I. Alarik, más néven Alaricus (uralkodott kb. 395–410), a vizigótok vezére volt. A gótok vezetőjeként vált híressé, amikor Kr. u. 410-ben kifosztotta Róma városát. Családjáról és korai életéről csak kevés bizonyos adat maradt fenn; valószínűsíthető, hogy a balti vezércsaládok közé tartozott, és fiatalemberként jelentős részét katonai kiképzésének a római hadseregben szerezte. Elsőként a 394-es frigidusi csatában tűnik fel a forrásokban, amikor a római csapatokkal együtt harcoló gót erők hadvezére volt.

Hatalomra jutás és céljai

395 januárjában I. Theodosius császár meghalt, birodalmát két fia, Arcadius és Honorius között osztották fel. A politikai bizonytalanság és a folyamatos határincidensek közepette Alarik fellázadt, és a vizigótok vezetőjeként megtámadta a Kelet-római Birodalom egyes részeit. Célja nem elsősorban Róma teljes elpusztítása volt, hanem hogy a gótok számára biztosítson földet, státuszt (foederati vagy magas katonai tisztség) és megélhetési lehetőséget a birodalom területén.

Hadjáratok és a Nyugatrómai Birodalom elleni támadások

Az 400–403 közötti hadjáratok során Alarik és csapatai több alkalommal átlépték az Alpok vonalát, és Olaszországba hatoltak. A római politikai válságok, köztük Stilicho hatalmának ingadozása, lehetőséget adtak Alariknak. 408 körül ismét konfliktusba keveredett a Nyugatrómai Birodalommal; a birodalmi vezetés időnként megpróbálta megvásárolni vagy lekenyerezni Alarikot, hogy távozzon. 408-ban megkísérelte megtámadni Rómát, de megvesztegették, hogy távozzon.

Róma kifosztása 410-ben

409–410 fordulóján a tárgyalások és a kifosztási követelések kudarcot vallottak. 410 nyarán Alarik új hadjáratot indított, és végül elfoglalta, majd elfoglalta a várost: ez volt az első alkalom több évszázad alatt, hogy Róma megszűrtetett külső támadás során. A számos értékes tárgy mellett a város bevétele hatalmas pszichológiai hatást gyakorolt a kortársakra és a keresztény világra: a hatalom és a biztonság illúziója megrendült, és események sorozatát indította el a Nyugat hanyatlásának korában.

Halála, temetése és öröksége

Alarik halálát a források általában 410-hez kötik; röviddel a Róma elfoglalása után betegséget kapott és meghalt. Halála után a gótok vezetését utódai, köztük Ataulfus és később Theodoric I. vették át. A legenda szerint Alarikot titokban eltemették a Busento folyó medrébe ( dél-olasz terület ), s a temetés helyét a befalazott munkásokkal együtt eltakarták, de ez mítosz maradt a kincs elrejtéséről.

Öröksége: Alarik tevékenysége alapvetően változtatta meg a római világ érzetét: a 410-es római kifosztás szimbolikus mérföldkő, amely ráirányította a figyelmet a Nyugatrómai Birodalom gyenge pontjaira, és felgyorsította a germán népek beolvadását a birodalmi struktúrákba. Uralma alatt a vizigótok szervezete és politikai ambíciói megerősödtek, ami később a gót királyságok kialakulásához vezetett.

  • Életcél: föld és politikai elismertség a gótok számára a római rendszerben.
  • Legismertebb cselekedet: Róma 410-es kifosztása.
  • Halál: 410-ben (betegség következtében), temetésével kapcsolatos történetek a mai napig legendásak.