Howard Staunton

Life

Korai életéről semmit sem tudunk. Még azt sem tudni, hogy születésekor Howard Staunton volt-e a neve. Staunton születési anyakönyvi kivonatát soha nem találták meg; születési évének 1810-et jelölte meg. Szülei és születési helye ismeretlenek.

1849. július 23-án Staunton feleségül vette Frances Carpenter Nethersole-t, akinek előző házasságából nyolc gyermeke született.

1849-ben Nathaniel Cook bejegyeztette egy sakk-készlet tervét, a londoni Jaques pedig megszerezte a gyártási jogokat. Staunton az Illustrated London News sakkrovatában reklámozta az új készletet, kiemelve, hogy a figurák könnyen azonosíthatók, nagyon stabilak és jól néznek ki. Kezdetben minden egyes doboz címkéjét Staunton tintával írta alá; később az ő aláírását nyomtatták a Jacques-címkére is. Jaques nemcsak az aláírásáért, hanem az Illustrated London Newsban elhelyezett dugókért is fizetett neki. Minden egyes eladott készletért honoráriumot kapott. A dizájn népszerűvé vált, és a "Staunton-mintás" szettek azóta is a versenyrendezvények szabványa.

Első lépések a sakkban

Staunton huszonhat éves volt, amikor komolyan elkezdett érdeklődni a sakk iránt. 1838-ban sok partit játszott Evans kapitánnyal, az Evans-gambit feltalálójával, és vesztett egy meccset Aaron Alexandre német sakkíró ellen is. 1840-re eléggé fejlődött ahhoz, hogy megnyerjen egy mérkőzést H. W. Popert német mester ellen. 1840 májusától decemberéig Staunton sakkrovatot szerkesztett a New Court Gazette című lapban. Ezután a British Miscellany című folyóirat sakkszerkesztője lett, és sakkrovatából külön folyóirat, a Chess Player's Chronicle alakult, amelynek Staunton tulajdonosa és szerkesztője volt egészen az 1850-es évek elejéig.

1843 elején Staunton egy hosszú játszmasorozatban győzött az erős játékos John Cochrane ellen. Nem sokkal később, még ugyanebben az évben Londonban rövid mérkőzést (2½-3½) veszített a vendég francia Saint-Amant ellen, aki akkoriban a legjobb francia játékos volt.

Staunton kihívta Saint-Amantot egy hosszabb mérkőzésre, amelyet Párizsban, a Café de la Régence-ben játszottak le 100 font tétért (ami ma körülbelül 75 000 fontnak felel meg). Staunton Thomas Worrallt és Harry Wilsont vitte magával Párizsba asszisztensként; ez az első ismert eset, amikor másodmagával sakkjátszmát vívott. Staunton hétjátszmás előnyre tett szert, de aztán nehezen tudta megtartani azt, mielőtt 1843 decemberében 13-8-ra (tizenegy győzelem, négy döntetlen és hat vereség) megnyerte a mérkőzést.

Saint-Amant harmadik mérkőzést akart, de Staunton kezdetben nem volt hajlandó, mivel a második mérkőzés alatt szívproblémái támadtak. Hosszas, nehézkes tárgyalások után, amelyekről a Chess Player's Chronicle-ben számolt be, Staunton azzal a szándékkal utazott Párizsba, hogy 1844 októberében megkezdjék a harmadik mérkőzésüket, de utazás közben tüdőgyulladást kapott, és majdnem meghalt; a mérkőzést elhalasztották, és soha nem került rá sor.

Számos modern kommentátor Staunton-t de facto világbajnoknak tekinti a Saint-Amant felett aratott győzelme után, bár ez a cím hivatalosan még nem létezett.

1845-ben Staunton sakkrovatot indított az Illustrated London News számára, amely a világ legbefolyásosabb sakkrovatává vált, és amelyet élete végéig folytatott. Bár cikkei többnyire a tábla feletti játékra összpontosítottak, jelentős számban foglalkozott a levelező sakkal is. Néhányan lelkesen követték az ígéretes fiatalok, köztük Paul Morphy fejlődését. Staunton több mint 1400 cikket írt hetente az Illustrated London News számára.

Az első elektromos távíróval közvetített sakkmérkőzésre 1844-ben került sor Washington és Baltimore között. 1845 áprilisában Staunton és Kennedy kapitány Gosportba utazott, hogy távírón keresztül két partit játsszon egy londoni csoport ellen. Staunton hosszú távon érdeklődött az utazási nehézségek e megoldása iránt, és az Illustrated London Newsban beszámolt a távírójátékokról. 1871-ben a Sydney és Adelaide közötti távírójátékról szóló beszámolója kiszámította, hogy a leghosszabb játszma 74 lépése összesen 220 000 mérföldet tett meg (nem sokkal kevesebbet, mint a Föld és a Hold közötti távolság).

