A District of Columbia Voting Rights Amendment az Egyesült Államok alkotmányának javasolt módosítása volt, amely teljes körű képviseletet biztosított volna a District of Columbia számára az Egyesült Államok kongresszusában, teljes körű képviseletet a választási kollégiumi rendszerben, és teljes körű részvételt az alkotmány módosításának folyamatában. A javaslatot 1978. augusztus 22-én terjesztette elő a Kongresszus. Az 1985. augusztus 22-i lejáratáig mindössze 16 állam ratifikálta. Ez 22 ratifikációval kevesebb volt, mint a módosítás elfogadásához szükséges 38 ratifikáció.

Háttér és cél
A javaslat célja az volt, hogy a District of Columbia – amely az Egyesült Államok szövetségi kormánya és intézményei székhelye – politikai jogait a tagállamokéval egyenértékűvé tegye. Jelenleg a District of Columbia nem rendelkezik teljes képviselettel: van ugyan nem szavazati jogú képviselője a Képviselőházban, de nincs szenátora, és a 23. alkotmánymódosítás alapján csak három választási kollégiumi szavazattal rendelkezik az elnökválasztásban. A 1978-as javaslat lényegében a Districtet de facto a tagállamokéhoz hasonló jogokkal ruházta volna fel anélkül, hogy formálisan állammá nyilvánította volna.

A módosítás tartalma (összefoglalva)
A javaslat több fontos változtatást irányzott elő, többek között:

  • teljes jogú képviselet biztosítása mindkét törvényhozási házban;
  • teljes részvétel a választási kollégiumban;
  • a District szerepének kiterjesztése az alkotmánymódosítások ratifikációs folyamatában.
A szöveg célja az volt, hogy a District jogait közelítsék a tagállamokéhoz, kezelve a kongresszusi és választói részvétel hiányosságait.

Ratifikációs folyamat és sikertelenség
Az Egyesült Államok alkotmánymódosítását az Alkotmány V. cikke szerint háromnegyedes állami jóváhagyásnak kell alávetni: 50 tagállam közül 38 ratifikáció szükséges. A Kongresszus 1978-ban a ratifikációs határidőt 7 évben állapította meg; ennek lejártakor, 1985. augusztus 22-én, csupán 16 állam fogadta el a javaslatot, így a módosítás nem lépett hatályba.

Miért bukott el a javaslat?
Több tényező hozzájárult a kudarcához:

  • Politikai ellenállás: sok kritikus attól tartott, hogy a District teljes képviselete politikailag eltolná a kongresszust és az elnökválasztást, mivel a város választói döntően egy adott párthoz húznak.
  • Alkotmányos és jogi aggályok: voltak, akik szerint a szövetségi kerületi státuszt és a szövetségi hatalom közelségét érintő ilyen átfogó változtatás nem alkalmas alkotmánymódosítás keretében történő rendezésre.
  • Államok tartózkodása: bizonyos államok nem kívántak precedenst teremteni úgy, hogy egy különleges státuszú területet de facto államként kezelnek anélkül, hogy az ország többi részében létrejövő szabályozási és politikai következményeket teljesen felmérték volna.
Ezek a tényezők együttesen megakadályozták a szükséges 38 állami ratifikáció elérését.

Következmények és későbbi fejlemények
A módosítás elutasítása nem vetett véget a District of Columbia önrendelkezéséért és teljes képviseletéért folytatott politikai küzdelemnek. A DC-államiság (statehood) és egyéb megoldások (például visszacsatolás egy szomszédos államhoz vagy a 23. alkotmánymódosítás hatályon kívül helyezése) a mai napig vita tárgyai. Az elmúlt évtizedekben többször benyújtottak törvényjavaslatokat a Kongresszusba a DC állammá nyilvánítására; ez a kérdés továbbra is erősen pártpolitikai és alkotmányos vitákat generál.

Összegzés
A District of Columbia Voting Rights Amendment ambiciózus kísérlet volt arra, hogy orvosolja a District jelenlegi képviseleti hiányosságait az Egyesült Államok politikai rendszerében. Bár 1978 és 1985 között csak 16 állam ratifikálta a javaslatot, és így az nem lépett hatályba, az ügy továbbra is központi eleme a DC önrendelkezéséért folytatott politikai vitáknak és törekvéseknek.