A korál (ejtsd: "Ko-RAHL") olyan ének, amelyet az evangélikus templomban az egész nép énekel. A korálok a késő reneszánsz és a korai barokk korszakban alakultak ki, főleg a 16. században a reformáció idején. Sok kórust — azaz a korálok nagy részét — ebben az időben írták vagy gyűjtötték össze, és ezek váltak a protestáns istentisztelet állandó részeivé.
Története és Luther szerepe
Luther Márton fontosnak tartotta, hogy a gyülekezet maga énekeljen egyszerű, megérthető dallamokat. Úgy vélte, hogy az énekek szövege latin helyett németül legyen, hogy minden hívő megértse a szöveg tartalmát. Luther maga is írt sok kóralszöveget, és néhány dallamot ő maga komponált, például az Ein' feste Burg (Egy hatalmas vár). Emellett a katolikus istentiszteletek hagyományos gregorián dallamait is felhasználta: ezekhez gyakran új német szöveget fűzött, mint például a Christ lag in Todesbanden (Krisztus a halál sötét kötelékében feküdt), ami korai példája a meglévő dallamok reformátori átírásának.
Szerkezet, forma és zenei jellemzők
A korálok általában strófikus formában íródtak, vagyis ugyanazt a dallamot ismétlik minden versszaknál. A szövegek gyakran rímképletűek, könnyen megjegyezhetők és rövidek. A legtöbb koráldallam AAB alakú: az első dallalaprész (A) kétszer ismétlődik, majd egy zárórész következik (B). Ezt a formát németül Bar-formának nevezik.
A dallamok jellegzetesen szolmizációs, szótagolt (szillabikus) előadásúak: minden szövegszótaghoz általában egy hang tartozik. Kezdetben monofonikusak voltak (egy dallamhang), később gyakori lett a négyszólamú, négyhangú (SATB) harmóniai kíséret, amelyben a dallamot rendszerint a szoprán adja. Sok korál egyszerű, énekelhető tág hangterjedelemmel és markáns frazeálással, ami alkalmassá teszi a közösségi éneklésre.
Funkció az istentiszteleten és orgonai feldolgozások
A korálok liturgikus szerepe többféle lehet: bevezető himnuszok, dicséret, záróének vagy a prédikációt követő énekek. Gyakran használják az istentisztelet hivatalos részét a gyülekezet közös imádságának és tanításának kifejezésére. A korálok dallamai megjelentek az orgonai előjátékokban is: a korálprelűdökben az orgonista a korál témáját dolgozza fel rövidebb vagy hosszabb formában, sokszor az éneklés előtti bevezetőként.
Bach és későbbi feldolgozások
Johann Sebastian Bach különösen sok koráldallamot használt fel, gyakran saját harmóniákat alkotva hozzájuk. Bach kantátáinak záró, illetve befejező tételeiben gyakran találunk négyszólamú korálfeldolgozásokat, amelyeket a gyülekezet is énekelhetett. Ezek a négyszólamú korálok ma is részei a német protestáns templomi repertoárnak, és több dallam elterjedt angol nyelvű országokban is (például az Ein' feste Burg angolul: "A Mighty Fortress Is Our God").
A korálok zenei anyagát más komponensek is felhasználták: a korálmotívumokat beépítették szimfóniákba, motettákba és egyházi nagyszabású művekbe. Ilyen feldolgozásokat készített többek között Felix Mendelssohn, Anton Bruckner és Max Reger, akik a korálok zenei és érzelmi anyagát saját stílusuk szerint alakították át.
Pedagógiai és kulturális jelentőség
A négyszólamú korálok a zenetanítás fontos forrásai: egyszerű harmóniaszerkezetük miatt gyakran használják zenesulis példaként a harmónia, fajlagos hangzatvezetés és kontrapunkt tanításában. Kulturálisan a korálok a protestáns gyülekezeti élet meghatározó elemei; sok dallam több évszázadon keresztül fennmaradt, és helyi énekeskönyvekben, himnáriumokban él tovább.
Összefoglalva: a korál a reformációtól kezdve a protestáns egyházi zene központi műfaja. Egyszerű, énekelhető dallamai, rímelt szövegei és AAB (Bar) formája miatt alkalmas a közösségi éneklésre; ugyanakkor zenei anyaga gazdag inspirációt adott nagy zeneszerzőknek is, akik sokféle műfajban dolgozták fel.