1847-ben Staunton kiadta leghíresebb művét, a The Chess-Player's Handbook-ot, amely ma is nyomtatásban van. Több mint 300 oldalnyi megnyitáselemzést és közel 100 oldalnyi végjátékelemzést tartalmazott. 1846-ban még mindig talált időt két mérkőzésre, ahol kényelmesen legyőzött két profit.

London 1851

Staunton javasolta, majd 1851-ben vezető szerepet vállalt az első nemzetközi torna megszervezésében. Úgy gondolta, hogy az 1851-es Nagy Kiállítás egyedülálló lehetőséget kínál, mert a nemzetközi részvételt akadályozó nehézségek nagymértékben csökkennének.

A bizottság egy "londoni tartományi tornát" is szervezett más brit játékosok számára, és a nemzetközi tornán való részvételre ösztönözte a résztvevők egy részét, hogy a kiütéses tornához megfelelő számú játékos álljon rendelkezésre.

A verseny sikeres volt, de Staunton számára személy szerint csalódást okozott; a második fordulóban kiesett Anderssen ellen, aki meggyőző fölénnyel nyerte meg a versenyt; a harmadik helyért folyó rájátszásban pedig Staunton szűk vereséget szenvedett Elijah Williamstől. Talán Staunton túlfeszítette a húrt azzal, hogy egyszerre volt versenyző és a szervezőbizottság titkára. 1852-ben Staunton kiadta The Chess Tournament című könyvét, amelyben részletesen beszámolt a londoni nemzetközi verseny megrendezéséhez szükséges erőfeszítésekről, és bemutatta az összes játszmát a játékhoz fűzött megjegyzéseivel együtt.

A Londoni Sakk Klub, amely összeveszett Stauntonnal és társaival, egy hónappal később versenyt szervezett, amelyen több nemzetiségű játékosok vettek részt, akik közül sokan részt vettek Staunton versenyén. Az eredmény ugyanaz volt - Anderssen nyert.

Az 1850-es évek közepén Staunton szerződést kapott Shakespeare szövegének szerkesztésére. Ez a kiadás 1857 és 1860 között jelent meg részenként; a kritikák dicsérték a művet.

Morphy

Miközben Staunton a Shakespeare-kiadással volt elfoglalva, udvarias levelet kapott a New Orleans-i Sakk-klubtól, amelyben meghívták a városba, hogy játsszon Paul Morphyval, aki megnyerte az első amerikai sakk-kongresszust. Staunton válaszában megköszönte a klubnak és Morphynak "azt a megtiszteltetést, hogy engem választottak egy ilyen bajnok ellenfelének". Staunton rámutatott, hogy több éve nem versenyzett, és heti hat napot dolgozott (Shakespeare szerkesztésén), így nem tudott átutazni az Atlanti-óceánon egy mérkőzésre. Az Illustrated London News-ban azt is írta, hogy

"a fáradságos irodalmi elfoglaltság miatt kénytelen volt felhagyni a sakkozással, az alkalmi játszmák kedvtelésén túl...". Ha Morphy úr - akinek ügyessége iránt a legélénkebb csodálatot tápláljuk - arra vágyik, hogy elnyerje sarkantyúit Európa sakkozói között, akkor ki kell használnia jövő évi tervezett látogatását; akkor ebben az országban, Franciaországban, Németországban és Oroszországban számos bajnokkal fog találkozni ... akik készen állnak arra, hogy próbára tegyék és megtiszteljék ügyességét".

H.J.R. Murray sakktörténész azt írta, hogy Staunton levelét és cikkét az ajánlat udvarias visszautasításaként kellett volna értelmezni, de Morphy másként értelmezte, és 1858-as európai látogatásának egyik fő oka az volt, hogy remélte, játszhat egy mérkőzést Stauntonnal. ^p415.

