Charles-Edouard Jeanneret‑Gris (születési neve) (1887. október 6. – 1965. augusztus 27.), közismert nevén Le Corbusier, Svájcban született építész és író. Az 1930-as években francia állampolgár lett. Az építészeti modernizmusról szóló elméleteiről és gyakorlati megvalósításairól vált világhírűvé. Tervei között fontos helyet foglalt el a nagyvárosokban élő emberek lakhatásának javítása: az iparosított, funkcionális és higiénikus lakóépítést tekintette a korszerű városi élet alapjának, részben azért, mert korának nagy társadalmi problémái között sokan éltek szegénységben. Számos tervét megépítették szerte a világon, és művei ma is alapvető hatásúak a kortárs építészetre. Nevéhez több elméleti munkafolyamat és gyakorlati találmány is kötődik, például a „Le Modulor” arányrendszer.

Fiatalkorát Svájcban töltötte La Chaux‑de‑Fonds városában, ahol iparművészeti és építészeti tanulmányokat folytatott. Korai munkái és utazásai során megismerkedett a klasszikus modernista mesterekkel; rövid ideig dolgozott több ismert műhelyben, majd Párizsba költözött, ahol építészeti irodáját és írói tevékenységét egyaránt kiterjesztette. Pseudonimját, a „Le Corbusier” nevet a 20. század első felében kezdte használni.

Főbb elvei és elméletei

  • Le Corbusier az építészetet és várostervezést tudatos, mérnöki és társadalmi feladattá tette: olyan szabványosítható, funkcionális megoldásokat keresett, amelyek a tömeglakhatást javítják.
  • Ismert publikációi közé tartozik a Vers une architecture (1923), amelyben az iparosítás eszközeit és a gépesített építés esztétikáját népszerűsítette.
  • Megalkotta a „Le Modulor” nevű arányrendszert, amely az emberi test méreteire alapozott mérőrendszerként szolgált tervezési segédeszközként.
  • Urbanisztikai elképzeléseiben – például a Cité Radieuse („Ragyogó város”) és a Radiant City ideájában – a zónázott funkciókat, a zöldfelületeket és a nagyobb lakóblokkokat hangsúlyozta, ami később erős kritikákat is kiváltott.

Le Corbusier „öt pontja” az építészetben

  • pilotis (oszlopokra emelt födémszerkezet),
  • szabad alaprajz (erős tartószerkezet nélküli belső elrendezés lehetősége),
  • szabad homlokzat (a homlokzat független a szerkezettől),
  • horizontális, hosszú ablakok (a természetes világítás maximalizálására),
  • tetőkert (a beépített felület viszonylagos kompenzálására szolgáló zöld felület).

Jelentős épületek és projektek

  • Villa Savoye (Poissy, 1929–1931) – a „öt pont” korai és ikonikus megfogalmazása.
  • Unité d'Habitation (Marseille, 1947–1952) – kísérlet kollektív, iparosított lakhatásra, belső galériákkal és közösségi funkciókkal.
  • Notre‑Dame du Haut (Ronchamp, 1950–1955) – érzékeny, szoborszerű szakrális épület, amely a modernista formavilágon belül új irányt mutatott.
  • La Tourette kolostor (Eveux közelében, 1953–1960) – szerzetesi építészeti megoldások modern interpretációja.
  • Chandigarh (India, 1951–1965) – a város mestertervének és több közigazgatási épületének tervezése; fontos nemzetközi projekt, amelyben városépítészeti és közigazgatási funkciókat egyaránt kidolgozott.

Hatás, kritikák és örökség

Le Corbusier munkássága alapvetően meghatározta a 20. századi építészetet és városépítést: számos épületét világszerte tanulmányozzák, elméleteit és tervezési módszereit építészek sok generációja vitte tovább. Ugyanakkor elméletei és gyakorlati javaslatai – különösen a nagy méretű tömbök és a funkcionális szétválasztásra épülő városok – erős kritikákat váltottak ki, mivel egyesek szerint ezek a megoldások társadalmi izolációhoz és funkcionális merevséghez vezettek. Néhány vitás momentum politikai vonatkozása is viták tárgya volt a pályája során.

Az 2016‑ban a UNESCO felvette több Le Corbusier‑művet a világörökségi listára (The Architectural Work of Le Corbusier, an Outstanding Contribution to the Modern Movement), elismerve munkásságának nemzetközi jelentőségét.

Le Corbusier emellett képzőművészettel is foglalkozott, festett, és fontos szerepe volt a bútortervezéshez kapcsolódó megoldásokban; több ikonikus bútordarab (például a LC‑szériák) tervezésében működött együtt kollégáival, köztük Pierre Jeanneret‑tel és Charlotte Perriand‑dal. Szeretett festeni is, és munkássága e területen is jelentős volt.

Halálát 1965. augusztus 27‑én szenvedte el a Francia Riviérán: a Roquebrune‑Cap‑Martin közelében történt nyíltvízi fürdőzés közben hunyt el, valószínűleg szívprobléma következtében. Halála után munkásságát továbbra is élénk vita és nagy elismerés kíséri, építészeti öröksége pedig világszerte tanulmányozott és vitatott alapanyag a modern építészet történetében.