkehal a part menti vizekben ívik. A makréla fontos kereskedelmi hal. A korallzátonyokat a Sebastes nemzetség különböző fajai népesítik be.

Emlősök és madarak

A Norvég-tengerben nagy számban élnek minke-, púpos-, sei- és orkabálnák. A part menti vizekben fehércsőrű delfinek élnek. Orkák és néhány más bálna a nyári hónapokban látogatják a tengert táplálkozás céljából. A tengeren belül a heringrajokat követik. A mintegy 110 000 fős összpopulációval a minkebálnák messze a leggyakoribb bálnák a tengerben. Norvégia és Izland vadászik rájuk, Norvégiában évente körülbelül 1000 darabos kvótával. A múltban megszokottól eltérően ma már többnyire a húsukért, nem pedig a zsírjukért és az olajért vadásznak rájuk.

Az orrszarvú bálna régebben itt élt. A 19. századi intenzív bálnavadászat után majdnem eltűnt a Norvég-tengerből, és átmenetileg az egész Atlanti-óceán északi részén kihalt. Hasonlóképpen a kék bálna is nagy csoportokat alkotott a Jan Mayen és a Spitzbergák között, de ma már alig van jelen. Az északi palackorrú bálnákat a Norvég-tengeren ritkán látni. A tenger egyéb nagytestű állatai a csuklyás és a szigonyfóka, valamint a tintahal.

A Norvég-tenger fontos vízimadár-fajai a gödény, a sirály és a gyurgyalag.

Hering


A kapelán az Atlanti-óceán és a sarkvidék átmeneti vizeinek gyakori hala.


Karos tintahal Gonatus fabricii

Kérdések és válaszok

K: Hol található a Norvég-tenger?

K: Mi választja el a Norvég-tengert az Atlanti-óceántól?

K: Mi választja el a Norvég-tengert a Grönlandi-tengertől?

K: Milyen mély a Norvég-tenger feneke?

K: Milyen értékes erőforrások találhatók a Norvég-tenger feneke alatt?

K: Milyen a Norvég-tenger éghajlata?

K: Milyen a tengeri élővilág a Norvég-tengerben?

Keresés betűvel