Csoportos állati viselkedés — definíció, mechanizmusok és példák

Elvileg a főállású kolonialis állatok is ebbe a kategóriába tartoznak, de a gyakorlatban az itt érdekelt fajok azok, amelyek ideiglenes csoportokat alkotnak. A kolonialis állatokat már évek óta kutatják, és általában valamilyen családi kapcsolaton alapulnak. Az ideiglenes kollektív viselkedés jól ismert, de eddig kevéssé kutatott jelenség.

Különböző funkciókat javasoltak, a következők szerint:

1. Védelem a ragadozók ellen.

1.1 Egy halraj jobban védett a ragadozóhalaktól, mint az egyes halak: lásd: partrajzás és rajzás. Az egyik módszer, amellyel a halrajok vagy a madárrajok meghiúsíthatják a ragadozókat, a "ragadozót összezavaró hatás". Ez az elmélet azon az elképzelésen alapul, hogy a ragadozók számára nehézzé válik az egyedek elkülönítése a csoportoktól, mivel a mozgó célpontok érzékszervi túlterhelést okoznak a ragadozó vizuális csatornájában.

1.2 Az állatcsoportok másik lehetséges ragadozóellenes hatása a "sok szem" hipotézis. A csoport méretének növekedésével a környezet ragadozók után való pásztázásának feladata sok egyedre oszlik szét. Ez nagyobb fokú éberséget biztosít, és több időt hagy az egyéni táplálkozásra.

1.3 Egy harmadik lehetőség a "találkozás felhígulásának" hatása. Hamilton azt javasolta, hogy az állatok csoportosulása a ragadozó "önző" elkerülése miatt következik be, és a fedezékkeresés egy formája. Az elmélet egy másik megfogalmazása az elkerülést és a felhígulást kombinálta. Azt feltételezték, hogy a potenciális zsákmányállatoknak előnyös lehet az együttélés, mivel egy ragadozó kevésbé valószínű, hogy véletlenül rátalál egy egységes csoportra, mint egy szétszórt eloszlásra. A támadásról úgy gondolták, hogy egy ragadozó kisebb valószínűséggel eszik meg egy adott állatot, ha nagyobb számú egyed van jelen. Összefoglalva, egy egyednek előnye van, ha két csoport közül a nagyobbikban van (feltételezve, hogy a felfedezés és a támadás valószínűsége nem nő aránytalanul a csoport méretével).

2. Jobb táplálékszerzés: Egy halraj vagy egy állatcsoport jobban tud táplálékot keresni.

3. Könnyebb mozgás: Az együtt mozgó állatcsoportok (például halak vagy madarak) energiát takarítanak meg. A nagyobb madarak közül sokan rajokban repülnek. A rajokban való repülés segít csökkenteni a szükséges energiát. Sok nagy madár V alakban repül, ami segít az egyedeknek 12-20%-át megtakarítani annak az energiának, amire egyedül repülve lenne szükségük. A vörös gémek Calidris canutus és a dunlinok Calidris alpina radaros vizsgálatok során megállapították, hogy 5 km/órával gyorsabban repülnek rajban, mint amikor egyedül repülnek.

4. Szociális interakció: Ez a halaknál, például a heringeknél figyelhető meg. Ha egy állatot elválasztanak a csoportjától, stresszesnek érzi magát.

5. Különleges tényezők játszanak szerepet a vándormadarak vagy a hatalmas rajokban összegyűlő madarak, például a szarkák esetében. A madarak viselkedésében nagyobb a tanulási komponens, mint a halakéban. A fent felsorolt tényezőkön túlmenően fennáll annak a lehetősége, hogy a vonuló madárrajok jól megtanítják az elsőéves madarakat arra, hogyan kell a vonulást sikeresen végrehajtani. A konkrét útvonalakat genetikailag programozhatják vagy különböző mértékben tanulhatják. Az előre- és a visszaúton megtett útvonalak gyakran eltérőek.

A nem mindig állandó kolóniában élő, de nagy számban mozgó rovarok szokásos megnevezése a raj. Erre számos jó példa van. Például a hadsereg hangyái. A legjobban kutatott a sáska.

Sáska rajzás

A sáskák az Acrididae családba tartozó rövid szarvú szöcskék rajzó fázisa. Ezek olyan fajok, amelyek megfelelő körülmények között gyorsan szaporodnak. Ezután nagy csapatokba tömörülnek és vándorlóvá válnak. Nimfaként bandákat, kifejlett egyedként pedig rajokat alkotnak - mindkettő nagy távolságokat képes megtenni, gyorsan lecsupaszítva a földeket és nagymértékben károsítva a termést.

A sáska- és a szöcskefajok között nincs rendszertani különbség, és az angol nyelvben a "locust" kifejezést olyan szöcskefajokra használják, amelyek morfológiailag és viselkedésükben is megváltoznak a zsúfoltság hatására, és rajokat vagy szöcskecsapatokat alkotnak. Ezeket a változásokat, vagyis a fázispolimorfizmust először külön fajnak gondolták.

Az Oxfordi Egyetem kutatása kimutatta, hogy a rajzás a túlzsúfoltságra adott válasz. A hátsó lábak fokozott tapintási ingerlése a szerotoninszint emelkedését okozza. Ennek hatására a sáska színt vált, sokkal többet eszik és sokkal könnyebben szaporodik. A sáska rajzóvá válását négy órán át tartó, percenként többszöri érintkezés idézi elő. Becslések szerint a legnagyobb rajok több száz négyzetkilométert fedtek le, és sok milliárd sáskából álltak. A sáskajárások mind a Bibliában, mind a Koránban előfordulnak, beleértve a bibliai Egyiptomot sújtó csapások egyikét, ahol a sáskák felfalták Egyiptom összes termését.

Nagy csoportok modellezése

Gyakran úgy gondolják, hogy a csordában lévő állatok egyszerű szabályokat követnek, mint például

1. Mozogjon ugyanabba az irányba, mint a szomszédja
2. Maradjon közel a szomszédokhoz
3. Ne ütközzön a szomszédokkal

A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy egy állat csak öt-hét másik állatot választ ki, és azokhoz igazodik. Úgy tűnik, hogy ez független a távolságtól. A modellezés egy másik lehetséges megközelítése az, hogy egy bizonyos távolságon belül minden állatot nyomon követnek az igazodáshoz.

A főemlősök jó példa azokra az állatokra, amelyek szinte mindig kis csoportokban élnek. A csoportok alapja egy család, családok csoportja, vagy egy domináns hím által "birtokolt" nőstények és utódaik.