Amikor 1858 júniusában megérkezett Angliába, Morphy azonnal kihívta Stauntont egy mérkőzésre. Staunton először visszautasította Morphy ajánlatát, mondván, hogy a kihívás túl későn érkezett. Morphy nem adta fel a tárgyalásokat és sürgette Stauntont, hogy játsszon. Július elején Staunton beleegyezett, feltéve, hogy időt kap, hogy újra gyakorolhasson, és feltéve, hogy mindezt úgy tudja megoldani, hogy ne sértse meg Shakespeare-művének kiadási szerződését. Augusztus elején Morphy levélben kérdezte Stauntont, hogy mikor kerülhet sor a mérkőzésre, és Staunton ismét néhány hetes haladékot kért. Éppen mielőtt Staunton Londonból Birminghambe utazott volna, régi ellensége, George Walker megjelentetett egy cikket, amelyben azzal vádolta, hogy a mérkőzés végtelen ideig próbálja halogatni, és Staunton újabb levelet kapott Morphy-tól, amelyben sürgette, hogy nevezze meg a mérkőzés időpontját. Staunton és Morphy Birminghamben társasági találkozót tartottak, és egy feszült vita után Staunton beleegyezett, hogy november elején játsszanak. Szeptemberben az Illustrated London News egy egész oldalas, dicsérő cikket is közölt Morphyról, és a sakkrovatában is elismerően említette őt. 1858. október 6-án, amikor Morphy Párizsban tartózkodott, nyílt levelet írt Stauntonnak, amelyet több kiadványhoz is eljuttatott, és amelyben Morphy panaszkodott Staunton viselkedésére. Staunton október 9-én válaszolt, újból elmondta a nehézségeket, amelyekkel szembesült, de most már a mérkőzés lemondásának indokaként hozta fel azokat. Október 23-án Staunton közzétette teljes válaszát Morphy nyílt levelének egy részleges másolatával együtt. A Stauntonnal szembeni fő kritika sosem az volt, hogy nem játszott Morphyval. Ahogy Lord Lyttleton fogalmazott Morphyhoz írt levelében:

"Az eset általános körülményeit tekintve úgy vélem, hogy Staunton úr teljesen jogosan utasította vissza a mérkőzést... Nem tudom nem gondolni, hogy... Mr. Staunton ezt már jóval korábban elmondhatta volna önnek... Egyértelműnek tűnik számomra... hogy Mr. Staunton minden okot megadott önnek arra, hogy feltételezze, hogy nemsokára készen áll a mérkőzésre....."

Későbbi élet

Staunton 1874-ben bekövetkezett haláláig folytatta az Illustrated London News sakkrovatának írását, és lelkesen üdvözölte az új fejleményeket. 1860-ban kiadta a Chess Praxis című kiadványt, amely az 1847-ben megjelent The Chess Player's Handbook című művének kiegészítése volt. Az új könyv 168 oldalt szentelt Morphy számos játszmájának bemutatására, és dicsérte az amerikai játékát. Öt évvel később Staunton kiadta a Great Schools of England (1865) című művét, amelynek fő témája a nagy angol állami iskolák története volt, de néhány haladó gondolatot is bemutatott: a tanulás csak akkor folyhat sikeresen, ha a tanuló aktív érdeklődését lekötik; a testi fenyítést kerülni kell, és a buzizást el kell törölni. Későbbi életének nagy részét Shakespeare-ről szóló írásokkal töltötte, többek között: 1864-ben az 1600-as Sok hűhó semmiért című mű fotolitográfiai reprodukcióját, 1866-ban pedig Shakespeare első fólióját. Cikkeket írt Shakespeare szövegének gyanútlan rontásairól, amelyeket 1872-től haláláig publikált. Mindezeket a munkákat nagyra értékelték abban az időben. Amikor 1874. június 22-én hirtelen szívbetegségben meghalt, éppen az íróasztalánál ült és az egyik ilyen tanulmányt írta. Ugyanakkor utolsó sakkkönyvén, a Chess: Theory and practice (Sakk: elmélet és gyakorlat) címűn is dolgozott, amely posztumusz jelent meg 1876-ban.

Emléktábla lóg régi lakóhelyén, a 117 Lansdowne Roadon, London W11. 1997-ben a londoni Kensal Green temetőben lévő, korábban jelöletlen és elhanyagolt sírja fölé emlékkövet emeltek, amelyen egy sakklovagot ábrázoló véset látható.

Paul Morphy


Adolf Anderssen. Megnyerte az 1851-es londoni tornát és a London Chess Club által szervezett rivális versenyt.


A Nagy Kiállítás főbejárata.


A Jaques Staunton sakkfigurák korai példánya, amelyet Nathanial Cook tervezett. A huszár fejét a British Museumban található Parthenon frízének egy részlete alapján készítették.


Staunton 1860 körül: az egyetlen ismert fénykép róla.